MegaBrutal blogja

Néha előfordul, hogy amikor nem vagyok beszámítható állapotban, hozok egy döntést. Jó, hát ezzel gondolom nem vagyok egyedül, ez sok embernek szokott problémát okozni. De ami már furcsa, az az, hogy ilyenkor előfordul, hogy a döntésemet fenntartom azután is, hogy kijózanodtam. Na ehhez már kell bizonyos szintű hülyeség, vagy legalábbis naivitás. Megjegyzendő, hogy a "nem beszámítható állapot" nem csak alkoholfogyasztás során következhet be, hanem akár alváshiány miatt is, illetve simán okozhatja érzelmi instabilitás is. Nagyjából mindhárom esetre volt már példa az életemben.

A jelenséget egyrészt az okozhatja, hogy az ember megbízik a korábbi döntéseiben - egyszer átgondolja a dolgot (akármilyen állapotban), és legközelebb, amikor előkerül a téma, csak a végeredmény (maga a döntés) jut eszébe az embernek, és nem is igazán az, hogy miért döntött úgy. Másrészt, azt figyeltem meg magamon, hogy habár valahol tudom, hogy elejétől végéig, mélyen újra kéne gondolnom a dolgot, rideg logikával, mert a döntésem valószínűleg helytelen - én inkább makacsul megtartom a rosszkor hozott döntésemet. Hogy miért? Mert kellemes érzelmi töltéssel bír. Hiszen, nem beszámítható állapotomban urrá lett rajtam vagy a remény, vagy valami falsch szeretet, vagy meghatottság, vagy akármilyen kellemes (vagy éppen kellemetlen) érzelem, vagy ezek eredője, és aztán azok hozták meg a döntést, nem az intellektuális énem. Ráadásul be is szokott csapni a dolog, mert ha meg is próbálom átgondolni a döntésemet józanul, nem sikerül - az történik, hogy csak felszínesen gondolom át a helyzetet, és így nem találok logikai gebaszt, tehát megvan az az illúzió, hogy a döntésem akár racionálisan is igazolható.

De igazából nem is akarok ellenérvet találni, mert homokba dugom a fejem. Valami miatt abba az érzelmi töltésbe akarok kapaszkodni, ami nem beszámítható állapotban lett úrrá rajtam. Például eszembe jut, hogy egy bizonyos (jellemzően valamilyen okból elérhetetlen) nőszeméllyel contact-olnom kéne. Józan állapotomban alapból elvetem a gondolatot, mert hiszen fél órajelciklus alatt leesik, hogy minek próbálkozzak, ha a célszemély elérhetetlen. Az elérhetetlenséget különféle szituációk okozhatják, mint pl.: a csaj utál engem, kurva, ~10 évvel idősebb nálam, vagy amerikai filmsztár, stb. - szóval ezek általában elég nyomós érvek a contact-olási kísérlet ellen. Mint mondtam, ez józanul világos is, mint a vakablak. De amikor nem vagyok beszámítható, hiába tudom, hogy a lehetetlenre vállalkozom, az érzelmi töltés erősebb lesz - "de mégis, olyan jó lenne", meg "hátha mégis, hiszen van rá 0,0001% esély, ami mégis több, mint a semmi". Ugye mondtam, hogy valószínűleg ilyen mással is előfordul, de én képes vagyok fenntartani egy ilyen nonszensz döntést kijózanodásom után is. (Mondjuk lehet, hogy egész addig nem vagyok józan igazán, amíg fenntartom a hülye döntésemet.)

Persze egy idő után, szép lassan kezd tisztulni a kép, és leesik, hogy mekkora hülyeséget gondoltam, és el is kezdem szégyellni magamat, mint állat. Különösen akkor gáz a helyzet, ha már időközben mással is megosztottam a csodálatos ötletemet.

Felmerül a kérdés, hogy mégis miért kapaszkodom egy rossz időben hozott, értelmetlen döntésbe? Az egyéb eseteket nem elemzem ki, de a fentebbi példánál (contact-olni kéne elérhetetlen csajjal) szerintem az lehet az ok, hogy magányos vagyok, mint állat! Mivel jártam én már a valóságban, és kiszimatoltam a lehetőségeimet (lásd: Szociális interakciók elemzése sorozat), és arra jutottam, hogy nem túl rózsás a helyzet; inkább beköltözöm egy szép kis álomvilágba, ahol feszt a lehető legelérhetetlenebb csajjal próbálok valamilyen kapcsolatot teremteni. Ha már lúd, legyen kövér! Minek foglalkozzak én valóságos (elméletileg, fizikailag elérhető) csajokkal, ha a nem valóságos (elvileg sem elérhető) lányokról olyan szépen el lehet fantáziálgatni? Ráadásul ez olyan is, mint valami drog, hiszen egész kellemes - csak akkor nem, amikor leesik, hogy "hoppá, bazmeg, már napok óta álomvilágban élek, és semmi sem valóság".

Megjegyezném, hogy az ilyenek kicsit megrémítenek azért. OK, hogy 16 éves kispöcs koromban még simán bejátszottam ilyeneket, de azt hittem, hogy ma már, 21 évesen, vagyok elég érett ahhoz, hogy ne fantáziálgassak hülyeségekről. A kispöcsök, meg a kispicsák szoktak így nyomulni, hihetetlen, hogy én még mindig nem vagyok eléggé immunis a mesékre.

Quick decisions are unsafe decisions.
(Sophocles)

█

Tudni illik rólam, hogy szegény vagyok, mint az állat. Mivel ezt tudom, nem is kérek sokat az élettől így egyelőre, már anyagiak tekintetében, csak azt, hogy legyen egy értelmes notebook-om, aminek kurvanagy szükségét érzem. Egyrészt nem egyszer jártam már úgy, hogy a gépterem zárva volt, nekem meg rohadtul gép elé kellett volna jutnom, hogy megnézzem a múltkori előadás anyagát, felkészüljek egy ZH-ra, vagy csak egyszerűen elfoglaljam magam egy 2 órás szünetben. Továbbá igencsak tudom csorgatni a nyálam, amikor az évfolyamtársaim unják az éppen aktuális előadást, és úgy gondolják, hogy akkor inkább végeznek közben valami háttértevékenységet a laptopjukon, hogy ne unják szét az agyukat. Olyankor nekem is eszembe jut, hogy mennyi kurvaérdekes dologgal foglalkozhatnék, ha az orrom előtt lenne egy laptop. Meg az is hasznos néha, ha az ember nézheti a laptopján az előadás anyagát, vagy esetleg kipróbálhatja azokat a BASH vagy PowerShell parancsokat, amikről az előadó pofázik.

Bevallom őszintén, hogy úgy nagyjából szeptemberig nem is gondoltam arra, hogy kéne nekem egy új laptop. (A régivel az a gond, hogy zajos; nincs benne aksi; lassú, mint a szar; kevés a kapacitása, nincs rajta wifi... soroljam még? A lényeg az, hogy a régin még elpötyögtem a TMK-ban esténként, de nap közben, olyan jelleggel, ahogy én itt használnám, nem lehet használni.) De ahogy láttam, hogy a notebook-tulajdonosok hogy tolják, és szembesültem a géptermek megbízhatatlan nyitvatartásával, rájöttem, hogy brutálmód szükségem van egy laptopra. Októberben, amikor 160 000 Ft került a számlámra (2 havi szoc. tám. + diákhitel + alaptámogatás), felcsillant a szemem, hogy na végre, talán tudok laptopot venni. De nem, ugyanis az történt, hogy különböző tartozások kifizetése után úgy a fele eltűnt a pénznek, meg hát nem számoltam azzal sem, hogy most már nem a muter perkálja a kajámat - ráadásul még annak a kajának az árát is leveszi, amit otthon eszek meg hétvégenként. Most nézem a novemberi számlakivonatot, és bizony úgy néz ki, hogy nemhogy nem gyűlik a pénz, de még fogy is, ugyanis több a terhelés, mint a jóváírás. (Havolta 51 ezer forint kerül a számlámra.)

Ezen bevezető után elmesélem néhány múlt havi nem kívánt plusszköltségemet. Nagyon igaz az a mondás, hogy szegény embert az ág is húzza! Először is deklarálom, hogy most itt mit értek plusszköltség alatt: azt a kiadást, amire "nem adtam áldásom". Nyilván amikor a Burger King-ben a baszott nagy 1200 Ft-os Whopper-t veszem a 350 Ft-os Hot Chili Burger helyett, az nem plusszköltség, mert egyrészt van lehetőségem átgondolni, hogy mire adom ki a pénzt, másrészt a drágább menü választásával a gyomromba brutáladag kaja vándorol kis hangyafasznyi eleség helyett, harmadrészt igenis én vagyok a hülye, aki ahelyett, hogy vagy éhezne, vagy olcsóbb, de mégis hasonló mennyiségű és minőségű kaját venne máshol, kiperkálom a csillagászati összegeket a Don Pepe pizzériának vagy a Burger King-nek. Ez rendben is van. Meg nyilván számítok a kollégiumi havidíjra is, a BKV bérletre is, a vonatjegyekre is, stb. De én most ebben a posztban inkább az olyan kiadásokról szeretnék megemlékezni, amelyeket csak azért kellett kiadnom, mert egyes emberek balfaszok voltak, vagy mert áldozatul estem valami világméretű összeesküvésnek (muhaha), vagy valami.

1. Van egy bizonyos Q betűs intézmény, amit sose tudok, hogyan kell leírni, de mindjárt utánanézek... Quaestura. Annyit kell tudni erről az intézményről, hogy az ELTE hallgatók számára ők intézik a diákigazolvánnyal kapcsolatos ügyeket. Mivel most lettem egyetemista, október végén lejárt a középiskolás diákigazolványom érvényessége. Én tudtam is erről, hogy le fog járni, éppen ezért még szeptember elején odanyomultam a Q betűs irodába, és igényeltem új, csilli-villi egyetemista diákigazolványt. Ez eddig rendben is van, azt mondta az amúgy meglehetősen jó mellű, szép barna szemű csajszi, hogy az igénylést elküldte, de most még korai lenne ideiglenes diákigazolványt csináltatni, mert amúgyis lejárna az érvényessége azelőtt, mielőtt az állandó igazolvány elkészülne, és a régi diákom meg még érvényes másfél hónapig. Viszont majd menjek vissza október vége felé. Úgy is tettem. Körültekintően megnéztem a Q nyitvatartási idejét. Az iroda aznap csak 16 óráig volt nyitva. Éppen ezért én odaslattyogtam 14:45-re (figyelem, több, mint egy órával a zárás előtt!), megnyomtam a sorszámosztó gépen a megfelelő gombot, elvettem a cetlit, és már mentem is, hátha le tudok ülni valahova, amikor rápillantottam, hogy milyen számot kaptam. Azonban sorszám helyett egy nyomorult kis felirat rondállott a papíron (nem emlékszem rá szó szerint, megpróbálom idézni): "Ma már nem kapsz sorszámot, paraszt, mert későn vonszoltad ide a seggedet, így már kiosztottunk minden sorszámot más marháknak! Úgy döntöttünk, hogy neked ma már a kurva anyádat, majd jövő héten gyere vissza Mucsaröcsögéről az őszi szünetben!" Hát, gondoltam, az fix, hogy én az őszi szünetben nem utazom fel emiatt, azután meg már lejár a diákom. Káromkodtam egy nagyot a levegőbe, és távoztam. Az őszi szünet utáni héten ismét megpróbáltam ideiglenes diákot igényelni, akkor kaptam sorszámot, de sajnos nem tudtam kivárni amíg sorra kerülök, mert máshol is dolgom volt, és oda időpontra kellett mennem. Azon a héten teljesárú vonatjeggyel mentem haza. A következő héten lapon igényeltem ideiglenest, úgy, hogy küldjék ki a cuccost az otthoni címemre, merthogy én be nem megyek a Q betűs irodába még egyszer, az fix. Eleget lógattam már ott a faszomat a semmiért! Anyukámat megbíztam, hogy az igénylőlapot adja fel még hétfőn, elsőbbségivel, reménykedve abban, hogy az ideiglenes diákigazolvány már azon a héten megérkezik. Nem érkezett meg. 3 héten keresztül kellett teljesárú vonatjeggyel hazajárnom. És megjegyzendő, hogy szívhattam volna többet is, ha egy BKV ellenőr megnézte volna a diákom érvényességét, meg hétfőnként újabban busszal járok fel, és a sofőr ugyan kéri a diákigazolványt, de nem szokta ellenőrizni, csak épp rápillant. A MÁV-osok viszont meg szokták nézni a matricát is a diákigazolványon. Ha igazán legálisan akartam volna nyomulni, akkor teljesárú BKV bérletet kellett volna vennem, és hétfőnként teljesárú jegyet kellett volna vennem a távolsági buszon. All in all, az én talpraesettségemnek és szerencsémnek volt köszönhető, hogy csak 560 * 3 + 770 = 2450 Ft-ot buktam a Q betűs intézmény miatt (ennyi a különbözet 3 MÁV diákjegy és 3 teljesárú jegy között, a 770 meg az ideiglenes diák kipostázásának a díja, amit ugye szintén nem kéne perkálnom, ha elintézték volna nekem a dolgot ott, helyben, amikor odamentem).
2. Pénteken rendeltem pizzát a Tóvárosból. Meg kell hagyni, hogy nagyon finom pizzát készítenek, mindenkinek ajánlom, aki a szállítási körzetükön belül van. Egyszerre 2 pizzát is rendeltem tőlük a Netpincéren, meg is örültem, hogy bizonyos pizzákat 790 Ft-ért adnak, és ezek között a kedvenceim is benne voltak. További örömre adott okot, hogy a Tóvárosnál lehet kártyával is fizetni, a Netpincéren keresztül. Mivel rohadtul utálom, amikor össze kell kapargatni a készpénzt a pizzafutárnak, úgy gondoltam, kényelmesen igénybe is veszem ezt a funkciót. Meg amúgy is, 21. század, gondoltam, mindenki örül a kártyás vásárlásnak, mert könnyű, egyszerűen lebonyolítható, valószínűleg a pizzériának is jobb, ha kártyával fizetek. A pizzásnak azért adok majd egy kétszázast borravalónak, mert azért mégis csak... Már épp mentem a pénztárcámért, hogy előkészítsem azt a bizonyos kétszázast, amikor megcsörrent a mobilom. Egy nő hívott a Tóváros pizzériából, hogy baj van. Az a probléma, hogy azok a bizonyos 790 Ft-os pizzák kedvezményesek, és ez a kedvezmény csak készpénzes vásárlásra vonatkozik. Én meg mondtam, hogy akkor a Netpincér mi a faszért engedte, hogy kifizessem a pizzát kártyával. Azt mondta a nő, hogy emiatt már beszéltek a Netpincéresekkel, ez már korábban is problémát jelentett, de a Netpincéren amúgy is ki van írva, hogy "30cm pizzák 790Ft-ért, kizárólag készpénzes fizetés esetén". (Utólag megnéztem, tényleg ki van írva - apró, szürke betűkkel, a legkevésbé sem feltűnő helyen.) Meg mondta a nő, hogy azért csak készpénzes fizetésnél vállalhatják a kedvezményt, mert kártyás fizetésnél perkálniuk kell egy bizonyos díjat az átutalásért, meg a Netpincérnek is perkálniuk kell, amiért nyélbe ütötték az üzletet, így kb. csak olyan 300 Ft-nyi profitjuk lenne egy kártyával fizetett, Netpincéren rendelt pizzán. Hát ez szopás. Na hát akkor mi legyen? Ugye a rendelés nem vonható vissza, mert baszki, már kifizettem. De ugyanakkor nem is teljesíthető, mert az átutalt pénz kevés. Legyen az, hogy perkáljam ki a különbözetet a futárnak! A különbözet 820 Ft volt. (Azért ennyi, mert az egyik pizzát úgy kértem, hogy fele ilyen, fele olyan legyen, és a felezésnek 100 Ft a díja.) Szóval se a készpénz-kapargatást nem úsztam meg, meg még rá is fizettem, és hát nem tudom feltűnt-e, de ha készpénzzel vásároltam volna, a többletből pont kijött volna még egy kedvezményes pizza. Tulajdonképpen 3-at fizettem, 2-őt kaptam. Mondjuk a pizzásnak így csak 5 Ft borravalót adtam, remélem örült azért neki. (El lehet gondolkozni azon, hogy vajon egy nálam sokkal jobb kommunikációs képességekkel rendelkező egyén vajon rá tudta volna-e venni a nőt, hogy szállítsák ki a pizzát annyiért, amennyit kártyával kifizettem. Végül is jogos lett volna...)
3. Végre vettem vezeték nélküli fejhallgatót az asztali géphez, mert a régi elromlott olyan 4-5 hónapja. Nagyon hiányzott már a cucc, ugyanis olyan 3 és fél évnyi használat után igencsak megszoktam, hogy zenehallgatás közben vígan sétálgathatok a lakásban, elmehetek hugyozni, stb. Most meg az van, hogy amikor zenét hallgatok, a géphez vagyok kötve úgy fizikailag. Mivel ezt nem szeretem, az utóbbi időben talán kevesebbet is hallgattam zenét. (Ugyanis azt szintén nem szeretem, amikor meg kell állítanom egy számot úgy a közepén.) Virult is a pofám, hogy végre beüzemelhetem az új wireless fülest, de amint jobban szemügyre vettem a cuccot, nagyot anyáztam. A fejhallgató AAA méretű elemekkel működik. Ez azért szopás, mert mi AA méretű újratölthető elemekből táraztunk be olyan 8-12 darabot, de AAA-ból egy sincs. Néha napján veszünk olyat, ha kell valamibe (távirányító, MP3 lejátszó, stb.), de akkor sem újratölthetőt. Pedig amúgy tök örültem, hogy egyáltalán megtaláltam ezt a fejhallgatót, értitek, vásárláskor nem nagyon nézegettem, hogy milyen elemet szeret, mert hát nem volt valami nagy a választék ilyen rádiós fejhallgatók tekintetében. Viszont azért felmerült bennem a kérdés, hogy mi a faszért kell hangyafasz-méretű, kevés milliamperórás elemeket rakni egy fejhallgatóba? Teljesen érthető, hogy mik a kicsi AAA elemek előnyei. Hát az, hogy kicsi, mint a macska pöcse! Például egy MP3 lejátszóba teljesen érthető, hogy miért kell AAA elem. Még talán egy távirányítóba is valamelyest logikusnak tűnik AAA elemet rakni. De egy böhömnagy fejhallgatóba geci, miért nem jó az AA? Magyarázza már el nekem valaki, pls.! Hogy pár grammal könnyebb legyen, vagy mi a faszom? Megmondom miért: azért, mert mindenki betárazott már a király AA aksikból, így nem megy az üzlet! Senki sem vesz már újratölthető elemet! Ezért most ne gyártsunk AA-t igénylő dolgokat, inkább vegyenek az emberek jó sok AAA-t! Más okot nem tudok elképzelni, ugyanis teljesen egyértelmű, hogy az AA elem sokkal, de sokkal praktikusabb egy rádiós fejhallgatóba, egyszerűen azért, mert tovább bírja. És azért nem mindegy, hogy hetente kell újratöltenem az elemeket, vagy kéthetente. Figyeljétek meg, emberek, hogy pár év múlva, amikor már mindenki betárazott AAA aksikból, akkor majd újra az AA lesz a menő! De most fizessek valami olyanért, ami már van, csak épp nem megfelelő méretben - trivia: egy AA elem ugyanannyi feszültséget ad, mint egy AAA. (Ez úgy kapcsolódik a plusszköltséges témához, hogy majd jó kis párezres plusszköltség lesz az, hogy beszerezzek néhány AAA aksit.)

Egyesek röhejesnek tarthatják ezt a posztot, már csak azért, mert itt nyavalygok párezer forint miatt, közben meg, mint látszik, önként és dalolva szórom ki a jó sok pénzt egyes hülyeségekre, mint pl. néhány könyv, póló, kaja, meg most így több, mint fél év után ismét vásároltam néhány hardvert a gépemhez. Most akkor mondjátok meg, hogy inkább egyek mást/kevesebbet, meg hagyjam az asztali gépemet szétesni, ha annyira kell nekem kibaszott laptop. Igaz, tényleg elengedtem magam mostanában, csakugyan vissza kéne fognom a dolgokat, és kétszer is meggondolni, hogy elég éhes vagyok-e ahhoz, hogy megengedjem magamnak, hogy vegyek egy 7 Days-t az automatából, ahelyett, hogy itt a Q-t, a Netpincért, meg a fejhallgató gyártóját szidom. De álljon meg a menet! Csakugyan nem költekezem okosan, de azért mégis más, ha megzabálom azt, amit elköltök, vagy jobb lesz tőle a gépem, mint az, hogy elmegy a jó büdös semmire. Valahogy erre érzékeny vagyok. Jó, amit ki kell fizetni (bérlet, kolidíj, vonatjegy, stb.), azzal nincs mese, amiatt nem is szoktam lázadozni, de az, amikor csakúgyból fizessek valamit, a lófaszért, az igencsak fel tud baszni.

When shit becomes valuable, the poor will be born without assholes.
(Henry Miller)

█

Van, hogy amikor gondolkozom (utazás, sétálás, várakozás közben, vagy esetleg egy unalmas előadáson), eszembe jut valami pozitív dolog - az egyik pozitív tulajdonságom, amit értékelek magamban. Ezután elkezdem tömjénezni magamat, sorra eszembe jutnak az értékeim, az eredményeim, és eltölt egy olyan kellemes érzés, hogy hű, mekkora király vagyok. Hogy mennyire értek az informatikához, és ráadásul mindent én magam tanultam. Hogy milyen érdekes témákon járatom az agyam. Hogy milyen meglátásaim vannak. Hogy mennyire fasza az értékrendem.

Sőt, én olyan jófej vagyok, hogy mindezt meg szeretném osztani másokkal. Kajakra elbeszélgetnék az emberekkel mindazokról a csudiérdekes témákról, amikkel én foglalkozom. Ha meg valaki nem ért valamit infóból, jöjjön hozzám, és én elmagyarázom neki! Bizony ám! Ha nem érti, találok valami nagyon király analógiát. Így se megy? Találok másikat. Olyan sok szép példa van a fejemben, amikkel olyan jól tudnám szemléltetni a dolgokat. De ha az infó nem fekszik, beszélhetünk másról is, van azért pár dolog a tarsolyomban.

Aztán eszembe jut, hogy mindezeket a témákat mennyire szokták az emberek értékelni. Meg mennyire szokták elismerni mindezeket az értékeket, amelyeket magamnak tulajdonítok. Mindaz, ami engem jellemez, az embereknek egyáltalán nem is számít. Nem is veszik észre. Egy olyan értéket sem tudok felmutatni, ami számít is. Hirtelen rádöbbenek, hogy én mennyire szánalmas kis szarrági féreg vagyok. Egy nagy rakás szar. Hát ez kellemetlen. De akkor eszembe jut, hogy akkor le is vannak szarva az emberek. Azok, akik nem értékelnek, szopják le a faszomat. Egyenként. Lehet sorbaállni! Na de inkább gondoljunk akkor az eredményeimre, a szaktudásomra. Végülis ez az, ami számít. De aztán eszembe jut, hogy egyrészt nem annyira masszívak azok az eredmények, mert eleve, akik ide kerültek, szintén túl vannak már hasonló sikereken, ha nem nagyobbakon. Továbbá, így, hogy most számolgatom, hogy melyik tantárgyakat fogom bebukni, még az se biztos, hogy egyáltalán megállom a helyem itt az egyetemen. Még simán lehet, hogy ki fogok bukni, és mehetek szart kapálni Mucsaröcsögére minimálbérért. Másrészt meg: ha még tényleg sikeres is lennék, tudnám azt élvezni úgy, hogy mindenki utál?

Talán az lenne a legjobb, ha tényleg nem foglalkoznék senkivel. Meg kéne tanulnom a leszarás művészetét. Hogy őszinte apátiával tudjak viseltetni mások véleményével szemben. Mert csakis én ítélhetem meg magamat, mások nem ismernek, pedig hiába próbáltam megismertetni velük magamat, nem érdeklem őket. És én sem ismerem magamat igazán. Valószínűleg sokkal többnek látom magam, mint amennyit valójában érek. És ha kollektíven leszarom az egész emberiséget, akkor elveszítek minden támpontot, ami alapján értékelhetném magam. Egy teljesen független, izolált, nem-emberi lényként kellene értékelnem magamat egy olyan környezetben, ahol a jó és a rossz fogalma nem is létezik, mert hiszen ezek csak az emberek számára léteznek, akiket leszartam. Akármilyen szép is az elmélet, a gyakorlatban nem alkalmazható. Mégis kíváncsi vagyok az emberek véleményére.

Persze, most az következik, hogy "akkor változz meg, hogy az emberek elfogadjanak"! Az a furcsa, hogy mégis, én azt gondolom, hogy nekem van igazam. Hogy én gondolkozom jól, és nem az emberiség 99%-a. A többiek a hülyék. Inkább ők tanuljanak meg értékelni engem, de hogy én nem fogok divatos témákkal foglalkozni, állandóan small talk-olni, dohányozni, bulikba járni, minden hétvégén lerészegedni, az biztos. Ez furcsa kettősség, nem? Elismerésre vágyom, de mégsem akarom gyökeresen megváltoztatni magam ahhoz, hogy ezt megkaphassam. Meg aztán a másik az, hogy nem is tudnám. Ez nem ilyen "hát, ha így állsz hozzá" dolog, tényleg nem tudnám megtenni. Azt sem tudom, hogy egyáltalán mit kéne tennem ahhoz, hogy elfogadjanak. Sűrű sötétség.

Nem arról van szó, hogy nem vagyok hajlandó változni. Néhány idegesítő szokásomon úrrá lehetek, néhány szociális szabályt megtanulhatok. Annyira naiv voltam, hogy azt gondoltam, hogy képes vagyok megtanulni úgy viselkedni, hogy mások szeressenek, úgy, hogy nem pusztítom el a személyiségemet. De nem - hiába igazgatom a személyiségemet beburkoló héjat, úgy látszik, az embereknek eleve a legbelsőbb énemmel van bajuk, az egész lényemet utasítják el, nem csak a felszínen lévő szokásokat, viselkedési normákat.

Az elvem az, hogy elég csak néhány embernek megfelelnem, akiket én értékelek. Azoknak, akiket határozottan értéktelennek tartok, elviekben nem is akarok megfelelni. Elvileg ez így jó. Meg kell találnom azt a pár embert, akik értékelnek, és csakis velük foglalkozni. Valami miatt úgy tűnik, hogy ha működött is ez a filozófia valamikor, most, a jelenben nem működik. Nem tudom miért. Olyan bonyolult ez az egész.

You seek your associates, but you cannot find them. You are so very alone. How does it feel to be one, against... the infinite?
(The Many / System Shock 2)

█

Vaddisznó írt egy meglehetősen érdekes posztot a Kurva és a Bitch Proud című bejegyzéseimre reagálva, Minden nő kurva címmel. Ez egy nagyon jó poszt, ajánlom mindenkinek (aki még nem olvasta, ugyanis már több, mint egy hónapja keletkezett), mert egészen más dimenziókban mutatja be a kurvulást, vizsgálva a jelenség történelmi, politikai, biológiai és pszichológiai okait is.

Igazából nem sok hozzáfűznivalóm van a dologhoz, csak annyi, hogy az rendben, hogy a csajok most azért kurvulnak, mert eddig se nagyon tehettek mást, de most már igazán észrevehetnék, hogy becsületes, intellektuális úton sokkal jobb eredményeket érhetnének el az életben. Ma már nem muszáj undorító piócaként rátapadniuk a férfiakra, mert ugye azt azt hiszem elég részletesen leírtam már, hogy ez kibaszottul nem tesz jót a társadalomnak. A kurvák olyan "jótékony" hatással vannak a társadalomra, mint SHODAN (lenne, ha sikerülne elérnie a Földet), azzal a különbséggel, hogy a kurváknak nem deklarált céljuk az emberiség kipusztítása és helyettesítése valami jobb fajjal; továbbá a kurvák nem annyira intelligensek.

Én azért még mindig remélem, hogy nem minden nő kurva, még az én korosztályomban sem, habár meglehetősen kevés kivétellel találkoztam. Sőt, IRL szinte lehetetlen nemkurvával összefutni. Na jó, azért ez is túlzás, mert azért mégis csak találkoztam egész értelmes csajokkal élőben is. Viszont az arány meglehetősen rossz, és ez be is basz nekem, ugyanis a sok kurva közül igen nehéz megtalálni a nemkurvákat. A dolgot még az is nehezíti, hogy sok kurva képes nemkurvának álcázni magát, és még az is elképzelhető, hogy egy nemkurva álcázza magát kurvának, csak hogy ne legyen kiközösítve. Meg hát ugye alap, hogy a nemkurvákat is lestoppolják előlem mások, akik jobb szociális készségekkel rendelkeznek. Hogy összegezzük a dolgot, bizony nem túl jók az esélyeim. Valószínűleg az lenne a legjobb számomra, ha le is mondanék arról, hogy valaha is találok társat - csak az a gond, hogy elég mélyen úgy vagyok kódolva, hogy úgy érezzem, hogy feltétlenül szükségem van valakire. Merthogy az ember társas lény, ugye - kár, mi? Kár, hogy vannak érzelmeim, sokszor látom úgy, hogy jobb lenne nekem nélkülük.

Amúgy amikor igazán antiszociális hangulatban vagyok, néha azt kívánom, hogy bárcsak ne lenne emancipáció, sőt, inkább lenne ma is az a rendszer, hogy a szülők kiválasztják a fiúknak a menyasszonyukat. Ez azért lenne poén, mert akkor ilyen kötelező hozzárendelés útján nekem is garantálva lenne egy csaj, muhaha. :D Na jó, persze ezt viccből írtam, ugyanis tudom, hogy ez kibaszottul szar lenne, mert egyrészt aspie létemre szerintem megdöglenék egy konzervatív világban, másrészt az elveimmel igencsak ellenkezik a nők elnyomása (mint ahogy a rabszolgatartás is, meg az egyéb szépségek), harmadrészt meg nem egy agyatlan bábura van szükségem, hanem egy társra.

A kérdés persze az, vajon csodálkozhatunk-e ebben a szettingben, hogy beláthatatlan időintervallum globális társadalmi nyomása alól frissen felszabadulva a nő bizony akkor is kurvul, amikor már jogai és képességei a pusztán intellektuális és hatalmi alapú érvényesülést is lehetővé tennék. Igen, a következő kérdés pedig az, hogy ha eltelik még két, netán még tizenkettő emberöltőnyi idő, amelynek során a gyerekek már eleve a társadalmi nem káros-kóros sztereotípiáitól mentesen [...], tehát kurvító hatások nélkül nőnek fel, vajon változik-e a szituáció.
(Vaddisznó)

█

Támad a BTK!

A második héten szerda reggel, miközben a liftre vártam, megint találkoztam egy BTK-s lánnyal. Ő egész jófej. Vele azóta már többször is összefutottam egyébként. Az első beszélgetés alkalmával csak egyszerű small talk volt. Kiderült, hogy ő is győri, de nem ismeri a transzhumanizmus-ellenes csajt. Valahogy a kollégiumi életre terelődött a beszélgetés, és elmondtam neki, hogy engem annyira nem visel meg az, hogy kollégiumban kell laknom, mert én már középiskolában is koleszos voltam. Akkor régen, úgy kilencedikben még jól kinyavalyogtam magam, hogy "jaj, kollégium, brühühű", ma meg már fel se veszem. Persze nyilván azért otthon mégis csak jobban szeretek lenni. Szóba került, hogy milyen szigorú a rendszer a középiskolás TMK kollégiumban, és említettem, hogy erről írtam is egy blogbejegyzést. Így megadtam neki a blog címét, és ajánlottam a Mucsai parasztasszony című posztomat olvasásra. Remélem szellemi üdvösségére szolgál majd. Majd... ha megnézi.

A következő héten is találkoztunk, és abban az volt az érdekes, hogy beszélgettünk egy kis filozófiáról. Ugyanis előző nap meghallgattam egy Internetfilozófia előadást, és sok mindenben nem értettem egyet az előadóval. Mivel épp foglalkoztatott a dolog, kifejtettem a csajnak a problémát, és ő érdeklődéssel hallgatta, sőt, részt is vett a beszélgetésben. Úgy tűnt, hogy bírja a pofámat. Bár azért megjegyzendő, hogy ezt nem tudhatom, mert az NT-k igen jól tudják tettetni az érdeklődést - nagyon sokszor előfordult már az, hogy azt hittem, hogy jót beszélgettem valakivel, miközben a másik valójában unta a beszélgetést. Habár igaz, hogy régebben még a mostaninál is érzéketlenebb voltam a különböző emberi jelzésekkel szemben.

De az biztos, hogy ha ugyan szeret is eltársalogni velem egy-egy reggel az egyetemre menet, nem igazán talál engem érdekesnek. Ennek az az egyértelmű jele, hogy 3 hét alatt sem nézte meg a blogomat. Ha érdekes lennék, már tuti, hogy megnézte volna. Azt mondta, hogy ne haragudjak, de szerencsésebb lenne, ha inkább az MSN címemet adnám meg. Hát megadtam neki az MSN címemet is - innentől kezdve rajta áll, hogy felvesz-e vagy sem. (Utólagos szerk.: Természetesen nem vett fel.)

Faszlohasztó Fanni

Ez az a történet, ami aztán el is vette a kedvemet a szociálkodástól elég rendesen. Sajnálatos módon úgy hozta a sors, hogy egyik reggel ismét a transzhumanizmus-ellenes csajjal utaztam egy villamoson. Még a villamos felé menet találkoztunk. Na gondoltam, most aztán kurvajót beszélgetek a csajjal, nem ismétlem meg az előző hibámat. Az alap jóreggeltmicsinálsz után gondoltam olyasmire terelem a szót, ami a csaj területe. Azt gondoltam, hogy ez bejön.

Az első beszélgetésből felhasználtam azt az információt, hogy szeret festeni. Nahát a festészetről én szart se tudok, meg nem is érdekel, de gondoltam kérdezni azért mégis csak tudok róla, meg hátha ő tud mondani egy-két szép-érdekes dolgot a témáról. Próbáltam puhatolózni, megkérdeztem, hogy miket szokott festeni, és hogy (nem tudom hogy megy ez a festőknél) megpróbál-e különböző irányzatokban festeni, vagy egyszerűen csak úgy fest, ahogy jön. Ha esetleg kiderül, hogy hülyeséget kérdeztem, majd csak kijavít. Konkrétan nem emlékszem, hogy mit válaszolt ezekre a kérdésekre - úgy rémlik, hogy csak kitért a válaszadás alól, viszont mondott valami érdekeset is. Azt mesélte, hogy tavasszal majd megpróbál felvételizni valami művészeti főiskolára (vagy mire), csak az a bökkenő, hogy oda évente csak 5 embert vesznek fel. Ugyan eléggé furcsállom a dolgot, hogy egy oktatási intézménybe csak 5 embert vegyenek fel, de a nagy művészfejek sznobizmusát ismerve ez nem annyira hihetetlen. Hát, na mondom, nem túl jók a statisztikák.

Itt azért tennék egy kis kitérőt. Lehet, hogy a csaj itt azt várta, hogy elkezdjem ezerrel dicsérni, hogy ő biztos olyan ügyes, biztos olyan nagy művész, hogy be fog kerülni az áhított iskolába. Én ehelyett, nemhogy bókoltam volna, mint a pincsikutya, hanem egyszerűen elismertem, hogy kibaszottul kevés esélye van arra, hogy bekerüljön. Meg hát ugye nincs is mi alapján dicsérnem, ugyanis nem láttam én egy képét sem, de ha láttam volna, lehet, hogy akkor sem tetszenének a képei, ha egyébként jók. Ez azért van, mert a festészet, mint művészeti forma, rám nincs hatással. Tehát bennem van a hiba. Valahogy én sosem érzek késztetést arra, hogy 20 percig gyönyörködjek egy festményben. (Jó, hát, ha meztelen nőt ábrázol, akkor azért érdemes jól megnézegetni...) Persze vannak azért képek, amik tetszenek, ott van mondjuk a "Waiting for SHODAN" című System Shock fanwork, ami persze nem festmény, de attól még kép. De ez sem azért tetszik, mert mély, katartikus folyamatokat indít el bennem, hanem egyszerűen csak odabasz a vizuálélmény. Na jó, azért egy kicsit elgondolkodtató is, hogy vajon milyen lehet a cyborg helyében lenni, és várni, amíg SHODAN felprogramoz (vagy belém költözik?). De ezt a képet se szoktam fél óráig nézegetni. Aztán még tetszenek Vasarely alkotásai is, azok is büntetnek rendesen. Száz szónak is egy a vége, rám a festészet remekei (illetve az egyéb módon előállított képek) nem úgy hatnak, mint a művészlelkűekre, így én abszolút nem tudok hiteles kritikát mondani egy képről, szóval még ha láttam is volna a transzhumanizmus-ellenes csaj képeit, úgy sem mondhatnék neki semmi bíztatót.

Inkább azt mondtam a csajnak, hogy hülyeség, hogy ilyen szigorú a szűrés, mert a művészet megítélése elég szubjektív. Lehet, hogy kurvára odabaszós képeket tol a bizottság elé, annak mégse fog tetszeni, mert seggarcok, és nem értékelik. Pedig lehet, hogy pont ő vezet be valami újítást. Meg kell azért jegyezni, hogy én nem értek ehhez, szóval ez itt csak a laikus első meglátása a dologgal kapcsolatban.

Ezután kitértem arra, hogy mennyire tisztelem az alkotó szellemet. (És igazából ez lett volna a compliment, de amilyen sötét a csaj, szerintem ezt nem fogta fel.) Meg ugye mondtam, hogy a legtöbb emberben kurvára nincs igény arra, hogy alkosson, produktív legyen, csak összebasznak mindent, hogy megkapják a pénzt. Meg hát ugye sok a birkaember a társadalomban. Na erre a csaj különöset lépett, ugyanis feltette a következő kérdést: "És az mér' baj?" Hát néztem nagyokat, de végül is néha az evidenciákat is meg kell kérdőjelezni, néha az ember pont így juthat a birtokába egy újabb nézőpontnak, amitől okosabb lesz. :) A gond az volt, hogy nem készültem jól megszerkesztett beszéddel, ami a témát kitárgyalja. Pedig nincs mese, elhangzott egy igen komplex társadalomfilozófiai kérdés, amit meg kell válaszolni. Így hát elkezdtem fejtegetni neki, hogy mi a baj a tömegemberekkel, és hogy miért a kurva anyjukat. De a csaj rám se hederített. Még a múltkori "aha" és "biztos" jellegű reakciók is elmaradtak. Egyáltalán nem érzékeltem minimális érdeklődést sem a csaj részéről. Gondoltam is, hogy le kéne állnom, de nem tudtam. Minden egyes mondat újabbat követelt maga után. Ráadásul a szövegem eléggé kontrollálatlan volt, tulajdonképpen össze-vissza beszéltem.

Bele is gondoltam, hogy vajon miért - amikor másokkal beszélek, általában szokott lenni valami képem arról, hogy az illető hogyan gondolkozik, és mik az előismeretei, így ehhez tudom igazítani a szövegemet. Pl. tudom, hogy bizonyos dolgokat nem kell kifejtenem a másiknak, mert már amúgy is tudja, vagy legalábbis nagy valószínűséggel úgyis kikövetkezteti, hogy miről van szó. Ráadásul ezek az emberek kérdezni is szoktak, így megcsinálhatom azt, hogy elmondom a dolgot röviden, nem túl részletesen kifejtve, 10-15 mondatban, és az illető úgyis rákérdez arra, ami neki nem tiszta, vagy megcáfol, amire én visszacáfolhatok, és így alakul a beszélgetés menete. Viszont a transzhumanizmus-ellenes csajnál egyik sem állt fenn - fogalmam se volt az előismereteiről, és nem is kérdezett bele a szövegembe. Így valahogy úgy éreztem, hogy mindent ki kell neki fejtenem, így össze-vissza ugrándoztam a témán belül. Ha utaltam valamire, akkor ki kellett fejtenem az utalást is, és nyilván annak a magyarázatában is van utalás, és így tovább. Még szégyelltem is magam, hogy ilyen alap dolgot nem tudok rendesen elmagyarázni. Az a ciki, hogy így tulajdonképpen nagyjából annyira lehettem hiteles, mint a részeg, aki felszáll a villamosra, és elkezdi osztani az összeesküvés-elméleteit.

Az elköszönés megint csak érdekes volt. Amikor láttam, hogy készülődik leszállni, viccesen ezt mondtam: "Itt leszállsz? Vagy csak vársz egy másik villamost, hogy ne kelljen engem hallgatnod, mi?" Erre hallgatott - érdekes, hogy nem mondta, hogy "Á, dehogy." Erre én gondoltam azért, ha már úgyis ilyen passzív-offenzív hallgatóság volt, megérdemli, hogy beszóljak neki: "Amúgy velem lehet ám beszélgetni is, nem csak pofázni tudok a levegőbe." És erre, tökre mintha azt mondta volna, hogy "Aha, fúj." - így szépen elköszöntünk, ő meg végre leszállt.

Ez milyen már? Én tulajdonképpen tök jófej voltam vele, eleve, hogy adtam neki második esélyt, hogy korábban nem ítéltem el a transzhumanizmussal kapcsolatban mutatott apátiája miatt. Erre ő meg így bealázott. Geci, szerintem akármelyik külső szemlélő igen is engem ítélt volna el, hogy miért nem hagyom békén szegény csajt, aki láthatóan nem akar velem beszélni. Igen ám, csak az a szegény csaj megmondhatta volna, hogy mi a fasz van, meg tényleg, ezt lehet ám kulturáltan is intézni.

Egyébként úgy néz ki, hogy az, hogy valaki szeret beszélni arról, amivel szeret foglalkozni, igen nagy tévhit. Lehet persze az is, hogy a csaj igazából semmit sem tud a saját hobbijáról sem, mert azt is csak azért választotta, mert hát muszáj választani valamit, és számára a festészet tűnt a legmenőbbnek. Mondjuk fene tudja, végül is semmit sem tudok a csajról.

Végezetül még szeretnék beszámolni egy érdekes jelenségről, amit tapasztaltam. Tudható, hogy az extrémmód vonzó csajok képesek bizonyos folyamatokat beindítani a férfiember nadrágjában. Jó, persze, azért nem lesz árbócrúd, meg ilyesmi, annyira azért illik kontrollálnia magát az illetőnek, csak kicsit kezd szűk lenni a hely odalent. Na most a transzhumanizmus-ellenes csaj képes volt pontosan ennek az ellenkezőjét kiváltani. Ugye alapjáraton a csajt szexuális értelemben is vonzónak találtam. (Azért nem annyira, hogy fennálljon az árbócrúd kialakulásának veszélye, még mielőtt valaki azt gondolná, hogy álló fasszal szoktam a lányokkal tárgyalni, és esetleg ez okozza a sikertelenségeimet. Kulturált ember vagyok, basszátok meg.) De amikor kezdett úgy igazán körvonalazódni előttem, hogy a csaj egy hülye liba, ráadásul neki áll feljebb, és még ő szivat - aláz meg engem, a csaj hirtelen visszataszítónak tűnt. Éreztem, ahogy a faszom olyan kicsire húzódik össze a nadrágomban, amennyire az fizikailag lehetséges. Ilyen márpedig akkor szokott előfordulni, amikor valami brutálmód visszataszító, undorító dolgot látok. Lehet, hogy ez valami ösztönös védelmi funkció, ami még az őskorban megvédett minket attól, hogy a toleranciahatárokon kívül eső nőstényeket megdugjuk - ez korlátozta a kibaszottul hülye és a rettentően ronda (esetleg valóban valami betegséggel rendelkező) egyedek szaporodását.

Minden esetre remélem, hogy ezzel a transzhumanizmus-ellenes csajjal a büdös életbe' nem fogok még egyszer összefutni. Persze amilyen szerencsétlen vagyok, fogom még látni eleget.

Összegzés

Tekintve, hogy a kapcsolatfelvételi kísérleteim közül egyik sem volt sikeres (és nem is írtam le az összeset), elég nagy problémával állok szemben. Habár úgy érzem, sokat tanultam az elmúlt évek alatt, ez még mindig rohadtul kevés. Elfáradtam. Azt hiszem ismét eljött a bezárkózás ideje.

Ez nem új dolog, tulajdonképpen ezt kb. meg is jósoltam magamnak még szeptember elején, amikor még kíváncsian, és egyfajta derűvel vágtam neki az egyetemi életnek. Mára már a derű szertefoszlott, és a kíváncsiság is lankad. Tulajdonképpen sokszor átéltem már ezt, ez egy amolyan ciklikus folyamat. Van, amikor rám jön a szocializálhatnék, és olyankor mondjuk megpróbálok beilleszkedni egy adott társaságba. Ez az eset azért volt speciális, mert nem egy társaságba próbáltam beilleszkedni, hanem, mint írtam, bizonyos, valamilyen módon kiválasztott lányokkal próbáltam kapcsolatot létesíteni. De ettől még a történet jellege nem változik. Azt, hogy egy társaságba beilleszkedjek valaha, épp idén, március környékén adtam fel, akkor láttam be, hogy ha ez ennyire nem megy, akkor inkább hanyagolni kéne úgy egy életre. Na szóval, amikor szocializálódni próbálok, akkor az elején még úgy szoktam érezni, hogy ugyanmár, megy ez nekem. Ez kb. most is így volt, rohadtul örültem a PPK-s csajnak, meg a BTK-snak is, a transzhumanizmus-ellenes csajt meg az elején még poénnak fogtam fel, az első történet után még nem gondoltam, hogy valóban ennyire utál. Aztán egy idő elteltével elkezd tisztulni a kép (már ha egyáltalán elkezd - ha nem, akkor valami drasztikus esemény szokott hirtelen pofoncsapni), és leesik, hogy a szociálkodásom célközönsége kibaszottul utál, megvet engem. Ez is így volt most is.

Ilyenkor jön a bezárkózás, és egy darabig úgy elvagyok magammal. Aztán amikor ismét összegyűlik az energiám, egyszercsak valami átkattan bennem, és ismét elkezdek szocializálódni, ami aztán rövid idő után ismét csúfos véget ér. Utána megint a bezárkózás következik, és így tovább. A legrosszabb az egészben az, hogy hiába érzem úgy, hogy minden egyes eset után tanultam, csakazértis elbaszom a következőt. "Na, tudom, mit kúrtam el, legközelebb már menni fog!" A következő alkalommal persze nagy önbizalommal vágok bele a dologba ismét, de hiába. Ilyenkor egyrészt rájövök újabb szabályokra, illetve felismerem, hogy egyes korábban felfedezett szabályokat ezúttal sem sikerült betartanom. A szocializálódás nagyon bonyolult dolog, számtalan szabállyal. És minél több szabályt tanulok, annál világosabb lesz, hogy milyen keveset tudok. Olyan lehetetlennek tűnik az egész. Lehet hagyni kéne az egészet a francba. Nekem arról fogalmam sincs, hogy milyen szintű undort váltok ki az emberekből.

Meg hát eleve jobban meg kéne válogatnom, hogy egyáltalán kikkel próbálok szocializálni. Lehet, hogy pl. a BTK-sokat alapjáraton kerülnöm kellene. ;) Inkább olyanokkal kéne társalogni, akiknél egyáltalán esélyes, hogy hozzám hasonlóan gondolkoznak. Sajnos IRL igen nehéz ilyen emberekkel összefutni.

Egyébként a passzív módú kapcsolatfelvétel (amikor én adok elérhetőséget, és nem én kérek) jó ötlet, ugyanis így viszonylag hamar kibújik a szög a zsákból. Különben beletelne jó időbe, mire észreveszem magamat, hogy mennyire utál a másik.

Meg az is lehet, hogy kurvára titokban kéne tartanom a blogomat az IRL ismerőseim elől. Ugyanis mostanában szinte az a mániám, hogy szinte mindenkinek, akivel "jól" elbeszélgetek, be szoktam ajánlani a blogomat, mert olyan brutálmód büszke vagyok rá. (Muhaha.) Csak ezzel az a baj, hogy elég egy kellőképpen rosszindulatú ember, hogy betegyen nekem, ha nagyon akar - pl. elterjessze a hírem. Kurvára nem kéne most egy olyan titulus, mint pl. "a liftes pszichopata", vagy valami.

Meg aztán az is lehet, hogy ilyen kurvanagy, több részes posztokat nem kéne beterveznem a továbbiakban. :)

Society knows perfectly well how to kill a man and has methods more subtle than death.
(André Gide)

█

Tudom, hogy sokat késett ez a bejegyzés, de valahogy nem vitt rá a lélek, hogy megírjam. És az a szar, hogy amikor egy nagy posztra gyűjtöm az erőmet, akkor kicsiket sem írok. Pedig van néhány dolog, amit kisebb bejegyzésekben leírhattam volna. Meg az is vicces, hogy az előző posztom mennyire ellentmondott önmaga bevezető bekezdésének. :D

Mielőtt még elkezdeném a történeteket, elmesélem, hogy mi az az egy dolog, ami nagyban segít nekem abban, hogy beszélgetéseket kezdeményezhessek. Ez mégpedig nem más, mint az emberiség egyik legnagyobb találmánya: a lift! :D Hogy miért? Az, amikor vársz egy liftre, és egy NT is vár veled együtt, illetve, ha egy NT-vel egy liftben utazol, nem hogy tiltanák a szociális konvenciók azt, hogy beszélgetést kezdeményezz vele, hanem szinte egyenesen előírják. Na jó, az azért túlzás, hogy előírják, de majdnem.

Ugyanis a beszélgetés-kezdeményezésre a lift tökre ideális. A beszédtéma is alapból megvan - maga a lift, amiről nagyon könnyű témát váltani, mert az embereket általában nem érdekli annyira a lift, hogy huzamosabb ideig fenntartsák a témát. Volt olyan, amikor az ELTE déli épületében egy lifben 5-6 ember volt még rajtam kívül, és páran a mozihétvégéről beszélgettek. Miután sorra mind kiszálltak, csak egy nő maradt velem, a nő beszélgetést kezdeményezett, és jól kibeszélte azokat, akik a moziünnepről beszéltek. (Az volt a lényeg, hogy ők arról panaszkodtak, hogy nem volt akkora élmény az a film, amire elmentek, és a nő meg erre azt mondta nekem, hogy mit vártak ilyen olcsó, 500 Ft-os áron. Olcsó húsnak híg a leve történet.)

Ugyan a konkrét szabályokat még nem sikerült megfigyelnem, de általánosságban elmondható, hogy amikor 2 ember egyedül marad egy helyen, általában beszélgetést kezdeményeznek, de úgy, mintha ez előírt lenne. (Pl. egy szobában szinte mindig ez van. Liftben azért annyira nem előírt a dolog, előfordul, hogy két NT tök kussban átliftezik 10 emeletet.) Viszont mégis tudok mondani egy csomó ellenpéldát, amikor 2 ember egyedül marad, de mégsem szoktak beszélgetést kezdeményezni. (Például buszmegállóban nem szoktak beszélgetni az emberek csak azért, mert ketten maradtak. Vonaton sem, ha egyedül maradnak egy fülkében.) Ez elég érdekes szerintem. Remélem lesz pár tapasztalt kommentelő, aki erről tud valamit mondani.

Szóval az elmúlt hetekben a kollégiumi liftekben (vagy azokra várva) szoktam beszélgetést kezdeményezni, jóhogy csajokkal. Így alakult egy-két elemzésre alkalmas történet. Mint írtam, a lift eliminálja a "pókos csaj" effektust, ugyanis, mivel az alkalom és téma adott, egyáltalán nem érzek semmi feszültséget, kellemetlenséget, amikor egy liftben beszélgetést kezdeményezek. Egyszerűen csak olyan természetesnek tűnik.

Éljen a transzhumanizmus! \o/

Ez a leggázosabb történet, és ráadásul - hülye fejemnek köszönhetően - még folytatása is van. Egy szerda reggel úgy jött ki, hogy egy liftben mentem le egy csajjal. Teljesen hétköznapi szituáció volt, először pofáztam egy kicsit a liftekről, utána pár hétköznapi témáról beszélgettünk. A small talk nem haszontalan egyébként, ugyanis ez által megtudhatsz néhány alap adatot a másikról, hogy pl. hány éves, melyik karra jár, mi érdekli, stb. Olyan, mint amikor nmap-olsz egy szervert.

A small talk során kiderült, hogy a csaj BTK-s, szeret festeni, győri, és ő is elsős. Még az is kiderült, hogy van olyan ismerőse, aki ismeri a Rodielt. :D Rendesen folytatódott is a beszélgetés, és egyszerre azon kaptam magam, hogy elmagyaráztam a csajnak, hogy mi az a transzhumanizmus. A csaj meg csak pislogott, és annyit mondott, hogy "Biztos." Hát mit ne mondjak, elég értelmesen hozzászólt a témához. Bizonyára mindenkit érdekel, hogy milyen asszociációs lánc mentén sikerült eljutni a small talk-tól a transzhumanizmusig. Nagyon egyszerű.

Milyen zenét szeretsz? -> Én mindent meghallgatok, még olyan deviáns zenét is, mint a Deus Ex OST. -> Deus Ex. -> Helios ending. -> Transzhumanizmus.

Teljesen tiszta, magától értetődő asszociációs lánc, még az is lehet, hogy beszéd közben észre se vettem, hogy már rég nem small talk van. A beszélgetéssel egyáltalán nem az volt a baj egyébként, hogy szóba került a transzhumanizmus. Hanem eleve az, hogy a lány mennyire passzív résztvevője volt a beszélgetésnek. De ugyanakkor meg mégis fenn akarta azt tartani, szóval nem mondhatjuk azt, hogy eleve nem akart beszélgetni.

Én úgy képzelek el egy beszélgetést, hogy ahhoz a másik fél is ugyanannyit hozzátesz, mint én. A csaj ugyanis, amikor rá került a sor, csak pár mondatot mondott, és utána visszakérdezett, hogy "és te?" - én meg mivel szeretek a saját dolgaimról beszélni, hosszabb válaszokat toltam a csajnak. Ugyan volt azért sejtésem arról, hogy a csajt valószínűleg full nem érdekli, amit mondok neki, de ugyanakkor meg mégis szívesen válaszoltam a kérdéseire, ha már feltette őket. Az van, hogy amikor én beszélgetek, feltételezem, hogy a másik is szívesen beszél azokról a dolgokról, amikkel szeret foglalkozni. Ezt egy másik történetnél jobban kifejtem. Továbbá, nálam ez úgy működik, hogy ha esetleg tényleg előfordul az, hogy extrém mód nem értem azt, amit a másik mond, vagy csak brutálmód nem érdekel, de annyira, hogy tényleg nem akarom tovább hallgatni, akkor szólok az illetőnek, hogy váltsunk témát. Továbbá, naiv módon azt feltételezem a beszélgetőtársamról, hogy ő is hasonlóan jelez, ha valami nem tetszik neki. Viszont én ezt a jelzést egyértelműen, verbálisan megfogalmazott formában várom, mint pl. "Te figyelj. Egy kukkot nem értek abból, amit mondasz. Ugyan érdekesnek tűnik, de most fáradt vagyok, nem tudom követni. Váltsunk témát pls." - csak az a gond, hogy kb. nincs olyan NT csaj, aki ezt így képes lenne megmondani. Zömmel inkább non-verbális jelzésekkel, illetve homályos utalgatásokkal próbálják a tudtomra adni, hogy mi a retek van, és még akkor se képesek egyértelműen megfogalmazni a dolgot, amikor látják, hogy a non-verbális jelzéseket én képtelen vagyok értelmezni.

A lényeg az, hogy imho a beszélgetés irányítása nem csak az egyik résztvevőn múlik, hanem mindkettőn. Ha az egyik kurva röviden szól csak hozzá, és egyáltalán nem terelgeti a beszélgetés irányát, max. "aha", és "biztos" jellegű válaszokat nyomat, azzal minden irányítást a másik kezébe ad. A másik nyilván olyan témára tereli a beszélgetést, amit ő kedvel, és a hallgatósága könnyen abban a szituációban találhatja magát, hogy el van tőle várva, hogy megértsen valami olyasmit, amihez hozzá se tud szólni. Azt hiszem kijelenthetjük, hogy ennek így tulajdonképpen nincs értelme, hiszen ez így egyik résztvevőnek sem jó. Én legalábbis kurva szarul érzem magam attól, ha kiderül, hogy hiába pofáztam perceken keresztül. Sőt, az bánt ilyenkor, hogy a másiknak kellemetlenséget okoztam. De ugyanakkor meg, ha azt vesszük, az a másik meg is érdemli, ha ezt elviseli.

A transzhumanizmussal valószínűleg kivertem a biztosítékot, és a csaj bizonyára meg is címkézett miatta. Habár igaz, hogy az eset róla se vetett túl jó fényt az én szememben. Csak én nem ítélek elsőre...

WTF is PowerShell?

Egyik hétfőn késve érkeztem a számítógépes alapismeretek gyakorlatra. (Igazából arra eddig sose sikerült rendesen beérnem.) Addigra fel volt írva a táblára néhány dolog. Volt ott például egy 5 tagú felsorolás, amelynek 4 tagjáról tudtam, hogy micsoda, de az ötödikről még sose hallottam. Elég nagy szégyen egyébként, mert elég népszerű dologról van szó. Gondoltam, megkérdezem a mellettem ülő csajt. A jó geek holtig tanul. Azaz HALT-ig. Muhaha. Értitek, nem? ;D

Nagyjából így alakult a párbeszéd:
- Bocsi, mi az a PowerShell?
- Az olyan, mint a shell script, csak Windows-os.
- A BAT fájlokról van szó?
- Nem tudom.

Igen, a kérdésem elég láma volt. Meg eleve fel se kellett volna tennem, igen csak beégettem magam. Ki is fejtem, hogy miért.

Először is azt tudom, hogy mi az a shell script, Unix-like rendszereken elég nagy kultúrája van ezeknek a parancsfájloknak. Tulajdonképpen egész összetett programokat lehet írni shell script-ben. Ezeket az oprendszer parancsértelmezője (például BASH) értelmezi és hajtja végre. Ilyen analógiával gondoltam, hogy a Windows-ban a parancsfájlokat a command.com / cmd.exe hajtja végre, és ezek a BATCH fájlok (.BAT kiterjesztéssel). Viszont azért megjegyzendő, hogy a BAT fájlok eléggé lebutítottak, korántsem lehet olyan összetett BAT parancsfájlokat alkotni, mint a shell script-ek. Sőt, Windows-ban még szarabb BAT fájlokat lehet írni, mint DOS-ban - például Windows alatt már a népszerű CHOICE parancs sem elérhető, ami elég szomorú imho. Furcsának találtam ugyan, de gondoltam valószínűleg a PowerShell a BAT fájlok kultúráját jelenti, csak még sehol sem olvastam/hallottam, hogy így neveznék. (Mert bizony többször előfordult már, hogy valamiről azt hittem, hogy nem tudom micsoda, aztán kiderült, hogy csak a nevét nem tudtam.) Tudom, ez elég nagy lámaság.

Viszont érdekes kérdés, hogy miért válaszolta azt a csaj, hogy "nem tudom". A következő okokat tudom elképzelni:

1. Lehet, hogy a csaj vérlinuxos geek, és a Linuxon kívül kb. nem ismer el más operációs rendszert, de a Windows-t minden esetre bizonyosan megveti. Egyesek igen nagy pofát tudnak növeszteni arra, hogy Linuxot használnak, és az egyéb oprendszert használó népeket (különösen a wineseket) lenézik. No comment, külön posztot érdemelne az, hogy az ilyeneknek egyrészt miért nincs igazuk, másrészt miért gennyes faszkalapok, szóval ezt most hagyjuk. Ebben az esetben, ha igazam van, a csaj az első kérdés után még fellow geek-nek tekintett, és feltételezve, hogy tudom mi az a shell script, válaszolt. (Nem volt nehéz azt feltételezni, hogy tudom mi az a shell script, ugyanis az is rajta volt a táblán lévő 5 tagú listán. Ha nem tudtam volna mi az, nyilván arra kérdeztem volna rá először.) Na most ezután feltettem azt az elég láma kérdést, és itt ezen a ponton minden bizalmat elvesztettem. Ugyanis elégséges szintű tájékozottságot mutattam az általa megvetett rendszerről. Ezért lerázott egy nemtudommal - hiszen én úgyis láma vagyok, velem nem érdemes beszélni.
2. Nyilván órán, miközben a tanár beszél, nincs ideje kifejteni, hogy mi a retek az a PowerShell. (Mondjuk igaz, hogy nem is vártam tőle, hogy kifejtse.) Meg egyébként is, Google is your friend, nézz utána magad, paraszt! Tulajdonképpen igaza van. Csak az a kérdés, hogy ilyenkor miért nem azt mondja például, hogy "Nem, egészen másról van szó, nézz utána." - talán megint csak azt gondolta, hogy én nem érek annyit, hogy ilyen szép mondatot megfogalmazzon nekem. Mondjuk tényleg lámaság volt részemről, hogy megkérdeztem.
3. Lehet, hogy tényleg nem tudta. Lehet, hogy az az egy mondat, miszerint a PowerShell olyan, mint a shell script, nem a csaj szakértelmét tükrözte, hanem egyszerűen csak megismételte azt, amit a tanár mondott róla előzőleg. Lehet, hogy a csaj tényleg világ életében Linuxot használt, és a Windows-al kapcsolatban még ilyen alap dolgokkal sincs tisztában, hogy mi az a batch fájl. Vagy lehet, hogy inkább erősen hardveres érdeklődésű, és szoftveres szempontból csak átlagos usernek számít.

Igazából annyira nem érdekes ám, hogy a 3 pont közül melyik az igaz, vagy hogy esetleg van-e más lehetőség, amire nem gondoltam. Csak hát látjátok, én frankón képes vagyok elagyalni minden szarságon. Meg igazság szerint nem biztos, hogy a csajt kéne ezerrel kielemezni, hanem inkább engem kéne, hogy miért is tettem fel egy ilyen láma kérdést. Ez valószínűleg a "kommunikáció erőltetése nem megfelelő szituációban" című kategóriába tartozik. Lásd a "pókos csaj" történetét. Hiszen tényleg simán kussolhattam volna, és ráguglizhattam volna a cuccra magamtól. Nem kell ahhoz megkérdeznem senkit sem. Amúgy is többet kéne kussolnom számalapon, mert mostanában lehet túl sokat jelentkezem, amit igaz, hogy magam és csoporttársaim szellemi üdvössége érdekében teszek, viszont lehet, hogy másoknak inkább az jön le, hogy valami nyálas, tudálékos stréber vagyok.

Psychology strikes back

A második hét hétfőjének estéjén vártam a liftet a kollégium földszintjén. Csatlakozott hozzám egy csaj, és elkezdtünk beszélgetni. Szóba került, hogy pl. érdemes kulcsot másoltatni a szobához (mert jól ki lettem zárva), meg hogy mi a faszért nem jön a lift, meg hogy elsős vagyok-e. Ezután gondoltam kérdezek egy komolyabbat - megkérdeztem, hogy milyen szakra jár. Azt mondta, hogy a PPK-n pszichológiát tanul. Na, tökre felcsillant a szemem, hogy a pszichológia milyen kibaszottul érdekes, meg az utóbbi időben olvasgattam is ebben a témakörben. Hát, gondoltam, akkor beszélgessünk pszichológiáról! Gondolom úgyis szeret beszélni a saját szakterületéről, meg hát biztos sok érdekes dolgot tud mondani, tehát egy kis eszmecsere mindkettőnk szellemi üdvösségére szolgálna.

Egyből a közepébe vágtam - megkérdeztem, hogy tanultak-e az ASPD-ről, ugyanis az engem érdekel, de rohadtul keveset tudok róla. A csaj erre azt mondta, hogy persze, tavaly arról írt szakdolgozatot, és a kutatómunkája során egy intézetben több ASPD-ssel is beszélt. Erre igencsak rácsodálkoztam, és megjegyeztem, hogy pedig azok elég durva arcok, merthogy nem nagyon vannak érzelmeik. A csaj erre igen különöset lépett: elkezdte bevédeni a szociopatákat. Elkezdte mesélni, hogy nekik igazából igenis mély érzelmeik vannak, és gazdag belső világuk, stb. Csodálkoztam. Viszont kísértetiesen ismerős dolgokat mondott. Amikor kiejtette azt a szót, hogy "spektrumbetegség", leesett a tantusz. A lány ugyanis nem az ASPD-ről, hanem az ASD-ről beszélt. Eloszlattam a félreértést, ugyanis az ASPD, azaz "antiszociális pszichopátia" kurvára nem ugyanaz, mint az ASD, azaz "autizmus spektrumzavar". Egyébként nem az ő hibája, hogy összekeverte, amúgy is rohadt sok hasonló rövidítés van a pszichológiában. Sőt, van olyan is, hogy tök ugyanaz a rövidítés több baszottul különböző dolgot is jelent. Inkább nekem kellett volna teljes névvel hivatkoznom az ASPD-re.

Miután ezt tisztáztuk, elkezdtünk valóban az autizmusról beszélgetni, amiről a csaj meglehetősen nagy tájékozottságot mutatott (jóhogy, hiszen egyrészt ez volt a kutatómunkája, másrészt ez a szakterülete). Elmondtam neki azt is, hogy nagy valószínűséggel aspie vagyok. Azt is megkérdeztem tőle, hogy vajon érdemes lenne-e hivatalos diagnózist szereznem. Továbbá úgy tűnt, hogy a lány egyetért a neurodiverzitás elvével, ugyanis azt is mondta, hogy az autizmus nem betegség - az autikat inkább meg kell érteni.

Összességében nagyon szimpatikus volt a csaj. Gondoltam, ha már úgyis ilyen kurvajót beszélgettünk, akkor esetleg tarthatnánk is a kapcsolatot. Mert hát miért ne? Sőt, mondta is, hogy akár megbeszélhetünk egy időpontot, amikor rendesen beszélgethetünk. Említettem neki a blogomat, hogy esetleg beleolvashatna, mert úgyis van benne szó az AS-ről. De hogyan juttassam el hozzá a címet? Ha élőszóban elmondom, tuti nem fog rá emlékezni. Így hát kértem tőle valami elérhetőséget.

És most jön az a jelenet, ami akkor fel se tűnt igazán - inkább utólag esett le, amikor elemeztem a történetet. Ugyanis a lány meglepetten hápogott. Először is megmondta a szobája számát. Erre én értetlenkedtem, ugyanis az nagyon szép, hogy tudom, hogy a kollégiumban hol találom, de ez elég bizonytalan, mert Murphy törvényei szerint kevés az esély arra, hogy akkor keressem, amikor ő bent van. Meg milyen már, hogy az én pitiáner ügyeimmel IRL zaklassam? Vannak ennél sokkal kényelmesebb módszerek is. Kisegítettem a csajt, hogy például megadhatná az e-mail címét. Erre megkönnyebbült, hogy "ja, persze", és rögtön meg is adta a címet. Ez azért volt érdekes, mert úgy tűnik, mintha az intim szférájába hatoltam volna azzal, hogy elérhetőséget kértem. Pedig ponthogy azért fogalmaztam úgy, hogy "elérhetőség", és nem "e-mail cím", mert így megadtam neki a lehetőséget, hogy azt az elérhetőségét adja meg, ami számára a legkényelmesebb. Jóhogy az e-mail az, de ha pl. ő jobban szeret telefonálni, megadhatta volna akár a számát is. Igaz, hogy az meg nekem lenne kellemetlen, ugyanis nem szeretek telefonálni, de mivel úgyis én szeretném elérni őt, inkább én alkalmazkodom hozzá ezügyben. Én például csípőből e-mail címet adok, ha valaki elérhetőséget kér. A telefonnal az a bajom, hogy egy bejövő hívás kb. sose érkezhet kellemes időpontban. Azonban egy e-mail épp ellenkezőleg - sose lehet alkalmatlan, mert eleve akkor nézi meg az ember a postafiókját, amikor e-mailt akar olvasni. Telefon esetében meg elég ritka, hogy azt kívánom, hogy "jaj, de jó lenne, ha most hívna valaki", és akkor tényleg felhívnak. Sőt, a telefon ponthogy akkor szokott megcsörrenni, amikor a hátam közepére se kívánok egy telefonbeszélgetést. De az e-mail ezzel szemben sokkal diszkrétebb kommunikációs forma. Lehet, hogy a csaj mindezt nem tudta. Lehet, hogy azt hitte, hogy konkrétan telefonszámot kérek, és azt nem akarta megadni, ami kurvára érthető. Én se szoktam csak úgy egy újonnan megismert embernek megadni a számomat. Mindennek ellenére a csaj lehet, hogy túl láma ahhoz, hogy az e-mail címét az elérhetőségei közé sorolja, így azt gondolta, hogy a számát akarom elkérni, így meg eléggé bunkó-nyomulós beütése lehetett a kérésemnek.

Kedves Olvasóim, ebben a történetben sincs happy end, ugyanis hiába küldtem el a csajnak a blogom címét 3 hete e-mailben, nem válaszolt. Semmi. Kész. Én ezt nem tudom, hová tegyem. Persze, lehet nem voltam neki szimpatikus - de mégis miért? Tök jót elbeszélgettünk, ráadásul az ő szakterületéről, tehát az is ki van lőve, hogy unalmas volt számára a téma. Gyakorlatilag ezek alapján kurvára szimpatikusnak kéne lennem. Vagy lehet, hogy nem tetszettek neki az aspoid vonásaim? Igen ám, de ő elvileg nem egy átlagos NT picsa, aki semmit se tud az AS-ről, csak úgy felszínesen ítél, és nyilván elítél, mert nem standard a mozgáskultúrám. Ő ponthogy tudja, hogy ha non-verbális dolgok miatt voltam antipatikus, akkor az nem érvényes, mert nem szándékos. Tehát, ha ez a baja, ugyanúgy ítél, mint egy átlagos NT - most akkor mi van a neurodiverzitás elvével, amiről olyan szépen beszélt? Ha meg a fentebb leírt elérhetőséges történeten akadt ki, akkor kérdezem - miért? Hát megkönnyebbült, amikor mondtam, hogy az e-mail címét kérem. Be kéne látnia, hogy én nem voltam olyan bunkó, hogy elkérjem a számát, csak félreértett.

Persze hozzá kell tenni, hogy ha esetleg nem tudná, hogy mi az az AS, és hogy engem érint, akkor is illene válaszolnia. Azért, mert alap emberi tisztelet legalább 2 sorral megtisztelni a másikat. Csak az utolsó geciknek nem szokás ezt megadni. Tehát akkor a csaj utolsó gecinek néz? De mire föl? Adtam én rá okot? És igen - ha a nemválaszolásának köze van ahhoz, hogy aspie vagyok, akkor az kurvanagy szégyen. Tehát AS-el és AS nélkül is gáz a dolog. Jó, lehet, hogy nem tetszik neki a blogom, és akár egy bejegyzést sem olvasott el. Vagy lehet, hogy túlságosan is be van havazva ahhoz, hogy beleolvasson - de ezeket is meg lehet írni. Meglepő, hogy egy látszólag intelligens és tájékozott NT lány is tök ugyanúgy viselkedik, mint az átlagos példányok. Egyetlen esetben tudom felmenteni a csajt - ha szándékában állt válaszolni, csak mondjuk elfeledkezett róla. Ugyan fájó, hogy nem vagyok elég emlékezetes, dehát ez tényleg nem a csaj hibája. Szóval értitek, a szándékos nemválaszolással van nekem bajom. De minthogy nem tudhatom, hogy részéről a nemválaszolás szándékos-e, vagy sem, igazából nem haragudhatok rá. Majd lehet egyszer megkeresem IRL, és akkor majd kiderül, hogy mi a helyzet.

Viszont még van 2 történet, illetve lehet, hogy még idő közben lesz több is. Nem tudom előre, de ugyanakkor már jó lenne túl lenni ezeken a szociális interakciókon, mert már szeretnék mást is írni. :)

I have learnt silence from the talkative, toleration from the intolerant, and kindness from the unkind; yet strange, I am ungrateful to these teachers.
(Kahlil Gibran)

█

Bocs, hogy ilyen régen posztoltam, csak valahogy nem volt kedvem. Pedig már másfél hete érett ez a poszt bennem. Annak, hogy csak most írom meg, van egy előnye és egy hátránya. Az előnye az, hogy így a második hét eseményeit is le tudom írni, a hátránya viszont az, hogy rövidebben fogom leírni az egyes történeteket, mert egyrészt nem akarok túl sokat írni, másrészt mostanában nincs türelmem ahhoz, hogy 5-6 órákat töltsek egy-egy poszt megírásával. (Utólagos szerk.: Pedig úgy látszik nem úszhatom meg, és ráadásul be se tudtam fejezni.)

Elmesélem az egyetemi életem első két hetében tapasztalt, számomra érdekes szociális interakciókat. Nem számolok be a számomra teljesen hétköznapi interakciókról, mint például az egyes régebbről ismert barátokkal/haverokkal történt diskurzusok. Amik számomra érdekesek voltak, azok az egyes lányokkal történt, sokszor rövid beszélgetések. Persze lehet, hogy szánalmas, hogy én ezeket említésre méltónak találom, viszont középiskolás éveimben komolyan ritkán volt lehetőségem nő nemű lényekkel IRL kommunikálni. Először is a középiskolámban rohadtul kevés volt a csaj (a mi osztályunkban pl. nem volt egy se), és azok nagy része is alapból kurva volt. (Tisztelet a kivételnek.) Másrészt a kollégiumban olyan királyul el voltak szeparálva a fiúk a lányoktól, hogy virultam, hogy pl. az ebédlőben láthattam őket egyáltalán. De nyilvánvaló, hogy kommunikálni nem nagyon lehetett velük, mert most komolyan, hogyan szólíts meg valakit egy ebédlőben?

Tehát az első hetekben inkább arra koncentráltam, hogy nő nemű egyedekkel kommunikáljak. Egyrészt mert érdekes, jó, ha gyakorlom; másrészt meg kellemes is, mert a lányok olyan aranyosak. :) Harmadrészt pedig az egyetemi légkörben valószínűleg nagyobb az esélye annak, hogy egy hozzám illő csajjal találkozzak. (Persze ahogy látom, sajnos nem sokkal.) Egyszerűen csak annyit tettem, hogy pl. ha valamit nem tudtam, igyekeztem egy csajt keresni, hogy megkérdezzem. Tehát, próbáltam keresni azokat a helyzeteket, amikor egyáltalán meg lehet szólítani egy lányt. Általában csak annyiból állt a dolog, hogy köszöntem, feltettem nekik a kérdésem, meghallgattam a válaszukat, megfigyeltem a mosolyt az arcukon, megköszöntem a válaszukat, végül elköszöntem és távoztam. Még ezek a rövid kommunikálások is kellemesek voltak számomra.

Általános célú beszélgetésre természetesen az egyetemen is nehéz alkalmat találni. Ironikus, hogy pont IK-s csajokkal nem sikerült beszélnem - egyáltalán. Az első történet pont azt hivatott érzékeltetni, hogy mennyire lehetetlen beszélgetést kezdeményezni csak úgy, indok nélkül.

A lány, aki pókot hord a hajában

Még a legelső napon történt, hogy egy előadás nem abban a teremben lett megtartva, ahova eredetileg ki volt írva. De a másik teremben meg nem volt elég hely, és ezért megpróbáltunk átmenni egy harmadik terembe. Sajnos oda nem tudtunk bemenni, viszont amikor pár percre megálltunk a harmadik terem ajtaja előtt, majdnem beszélgetést kezdeményeztem egy lánnyal, de aztán meggondoltam magam. Persze, eleve csak 2-3 percig dumálhattunk volna, de az is valami.

Ugye a kérdés az, hogy milyen indokkal szólítsam meg a csajt? Sajnos nem lehet úgy inicializálni egy beszélgetést, hogy pl. "Szia! Te miért döntöttél úgy, hogy az IK-ra jösz továbbtanulni?", mégpedig azért nem, mert ezzel tulajdonképpen letámadnám. Egy beszélgetés kezdeményezéséhez mindig kell egy tiszta, megkérdőjelezhetetlen indok. Különben nagyon furcsán, visszataszítóan, letámadóan hat az ember fellépése. Szerencsétlenségre az Univerzum meglehetősen ritkán oszt megfelelő okot arra, hogy megszólíthasd azt az embert, aki érdekel.

Szóval ott álltam a csaj mögött, és gondolkoztam azon, hogy hogyan szólíthatnám meg. Az első dolog, ami eszembe jutott, az maga az aktuális szituáció. Például: "Ugye milyen szar, hogy ide-oda küldözgetnek minket, pedig eleve olyan nehéz megtalálni a kiírt termet?" - (ez amúgy tényleg igaz, elég nehéz az északi épületben tájékozódni). Ezzel az lett volna a baj, hogy tulajdonképpen mekkora hülyeség már rákérdezni arra, ami nyilvánvaló? Nem jutott eszembe semmi, de drukkoltam, hogy adódjon már valami ok arra, hogy megszólíthassam. És akkor megláttam: egy pók mászott a lány hajában! Na gondoltam, itt az ok, amit vártam. Feltételezvén, hogy a csaj nem szeretné, hogy egy pók másszon a hajában, segíthetek a helyzeten, és szólhatok neki: "Szia! Egy pók mászik a hajadban. Kiszedjem?". De akkor hirtelen meggondoltam magam.

Először is eszembe jutottak a neurotipikus csajokról szerzett előismereteim. Korábbi hasonló incidensekből megtanultam, hogy a lányok ilyesmire vagy nem szoktak pozitívan reagálni, vagy ha pozitívan reagálnak, valószínűleg besorolnak az aranyos srác kategóriába. Magyarul, egy ilyen segítőkész felajánlás nem egy kedves, figyelmes gesztusként lenne értelmezve, hanem vagy bunkó, tahó, tolakodó magatartásként; vagy pedig felérne egy "Szia! Én az egyik itteni új csicskád vagyok. Szóval majd ha kell valami, pls. engem ugráltass a semmiért!" típusú deklarációval. Nagy büdös lófaszt! Na most akkor meg már inkább fészkeljen be a pók a hajába!

(Mondjuk ez most valószínűleg úgy hangzik, mint az a vicc, amikor a csávó kölcsön akarja kérni a távol lakó ismerősétől a tevéjét, de út közben annyit gondolkozik azon, hogy valószínűleg az illető nem fogja kölcsönadni, hogy a muksó, amikor odaér, csak annyit mond az illetőnek, hogy "Tartsd csak meg a retkes, göthös tevédet magadnak, te paraszt!" - de ugyanakkor egy éve sajnos muszáj volt új "biztonsági házirendet" bevezetnem, így most nem úgy van, hogy az emberek megkapják a bizalmat, amíg el nem játsszák, hanem nem kapnak bizalmat, amíg ki nem érdemlik. Habár vitatkozhatnánk arról, hogy valóban szükséges-e ilyen szigorúnak lenni egy kibaszott kis hajban mászó pók kiszedését illetően. Minden esetre tény, hogy én itt senkinek sem szeretném azt közvetíteni, hogy csicska vagyok, főleg a csajoknak nem, akik köztudottan a legnagyobb kárt okozhatják.)

Továbbá abba is belegondoltam, hogy ha esetleg a csaj nem is gondolna rosszat rólam, milyen reakciókat adhat le a pók említésére, mert hát az NT csajoknál sose lehet tudni.

• "ÁÁÁÁÁ! Póóóóók! Te raktad a hajamba, mi? Te szemét állat, hogy rohadjon le a heréd, te abortuszmaradék!" Ezután lehet, hogy úgy gondolná, hogy nem adott elég nagy hangot a felháborodásának, és nyomatékosításképpen tökön rúgna, behúzna egyet a szemem alá, majd miután ettől kifeküdtem, rugdosna, amíg a padlón vergődöm.
• Elájulna.
• "Jaaaj! Segítség! Egy kibaszott pók van a hajamban, utálom a pókokat, meg fog csípni, meg fogok halni, segíííícccsééééég!!!" - ordítaná dobhártyarepesztő hangerővel, fel-alá rohangálva a folyosón, minden útjába kerülő objektumot (többnyire embereket) fellökve.
• Felnézne az égre (pontosabban a plafonra), a vérnyomása az egekbe szökne és ordítana. Nem tudná feldolgozni azt, hogy ő egy ártatlan lány, akinek a gyönyörűen gondozott, szép hajába egy gonosz, undorító pók költözött. A tudata nem tudna mit kezdeni ezzel a súlyos, feloldhatatlan kognitív disszonanciával, és hirtelen megsemmisülne.
  CLI
  HLT
  Agyhalál.
• Az is lehet, hogy az a pók nem is véletlenül volt ott. "Ja, ő Frici, a háziállatom, ne bántsad! Rohadj meg, te gyökér! El akartad venni tőlem? Talán meg is ölted volna, te gyilkos!" Pedig nem is állt szándékomban az illető pókot megölni. A pókok aranyosak. Habár elképzelhető, hogy a hajból való kiszedés procedúrája közben megsérült volna szegény.

Végül, amikor visszamentünk a terembe, nekem nem volt ülőhelyem, így a falhoz támaszkodva álltam, és egy darabig figyeltem a pókot, amint mászik felfelé a csaj hajában, aztán eltűnt a sűrűben. Ami viszont gáz volt, hogy mint kiderült, az előadást követő gyakorlaton egy csoportban vagyok a csajjal. Elkéstem az első néhány percről, így nem hallottam az elején elhangzott információkat, viszont a gyakorlatvezető addigra már felírta a táblára az elérhetőségeit, és egy webcímet. Majd az óra végén felírt néhány feladatszámot, hogy az lesz a házi, szolgáljon szellemi üdvösségünkre. Mivel nem voltam ott az óra elején, nem tudtam, hogy hol kell keresni a házit. Így megkérdeztem a pókos csajt:
- Bocs, de a házit az analizis.net-en találom?
- Igen, azon.
Mintha némi megvetést éreztem volna a hangjában, de lehet, hogy csak képzeltem. Viszont belegondolva a helyzetbe, a megvetés nem igazán tűnne jogtalannak. A napnál is világosabb, hogy az említett weboldalon kell keresni a házit, így megint tök jól rákérdeztem a nyilvánvalóra, amitől igencsak lámának tűnhettem. Az meg ugye nem jó, amikor valaki lámának bélyegez egy geek-et. (Megjegyzendő, hogy eddig meg se néztem a fentebb említett weboldalt - látszik mennyit foglalkozom a házikkal. De most megnéztem, és nagyon király! Matematikus geek csaj power - respect!) Visszatérve a pókos csaj megvetéséhez, bizony az is lehet, hogy látszott rajtam, hogy ideges vagyok. Mert hát az voltam, a szituáció kicsit felidegesített, hogy mi az, hogy itt vagyok az egyetemen, és nem beszélhetek egy fellow IK-s csajjal sem, meg aztán mégis, milyen már, hogy láttam azt a kibaszott pókot, és nem szóltam neki?

De leszarom. Elgondolkoztatott a dolog, és leírtam, mert érdekesnek találtam, de mielőtt még valakinek az jönne le - nem foglalkoztam kóros mértékben a témával. Az mondjuk kellemetlen, hogy most lehetséges, hogy utál valaki, akinek nem kéne feltétlenül utálnia, de basszus, leszarom, elvégre egy teljesen idegen személyről van szó, aki egyáltalán nem fontos számomra. (Így igazából nincs is gond az utálósdival, a gond akkor kezdődik, ha valaki olyan utál, aki fontos nekem - most nem linkelném ide az erre vonatkozó korábbi posztomat, de aki régebb óta olvas, tudja, melyikről van szó.) A tanulság viszont az, hogy ha egyszer nem adódik olyan szituáció, amelyben a neurotipikus szociális konvencióknak megfelelően beszélgetést lehetne kezdeményezni, akkor nem szabad erőltetni a dolgot, és ezt tanácsolom mindenkinek. Én úgy érzem, hogy ezt megtanultam, és azóta nem is erőltetem a beszélgetés-kezdeményezéseket. Mondjuk nem is beszéltem egy IK-s csajjal sem. Amúgy meg a pók miatt úgy érzem mégis illett volna szólni, de hát ez van. Sajnálom szegény pókot, mert biztos meghalt a csaj miatt.

Tudom, hogy több történetet ígértem, és csakugyan van még pár, de most nincs időm/kedvem folytatni. A többit majd leírom később.

Will resume from this point.

The spider's touch, how exquisitely fine! Feels at each thread, and lives along the line.
(Alexander Pope)

█

Mint azt már a fél net tudja, Rodielt megverték a melegfelvonulás után, mert a "Budapest Pride" pólót viselte. Az eset dokumentálva van különböző webhelyeken, én itt csak ezt és ezt linkelném. Az első maga Rodiel véleménye, a második pedig GutBesserWasser spektrumtársé.

Továbbá, a kuruc.info antikulturált, szűklátókörű, kirekesztő, begyöpösödött, felületes, mucsai paraszt szerkesztői írtak is egy nem kicsit felháborító posztot, amelyben kollektíven az összes aspie-t társadalomra veszélyes, kiirtandó állatokként deklarálják. Úgy hivatkoznak az AS-re, mint "belterjességből fakadó genetikai elmebaj". Nyilván nem várható el ezektől a csimpánzoktól, hogy utána nézzenek, hogy miről írnak, meg ugye fel se tudnák fogni. (Ráadásul még a geek-eket is leszólták.)

Semota, aki a blogja révén gyakorlatilag megalapította a magyar Asperger-közösséget, válaszolt a fentebb említett gyűlölködésre. A linkelt poszthoz kommentnek be lehet írni, ha egyetértesz, és szolidaritást vállalsz az Asperger-szindrómásokkal.

Az az igazság, hogy ezek a szélsőségesek önkényesen definiálják, hogy mi a normális, és rögtön ugranak arra, ami a felállított ideáltól eltérő. Mivel én is "furcsa" vagyok (akár még azt is lehet mondani, hogy "deviáns"), simán megverhetnek engem is, vagy akárkit is. Ha már elfogytak a melegek, lehet, hogy a geek-ek kerülnek sorra, és én meg azért leszek megverve, mert egy provokatív RTFM feliratú pólóban fogok sétálni.

Különösen érdekes, hogy ezek a szélsőségesek ponthogy Rodielt ítélik meg társadalomellenesnek, holott ő nem igazán ártott a társadalomnak deviáns viselkedésével. Viszont akik képesek megverni egy nőt egy póló miatt, azok eleve a társadalmi szerződést szegik meg, ami kurvára társadalomellenes. Pedig őket mennyire tolerálja a társadalom! Azok, akik Rodielt megverték, neurotipikus társasági lények, bizonyára van jó sok barátjuk, és talán már párt is találtak. Ellenben az aszpikat rengeteg sérelem éri amiatt, hogy a társadalom nem fogadja be őket (legalábbis eleinte), pedig ők valójában nem destruktívak a társadalomra nézve.

Hát ezt is megértük, hogy egy rakás zombi nyíltan ki akar minket irtani, pedig azt se tudják, kik vagyunk.

Éppúgy, mint a neurotipikus emberek, mi is sokfélék vagyunk.
(Semota)

█

Felfedeztem egy nagyon brutális félrefordítást a Kockafejek (The IT Crowd) című sorozat első epizódjában. Valószínűleg csak a hozzám hasonló geek-eknek tűnik ez fel egyáltalán, de azért szerintem érdemes megemlíteni.

A felfedezésemet elmondtam Rodielnek is, és ő beküldte az esetet a Félrefordítások blogra. Köszi! :) Én is beküldtem egyébként, csak én bizonyára túl hosszú e-mailt írtam, és a Rodielé jobb volt. Emlékezetem szerint a dolgot először 2008 májusában írtam be a port.hu fórumra.

Mielőtt valaki feltenné azt a kézenfekvő kérdést, hogy miért akadok ki ezen a félrefordításon, amikor a szövegnek pont az volt a lényege, hogy informatikus blabla, amit senki sem ért, előre megválaszolom a kérdést. Idézek abból a levélből, amit eredetileg Leiter Jakabnak küldtem.

Igaz, hogy ez egy humoros sorozat, ezért talán nem akkora követelmény, hogy az informatikai szövegek pontosan legyenek benne fordítva, de továbbra is fenntartom azt a véleményemet, hogy azért a fordító legalább dobhatott volna egy e-mailt egy infós haverjának, miután olyan szöveggel találkozott, amit szaktudás híján nem ért. Szerintem kb. bármelyik infós megérti ezt a szöveget, és le tudja fordítani értelmesen. Lehet, hogy a hozzá nem értőknek így is ugyanolyan szórakoztató a sorozat, viszont számomra jelentősen hitelesebb lenne az ominózus jelenet, ha pontos lenne a fordítás, mert úgy jobban tudtam volna azonosulni a karakterrel. Ugyanis egy tipikus, az informatikusok számára mindennapi szituációt mutat be, amelyben az informatikus segítő szándékkal elmagyaráz valamit, de a hallgató faképnél hagyja (ez esetben lecsapja a telefont), mert egy kukkot sem ért a magyarázatból.

Egyébként először én is azt hittem, hogy direkt halandzsáznak, meg is lepett, amikor angolul néztem, hogy a szövegnek értelme van. Ha meg már értelmes a forrásszöveg, a geek-ek örömére igazán lefordíthatták volna rendesen. Hát nem?

Moss (akinek a szájába adták azt a csúnya félrefordított szöveget) amúgy is egy szimpatikus karakter, meg szerintem nem kicsit aspoid beütésű.

Végezetül, egy kis status report: holnap (azaz már ma) lesz az első napom az egyetemen. Faszán 5-kor kell kelnem - "szebb" napokon olyankor szoktam lefeküdni. :D 8:00-kor kezdődik a "Lineáris algebra" című órám. Nem baj, én vállaltam be a korán kelést, meg ma (azaz tegnap) lefeküdhettem volna korábban is. Különben is, a hétfői órarendemet úgy raktam össze, hogy csak 10-re kelljen beérnem, direkt az ilyen koránkeléses szopások elkerülése érdekében, tanulva a középiskolai évekből. Csak az a gond, hogy ma kedd van. :D Ezen a héten hétfőn nem volt tanítás. De jövő héten már nem kell ilyen korán kelnem. ;)

...különben megsemmisülhet az egész memória!
(Moss / Kockafejek félrefordítás)

█

A következő dolgokra jöttem rá az eltelt napok alatt.

• Rájöttem, hogy az eddigi hiedelmeimmel ellentétben, nem én vagyok az, aki nem tud kommunikálni, hanem a többiek (jellemzően NT-k) nem tudnak. Ez megérne egy külön posztot...
• Nem véletlen, hogy egyesekkel, akikkel régen ugyan sokat beszéltem, már évek óta alig beszélek. De semmi gond, ha ismét felveszem velük a kapcsolatot, rövid időn belül emlékeztetnek, hogy miért is nem volt kedvem felkeresni őket az utóbbi években.
• Utálom az embereket. Jó, persze ezt eddig is tudtam, csak mostanában bizonyos dolgok emlékeztettek erre. (Például ismét megcsodálhattam, hogy milyen kibaszottul felszínesek tudnak lenni.)
• A Bitch Proud című bejegyzésem címe helyesen Bitch Pride lenne. Lehet újra kéne nyelvvizsgáznom?
• Lehet, hogy egy közhelyes szar vagyok, akiben nincs semmi eredeti. Persze, sokan élnek így boldog életet. De én nem azért akarok egyedi lenni, mert emós kispöcs vagyok, hanem mert tulajdonképpen nincs más választásom. Én már tulajdonképpen csak így lehetek értékes. És jól tudom, hogy ha közhelyes vagyok, akkor életem végéig az is maradok, így két szék között a padlóra estem. Mert hiszen nem állhatok be a többi közhelyes konformista zombi közé sem, meg ugye nem is akarnék. Ahhoz elég más vagyok, hogy kiutasítsanak, de ahhoz meg nem vagyok elég egyéni, hogy értékes legyek.

You are nothing. A wretched bag of flesh...
(SHODAN)

█

A következő dolgok jutottak eszembe a címben jelölt időintervallumban.

1. Miért kell az embernek aludnia? Félre ne értsetek, aludni tök jó dolog. Főleg, ha álmodik is az ember. Szeretek álmodni. Gyakran előfordul, hogy az álom valahogy szebb, mint a valóság. Még ha szomorú is. A szomorú álom legalább megható. Viszont tény, hogy most elálmosodtam egy kicsit, de úgy háromkor még tök éber voltam. Ilyenkor az ember sajnálja, hogy vége a napnak, és hogy mennie kell aludni. Amúgy is aludtam délután, mert tök szunyás voltam, és most úgy nincs kedvem. Meg úgy nincs kedvem beszunnyadni, és felébredni reggel. Valami miatt nem szeretem a reggeleket, talán a reggeli kóma miatt. Megjegyzendő, hogy a nyári reggelek azért mégis tök light-osak, majd akkor fogom utálni a reggeleket igazán, ha elkezdődik a tanév. Most legalább nem a mobil csipogására kell ébrednem, szóval most mégis szép az élet. De akkor meg minek reklamálok? Bazmeg. Ki kéne törölnöm ezt a pontot, de nincs kedvem.
2. Mi a faszért éhezem én meg hajnalban? Kajakra, minden nap úgy hajnali 2 körül éhes leszek. Kéne valami háztartási keksz, tapasztalatból mondom, hogy a hajnali éhség elcsendesítésére pár szem keksz elég. Mondjuk olyan 3-5. Bónuszként betolnék még 5-öt. De nincs keksz. Vagy erőt veszek magamon, és csinálok magamnak kaját, vagy inkább éhesen fekszem le aludni. Ez még eldől.
3. Mióta használom az RSS-t, fel vagyok iratkozva néhány blogra, meg hírre. Érdekes módon a Steam RSS News Feed frissül a leggyakrabban, fél óránként jön egy számomra tökre érdektelen hír. Egy korábbi hibámból tanulva muszáj volt feliratkoznom, és inkább szopom az érdektelen híreket is, csak hogy negyedévente olvashassak egy érdekeset is. Feltűnt, hogy 24 órán belül 2 Steam client update is volt. Szerintem az elsővel elbasztak valamit, amit sürgősen javítaniuk kellett a másodikkal. :D Persze ez csak tipp. A hírben említett fix által javított bug lehet, hogy az előző update előtt is jelen volt.
4. Rodiellel az alábbi életbölcsességeket hoztuk össze GTalk-on. Ebben látszik, hogy milyen naiv-optimistán állok hozzá ehhez az élet dologhoz.

 én: Na ez érdekes cikk amúgy: http://leni-mikroblog.blogspot.com/2009/07/atsorolas-lejar-2009.html

2:54 Bassza meg.... ezek után kurvára parázok, hogy át ne soroljanak költségtérítésesbe.

  Amint átsorolnak, máris vége az egyetemi tanulmányaimnak.

 Rodiel: nekem is.

  de nem fognak :)

2:55 nem lesz rá idejük :D

 én: De bazmeg.... havi 180 000 Ft???? Annyit nem tudnék kiperkálni.

 Rodiel: ki tud?

2:56 én: Hát nem tudom... ez a csávó úgy tűnik bent maradt legalább egy egész félévet költségtérítésesen.

  Muterja perkálta. Legalábbis nekem ez jött le a posztból.

 Rodiel: úgyértem hús-vér ember :D

2:57 amúgy parázni fölösleges. ha átraknak max lelépsz.

 én: (Btw, milyen kibaszottul ronda betűtípust használ már a csávó???)

  Jó... max. lelépek. De akkor ott el van baszva az életem.

 Rodiel: ez a default font

  blogspoton

2:58 az életed így is el van baszva :D

 én: Sztem nagyon ronda.

  Igen, persze, hogy el van baszva, de azon munkálkodtam eddig is, hogy jobb legyen. ;)

 Rodiel: heh

  naiv vagy bazmeg

 én: Márpedig ha elvégzem az egyetemet, valszeg javul az életszínvonalam-

2:59 Rodiel: aha, persze.

3:00 én: Pl. ha keresnék pénzt, mint infós, milyen brutál lenne megvenni olyan dolgokat, amik úgy érdekelnek. Jó, nyilván nem elsősorban ezt értem az élet javításán, de ha mást nem, ez azért csak összejön ha tényleg elvégzem az egyetemet.

3:02 Rodiel: aha, persze.
de csak ideiglenesen

 én: Vagy úgy gondolod, predesztinálva vagyok a sysadmin sorsára?

 Rodiel: nem

3:03 de másra igen

 én: Pl.?

 Rodiel: muahha :D

  amire én

3:04 megdöglesz, kiscicám :)

 én: Jó, de mindenki megdöglik.

 Rodiel: hát épp ez az.

3:05 én: Márminthogy, OK, hogy megdöglöm. Leszarom. De addig is fasza lenne kicsit gyarapítani az emberiség értékeit - valamivel, valahogyan. :)

 Rodiel: muhahaha

  csak ez az emberiséget nem érdekli :)

 én: Akkor a kurva anyját.

3:06 Én minden esetre megteszem a magamét.

  Ha sikerül elérnem, hogy közben esetleg jól is érezzem magam, akkor már fasza.

3:07 Rodiel: :)

  nem fog

  dolgozni mindenkinek kell, és az kizárja h jól érezd magad

 én: Hogy a faszba zárná ki?

3:08 A munkát is lehet élvezni.

  (Elvileg.)

 Rodiel: jah bocsi, aki olyat dolgozik, ami érdekli... :)

  ezt mindig elfelejtem

3:09 én: Én nem akarok parasztkodni, de szerintem nekem egyelőre még megvan az esélyem arra, hogy olyan munkám legyen, ami érdekel is.

3:10 Rodiel: jah. neked meg.

  :/

  de ez mér lenne parasztkodás? :)

3:12 én: Azért, mert egyesek a kijelentésemet bunkózásnak, mellveregetésnek, egoizmusnak, lenézőnek és nagypofájúnak érezhetik.

3:13 Pedig csak egyszerű tényközlés. :)

 Rodiel: wtf.

3:14 én: 3:14 van. A nap Pi perce. :D

3:15 Rodiel: muhaha

  mint a leetidő :)

 én: Az mi is?

3:16 Rodiel: 13.37

 én: Hehe. :D

  Na meg ott van a 6 óra 22 perc is.

 Rodiel: kurvaélet, jöhetnél a szobámba debuggolni, már a negyedik fajta izé mászik rajtam.

3:17 én: Muhaha. :D Bogár? :D

 Rodiel: ja.

  meg egyéb rovar.ú

  -ú

3:18 én: De tetszik a kifejezés. ;)

3:19 Rodiel: hehe.

Na szóval ez van. Akármennyire is szar az élet, én szeretek élni. Meg nagyjából leírtam, hogy miben látom az élet értelmét. A többit csak poénból hagytam meg. Pirospont annak, aki kitalálja, hogy miért nevezetes a 6 óra 22 perc.

A "parasztkodás" említésénél meg leesett, hogy milyen jó, hogy vannak emberek, akikkel köntörfalazások nélkül lehet beszélgetni. Majdnem minden NT lebaszott volna azért a bizonyos mondatomért, hogy vegyek vissza az arcomból. Főleg az NT csajokkal szemben hatalmas a kommunikációs szakadék. De a Rodielnek nem kell selyembe bugyolálnom a gondolataimat, csak úgy leírom őket, ahogy vannak, és megérti. Nyilván nem értünk egyet mindenben, de legalább kommunikációs szakadék nincsen. Vagy legalábbis csak nagyon kicsi. Kösz, Rodiel! :)

Ez egy akkora szar poszt lett, hogy magamtól kell idéznem a végén, mert nincs olyan szar idézet, ami elég szar ahhoz, hogy passzoljon ehhez.
(Én)

█

Lehet, hogy most már üdvös lenne lekattannom a témáról, különös tekintettel lévén arra, hogy ez már zsinórban a harmadik kurvás posztom, de hát most ez a perszeverációm, nincs mit tenni.

A Kurva című posztomban nagyjából ismertettem a kurvák nevezetességeit, habár úgy érzem, hogy sokmindent kifelejtettem, de sebaj, ezeket utólag pótlom majd, amikor eszembe jutnak.

Néhány leírt tulajdonságot azonban érdemes megvizsgálni egy kicsit közelebbről is. Említettem, hogy a kurvák nagyon büszkék a kurva létükre, egyszerűen árad belőlük az önbizalom, amiért képesek voltak elérni mindazt, amit elértek. (Nem csoda, hisz egy személyiség módszeres leépítése sok munkával jár. :p) Ennek bizonyítékaként egyes példányok (az apatikus kasztból) különböző képeket, emblémákat raknak ki a különböző adatlapjaikra (iWiW, myVIP, MySpace, Tagged, Facebook, stb.), amelyek a kurvák büszkeségét hirdetik.

Tekintsünk hát meg egyet eme szépségekből.

Az elemzés előtt még megjegyezném, hogy ezt a kurvák inkább amolyan fricskának szánhatják azoknak, akik lekurvázzák őket (így többek között nekem is szól). Hiszen ők nem is kurvák, csak a bunkó, irigy emberek mondják ezt rájuk. Így hát, nincs mit tenni, definiálnak egy pozitív jelentést a "kurva" szónak, hogy ezután már ne zavarja őket az, hogy kurvának nevezik őket - inkább ők is annak nevezik magukat. Trükkös, mi? Vegyük sorra ezeket a tulajdonságokat, melyeket a kurvák magukénak hisznek. Vajon igazuk van?

• Szép. Ez általában igaz is. A kurvák meglehetősen dekoratívak szoktak lenni. Különböző anyagok használatával azt is meg tudják oldani, hogy egy egyébként ronda nő is szép legyen. Ezzel még önmagában nem is lenne baj, ha nem vinnék túlzásba a dolgot. Ismerek egy csajt, aki egész szép volt úgy original formában is, de mára már olyan ragyás lett az arca az ilyen szépítőszerek rendszeres alkalmazásától, hogy ma már valóban szükséges 5 réteg alapozót magára kennie, csak hogy hasonlóan dekoratív legyen, mint amilyen régen volt, smink nélkül. A másik meg az, hogy a kurvák számára a szépség egy fegyver, amivel képesek manipulálni, és igen jelentős károkat okozni.
• Intelligens. Na ez szép! Komolyan, ezek hogy definiálják az intelligenciát? Fel kell hívnom a figyelmet egy korábban nem említett kurva-specifikus tulajdonságra. Az a lényeg, hogy egyes negatív tulajdonságokat, amelyek jellemzőek rájuk, képesek másokra kivetíteni, és magukénak vallani olyan tulajdonságokat, melyek nem is jellemzőek rájuk. Például olyan kurvák, akikről sikít a hülyeség, az unintelligencia, a szellemi igénytelenség, akikben nyoma sincs a logikus gondolkodásra való hajlamnak, képesek engem lehülyézni, magukat meg beállítani úgy, mint okos, intelligens, különleges személyiségeket. Ami a kurvák intelligenciáját illeti, bulizáshoz meg kúráshoz aztán tényleg sok intelligencia kell. Most lehet jönni azzal, hogy de hát egyes kurvák egész jól teljesítenek az iskolában, de ez csalóka. Az iskolában való sikerességhez általában a tanagyag betanulásán és visszaböfögésén kívül nem sok minden kell. Ezt jó memóriával elég egyszerű megoldani. Mellesleg, mint informatikus megsúgom, hogy adatok eltárolására és visszaadására egy SQL szerver is képes, nem kell ehhez különösebb intelligencia. Az intelligens kurváknál más a helyzet, ők szándékosan használják az intelligenciájukat destruktív célokra.
• Tehetséges. Lehetséges, hogy egyes kurvák tehetségesek, de nem valószínű, hogy használják is a tehetségüket, vagy ha használják is, akkor azt is valami dekadens célra. Továbbá sok kurva valószínűleg nem tudja, hogy miben lenne tehetséges, viszont tehetségesnek hiszi magát olyan dolgokban, amikben nem is az. A tehetséghez intelligencia is kell, és mint fentebb kifejtettem, az nincsen.
• Kreatív. Bizonyos szempontból igen, a kurvák kreatívak. Például egész "ötletes" kínzási módszereket ki tudnak találni mások lelki nyomorgatására (ezt pusztán szórakozásból), és mások manipulálására. Még lehetne sorolni hasonló példákat. Tulajdonképpen elmondhatjuk, hogy a kurvák kreatívak a destruktivitásban. :D
• Őszinte. Na, ezt nagyon benézték! :S Nem is értem, hol őszinteség az, amit ők művelnek? Bazmeg, ez tényleg idegesítő! A kurvák még önmagukkal sem őszinték, nemhogy másokkal. Valószínű, hogy egyáltalán az őszinteség fogalmával sincsenek tisztában. Most erre mondhatnám, hogy nézzék meg az értelmező szótárban, vagy a Wikipedián, de tökmindegy, mert ezek azt se lennének képesek felfogni, mert túl sok az összetett mondat, és a számukra ismeretlen szó. Azonban a kurvák mégis tudnak őszinték lenni. Ha úgy mondasz igaztalant, hogy abban a hitben vagy, hogy igazat mondasz, az még őszinteségnek számít. A kurvák ilyen módon tényleg képesek az őszinteségre. (Lásd: például valóban elhiszik, hogy eredetiek.) Ez inkább szomorú, mert ez is azt mutatja, hogy a kurvák mennyire agymosottak.

Ha még mindig nem húztuk fel magunkat eléggé, nézzünk meg egy másik hasonló jellegű, népszerű táblát is, amit először Tagged-en láttam egy csaj adatlapján, viszont sokan használják rajta kívül. Ígérem, hogy sokkal durvább, mint az előző. Íme a kurvológia alaptételei.

Érdekes. Viszont itt olvasni kell a sorok között - nézzük meg, hogy mit jelentenek ezek a sorok valójában, melyeket a kurvák magukénak éreznek.

• "I stand up for myself and my beliefs" - "Büszkén kurvulok, mert én ebben hiszek, ez vagyok én."
• "I stand up for those I love" - "Kiállok a fellow bitch barátnőimért, és az ideiglenesen vagy permanensen kedvelt menőcsávókért, mucsai parasztokért, és taplókért."
• "I speak my mind, think my own thoughts, or do things my way" - "Büszkén magaménak vallom az általam imádott celebek (lásd: Paris Hilton, Britney Spears és társaik) által mondott bölcsességeket, és amit a Cosmo-ban olvastam, és a magam módján oldom meg a problémáimat (szopás és kúrás általi manipuláció útján)."
• "I won't compromise whats in my heart" - "Nem hagyom, hogy bárki is megpróbálja tartalommal megtölteni a szívemben tátongó ürességet."
• "I live my life MY way" - "Szopok, kúrok, és minden héten bulizok, ahol durván lerészegedek, továbbá rászokom a cigarettára, mert az menő, szóval a magam útján élem a gyönyörű, tartalmas életem."
• "I won't allow anyone to step on me" - Jóhogy! Az fájdalmas. "Inkább feküdjenek rám, minthogy lépjenek."
• "I refuse to tolerate injustice" - Ez nagyon megható, csak mint az őszinteségnél is láttuk, a kurvák elég sajátosan értelmezik az igazságot és igazságosságot. Amit ők igazságosnak hisznek, az valójában igazságtalan, és általában pont azt hiszik igazságtalannak, ami igazságos. De valóban kiállnak a maguk által felfogott igazságért, így elősegítik a bunkók előretörését, és az értelmesebb emberek háttérbe szorulását. Többek között ebben rejlik a kurvák társadalomromboló hatása.
• "It means I have the courage & strength to allow myself to be me" - "Rettegek a csoportnyomástól, nincs meg az erőm és akaratom, hogy ellenálljak neki, inkább leszek agymosott zombi, mert így szép az élet."
• "So try to stomp on me, douse my inner flame; squash every ounce of beauty I hold within; you won't succeed" - "Próbálhatsz meggyőzni érvekkel, logikával, úgysem tudom felfogni; megpróbálhatod felnyitni a szemem, próbálhatsz gondolkodásra sarkallni, hogy végre felszínre kerüljön a bennem lévő valódi szépség, nem fog sikerülni."
• "And if that makes me a Bitch, so be it; I embrace the title and I'm proud to be a Bitch!" - "Mert én Kurva vagyok, inkább örökké megtartom ezt a címkét, és büszke vagyok arra, hogy én is Kurva lehetek, mint a társadalom nőállományának kb. 95%-a!"

Mint leírtam, a kurvulásban az a legveszélyesebb, hogy rendkívül ragályos. A ribancok büszkék arra, hogy kurvák lehetnek, és a lányokat elfogja az irigység, amikor a kurvákra tekintenek, és mindent megtesznek azért, hogy ők is kurvák legyenek. Ez a csoportnyomás. És mivel a kurvák jelentős hányadát képezik a társadalomnak, hatalmuk is van. Gondoljunk csak bele - ha egy hatalmas csoport elkezdi támogatni a méltatlan, hülye, bunkó, kurva embereket, akkor azok lesznek sikeresek, és ők fognak irányítani. Még mindig nem érzed elég veszélyesnek? Gondolj csak bele, az ilyen kurvák akár szavazni is elmehetnek, mert joguk van hozzá! Nyilván az érmének két oldala van, a menőcsávók is ugyanúgy sikerre juttatják a gyökér kis kurvákat.

Most meg fogtok kövezni ezért a vérlázító gondolatért, de komolyan el lehet gondolkozni azon, hogy mennyire jó az, hogy a nők egyenjogúságot kaptak. Na most ez ellen a mondatom ellen ponthogy azok a nők fognak lázadni, akik igen is megérdemlik az egyenjogúságot. A kurvák úgyse tévednek ide, meg fel sem tudják fogni azokat a dolgokat, amiket itt leírtam - talán csak az intelligensebb fajta, de aki intelligens, és mégis kurva, az dögöljön meg. Bár valószínű, hogy amikor a nőknek még nem voltak jogaik, a ribancok nem nyűtték ennyire a társadalmat, mert egyszerűen nem volt joguk a nőknek ahhoz, hogy ribanccá váljanak, és eléggé korlátozva voltak. Klasszikus kurvák nyilván mindig is léteztek, de az más lapra tartozik. Régen, ha egy nő elvesztette a jó hírét, meg volt pecsételve a sorsa.

Igen, igen. De ugyanakkor a régi világ ugyanolyan gusztustalan és igazságtalan volt, mint a mostani. Én azt mondom, hogy igen is kell az egyenjogúság - a nők ugyanolyan értékű emberek, mint a férfiak. Mitől lennének kevesebbek? A probléma inkább az, hogy a mai lányok nem tudnak élni a jogaikkal. Valami miatt beléjük van kódolva a kurvulás, és az, hogy ne gondolkozzanak, mert majd mások (a fiúk) ezt majd megteszik helyettük.

Nem tudom, hogy ez egyáltalán lehetséges-e, de inkább fel kéne bátorítani a nőket arra, hogy igen is gondolkozzanak, legyenek kreatívak, produktívak. Így a menőcsávók nem kapnak majd ekkora tiszteletet, így várhatóan azoknak a száma is visszaszorul. Tulajdonképpen ezáltal az egész társadalom produktivitásra lenne buzdítva a mai menő destruktivitás helyett.

Durva kurvák durván kurvásan kurvulnak az utcán, maguk közé csábítanak minden arra járó kurvát kurvásan durván kúrni minden durva fasszal.

█

Jelenleg 3 fő csoportját különböztetem meg a kurváknak: klasszikus kurva (prostituált), apatikus kurva (hülye ribanc), intelligens kurva (hazug ribanc).

A kurva alapvetően nőnemű. A hímnemű változataikkal (hímringyó, tapló, menőcsávó, és a mucsai paraszt egyes módosulatai) ebben a posztban nem foglalkoznék. Meg alapvetően a nőstény kurvák érdekelnek, szexuális beállítottságomból adódóan. Számomra kritikus, hogy a kurvákat időben fel tudjam ismerni, hogy elkerülhessem/hatástalaníthassam őket, és megtehessem a megfelelő óvintézkedéseket ellenük. A hímringyókat meg jobb lenne, ha egy nőnemű fajtársam elemezné ki (lehetőleg olyan, aki nem kurva, csak hogy meglegyen az objektív nézőpont).

A klasszikus kurva az, akinek az a becsületes munkája, hogy szexuális szolgáltatásokat nyújtson pénz ellenében. Tiszta és átlátható tranzakciókat bonyolítanak le, így a maguk módján tisztességesek. Ők azok, akik a kurvák halmazából a legkevésbé kártékonyak a társadalomra nézve. Számuk nem haladja meg azt a szintet, amely aggodalomra adhatna okot, ráadásul a szakma állítólag nem is túlságosan csábító - sokan kényszerből (pl. anyagi válság) lesznek postituáltak.

A "ribanc" szó azoknak a kurváknak az általános gyűjtőneve, akik nem klasszikus kurvák.

Az intelligens kurva másik neve, a "hazug ribanc" nem egyértelmű, ugyanis a hülye ribanc is szokott hazudni. Viszont a hülye ribanc nem intelligensen hazudik, ezért valamivel könnyebb rajta átlátni, a hazug ribanc azonban készségszinten hazudik.

A különböző fajta kurvák között nincs éles határ, és tekintettel arra, hogy a klasszikus kurvaság inkább foglalkozás, mintsem életérzés, semmi sem zárja ki azt, hogy valaki prostituált és ribanc is legyen egyszerre. A ribancok halmazát pedig inkább úgy kell elképzelni, mint egy spektrumot, amely az intelligencián alapszik. A spektrum alsó részén helyezkednek el az apatikus kurvák, a felső részén pedig az intelligens kurvák. Holott pontos adatokkal nem szolgálhatok, megfigyeléseim szerint nagyjából így alakul a kurvák viszonya a nemkurvákéhoz képest az intelligencia függvényében.

Tehát a hülye lányoknak jelentős hányada kurva, méghozzá az apatikus fajtából. Aztán ha egyre távolabb megyünk a spektrumon az intelligens nők irányába, egyre kisebb arányban találunk kurvákat. A relatíve intelligens nők között ugyan jóval kevesebb a kurva, viszont azok már inkább az intelligens kurvák halmazába tartoznak. Nincs éles határ az apatikus és az intelligens kurvák között a spektrumon. A grafikon meg még mindig csak illusztráció, csak a görbe jellegét hivatott bemutatni. (Szóval nem tudod róla leolvasni, hogy vajon a zseni lányok között mennyi kurva van.)

A ribanc lét tulajdonképpen az egyetlen társadalmilag elfogadott női életforma. A lányok megszületnek, szépen felcseperednek, és úgy 12-13 éves korukban észreveszik, hogy kurvának lenni menő, hiszen azok a lányok, akik egy kicsit is "számítanak", mind kurvák. Így hát elkezdik megtanulni, hogyan is kell kurvának lenni. Ebben segítségükre vannak a különféle tinimagazinok, a televízió, és a megfelelő internetes portálok, és persze nem utolsó sorban a barátnők és a genetikailag kódolt ösztöneik.

Azt a folyamatot, amely során egy lányból kurva lesz, kurvulásnak nevezzük. A kurvulás többnyire automatikusan megy végbe, amely nem igényel gondolkodást. Minden lány ösztönösen tudja, hogyan váljon ribanccá. Úgy tűnik, hogy ez egy életérzés, amely veszélyesen vonzó, ragályos, és jelentősen kártékony. A ribancok az első számú felelősek az antikultúra terjedéséért, következésképpen a társadalom hanyatlásáért.

Az apatikus kurvák megtanulják, hogy ne gondolkozzanak, mert az ciki, inkább hallgassanak az ösztöneikre, ennek következtében kb. állati szinten fognak funkcionálni. Az apátia jelentős szerepet játszik a ribanc-mentalitás kialakításában. Valószínűleg enélkül nem is lenne lehetséges a kurvulás, mert ahol nincs apátia, ott kíváncsiság van, a kíváncsiság viszont gondolatokat követel, a gondolatok viszont elvezethetnének arra a megállapításra, hogy kurvának lenni valójában nem jó, így a lány máris kigyógyulna a kurvaságból (vagy történetesen inkább intelligens kurvává válna). Az apátia kialakításáért a csoportnyomás a felelős. A lányokat lehülyézik és kiközösítik, ha túl gyakran hagyják el értelmes, összetett mondatok a szájukat, hamar megtanulják, hogy csakis az érdekes, amit a fellow ribancok és a celebek érdekesnek találnak. Ráadásul teljesen fölösleges gondolkozni bármin is, hiszen azt a kevés gondolatot, amelyekről úgy vélik, mégis kell az élethez, készen az elméjükbe plántálják a barátnők és a média. A ribancok többnyire azzal vannak elfoglalva, hogy elég ribancosan nézzenek ki, és mind e mellett rendkívül büszkék arra, hogy sikerült elérniük, hogy ribancok legyenek.

A kurvákat nagyjából a környezetük alakítják. Vakon alkalmazkodnak ahhoz a viselkedésmódhoz, amelyet elvárnak tőlük. Sok kurva azt állítja, hogy egyedi, pedig csak arról van szó, hogy ők nem a közízléshez alkalmazkodnak, hanem egy megadott csoport ízléséhez, de az a csoport is ugyanolyan jellegű szabályokat ír elő a kurvulásra, mint a mainstream.

A ribancok gyakran közösülnek olyan férfiakkal, akiket nem ismernek. Pillanatnyi fellángolástól eltekintve semmilyen érzelem nem köti őket ezekhez a férfiakhoz. Ezt a férfiak általában jól ki is használják. A ribancok közösülhetnek élvezetből, illetve bizonyos célok elérése érdekében is - manipulatív képességük ijesztő, különösen az intelligens példányoké. Az empatikus képességük csak korlátozott mértékben működik, így előszeretettel szórakoznak a becsületesebb hím nemű egyedek érzelmeivel. Aki egy ribanccal komolyabb kapcsolatot próbál meg kialakítani, mint érzelemmentes közösülőviszony, az nagy valószínűséggel a ribancok játékainak áldozatává fog válni. (Például egy ilyen "játék" akár helyrehozhatatlan károkat is okozhat egy geek személyiségében.) A kurvák szemszögéből mindez csak puszta szórakozás, tulajdonképpen valószínűleg fel se fogják azt a kárt, amit okoztak. (Vagy ha fel is fogják, nem érdekli őket.)

Vitatkozhatnánk arról, hogy vajon hogyan lehetne megakadályozni a kurvulást egy adott személy tekintetében, és egyáltalán lehetséges-e egy ribancot kigyógyítani a ribanc létből.

The prostitute is not, as feminists claim, the victim of men, but rather their conqueror, an outlaw, who controls the sexual channels between nature and culture.
(Camille Paglia)

█

A geek srác régóta várta az alkalmat, hogy egyedül lássa a lányt, mert beszélni akart vele. Igaz, mára már nem látta sok értelmét a beszélgetéseknek. De azért örült, hogy itt van. Hiszen évek óta nem látta. Tudta, hogy nincs sok ideje, mert a lány barátai mindjárt visszaérnek. A fiú nagy levegőt vett. Nagyon izgult, hallotta a saját szívdobogását. Ezúttal valóban őszintén akart beszélni a lánnyal, hosszú idő után. Lassan odament tehát a lány padjához, és köszönt:
- Szia. - nem tudta palástolni a félelmét, hangja remegett, és magasabb is volt a kelleténél.
- Szia. - mondta a lány mosolyogva.
- Rég beszéltünk. - mondta a fiú.
- Hát ja. És amúgy mi újság feléd?
- Fejér Megyei Hírlap. - mondta a fiú vigyorogva.
- De gyökér vagy!
- Egyébként megvagyok, köszi. És te?
- Én is.
A fiú szerette hallani a lány hangját. De most szeretett volna véget vetni a small talk-nak, mert kevés az idő. Tudta, hogy ez a kedvesség, amit a csaj áraszt felé, hazugság. Nem igazi. Köztudott, hogy a lány utálja őt, csak ezt így szemtől szembe most nem szeretné kimutatni. Talán azért, mert fél a geek reakciójától, amit ráadásul most el se kerülhet, mert itt, a való életben nincs tiltás gomb. Tehát a srácnak el kellett érnie, hogy a lány az őszinte arcát mutassa, hogy elmondhassa neki azt, amit mondani akart.
- Tudod, emlékszel, amikor olyan... hülyén viselkedtem veled. Én nem akartam neked rosszat, csak... tudod...
- Ja, tudom: egy nagy idegesítő fasz vagy.
Sikerült! Viszont a geek szinte megijedt a hirtelen sértéstől, még annak ellenére is, hogy fel volt készülve rá. Összeszedte magát a válaszhoz. Nagyon nehéz volt neki ez a szituáció. Rettenetesen.
- De mégis miért? Mit ártottam én neked? - a fiú hangja még inkább remegett.
- Baszod, éveken át zaklattál, hát nem fogod fel, hogy nem vagyok rád kíváncsi? Na tipli!
A geek valóban nem értette ezt. Mindaz a szeretet, gondoskodás, és minden áldozat, amit a lány irányában közvetített, egyetlen szóval lett minősítve: zaklatás. Sehogy sem értette, hogy hogy lehetséges az, hogy minden igyekezete, amivel a lány szeretetét akarta kivívni, pontosan az ellenkező hatást váltotta ki, ráadásul úgy, hogy ő csak a végeredményről értesült. De még nem lépett le. Magyarázatot akart kapni, mert egyszerűen nem tudta feldolgozni ezt az ellentmondást. Nem értette, hogy ő miért rossz, és miért pont egy olyan személy mondja ezt neki, aki fontos számára - akit szeret. Ő igen is meg akarta érteni a lányt, és megismerni őt rendesen. De mindenek előtt valahogy el kéne érnie, hogy a lány megbocsásson. Még ha tudta is, hogy igazából ponthogy a lánynak kéne bocsánatot kérnie...
- Én ezt nem értem. Mivel érdemeltem én ki azt, hogy ennyire utálj? Amikor én annyit beszéltem veled, és annyi áldozatot hoztam érted...
- Már ezer éve utállak, mert idegesítő vagy! Most hagyj békén, jó? - a lány már szinte kiabált.
A geek érezte, hogy ez is egy meddő beszélgetés lesz. Hát semmivel nem lehet elérni azt, hogy a lány ismét szóba álljon vele? És igen, rossznak érezte magát. Hiszen ez a lány most szinte könyörög, hogy menjen el, de ő marad, mert muszáj választ kapnia. A kíváncsiság és a lelkiismeret nem hagyja nyugodni. Ez egy ördögi kör. Minél többet beszél a csajnak, annál több sértést vált ki, annál inkább növekszik a geek értetlensége és ezzel együtt a lány gyűlölete. Igen, hisz ez már gyűlölet. Ez nem olyan kis enyhe, múló utálat, amit az ember egy osztálytársa iránt érezhet. Ez kőkemény, zsigeri gyűlölet. Még az is elképzelhető, hogy a lány egyenesen a halálát kívánja. De mivel érte ezt el? Miért nem múlott ez el az eltelt 2 év alatt, amikor nem is beszéltek egymással? Hogyan tehetné ezt jóvá?
- De miért? - kérdezte a fiú megsemmisülten.
Ez volt az a pont, ahol MSN-en a tiltás következett volna. De itt a lány inkább kifakadt:
- Na ide figyelj, te egy üres, jellemtelen, gerictelen, fogyatékos kis gyökér senki vagy. Egy szar! Neked nincs lelked, egy zombi vagy, idegesítő kis faszkalap! Nem tudsz te semmi érdekeset, csak hülyeségekről tudsz beszélni, de azokról elviselhetetlenül sokat! És ne hidd azt, hogy ezt a világon bárki is elviselné! Neked nem lehetnek barátaid, nem érdemelsz egyet sem! És te csajt akarsz? Na ne röhögtess! Mégcsak nem is tudsz szeretni! Nem vagy rá képes! És milyen áldozatot hoztál te értem valaha is? Te sehogy se fogsz olyan csajjal találkozni aki elviselne! Na cső.
Ennyi masszív sértés hatására a geek ideges lett. Hasonló szituációban rendszerint távozni szokott, és valóban úgy érezte, hogy most is üdvös lenne ezt tennie. Benne is feléledt a gyűlölet, de tudta, hogy ez csak rövid ideig fog tartani, mert valami miatt nem képes az igazi haragtartásra. De ebben a pillanatban még a "Világ Zaklatója" díjért is bevállalta volna azt, hogy kimondja, amit gondol.
- És te mit képzelsz magadról?! Te jónak hiszed magad? Vedd tudomásul, hogy az, hogy nem tudom úgy kimutatni az érzelmeimet, ahogy te azt fel tudnád fogni, az nem jelenti azt, hogy nincsenek érzelmeim! Pedig hogy próbáltam neked bizonyítani... De nem, te még csak nem is tudod felfogni, hogy mit jelentettél számomra! Te vagy a korlátolt, mert te vagy az, aki nem képes meglátni, hogy mi vagyok valójában. Én nem vagyok üres, és nem is értem, hogy te hogy láthatsz annak, amikor én annyi mindent megmutattam neked magamból.
A lány értetlenül nézett. De valami miatt nem állította le a fiút. A fiú folytatta:
- Ellenben te? Mi az, amivel kitűnsz, mi az, amit alkottál? Te nem vagy produktív. Nem vagy kreatív. Egy időben talán az voltál, de most már annyira el vagy foglalva azzal, hogy tök ugyan olyan legyél, mint a többiek, hogy mindent eldobtál. Te tényleg egyedinek érzed magad? Azt hiszed nem vagy tömegember? Mikor szoktál te gondolkozni? Mikor szoktál te bármikor is kielemezni bármit is? Soha. Vagy nem vagy rá képes, vagy megtanultad, hogy gondolkozni ciki, mert akkor olyan leszel, mint én! És azt hiszed, hogy most magam miatt jöttem ide hozzád? Meg akartalak hallgatni. Talán, hátha segíthetek neked. Hátha egy kicsit is jobbá tehetem az életed, valahogy! Az áldozatokról: régen, minden telefonbeszélgetésünk számlája engem terhelt, mi a faszért költöttem egy fillért is, ha neked ez kellemetlen volt? A kibaszott CD-iddel, amiket neked adtam, én bajlódtam napokon keresztül! És baszd meg, hány gondolatciklusomat pazaroltam rád? Meg a kibaszott mozijegyek árával mi lesz? Én éveket adtam neked az életemből - gondolatokat, időt, és pénzt! És te mit adsz nekem cserébe? Lófaszt! De tudod mit, én nem kértem vissza ezekből semmit, csak egy kis megbeszülést, tiszteletet, szeretetet. Na ennyit erről!
A geek reménykedett abban, hogy ez, amit mondott, valahol a lány elméjében értelmezésre kerül. Tudta, hogy erről nem fog semmiféle visszaigazolást kapni. Nem fogja megtudni, hogy ezt a lány megértette-e. A geek most már tényleg távozni akart, mert már nem tudta elviselni azt a diszkomfort-érzetet, amelyet a helyzet kiváltott. Vörös volt az arca, szégyellte magát, a legszívesebben itt és most rögtön megsemmisült volna. A lány így szólt:
- Tűnj el!
- Szia! - hebegte a fiú, majd elfordult, és szinte futva hagyta el a helyszínt.

Hatalmas fájdalom, szégyenérzet, és lelkiismeret-furdalás lett úrrá a geek-en. Az, amit a lánynak mondott, csak tippelte. Még csak nem is ismeri őt annyira, hogy biztos lehessen abban, hogy helyesen elemezte a csajt. Igen. Évek után alig tudott róla valamit, pedig annyira szerette volna őt megérteni. Be kellett látnia, hogy tévedett! Akármilyen értéket is fedezett fel régen a lányban (a szépségén kívül), az vagy eltűnt, vagy soha nem is volt, csak elképzelte. Lehet, hogy valójában soha nem is szerette a lányt, csak egy hamis képbe volt szerelmes, amit róla alkotott. De hogyan tévedhetett ekkorát? Hiszen a lányban nincsen semmi! Ennyi erővel akármelyik lánynak elmondhatta volna a monológját, mert ő is ugyanolyan, mint a többi. De nem! Mégis mintha lenne benne valami más... De vajon mi? De ha van is, az valószínűleg nem jó. Mert ha jó lenne, akkor nem gyűlölettel reagálna a jóságra. Hogyan érthették ennyire félre egymást? Hogy lehet az, hogy mindezek után a fiú semmi a lány szemében?

De a geek-nek az is eszébe jutott, hogy mi van, ha ponthogy ő téved? Mi van, ha ő tényleg rossz? Mi van, ha tényleg nem érti a világot, és ő tényleg elvetendő? Lehet, hogy akármilyen értékesnek, kreatívnak, és értelmesnek látja magát, és a hozzá hasonló embereket, ő épp annyira értéktelen, üres, és értetlen. Lehet, hogy pont az a mentalitás a követendő, amit a lány képvisel. De a geek nem tudta megérteni ezt a mentalitást. Nem tudta, hogy lehet élni a gondolkodás, az elemezgetés, a megértés igénye nélkül, és hogyan adhatja át magát valaki annak a határtalan apátiának, ami a "normális" emberekre jellemző. Hiszen ő mindig is kíváncsi természetű volt. Hogy lehet az, hogy míg ő ennyire meg akarja érteni, hogy hogyan működik a lány, addig a lányt annyira nem érdekli a fiú, hogy még csak meg se hallgatja őt. Vagy ő tényleg ennyire érdektelen, unalmas - értéktelen? Valószínű, hiszen a lányt sem tudta meggyőzni az ellenkezőjéről. Eddig azt gondolta magáról, hogy ő szerethető, tehát ha eléri, hogy a lány megismerje őt, akkor az viszonozni fogja a szeretetét. Hatalmasat tévedett.

A fiú megbánta az egészet. Szégyellte magát. Egyik pillanatban a tévedése miatt - hogyan tisztelhetett ő ennyire egy olyan lányt, aki egyáltalán nem méltó arra, hogy foglalkozzon vele? Másik pillanatban amiatt, hogy zaklató vált belőle, ekkor furdalta is a lelkiismeret, hogy ő rosszat tett egy olyan embernek, akit szeretett. Egyik pillanatban magát látta bűnösnek, másik pillanatban a lányt. Talán soha nem lesz tudatában annak, hogy mi az igazság. A geek büntetése az, hogy ezzel a feloldhatatlannak tűnő kognitív disszonanciával az elméjében kell élnie, talán élete végéig.

Elkezdődött... itt a vég, mikor már senki, de senki nem ismer.
(A lány)

█

Ismerőseim körében közismert tény, hogy brutálmód rajongok a Half-Life című FPS-játékért, de ennek ellenére nekem mégsincs meg - rendesen. De ezt majd kifejtem alább. Az is tudható rólam, hogy egy ruppótlan kispöcs vagyok, tehát szeretném a szoftvert a lehető legolcsóbban beszerezni - főleg mostanában, hogy nehezebb az anyagi helyzetem, meg hogy már 2x is megvettem, és idegesít is rendesen, hogy nincs meg. Egyedül a Half-Life 2-vel követtem el azt a hibát, hogy megvettem akkor, amikor kijött, kurva drágán, és tök feleslegesen, mert gyenge volt hozzá a videokártyám. Érdemes várni egy kicsit, míg lemegy az ára. Sőt, az Orange Box-ot 3000 Ft-ért vettem meg Steam-en egy akció keretében, és abban is benne van a Half-Life 2, pedig a HL2:EP2 és a Portal miatt vettem meg.

Minden esetre a Half-Life 1-el kapcsolatban ért a legtöbb szerencsétlenség, nem csak anyagi vonatkozásban, hanem úgy egyáltalán. Szinte érthetetlen, hogy csoportosulhat ennyi balszerencse egyetlen játékhoz.

• Legelőször 2001-ben, ötödikes koromban találkoztam a játékkal, ez volt az első FPS, amivel játszottam. Egyből megtetszett, minden nap vártam, hogy végre leülhessek, és játszhassak az unokabátyám által beszerzett kalózmásolattal. Emlékszem, mennyire örültem, amikor túljutottam a BLAST PIT című chapter-en, már nem azért, mert az annyira nehéz volt, hanem mert kétszer is újra kellett kezdenem a játékot, mire sikerült eljutnom a chapter végéig. Unokabátyám szeret kb. kéthetente rendszerújratelepítést végezni, és sikerült pont beidőzítenie egy FORMAT C: -t, amikor én pont a BLAST PIT-nél jártam, és ugye elvesztek a mentések. Lehet, hogy a második alkalommal is reinstall volt, de az is lehet, hogy akkor törtek be a lakásba, és akkor vitték el a gépet. Erre már nem emlékszem, csak arra, hogy kétszer is elkezdtem a játékot úgy, hogy csak a BLAST PIT-ig jutottam el. Homályosak az emlékek. Az is lehet, hogy a második alkalommal történt, hogy a CD tulajdonosa elvitte a CD-t, merthogy kölcsönbe volt, az unokabátyám ugyan készített másolatot, de az nem működött. Akkor meg még ugye netünk nem volt, nem tudtunk crack-et letölteni.
• Unszolásomra az unokabátyámnak sikerült beszereznie még egy kalózmásolatot, de azt nem olvasta a CD olvasónk. Érdekes, hogy akkoriban a CD írás bizonytalan művészet volt, biztos a CD írók voltak szarok, ugyanis gyakran előfordult ilyen, hogy pl. egy CD író olyan CD-t írt, amit nem minden olvasó tudott olvasni.
• Azt hiszem hatodikos koromban láttam 2000 Ft-ért a Half-Life Game Of The Year Edition-t a Media Markt-ban. Mutert megfűztem, hogy vegye meg nekem. Amikor otthon nagy örömmel kinyitottam a dobozt, először feltűnt, hogy egy brutális karcolás húzódik végig a korongon. Ejha! De semmi pánik, a CD olvasó ennek ellenére hiba nélkül olvasta. Izgatottan vártam, amíg a progress bar végigfut a telepítőn, és indítottam is a játékot. A játék első alkalommal kéri a CD kulcsot. Beütöttem a CD tokba ragasztott cetlin lévő számsort, ügyelve minden karakterre. "Invalid CD key". Megpróbáltam még egyszer, még gondosabban ügyelve a karakterekre. Megint "Invalid CD key". Még megpróbáltam vagy 20-szor, kötőjelekkel és azok nélkül, volt amikor a kötőjelek helyére *-ot tettem meg + jelet, meg minden szart, de semmi. Visszavittük a CD-t a Media Markt-ba, ott szépen feltelepítették egy gépre, és meggyőződtek róla, hogy tényleg nem jó az a CD kulcs. Kinyitottak egy másik dobozt, és megadták az abba írt kulcsot. Azt elfogadta a program. Így szépen kicserélték az egész dobozt egy másikra, CD-vel együtt, mert hát ugye az eladó is megjegyezte, hogy milyen karcos. Ezzel a CD-vel már végre tudtam játszani. Így lett meg életem első jogtiszta Half-Life példánya.
• Később eljutott hozzám a Blue Shift című Half-Life kiterjesztés, de azt csak kölcsönbe kaptam. Aztán találkoztam az Opposing Force-al is, igaz, az csak kalózmásolat volt. Elhatároztam, hogy ezek is kellenek nekem.
• A Media Markt-ban találtam rá a Half-Life Generation Pack-re, amely tartalmazza az eredeti játékot, az Opposing Force-ot, és bónuszként a Counter-Strike-ot is, bár az nem tetszett. Megfűztem a fatert, hogy vegye meg, azt hiszem 5000 Ft volt. Így végre meglett az Opposing Force, és lett egy második Half-Life példányom. Sajnos a Blue Shift továbbra is hiányzott.
• Egy hónappal később, amint a Media Markt-ban sétáltam, felfedeztem, hogy kiadtak egy új Half-Life Generation Pack-et, amely már tartalmazta a Blue Shift-et is, ráadásul ha jól emlékszem, az ára is ugyanannyi volt. :D Hát bazmeg... Ezt már persze jóhogy nem vettem meg, csak anyáztam a levegőbe.
• Évek teltek el. Megjelent a Steam, megszűnt a WON. Ez két dologgal járt. Egyrészt többé nem lehet a Half-Life-al játszani multiplayer-ben, másrészt a játék frissítéseihez ezentúl csak Steam-en keresztül lehet hozzájutni. De semmi vész! Egyszerűen regisztrálni kell a Half-Life CD kulcsát a Steam-en, és akkor letölthetem a Steam-es verziót, amellyel multizni is lehet, és frissítések is jönnek hozzá. Hurrá! Az első CD kulcsra azt hiszem azt írta a Steam, hogy invalid. A másikat meg faszán odaadtam valakinek idő közben, aki regelte a Steam-en. Hogy miért adtam oda? Fingom sincs. Lehet, hogy nem gondoltam, hogy azért kell neki, hogy regelje Steam-en (mert hát a Steam előtt a CD kulcs csak a telepítéshez kellett, a Halál sem ellenőrizte, hogy egy CD kulcs hány embernek van meg). Az is lehet, hogy nem gondoltam arra, hogy valaha is regelni akarom a HL-t Steam-en, és azért adtam meg a kulcsot, de persze az is lehet, hogy naiv voltam, és rászedtek. Nem emlékszem már hogy volt. Tény, hogy volt 2 CD kulcsom, és egyiket sem tudtam regelni. Így a Half-Life nekem meg is van, meg nincs is. Ráadásul a Generation Pack-es kulcs nem csak a HL-t regelte volna, hanem a Steam-es Opposing Force-ot is megkaptam volna.
• Sokáig nem is érdekelt, hogy legyen egy autentikus Steam-es Half-Life-om (van valahol egy tört egyébként). Pár hónapja néztem ki a Half-Life 1 Anthology csomagot, de mivel szegény vagyok, mint az állat, és manapság már a szüleimtől nem kapok ilyenekre pénzt, magamnak kell összeéheznem az árát. Viszont éhezni is csak tanév közben lehet, mert ugye akkor kapok egyáltalán zsebpénzt kajára. Ez az Anthology majdnem olyan, mint régebben a Generation Pack, csak ebben a CS helyett a Team Fortress van benne, és alapból benne van a Blue Shift. Gondoltam várok. Hátha lesz egy weekend deal, amelyben pont az Anthology kerül leárazásra. Meg egyébként is, én úgy emlékszem, hogy amikor először néztem, még 15 euró volt a pack ára, és nem 12. Türelmes ember vagyok én. Minden hétvégén szorgosan nézegettem, hogy milyen weekend deal van, egy idő után meg lusta voltam bejelentkezni Steam-re, és felvettem a ValveNews nevű user-t (vagy botot?) Twitter-en, aki mindig tweet-eli az új Steam híreket. Ez tök jó, mert nem nekem kell nézegetnem, hogy mi van, hanem a TwitterFox a pofám elé tolja, ha van valami. Azonban valahogy egy kibaszottul fontos tweet elkerülte a figyelmemet. RSS-t meg nem rég óta használok, így nem voltam feliratkozva az RSS feed-re. Bizony, hónapokig vártam erre, de mégis lemaradtam róla. Csak én lehetek ennyire szerencsétlen!

Hát ez van. Bassza az agyam a dolog, de nagyon. Meg azért is lustultam el a Steam hírek figyelésével, mert egyre kevesebb esélyt láttam arra, hogy lesz ilyen weekend deal, alapból virultam, hogy már csak 12 euró a csomag ára, továbbá észrevettem, hogy árulják is az Anthology-t egy áruházban. Habár vaciláltam, hogy valószínűleg elég szar, és megbízhatatlan áruház lehet, hiszen több helyen is pontatlan adatokkal rendelkezik a termékről. De gondoltam, majd faszán elslattyogok az egyik ilyen áruházba, mert ahogy látom nem csak online lehet vásárolni, hanem a régi pofaodatolós módszer is működik, és az olcsóbb is. És akkor tényleg láthatom, hogy mit adnak a kezembe, mennyiért. Persze lehet, hogy nem kéne trükköznöm, mert a Steam a legkényelmesebb és legmegbízhatóbb.

De ez, hogy végre volt ilyen masszív árengedmény, és lemaradtam róla, az hihetetlenül idegesítő. Ha még olyan jómódú lennék, hogy azt mondhassam, hogy 1-2 ezres ide vagy oda, nem számít, de én kurvára nem mondhatom ezt. Nekem a zsebpénzemből vásárolt áru kevesebb kajálással jár, és bizony 1000 Ft-ból simán kijön egy ebéd (sőt, ha ügyes vagy, akkor még talán egy vacsora is telik belőle arra a napra). A számlámon eddig összegyűlt pénzt is úgy spóroltam, és még tartozom is egy muksónak.

Akármilyen hosszasan és körültekintően választasz is ki egy árucikket, ha megveszed, ugyanazt valahol feleáron fogod megpillantani.
(Lewi törvénye)

█

Tegnap hallottam egy rádióműsort a szaglásról. (Amúgy sosem szoktam rádiót hallgatni, csak akkor, amikor valaki beajánl nekem valami jó kis műsort.) Hangzottak el érdekes dolgok különböző kutatók szájából, említeném a legérdekesebbeket.

• Nincs egzakt mérték egy szagra - míg a fénynek (ebből következően a színeknek) és a hangoknak meghatározott frekvenciájuk van, nincs olyan dolog, amivel abszolút módon hivatkozhatnánk egy szagra. Egy színre hivatkozhatunk egy hozzárendelt név alapján, pl. "piros". Na most tudunk piros színt elképzelni anélkül, hogy egy konkrét tárgyra gondolnánk, tehát elménk csodálatos absztakciós képességét használva képesek vagyunk elvonatkoztatni a konkrét objektumoktól, amelyek piros színűek, és a piros színt elképzelni önmagában. Persze, mert a piros színnek meghatározott, abszolút fogalma van, amelyet a frekvenciája alapján határoztunk meg. Hasonlóképpen el tudunk képzelni pl. egy magas hangot anélkül, hogy elképzelnénk egy tárgyat, amely azt a hangot kiadja. Pl. azt mondom, hogy kurvaidegesítő nagyonmagas frekvenciájú szinuszjel, és mindenki nagyjából be tudja lőni, hogy miről beszélek. Habár nyilván pontos frekvenciákat nem tudunk elképzelni, de már a magas és a mély megkülönböztetésével is nagyon ügyesek vagyunk. És kurvára nem kellett elképzelnünk hozzá egy hangszórót (bár lehet, hogy sokan mégis megtették :p). A szaglással azonban szívás van, mert csak olyanokat tudunk mondani, hogy "rózsaillatú", "sültkrumpli illatú", "szarszagú", stb., tehát mindegyiket egy meghatározott objektumhoz tudjuk csak kötni. Ha kimondom, hogy "rózsaillatú", mindenki szükségszerűen hozzáképzel egy rózsát, mert nincs absztrakt fogalmunk a rózsaillatra. Vannak ugyan absztrakt fogalmaink, mint pl. "kellemetlen szag", meg ilyenek, de ezek csak gyűjtőnevek, amiket mindenki máshogy képzel el, tehát ezek nem egyértelmű hivatkozások. Még a magas frekvencia is sokkal pontosabb, pedig azért az is pontatlan - de egy magas hang elképzelésénél azért nem lehet túl nagyot tévedni.
• A szaglás a legősibb érzékünk. A szagmemóriánk kifejezetten jó, tehát ha érzünk egy illatot, amihez korábban egy konkrét emléket társítottunk, akkor eszünkbe jut az az emlék. Szagok által sokkal áthatóbban felidéződnek a régi emlékek, mintha képek vagy hangok által próbálnánk felidézni őket. Gondolj csak bele! Biztos volt már veled is olyan, hogy megéreztél egy szagot, amit évekkel ezelőtt éreztél utoljára, és eszedbe jutottak azok az alkalmak, amikor ezt a szagot érezted. Ez általában kellemes szokott lenni. De lehet kellemetlen is, pl. ha egy adott étel szagát pont akkor érzed, amikor elrontottad a gyomrodat, akkor ezt a kellemetlen szagok kategóriájába sorolod, és akár évekkel később is hányingered lehet attól a szagtól. Akármennyire éhes is vagy, és akármennyire kellemes is legyen az a szag.
• Vannak örökölt és tanult szagok. (Az örököltet lehet, hogy nem örököltnek hívták, most nem jut eszembe.) Tökre magától értetődő az egész. Az a lényeg, hogy az örökölt szagok közé tartozik a rothadás szaga, a szarszag, meg az ilyenek. Ezek az evolúció során belénk kódolódtak, mint kellemetlen, visszataszító szagok. Hiszen őseink már kiderítették, hogy nem tanácsos megenni a szart és a rohadó dolgokat, mert mérgező anyagokat tartalmazhatnak. A tanult szagok viszont olyanok, amikhez életed során társítasz élményt, így könnyen előfordulhat, hogy egy-egy szag az egyik embernek kellemes legyen, a másiknak meg kellemetlen. (Hehe, erről az jut eszembe, hogy az a jellegzetes "gépszag", amit pl. akkor érezhetsz, ha a gépház mögé dugod a fejed, miközben a gép üzemel, nekem tökre kellemes, míg az egyik szobatársam lenézően megjegyezte, hogy gusztustalan, hogy mekkora kocka vagyok, és ő, mint normális ember, igen is kellemetlen szagot szokott akkor érezni.)
• Embereket is megismerünk a testszaguk alapján. Az anya megismeri a saját babáját, a gyerek megismeri a saját anyját, ami külön vicces, hogy még akkor is, ha a szülés után rögtön elválasztották őket. (Fingom sincs, hogy ez hogy lehetséges.) Ami viszont még érdekesebb, hogy jelentősen befolyásolhatja egy ellentétes nemű személy megítélését az, hogy milyennek érezzük a testszagát. (A testszag alatt most nem azt illik érteni, amikor az ember már baromi büdös, mert nem fürdött, meg szúrós izzadságszaga van, hanem egy enyhébb testszagot, amit még kellemesnek is érezhetünk.) Erre még kísérletet is végeztek, és arra jutottak, hogy egy nő sokkal pozitívabban nyilatkozott egy muksó pofázatának dekorativitásáról, miután egy órán keresztül a muksó testszagát szagoltatták vele. A szag nélkül nem tetszett neki a muksó annyira. Ez a feromon-sztori. Állítólag attól is függ, hogy egy ellentétes nemű egyed testszagát kellemesnek, vagy kellemetlennek találjuk-e, hogy az illető mennyire illik hozzánk genetikailag. Előfordulhat az is, hogy nem tudunk együttélni a másikkal, mert valamit nem bírunk benne, de nem is tudjuk, hogy mit, és a válás után esik le, hogy az volt a baj, hogy az illető testszagát nem találtuk kellemesnek.

Ez nagyon érdekes, de engem egy kicsit el is szomorított, főleg úgy az utolsó pont. Gyakorlatilag ez bizonyíték arra, hogy mennyire állatok vagyunk, annak ellenére is, hogy mennyire intellektuálisnak gondoljuk magunkat. Az emberi elme egy paradoxon. Mi az, hogy én logikusan át tudom gondolni, hogy X személy kurvára nem illik hozzám, de az alacsony szintű funkcióim mégis arra kényszerítenek, hogy szerelmes legyek az illetőbe? Meg mi az, hogy pl. ilyen, hogy szag, szerepet játsszon a másik megítélésében? Most ennyi erővel valamilyen algoritmus alapján megtalálnám azt a csajt, amelyik meg illik hozzám, mondjuk úgy, kompatibilis velem, de mégis el kéne utasítanom, mert nem tetszene a testszaga? (Még mindig a feromonos cuccról beszélek, nem arról van szó, hogy a csaj szúrós izzadságszagot áraszt, mert az persze tényleg nem játszik.) És akkor ennek ellenére nyomorult kurvák után koslatnék, mert az ő testszaguk tetszene? Nem tudom átjön-e a probléma.

Az ember ugyan felül tudja vezérelni elméjének néhány alacsony szintű funkcióját, de korántsem az összeset. Valamikor bizony ezek az alacsony szintű metódusok végzik az ítélkezést az intellektualitásunk helyett. Gondoljunk csak az AS-esekre, akiket az NT-k ösztönszerűen utálnak. Még csak nem is tudatosul az NT-kben, hogy mégis mi olyan kibaszottul visszataszító bennünk, aszpikban. Kurvára nem arról van szó, hogy megismernek minket, és eldöntik, hogy szerethetőek vagyunk-e vagy nem. A tudatalattijuk már rég megbélyegzett minket, mire ők egyáltalán megtapasztalhatnák azt, hogy milyenek vagyunk.

És, mi emberek (mindenki, már nem konkrétan az AS-esekről van szó), nem mindig tudjuk meghatározni azt, hogy kit szeressünk, és kit ne. A szerelem a legsúlyosabb. Amikor kiderül, hogy tévedtünk, már késő, ugyanis az érzelmeinket (főleg az olyan erőset, mint a szerelem) nem tudjuk kikapcsolni.

Vajon milyen lenne, ha a tudatalattink fölött is hatalmunk lenne? Egyáltalán létezhet így egy elme? Ha igen, akkor vajon mennyivel lenne jobb az életünk, ha lehetőségünk lenne az alacsony szintű funkcióinkat felülvezérelni, úgy, hogy valóban mi döntsük el, hogy kit szeressünk, és kit ne? És nyilván, ezernyi dolog van, ami az ember testében lezajlik, és még csak tudomása sincs róla. Mi lenne, ha minden folyamatot uralhatnánk, ami bennünk zajlik? Lehet, hogy szarok maradunk egész addig, amíg el nem jutunk idáig - de az is lehet, hogy éppen azáltal válunk egyre értéktelenebbé, hogy egyre intellektuálisabbak leszünk.

The sign of an intelligent people is their ability to control their emotions by the application of reason.
(Marya Mannes)

█

Na, már nem engem, mint gyökeret kezelnek (pedig egyesek szerint üdvös lenne látogatást tennem a pszichiátrián), hanem a fogamat gyökérkezelik. Merthogy kirohadt szegény. És ez kellemetlen. Bassza meg, jó drága lesz a gyökérkezelés, de azért sem megyek TB-s sarlatánhoz az SZTK-ba, mert ott már egyszer-kétszer sikerült egy-két fogamat elbaszniuk a hanyag fogorvosnőknek. Ezúton is kurva anyjukat. Ami meg a fogszuvasodást illeti, javasolt még az elején megeszközöltetni egy tömést egy megbízható fogorvossal, mert a gyökérkezelés 3x drágább. Higgyétek el. Na most ez a fog, amit most gyökérkezeltetek, már évek óta rohadt, szerintem simán általános óta, vagy legalább 9. óta. Most amúgy királyul nyitva van az egész, ott tátong üresen a fogüreg, jó kényelmetlen, főleg zabáláskor.

Ami még említésre méltó, és emiatt nincs kedvem új posztot kezdeni, hogy kaptam egy e-mailt, hogy faszán fölvettek az ELTE kollégiumba, ráadásul ponthogy abba, amelyiket első helyen megjelöltem. Ez azért nagyon király, mert így ha minden igaz, egy koleszban leszek egy régi, még általános iskolából ismert barátommal. :)

Már csak azt kéne tudnom, hogy mégis mi a retek az a "kulturális hozzájárulás"?

A kollégiumi beköltözéshez szükséges: személyi igazolvány, 1 db igazolványkép, ideiglenes lakcímbejelentő, kulturális hozzájárulás.
(ELTE kollégiumi felvételi határozat)

█

A mucsai parasztasszony az ember egyik alfaja, mely képviselői arról ismeretesek, hogy anti-geek, konzervatív, láma, és nem mellesleg bunkó viselkedésükkel hirdetik az antikultúra térhódítását. Az "elnézést", a "bocsánat", és a hasonló jelentéstartalmú kifejezések használatát megtagadják, bár elvárják azt, hogy mások használják őket. Anti-geek jellemvonásukból adódóan úgy viselkednek, mintha megvetnék a technológiát, habár (mint mindenki) ők is használják azt, persze mivel lámák, elég ügyetlenül. (Egy mucsai parasztasszony számára még egy DVD lejátszó kezelése is problémát okozhat.)

A mucsai parasztasszonyok jó esetben felhalmozhatnak bizonyos mennyiségű tudásanyagot a humán kultúra terén, ami ugyan önmagában tiszteletre méltó lenne, ha az antikulturális megnyilvánulásaik nem rombolnák le az összhatást.

Megjegyzendő, hogy a faj neve nem utal az egyedek származási helyére. A mucsai parasztasszonyok nem feltétlenül Mucsa, vagy hasonlóan kulturált településekről származnak - a vérbeli mucsai parasztasszonyok akár Budapesten is jószerivel fellelhetőek. Továbbá a mucsai parasztasszonyok nem összetévesztendőek a hagyományos parasztasszonyokkal, akik (a mucsaiakkal ellentétben) dolgoznak is.

Egy tipikus mucsai parasztasszony ismertetésére jól szolgál a következő történet, amely bemutatja a szóban forgó faj minden felsorolt tulajdonságát.

Egy geek éppen a laptopján ügyködik a kollégiumi szobájában, 2 szobatársa jelenlétében. Igazából lényegtelen, hogy mit csinál - lehet, hogy már csak vicceket olvasgat a neten, de akár az is lehet, hogy éppen programot ír. Bár az anti-geek-ek és a geek-ek közötti kontraszt talán jobban érzékelhető akkor, ha feltételezzük, hogy a geek éppen programozik, hiszen ez az egyik legnemesebb dolog a geek számára, amit a laptopján művelhet.

A geek, tevékenységébe belefeledkezve alkot, amikor nem sokkal este 10 után kinyílik az ajtó, és a mucsai parasztasszony ügyeletes tanár tolja be pápaszemes, nem túl dekoratív pofáját szobaellenőrzésre. Ugyanis számba kell vennie azt, hogy a szárnyon mely diákok vannak jelen a szobájukban, és melyek nem. A 22:00 pedig a kollégiumi takarodó időpontja, amikor is a diákoknak illik elcsendesedni a kollégium házirendje szerint. A geek hátranéz (mert illik - a legszívesebben továbbra is a kijelzőt bámulná) és a mucsai parasztasszony megdöbbent arcát látja virítani az ajtónál, aki a következő mondatot löki ki a pofájának nevezett standard output-ra:
- Hát maga mit keres itt?
A geeknek alapból nem tetszik a köszönés hiánya, de az, hogy kérdőre vonják a létjogosultságát a saját szobájában, még inkább felviszi a pumpáját.
- Én itt lakom. - feleli a geek. A szobatársai bólogatnak, hogy ez tényleg így van.
A mucsai parasztasszony megnézi a szobaajtó mellett kifüggesztett fényképes névtáblát, és mivel csakugyan megtalálja rajta a geek pofázatát ábrázoló képet, emigyen folytatja.
- Tényleg.
A geeknek itt feltűnik az elnézéskérés hiánya.
- De miért nincs pizsamában? - kérdezi a mucsai.

A geek-et egyenesen felháborítja ez a kérdés, mert az még valahol rendben van, hogy este 10 óra van, meg takarodó, meg minden, de egy 20 éves geek-nek ez már hadd ne jelentsen kötelező, ellenőrzött szunyaidőt! Szivassák az ilyenekkel a 14-15 éves kilencedikes kispöcsöket, bár ezt a kérdést még nekik is bunkóság feltenni. A 20 éves, érettségizett diákoktól már legyen elég az, hogy elcsendesednek, és nem zavarják a többieket az alvásban. De ha már mindenképp ragaszkodunk a takarodó szigorú betarttatásához, akkor is inkább valami általános felszólítást illene ledarálnia, hogy "most már 10 óra van, kérem készülődjenek a lefekvéshez". Vagy ha a mucsai parasztasszony ragaszkodik a pizsama emlegetéséhez, akkor esetleg mondhatná azt, hogy "takarodó van, kérem vetkőzzön le pizsamára". Viszont a geek, így, hogy egyenesen kérdőre vonták, hogy miért nincs még pizsamában, egyenesen úgy érzi, hogy megsértették a személyes jogait. Mi köze van egy mucsai parasztasszonynak ahhoz, hogy a geek mikor mit csinál? Most komolyan válaszolnia kéne erre a kérdésre? Milyen már? "Elnézést kérek, de egy programon dolgozom, ami nagyon érdekes, mert...", amiből a mucsai nyilván semmit sem értene. Vagy mi van, ha ez lenne az őszinte válasz? "Elnézést kérek, csak épp most vertem ki a faszomat a vécén, és a becsült 10 perc helyett 20 percre sikerült a menet, így épp nem volt időm arra, hogy 10 előtt levetkőzzek." Érezhető tehát, hogy a mucsai kérdése igencsak a geek intim szférájába hatolt.

A geek továbbá alapjában véve irrelevánsnak találta a párbeszédet. Az értelmesebb felügyelőtanár ugyanis nem szívózik, csak konstatálja, hogy mindenki megvan, esetleg felszólít a kislámpák használatára a nagy lámpa helyett, jó éjt kíván és elmegy. Teljesen fölösleges szívózni a lefekvéssel meg a pizsamázódással. A geek sokkal fontosabbnak tartja a kódot, amin dolgozik, mint a hasonló értelmetlen, céltalan diskurzusokat, így gyorsan véget is akar vetni a szituációnak, hogy aztán ismét szeretett kódjának szentelhesse figyelmét. Ezért a geek, jelezve a szándékát, máris elköszön:
- Jó éjt, a viszontlátásra. - ezt elég nyomatékosan mondja ahhoz, hogy jelezze, hogy számára a párbeszédnek itt és most vége van. Jól tudja, hogy bunkó volt, de a bunkózást a mucsai parasztasszony kezdte, tehát jogosnak találja.

De a mucsai csakazértis folytatja:
- Hogy mondta? Ezt remélem rosszul hallottam!
- Jól hallotta. - lép be a geek ismét a párbeszédbe.
- Hogy lehet ilyen szemtelen? Inkább válaszolja azt, hogy "mert még nem vetkőztem le", de ne azt, hogy "a viszontlátásra"! Azonnal kérjen elnézést! Engem nem ráz le ilyen könnyen, én itt maradhatok reggelig is!
A geek egyrészt megrökönyödik azon, hogy milyen választ javasolt a mucsai az "a viszontlátásra" helyett, ugyanis pont a hasonló stílusú válaszokért rugdosták meg még annak idején az általános iskola második-harmadik osztályában, merthogy ez neveletlenség, még akkor is, ha valóban igaz az állítás. Hiába lenne praktikus olyan szempontból, hogy az ember nem avatja be a kérdezőt a magánéletébe, de ugyanakkor mégis igazat mond; az ilyen válaszokat már általános iskolás korában kinevelték a geek-ből. A geek megtanulta, hogy a "mert még nem vetkőztem le", és hasonlók helyett inkább üdvösebb hazudni. De most nem akart hazudni. Szerette volna érzékeltetni a mucsaival, hogy nincs joga ilyen módon megkérdezni, hogy miért nincs pizsamában.
Másrészt, a geek ismét felháborodott a mucsai parasztasszony viselkedésén, hogy még ő a szemtelen, amikor ponthogy a mucsai hatolt a geek intim szférájába, ráadásul még tetézte is a dolgot. Az, hogy kijelentette, hogy ő akár reggelig is itt maradna, az meg a hab a tortán. A geek a legszívesebben ezt válaszolta volna: "miért, az legális lenne?" A geek a szexuális jellegű zaklatásra gondolt, ami szerinte igencsak befigyel akkor, ha egy nőnemű tanár erőszakkal ott marad egy fiúkkal teli szobában éjszakára, ellehetetlenítve a szoba lakóinak békés életét. A geek nem találta szívderítőnek azt a gondolatot, hogy az idősödő, nem túl dekoratív, ráadásul anti-geek nő jelen legyen akkor, amikor ő pizsamára vetkőzik. Különben is, ha a mucsai parasztasszony faszt akar, akkor menjen a mucsai parasztokhoz.

Azonban a geek ezen a ponton feladta. Nem mondta ki a fejében megfogalmazódott kérdést. Egyrészt ezzel tovább folytatta volna a beszélgetést, pedig minél hamarabb ki akart lépni belőle. Ugyan szívesen elmagyarázta volna a mucsai parasztasszonynak, hogy miért válaszolta azt, hogy "a viszontlátásra", de a nőn látszott, hogy reménytelen eset, így a geek hamar lemondott a mucsai nevelésének szándékáról. A geek félt is valamelyest, mert alapból békés természetű, kerüli a konfliktusokat; azt meg még ne is említsük, hogy a tanárnő simán bebaszhat a geeknek egy fegyelmit a "neveletlen" viselkedéséért.

A geek tehát elnézést kért, így a mucsai parasztasszony nyert.

Hasonló jellegű az a történet, ami majdhogynem hetente lejátszódott, ugyanis minden hétfőn ez a tanár volt az ügyeletes. A történet csak annyi, hogy a mucsai parasztasszony a következőképpen "köszönt be" a szobába 10 óra körül:
- Kapcsoljátok ki a masinákat!
Teljesen ignorálta a geek és szobatársai aktuális tevékenységét - mi van, ha az aktuális dolog, amin munkálkodnak fontosabb, mint az ő pampogása? A geek most is úgy érezte, hogy a mucsai megsértette a magánterületét ezzel a paranccsal. Azért, mert a laptop a geek tulajdona - hadd döntse el ő, hogy mikor és hogyan kapcsolja ki vagy be a saját szobájában. (Igen, persze, 10 óra van...) A "masina" szó meg egyenesen sértette a geek fülét. Úgy hatott, hogy a mucsai parasztasszony egyáltalán nem tiszteli a geek foglalkozását, sőt, egyenesen lenézi azt. A "masina" szóval tulajdonképpen a nő egyaránt megszentségtelenítette a informatikát és a technológiát, azokat a dolgokat, amiket a geek tisztel. Továbbá a mucsai képes volt reklamálni, hogy a szoba lakói nem engedelmeskednek rögtön. Ugyanis a geeknek még le kell írnia az éppen megfogalmazódott programsort, el kell mentenie a munkáit, ki kell jelentkeznie a látogatott weboldalakról, és el kell indítania a leállítási folyamatot, ami után maga a leállás a geek laptopjában lévő kemény 128 MB RAM-nak köszönhetően egy-két percig is eltarthat. A mucsai láma ezt nem tudta, vagy nem érdekelte. Ő azt akarta látni, hogy a szavainak rögtön foganatja van, azt várta, hogy a gépek ki lesznek kapcsolva, mire befejezi a mondatot. Később a szoba lakói azonban rájöttek arra, hogy a mucsai parasztasszony akkora láma, hogy nem kell kikapcsolni a gépeket - elég az, ha lecsukják a laptopok tetejét, ugyanis a mucsai olyankor azt hiszi, hogy ki lettek kapcsolva.

Azt hiszem a leírt történetek kellőképpen prezentálják a mucsai parasztasszony jellemzőit. Nem szorul további magyarázatra az, hogy a szóban forgó faj miért anti-geek, miért láma, és hogy miért bunkó. Talán egyedül a konzervatív jellemző az, amit nem biztos, hogy minden kedves olvasó leszűr, ezért nekik külön elmagyarázom. Az első történetből látható (bár ami azt illeti a másodikból is), hogy az említett mucsai parasztasszony példány a konzervatív felnőtt-gyerek modell szerint értelmezte a leírt szituációt. Most egy pillanatra tekintsünk el attól a ténytől, hogy a geek 20 éves, tehát jogilag kemény 2 éve felnőtt, és a mucsainak már ezért is nagyobb tisztelettel kellett volna vele beszélnie. Nyilvánvaló, hogy a mucsai gyerekként tekintett a geek-re. A konzervatív felnőtt-gyerek modell szerint a felnőttnek mindig igaza van; sohasem ismerheti be a gyereknek, ha téved; továbbá a gyereknek minden feltétel nélkül, azonnal teljesítenie kell a felnőtt által kiadott parancsokat. A felnőtt egy supervisor, aki teljes mértékben felügyelheti a gyerek életét (pl. megkérdezheti, hogy miért nincs már pizsamában), és a gyereknek nincs joga megtagadni a választ, mert a gyereknek még nincs magánélete. Végezetül, a gyerek csak játszik, nem csinálhat semmi hasznosat és fontosat, különösen nem egy laptop előtt ülve. A gyerek által végzett tevékenység irreleváns, tehát bármikor parancsot lehet adni annak megszakítására.

Talán mondanom sem kell, hogy a történetekben a geek én voltam, a geek szobatársai pedig az én egykori jófej szobatársaim voltak. A mucsai parasztasszony is egy valós kollégiumi felügyelőtanár volt. Bár az első történetet megfényeztem egy kicsit, ugyanis úgy emlékszem, hogy nem programoztam azon a bizonyos estén. Lehet az is, hogy a szobatársaimnak segítettem a digitális technika háziban, ami legalább annyira fontos tevékenység, mint a programozás. Persze az is lehet, hogy tényleg nem csináltam semmi hasznosat. :p

Any sufficiently advanced technology is indistinguishable from magic.
(Arthur C. Clarke)

█

Úgy bírom az ilyen "a kép csak illusztráció, és kurvára nem hasonlít a termékre" dolgokat. Emlékszem annak idején az egyik nagy üzletlánc "vödör narancs" című akciójára. Arról szólt az akció, hogy volt egy piros vödör, és amennyi narancsot bele tudtál tömködni, annyit hazavihettél, fix áron. Minél jobban megpakolod a vödröt, annál jobban jársz! Igen ám, az emberek meg is nézték a szórólapot, és örültek ám nagyban, mentek is vödör narancsot venni. Csak az volt a bökkenő, hogy a valóságban azok a piros vödrök korántsem voltak olyan szép nagyok, mint ahogy a képen látszottak. A képen ugyanis felmosóvödör nagyságú vödör látszott, jól telepakolva sok-sok naranccsal, a valóságban pedig ilyen kis fagyisdoboz nagyságú vödrök voltak.

Ami még tetszik, azok az elkészíthető dolgok, amelyek véletlenül sem úgy néznek ki a valóságban, ahogy a dobozon látszik. Pl. guszta olajban süthető halrudacskák képe a dobozon, miközben a termék maga szétmállik sütés közben. (Azt hiszem eddig ez volt a legemlékezetesebb. Talán mondanom sem kell, hogy ehetetlen volt.)

Viszont amit most konkrétan bemutatok, az egy TESCO instant tea, méghozzá multivitaminos. Tessék megnézni, hogy hogyan néz ki a tea a dobozon, és hogyan néz ki valójában egy pohár "tea" elkészítve a termékből.

Azt nem értem az egészben, hogy ha ez egyszer...

• nem olyan színű, mint egy tea;
• nem is olyan ízű, mint a tea;
• esetleg multivitamin ízű üdítőre emlékeztet az íze

...akkor mi a reteknek akarják elhitetni velem, hogy ez tea? Megmondom őszintén, ha ezt "multivitamin ízű instant üdítőpor" néven árusítják, valóban a termékről készült képpel, akkor is megvettem volna. Akkor meg minek köntörfalazni?

A termék minőségét illetően: nem olyan rossz. El lehet fogyasztani. Bár meg kell jegyezni, hogy az ember nem is gondolná, hogy milyen brutálmennyiségű granulátum kell 2,5 dl vízbe, hogy abból iható minőségű folyadék keletkezzen. A termék doboza erről is hazudik: "A pohárba kb. 4 teáskanál granulátumot teszünk, vizet adunk hozzá és elkeverjük." Persze. Ha ráírják, hogy igazából minimum 12 kanál szükségeltetik, akkor az emberek nem fogják azt hinni, hogy a granulátumból jó sok "tea" elkészíthető (holott igazából csak harmadannyi), így kevesebb eséllyel veszik meg a terméket. Persze, mondjuk nem írták rá mekkora pohárra gondoltak - lehet, hogy háromnegyed decis pohárról van szó, abba tényleg elég lenne 4 kanál.

Egyébként rájöttem, hogy a granulátum ízletesebb magában elszopogatva, mint vízben feloldva. ;)

If you want to die healthy, you must starve to death.

█

Rodiel nemrég írt egy érdekes bejegyzést, amelyben kifejtette, hogy az embereknek nincs szabad akaratuk. Ugyan mostanában nem szándékoztam ezzel a kérdéssel foglalkozni, de mégis elgondolkodtatott a dolog, és úgy gondolom, hogy megvédelmezem Rodiel álláspontját, más oldalról is megközelítve a témát. Először is, idézem Rodiel bejegyzésének kulcsmondatát:

Nincs szabad akarat, azaz maga az akarat is véletlenszerű ill. a környezet által meghatározott kémiai és elektromos kölcsönhatások eredménye.

Én ebben egyedül csak a véletlenszerűvel vitatkoznék. Szerintem nincs olyan, hogy véletlen, mert minden kiszámítható - az, ami számunkra mégis a véletlen benyomását kelti, az egy olyan jelenség, amellyel nem rendelkezünk elegendő adattal. Nem tudjuk teljes részletességében, mindent számításba véve vizsgálni az adott jelenséget, így absztrakciót alkalmazunk, melynek során kijelentjük, hogy a vizsgált jelenség véletlenszerű. Nem tehetünk ennél többet. Még a leginkább természetközeli tudományágakban is be kellett vezetni a véletlen fogalmát, mert a tudósok egyszerűen nem tudják teljes egészében megérteni az Univerzumot. De az, hogy az ember felfogása határos, még nem jelenti azt, hogy vannak valóban véletlenszerű események.

Három-négy évvel ezelőtt gondolkoztam azon, hogy ha lenne egy olyan szuperszámítógép, amely végtelen kapacitással/sebességgel rendelkezne, és ismerné az Univerzumban lévő minden részecske, hullám, és egyéb dolgok (beleértve azokat is, amelyeket az emberiség még nem tud felfogni) aktuális állapotát, és ismerné a kvantumfizika minden egyes törvényét (azokat is, amelyeket még nem ismerünk), és még a kvantumfizikánál is alacsonyabb szintű tudományok (léteznek olyanok?) törvényeit is, akkor kiszámíthatná az Univerzum minden egyes részecskéjének sorsát. Ehhez persze lehet, hogy sok olyan dolgot is kéne tudnia a szuperszámítógépnek, amit az emberiség még nem ismer. Ha a szuperszámítógép rendelkezne olyan algoritmusokkal is, amelyekkel el tud vonatkoztatni a részecskéktől és hullámoktól, és fel tudná ismerni az ezekből felépülő nagyobb rendszereket is, akkor még azt is meg tudná mondani, hogy egyes objektumoknak mi lesz a jövőjük. Ez a szuperszámítógép meg tudná mondani, hogy mi lesz az emberiség sorsa, és neked, mint individuumnak, mi lesz a sorsod, de még azt is, hogy holnap után 14:31-kor mit fogsz csinálni. (Mint mondtam, ehhez rendelkeznie kéne a megfelelő elvonatkoztató képességekkel is.)

Az Univerzum egy zárt rendszer, és te, kedves Olvasó, minden tekintetben e rendszernek a része vagy. Minden egyes alkotóelemed az Univerzumban belül található, így a fentebb említett szuperszámítógép számításaiban kegyetlenül szerepelne minden egyes tényező, ami a te személyiségedet alkotja, alakítja. Tulajdonképpen az Univerzumban minden részecskének, következésképpen mindennek a sorsa már az Ősrobbanáskor eldőlt.

Az emberi agyban lezajló folyamatokat egymással kölcsönható részecskék okozzák, így a tudatot is, és a szabad akarat érzését. Mivel az ember személyisége része a rendszernek, és őt magát is anyag alkotja, gyakorlatilag nem tud önállóan gondolkozni. Az az érzés tehát, hogy szabad akaratom van, önállóan átgondolhatom és értékelhetem a számomra felfogott külvilág jelenségeit és eldönthetem, hogy hogyan reagálok rájuk, csak illúzió. Az, hogy valóban szabad akaratom van, azt feltételezné, hogy a tudatom, az elmém egy, az Univerzumon kívül eső helyen található - egy másik dimenzióban vagy egy párhuzamos Univerzumban, vagy egy olyan térben, amit mi el sem tudunk képzelni; és ez a kívül álló tudat valamilyen módon "remote control" kapcsolatban állna az agyammal. Így már igaz lenne az, hogy ezt a zárt Univerzumot tekintve, szabad akaratunk van. Ez jól megszívatná a szuperszámítógépünket is, mert nem tudna pontosan számolni - onnantól kezdve viszont az egész számítás értelmetlen. Az Univerzum belső szemlélőjének ugyanis valóban úgy tűnne, hogy az agyunkban lévő részecskék "véletlenszerűen" kölcsönhatnak egymással, mert a párhuzamos Univerzumból érkező sztohasztikus vezérlőjel közvetlenül nem áll kapcsolatban ezzel az Univerzummal, tehát kiszámíthatatlan.

De semmi ok a pánikra! Mentsük meg szuperszámítógépünket! Nehogy már olyan szerények legyünk, hogy megelégszünk egy Univerzummal! Szépen tanulmányozzuk át a párhuzamos Univerzumot is, és tanítsuk meg a szuperszámítógépünket az abban fellelhető elemek, és az azok közötti kölcsönhatások, és a két Univerzum közötti kölcsönhatások törvényeire is! Tekintsük így a két Univerzumot, mint zárt rendszert. Hogy van még több kölcsönható Univerzum is? Tanítsuk meg a szuperszámítógépünket az azokkal való számításokra is. Így megint csak ugyanarra jutunk, hogy nincs szabad akaratunk, ugyanis a másik Univerzumban lévő tudatunk úgyis részecskék és hullámok kölcsönhatásából áll, vagy esetleg olyan dolgok kölcsönhatásából, amiket az emberiség ma nem ismer. A másik Univerzum elemeire is ugyanúgy vonatkoznak valamilyen törvények, így azok is kiszámíthatóak. És itt a kulcsmondat - minden Univerzumnak vannak törvényei! Ezt a bekezdést direkt azoknak szántam, akik hisznek a természetfeletti dolgokban, ugyanis az ő szemléletük olyan, hogy ha ugyan nem is így fogalmaznak, de "Univerzumon kívüli" dolgokban hisznek. Csak az a gond ezzel, hogy a "természetfeletti" dolgokra is kell lennie magyarázatnak, legfeljebb nem értjük - de ezekre is vonatkoznia kell valamilyen törvényeknek, következésképpen ezek sem "állnak a természet felett", és a hiányzó törvények ismeretében bizony ezekkel is tudnánk számolni (már ha a felfogóképességünk megengedi).

Minthogy egyelőre semmi sem ad nekem okot arra, hogy higgyek abban, hogy a tudatom egy párhuzamos Univerzumban csücsül, visszatérek az "egy zárt Univerzum" szemlélethez.

Az emberi elme egy kibaszott Turing-gép. Egy szerkezet, amely reagál a környezetből érkező ingerekre. Mind az elme elemi részecskékből áll, mind az ingerek is részecskék bonyolult rendszerének kölcsönhatásainak eredményei. Ez nem meglepő, miután tudjuk, hogy az egész Univerzum elemekből épül fel, amelyek kölcsönhatnak egymással.

Ha mégis szabad akaratom van, akkor ugyanúgy szabad akarata kell hogy legyen az Intel x86 processzornak is, amely egy "JC <cím>" utasítás végrehajtásakor "eldönti", hogy betöltse-e az operandusban megadott címet az IP regiszterbe, vagy ne. Pedig a processzort alkotó logikai kapuk hálózata (amelyek megintcsak részecskékből állnak) úgy van megtervezve, hogy csakis akkor ugorjon a megadott címre, ha a carry flag értéke 1. A carry flag értékét pedig már rég meghatározták más kölcsönhatások - az előzőleg lefutott utasítások. A processzor tehát nem döntheti el önkényesen, hogy melyik legyen a következő utasítás, amit végrehajt, ahogy a mi elménk sem uralkodhat az őt alkotó elemek fölött.

Végezetül: én azt hiszem már túl vagyok azon, hogy ezek a dolgok érzelmileg is érintsenek. Sokan kellemetlenül érezhetik magukat, amikor belátják, hogy "hoppá, tényleg 'csak' gépek vagyunk", meg most akkor "nincs értelme az életnek", meg az egyéb intuícióellenes dolgokat, amelyek ebből következnek. Na ne már! Mitől legyen rossz érzésünk? Inkább vegyünk vissza az arcunkból, és ne gondoljuk azt, hogy mi vagyunk az Univerzum közepe. Attól függetlenül, hogy az Univerzum predesztinált, még nagyon szép rendszert alkot, és kurvajó dolog, hogy a részei lehetünk! Az embernek minden esetre nem kell abban a káros tudatban élnie, hogy az élete értelmetlen - az ember adhat értelmet a saját életének. Igaz, hogy az csak az Univerzumnak egy nagyon kis részére fog vonatkozni, és az is igaz, hogy mint leírtam, az élet értelmének megválasztása is csak illúzió, miután nincs szabad akaratunk. De illúziónak szép, meg kell hagyni, és úgy tűnik, nem is élhetünk enélkül. Aki valóban képes eldobni ezt az illúziót, az bizonyosan végez magával. Én nem szeretnék senkit sem erre bátorítani - tartsuk meg az illúziónkat!

Amíg ezt a bejegyzést írtam, abban tudatban voltam, hogy én döntöttem úgy, hogy megírom ezt a bejegyzést. ;)

Akinek ezeket sikerült megemésztenie, és úgy érzi, hogy meg tud maradni ebben a "tudom, hogy így van, de továbbra is úgy érzem" kettősségben, ami egyeseket már a duplagondolra emlékeztethet, az "szintet léphet" azáltal, ha elolvassa ezt is:
ViDe0 - A tudat kérdésének egyes problémáiról

További szép napot!

Mivel jelenleg nem tudjuk, hogy a fizikai elemekből miképp következhet a tudatosság, a dualisták érvelhetnek azzal, hogy a tudatosság nem is eredeztethető a fizikából. Ez a fajta érvelés azonban nagyon hasonlít a "hiányok istenére". A történelem során Istennek rendszeresen tulajdonítottak különböző szerepeket a Világegyetemben, ám a tudományos megismerés diadalai során egyre kevesebb szerep jutott neki.
(ViDe0)

█