HTML

Description

Ez a blog rólam szól, következésképpen érdektelen.

Recent patches

  • MegaBrutal: @vilagoskek: Tévedsz, ez a poszt nem a feministákról szól, a feministák jó arcok! :P Ezennel elhat... (2013.10.27. 22:54) Bitch Proud
  • _Epikurosz_: A hiba a "kurva" szó jelentései közötti különbségtétel hiányában van. Pont aspie trait. Az alapjel... (2013.05.31. 21:21) Bitch Proud
  • vilagoskek: Ma már nem kurvának hívják őket,hanem feministának..Légy trendi :P (2013.01.05. 20:13) Bitch Proud
  • Lenart33: Még csak annyit, hogy kínálat abból van, amire van kereslet. Amíg vannak emberek, akiknek kell az ... (2012.07.13. 16:36) Bitch Proud
  • Lenart33: @Vaddi: Teljesen igazad van, pont ugyanezt akartam leírni! (2012.07.13. 16:34) Bitch Proud
  • Utolsó 20

Utilities

Évértékelés: 2010

2011.01.13. 21:27 MegaBrutal

Azt hiszem érdemes értékelést írnom a 2010-es évemről, mert egész különös volt. Nem biztos, hogy ebből hagyományt fogok csinálni. Hogy az értékelés teljes legyen, érdemes egy kicsit korábbról kezdenem a történetet, mondjuk úgy 2009 közepétől. Magyarán, nagyjából azt az időszakot fogom értékelni, amely a blog létrehozásától ezidáig eltelt.

A 2009-es év második fele pozitív kilátásokkal kezdődött. Nem mondom, hogy boldog voltam, de relatíve jól éreztem magam, sokkal optimistább is voltam, szinte biztosan éreztem, hogy az életem onnantól kezdve jobbra fordul. Hát, nem így lett. Kezdtem egy kicsit jobban megnyílni, kezdtem elfogadni magamat (kivéve akkor, amikor nem). De alapvetően a blog megnyílása is valamilyen módon az önelfogadás felé tett első lépést szimbolizálta, ahogy később, a blog elcsendesülése pedig a dolgok rosszra fordulását. Amikor elkezdtem a blogot, azt hittem, én is tudok okosat, hiteleset, esetleg vicceset mondani, a 2010-es évben viszont már nem igazán éreztem magaménak ezt a képességet. A 2009-es állapot azonban nem biztos, hogy áldásos volt, a fentebbiek ellenére sem. Lehet, hogy én jól (jobban) éreztem magam, optimistább voltam és értékeltem az élet apró örömeit, de nem igazán voltam a teljes tudatában a helyzetemnek. (Lehet, hogy most sem vagyok, btw.) Hogy lehet az, hogy mégis, a 2009-es bejegyzéseim nagyrésze is negatív? Nos, 2009-ben az volt, hogy én abban a tudatban voltam, hogy a problémáim ellenére én mégiscsak király és értékes vagyok, és amúgy a problémák is átmenetiek - hamarosan valahogy megoldást fogok találni rájuk, vagy inkább találok egy működő workaround-ot. (Pl. a szociális problémáimra egy elméletileg lehetséges workaround az, hogy olyan közösségben mutatkozom, ahol tisztelnek és elfogadnak. Ez elméletben szépen néz ki, de a valóságban nincs ilyen közösség, vagy legalábbis nagyon nehéz megtalálni.) Ezért is mertem megtenni azt, hogy pl. az akkori nyavalyáim egy részéről próbáltam inkább ironikusan írni, és bevallottan az volt a célom, hogy inkább nevessen rajtuk a kedves Olvasó, minthogy elszomorodjon vagy szánakozzon, de ugyanakkor azért mégiscsak vegye őket komolyan. Be kell vallanom, hogy az akkori bejegyzéseimben itt meg ott egy kis felsőbbrendűség-tudat is befigyelt; kb. azt hittem, hogy faszagyerek vagyok, aki megmondhatja a frankót. Végezetül, még ahhoz is volt pofám, hogy elkezdjek egy (azóta halott) képregényt, mert elhittem, hogy én is alkothatok valamit, ami jó.

A 2009-ben kezdődő tanév során a környezetem elkezdte (ismét) bizonygatni nekem, hogy szar vagyok. Én ezt nagyon sokáig nem hittem el, azt mondtam, hogy a megfelelő embereknek toll a fülébe. Egy idő után azonban hozzám közelebb álló emberek is próbálták felhívni a figyelmemet arra a tényre, hogy szar vagyok, de én egy darabig még nekik sem hittem. 2010 márciusa környékén érkezett el az a pont, amikor már olyan megkérdőjelezhetetlen bizonyítékok merültek fel annak alátámasztására, hogy szar vagyok, hogy ezek fölött bizony már nem hunyhattam szemet. Azóta visszafogtam a blogírást is, tudván, hogy amúgy is szar bejegyzéseket írok; ráadásul mivel rohadt sok idő is elmegy vele, nem éri meg a fáradtságot. Gondoltam jobb, ha elbújok. 2010 nyarán regisztráltam egy külföldi (vagyishát inkább nemzetközi) fórumra, és online jelenlétem jelentős részét inkább ott töltöttem, az ottani arcok között - a magyar fórumokon és azon a bizonyos levelezőlistán relatíve ritkán mutatkoztam meg.

A 2010-es év kibaszottul szar volt. Konstatáltam, hogy az egyetem kurvára nem megy nekem; továbbá ráeszméltem, hogy nagyrészt azért érzem egyre szarabbul magam, mert nem részesülök még azokból a sikerélményekből sem, amelyekből korábban részesültem. Gondoltam egy nagyot, hogy akkor teszek valamit azért, hogy szerezzek egy kis sikerélményt; így jelentkeztem szakmai gyakorlatra egy cégnél, ahol C/C++ programozást kell nyomatni. Egyébként nem lett volna kötelező még elvégeznem a szakmai gyakorlatot abban a félévben, viszont én úgy gondoltam, hogy miért ne? Egyrészt sikerélményem is lenne, pénzt is keresnék vele, és mivel az egyetemen amúgy sem tanítanak programozni, a még nem vett dolgok sem fognak hiányozni. Na, innen egy hét után úgy elküldtek a halálba, hogy az már megalázó volt. Bemelegítésként egy memória-allokátort kellett volna megírnom. Elmondták, hogyan kell működnie, továbbá a főnök bemutatott egy embert, akivel konzultálhattam. Nem adtak határidőt, csak egyszer behívott a főnök, és közölte, hogy ezt egy csettintésre meg kellett volna oldanom, ehhez képest még mindig piszmogok vele. Továbbá, az említett muksóval is túl sokat konzultáltam, pedig neki is megvan a maga dolga, és én feltartottam ebben. Őszinte leszek, fogalmam sincs, hogy hogyan kellett volna tudnom pikk-pakk megírni a memória-allokátort; amikor az egyetemen ilyet nem tanítanak, én meg ugyan feltalálom neki a kereket, ha kell, viszont ehhez kurvasok idő kell, és az eredmény sem feltétlenül lesz kellőképpen optimalizált, ugyanis az optimalizációs trükköket külön kéne megtanulnom. Épp ezért volt olyan szar ez az egész, mert fogalmam sincs, hogy ~10-12 évnyi intenzív kockuláson felül még mi kellett volna ahhoz, hogy megfeleljek a cég követelményeinek. Itt sajnos felmerült bennem az, hogy lehetséges, hogy alapvető képességbeli hiányosságaim vannak ahhoz, hogy programozó lehessek; csak ezekre ezidáig nem derült fény. Persze csak azt mondom, hogy "lehetséges" - de már ez is elég lesújtó ahhoz viszonyítva, hogy ezelőtt nem volt igazán kétségem a programozási képességeim felől! Minden esetre ez a failure volt az utolsó csepp a pohárban.

Akkoriban tapasztaltam egy olyan lélektani állapotot, amelyben nem emlékszem, hogy valaha is részem lett volna azelőtt. Az a helyzet állt elő ugyanis, hogy annak ellenére, hogy tudtam, hogy tennem kéne valamit ahhoz, hogy javulást hozzak az életembe, kb. egy lépést nem tudtam tenni. Egyrészt azért, mert nem állt rendelkezésemre semmi konkrét instrukció, amellyel gyorsan pozitív eredményt érhetnék el. (Pl. tudtam, hogy ahhoz, hogy a tanulmányi eredményeim javuljanak, jóval többet kéne tanulnom; na de fogalmam sem volt, hogy hogyan kell tanulni.) Másrészt, ahhoz, hogy akármit is tegyek, szükségem lenne valamiféle energiára, ami nekem nincsen. Nem tudom, hogy nevezzem ezt - életenergia, lelki erő, akaraterő, motiváció... Korábban megszoktam azt, hogy ha energiát fektetek valamibe, akkor annak meglesz az eredménye. Ráadásul a befektetett energiamennyiség nagyjából korrelál is az elért siker mértékével. Az elmúlt év során semmi ilyesmit nem tapasztaltam. Például, ha megpróbáltam készülni egy ZH-ra, nagyjából ugyanaz lett az eredmény, mintha nem készültem volna. Persze, hogy erre az a válasz, hogy "na akkor készülj jobban", de egyrészt hogyan; másrészt meg az az érzésem volt, hogy a fejem tetejére is állhattam volna, akkor sem változna jelentősen az eredmény. Lehet, hogy ez nem igaz persze, de ez is bőven elég volt ahhoz, hogy paralizáljon. A fentebb leírt szakmai gyakorlatos kudarc pedig megerősítette ezt az érzésemet, továbbá az volt az a pont, amikor feladtam az egészet. Még megpróbáltam egy utolsó lélegzettel produkálni valamit a vizsgaidőszakban, de az is tiszta csőd volt: sorra buktam el a vizsgákat, teljesen függetlenül attól, hogy készültem-e rájuk vagy sem. (Persze volt azért, ami sikerült, de azok könnyebbek is voltak.) Előállt egy kilátástalannak tűnő szituáció: elméletben beláttam, hogy nagy erőfeszítéseket kéne tennem, de a gyakorlatban egyszerűen képtelen voltam rá. Tök olyan volt, mintha izombénítót kapnék, és próbálnám mozgatni a karomat; csak nem fizikailag, hanem szellemileg voltam lebénulva. Mások basztattak is eleget, hogy "sokkal több energiát kéne befektetned", "meg kéne dolgoznod a sikerért, mert az nem jön magától", stb.. Én meg ezekkel elméletben egyetértettem, de ahogy azt már fentebb kifejtettem, tök hiába. Amikor tehetetlenségemet felismertem, nagyon megijedtem - azt gondoltam, hogy valami nagyon nem stimmel velem, bennem valami gyökeresen elbaszódott, ha még alapvető erőfeszítésekre sem vagyok képes, és nem elég az, ha ésszel belátok valamit.

Életemben először vezérlést kapott az ultimate fail exception handler rutinom, amellyel a következő három radikális lehetőséget vázoltam fel magam számára:

  1. Maradok az egyetemen. Mivel beláttam, hogy közvetlenül nem tudok segíteni magamon, külső segítséget kell bevonnom. Tehát, elmegyek pszichológushoz - ha az ELTE-PPK nem segít, akkor tovább keresek; és mindenféle külső segítséget felkutatok, amely használhat - ha kell, még az AS-t is diagnosztizáltatom.
  2. Befejezem az egyetemet, vagy legalábbis szüneteltetem. Keresek egy számomra elfogadható állást, megpróbálom elindítani a karrieremet. Anélkül, hogy mindenféle újabb gecis papírt szereznék. Ott van a nyelvvizsgám, meg az OKJ-s technikusi oklevelem, csak örülnek ezeknek valahol, csak kapok velük valami informatikusnak való állást.
  3. Keresek más oktatási intézményt, ahol folytathatom a tanulmányaimat. Vagy egy főiskola, vagy egy OKJ-s szakképzés.

Egészen július közepéig nem született döntés, hogy melyik opció lesz kivitelezve. Lelövöm a poént, a 2. lehetőség valósult meg - ennek részleteit egy jövőbeli posztban fogom elmesélni valamikor. Minden esetre, az egyetem nem volt számomra barátságos környezet. Ha azt vesszük, hiba volt az egyetemre mennem, mert így elpocsékoltam egy évet az életemből fölösleges szívással - de ugyanakkor meg, ez elkerülhetetlen volt. Nem tudhattam, hogy milyen lesz ott, mielőtt odamentem.

Nem szeretnék becsapni senkit: a problémáim nincsenek megoldva, de még csak workaround-olva sem. A 2010-es állapot igazából még nem ért véget. Viszont, most már legalább nem érzem kilátástalannak a helyzetet. Be kell látni azt is, hogy az elért javulás nem az én erőfeszítésemnek köszönhető (vagy legalábbis csak kis mértékben), hanem inkább a szerencsének. De ha már elég nagy szerencsém van, ezzel a levegőváltással végre olyan szituációba kerülhetek, amelyben az energiabefektetésemnek érezhető pozitív hatása lesz; habár ezt kurvára nem szeretném elkiabálni. Minden esetre valahogy törekednem kéne arra, hogy a jövőben soha többé ne legyen ismét olyan szar (vagy neadjisten szarabb) évem, mint 2010 volt.

(Statisztika: a fentebbi szövegben a "szar" szó 9-szer szerepel, ebből 7-szer toldalék nélkül, és 2-szer toldalékolt formában. Furcsa, mert azt hittem többször írtam le...)

Failure is not falling down but refusing to get up.

4 patches

Címkék: horror én összegzés elte status report

Csicskamunka

2010.10.03. 21:33 MegaBrutal

Az elmúlt héten volt szerencsém egy kis csicskamunkát végezni. 6 napon át tartott a dolog. Az első nap nagyon szar volt, csak dobozokat hajtogathattam. A többi napon már csinálhattam mást is, pl. pakolhattam winyókat (és más dolgokat) az előzőleg meghajtogatott dobozokba. Az első napon elég szar érzésem volt. Gondoltam: "Itt vagyok. Dobozokat hajtogatok. Ez már a süllyedés kezdete. Lehet, hogy egész életemben ilyen munkát fogok végezni." Aztán belegondoltam abba, hogy sok korombeli elvállal ilyen munkát, én meg minek képzelem magam, hogy ezt a munkát lenézem? Mi vagyok én, valami kibaszott uraság, akinek derogáló, hogy dobozhajtogatással, meg csomagolással mocskolja be a kezét? Lófaszt!

Egyébként egész kellemesek a tapasztalataim. Az emberek tök kedvesek voltak, és úgy örültek a diákmunkásoknak, mint az állat. Bizony, meg voltunk becsülve! :) Mindig a délután 2-től 10-ig tartó műszakra mentem, és szombaton (merthogy akkor is lehetett menni, ez túlórának számított) páran fűzögettek, hogy hétfőn menjek a reggeli műszakba, ami reggel 6-kor kezdődik; merthogy hetente van műszakváltás, szóval azt akarták ezek az emberek, hogy hétfőn is velük legyek. Ez tökre jól esett! ;) Viszont hétfőn is délután mentem, tehát akkor más emberek voltak ott. Azért mentem délután, mert egyrészt nem szerettem volna korán kelni, másrészt meg a fellow diákmunkások is délután mentek.

Ugyan az első napok után azt mondtam, hogy sosem fogok ilyen munkát újra elvállalni; most már azt mondom, hogy lehet, hogy megyek, ha ugyanez a cég keres legközelebb diákmunkásokat. Egyébként azért vállalhatok diákmunkát egyáltalán, mert nem iratkoztam még ki az egyetemről, hanem passzív félévre regisztráltam magam. Persze, én még mindig a szellemi munkára szavazok. Jó lenne, ha lenne egy rendes állásom... A csicskamunkának csakis egy előnye van a szellemi munkával szemben: a fizikai munka véget ér akkor, amikor a műszak lejár. Pont. Semmi más. Ezzel szemben a szellemi munkától nem szabadul az ember ilyen könnyen - ha le is jár a munkaidő, ha valami igazán érdekes dolgon munkálkodsz, akkor akár a szabadidődben is azon járatod az agyad. De a szellemi munka még mindig jobb, na persze abból is az alkotó munka; mert ha létrehozok valamit (vagy legalábbis nagyban hozzájárulok egy alkotás létrejöttéhez), azt sokkal értékesebbnek tartom, és ha még meg is becsülnek ezért, az szinte boldogító érzés lehet. A fizikai munka azonban nem növeli az önbizalmat, és még pénzt se sokat adnak érte.

Ha már itt tartunk, szerintem a fizikai munkásokat jobban meg kéne becsülni - úgy értem, jobban meg kéne fizetni őket, mert az ő erőfeszítésük többet ér, mint a minimálbér. Meg különben is, inkább ők kapják a pénzt, mint a faszorrú manager-ek.

Mellesleg, a csicskamunka a szocializálódásra is remek lehetőséget ad, mert az emberek rá vannak kényszerítve arra, hogy együtt dolgozzanak, és eközben akár beszélgethetnek is. Sajnos ilyen pl. az egyetemen nem fordult elő. A szocializálás története külön posztot érdemelne, amit nem hiszem, hogy meg fogok írni. A lényeg az, hogy az utolsó nap kivételével élveztem a helyzetet, de az utolsó nap viszont szociális fail volt részemről. Egyrészt, ha lehetőségem volt face-to-face beszélgetnem valakivel, akkor azért elboldogultam valahogy, habár a geek-ségemet általában nem sikerül kellőképpen szabályoznom, így gyakran fárasztom az embereket. Egyébként csak egy csaj volt, akivel szerettem volna megkedveltetni magam; sajnos nincs visszajelzésem arról, hogy ez mennyire sikerült. Az, hogy nincs oda értem az illető, és nem fogok neki hiányozni, az fix; de az azért érdekelne, hogy minden esetre szimpatikus voltam-e neki, vagy épp ellenkezőleg, vagy esetleg kifejezetten utált-e. Ha utált is, nem mutatta ki, sőt, a diákmunkások közül végül is ő tűnt a legkedvesebbnek. Ettől még lehet, hogy utált, persze; ezt talán sose fogom megtudni. Másrészt, amikor többen voltunk, akkor én többnyire kuka voltam; és volt egy pont, amikor elharapódzott a helyzet, és elkezdtek cukkolni emiatt. Na az már nem igazán tetszett. A kedves csaj akkor nem volt ott egyébként, szerencsére.

Never continue in a job you don't enjoy. If you're happy in what you're doing, you'll like yourself, you'll have inner peace. And if you have that, along with physical health, you will have had more success than you could possibly have imagined.
(Johnny Carson)

4 patches

Címkék: munka én status report

Ultimate fail

2010.07.25. 18:45 MegaBrutal

Egy évvel ezelőtt volt önértékelésem. Egy évvel ezelőtt tudtam volna egy őszinte jellemzést írni magamról, amelyben sok pozitív dolgot soroltam volna fel. Egy évvel ezelőtt abban a tudatban éltem, hogy szakember lettem; hogy ráléptem a kiteljesedés útjára; hogy most már a sok szenvedés után kimásztam a gödörből; tulajdonképpen sínen vagyok. A középiskola utolsó évei sok sikerélményt adtak. Túl voltam egy angol nyelvvizsgán, előrehozott érettségit tettem 2 tárgyból, szép helyezéseket értem el különböző versenyeken, és megszereztem a technikusi oklevelet. Nyilván mindezt a legtöbb évfolyamtársam is megtette, de ez nem csökkentette az eredmények értékét a szememben. Továbbá, ami talán a legfontosabb, hogy kimagasló eredményeket mutattam egy olyan területen, amelyen nem is képeztek. Hihetetlen jó érzés volt, hogy a középiskolám támogatta az általam választott szakterület iránti érdeklődésemet, annak ellenére is, hogy oktatni nem oktatták a tárgyat.

Persze azért boldog nem voltam, de azért jól éreztem magam. Úgy éreztem, hogy jó úton járok - lassan, de biztosan haladok a cél felé. De valami elromlott azóta. Olyan 3-4 hónapja fogtam fel, hogy letértem a jó útról. Az elmúlt egy évben összetörtem, összeomlottam, kiégtem. Megbuktam tanulmányi, szakmai, anyagi és szociális téren egyaránt. Tulajdonképpen nincs is olyan területe az életnek, amelyen sikert értem volna el.

Az egész világ bizonygatta nekem, hogy szar vagyok, de én nem hittem el. Úgy voltam vele, hogy "na majd én megmutatom, hogy nem is". A világnak is mekkora büntetés lenne már, ha látná, hogy egy magamfajta féreg elért valamit! Egy éve még úgy tűnt, hogy ez sikerülni is fog... De most úgy tűnik, hogy nem nekem van igazam. És az a meglepő, hogy még most sem hiszem el. Még most sem hiszem el, hogy szar vagyok; valahogy még mindig azt gondolom, hogy van bennem valami, ami sokat ér; hogy én majd sokra viszem...

Azt, hogy mindezek után a közeljövőre nézve mik a terveim, még nem árulom el, mert rohadtul nem szeretném elkiabálni; egy biztos, az egyetemre nem szeretnék visszamenni, és 99%, hogy nem is fogok. (Még az is lehet, hogy ott kúrtam el mindent, hogy valaha is odatoltam a pofámat.)

Failure is always an option.
(Adam Savage)

3 patches

Címkék: horror én status report

DOS ünnep

2010.06.22. 21:53 MegaBrutal

Pár éve kineveztem a június 22-ét a DOS ünnepnapjának, merthogy az utolsó, hivatalos, stand-alone MS-DOS verzió a 6.22-es volt.

Sajnos nem igazán tudom hűen megtartani ezt az ünnepet, mert konkrétan semmi olyasmit nem csináltam mostanában, aminek csak távolról is köze van a DOS-hoz. Csak annyit tehetek, hogy szánok egy-két percet ennek a posztnak a megírására, és mindenkit arra buzdítok, hogy tegyen egy pár másodperces megemlékezést eme régi, elavult, de barátságos operációs rendszerről.

Jó érzés visszagondolni azokra a szép időkre, amikor még csak 10 éves voltam, és az akkori 286-os gépemen pötyögtem a strukturált programozás alapelveit teljes mértékben nélkülöző QBASIC utasításokat.

HIMEM is testing extended memory... done.
(MS-DOS)

3 patches

Címkék: geek deklaráció

Életkép

2010.03.17. 23:41 MegaBrutal

- Tudja valaki, hogy mi az a láncolt lista? - kérdezte az előadó a funkcionális programozás előadáson. - Aki hallott már róla, az tegye fel a kezét!
Két-három hallgató bátortalanul jelentkezik.
- Talán az első félévben találkoztatok már vele... vagy nem? - nézett körbe az előadó. - Nem gond, akkor elmagyarázom.
Eközben az egyik diák elgondolkozott. Valóban nem tanították még a láncolt listát? Ő ugyan tudta mi az, de előadó szájából még nem biztos, hogy egyáltalán hallotta ezt a szakkifejezést.
Az előadó így folytatta:
- Ugye valószínűleg már hallottak arról (de ha nem, higgyék el), hogy a memória kis rekeszekből áll, és minden ilyen rekesznek van egy sorszáma. Fel is rajzolom a táblára. Itt a nulladik rekesz, alatta az első, aztán a második, és így tovább. Az a több gigabyte memória, amit vettek a boltban, mind megcímezhető byte-onként. Persze nyilván nem fogok annyit felrajzolni, kicsit sok lenne. Ha felrajzolnék 1024-et, még akkor is csak 1 kilobyte-nál tartanék. Na most megtehetjük azt, hogy egy rekeszben eltároljuk egy másik rekesz sorszámát. Aztán az adott sorszámú rekeszben eltárolunk valami adatot, majd utána megint egy sorszámot. - az előadó közben nyilakat rajzolt a táblára, amelyek egyik rekeszből a másikba mutattak az ábrán. - Ez így érthető? Nem??? Akkor még egyszer...

A fentebb említett diák itt már nem figyelt. Azon gondolkodott, hogy vajon tényleg lehetséges az, hogy egyáltalán egyetlen hallgató is legyen a teremben, akinek a láncolt lista meg a memóriatérkép újdonságnak minősül így a második félév közepén; vagy csak senki sem figyel az előadóra? Igen, lehetséges. Ami azt illeti, a programozás előadások keretében még csak arról sem esett szó, hogy mi az a pointer, nemhogy mi az a láncolt lista. Sőt, ha már itt tartunk, még azt sem tanították, hogy egyáltalán mi az a számítógép, de úgy igazából. Miből épül fel? Hogyan működik? Meg mi az a misztikus dolog, amit processzor néven emlegetnek, és állítólag a számítógép lelke? Mit csinál az tulajdonképpen, miért kell az annyira? Azért volt egy első féléves tárgy, "Számítógépes alapismeretek" címmel, amelynek keretében legalább felszínesen érintették a témát.

De végülis nem gond, a lényeg az, hogy a programozási tételeket legalább mindenki tudja. Akinek jobb a memóriája, az könnyebben megjegyzi őket, akinek rosszabb, az kevésbé. De tényleg muszáj kívülről fújni ezeket - nem elég, ha le vannak írva egy papírra, mert a gyakorlatok elején kérdezik őket. Az meg tök jó divat, hogy olvassunk be akár többszáz megabyte adatot is egy tömbbe, hogy aztán kiderítsük, hogy már az első négy adat között van csúcs. Mert ha van, akkor nagyon örülünk, és kilépünk a gecibe. Persze senki sem teszi fel azt a kérdést, hogy akkor egyáltalán miért olvastuk be a fájl többi részét, ha már az első négy adat is elég volt. De a lényeg, hogy így matematikailag bizonyítható a program helyessége - ha majd olyan programot írunk, amelyik csak azért nem lesz hajlandó lefutni egyetlen létező számítógépen sem, mert basztunk optimalizálni, akkor se lesz gond, majd megkérjük a mérnököket, hogy tervezzenek jobb gépet; hiszen nem a program a hibás, az tökéletes, Q.E.D.!

Az se baj, hogy senki sem tudja, hogy mit jelent az, hogy strukturált programozás, hiszen nem kell a fogalmakkal tisztában lenni. Persze azért az nyilván megbukik, aki goto utasítást használ, de nem szabad elmagyarázni neki, hogy miért. De tökmindegy. Szerencsére senki sem használ goto utasítást - már nem azért, mert tudják, hogy nem szabad; hanem mert azt sem tudják, hogy létezik egyáltalán. Jobb is így.

A hallgató sóhajt egyet. Sajnos nem először fogalmazódik meg fejében a következő kérdés:
Mi a retkes lófaszt keresek én itt?

(Megtörtént eset alapján.)

Örülök, hogy eddig nem fagyott ki a Firefox a seggem alól a 128 megás laptopon. Most így inkább nincs kedvem nekiállni idézetet keresni. Sorry.
(Én)

23 patches

Címkék: horror gondolat programozás elte csőrbizga

Miért nincsenek új posztok?

2010.02.26. 12:52 MegaBrutal

Többen is kérdezték már, hogy miért nincsenek újabb bejegyzések. A válasz egész egyszerű: mostanában nincs kedvem blogolni. Na de miért nincs? Erre szeretnék magyarázattal szolgálni a továbbiakban. A dolognak több oka is van, nagyjából ezek eredője akadályoz meg abban, hogy posztoljak.

  • Aki nem blogol, az valószínűleg ezt nem hiszi el, de egy igényes blogposztot megírni kibaszottul sokáig tart. Egy olyan közepesen kiterjedt posztom, mint pl. az előző, ami a hazugságokról szólt, olyan 5-6 óra alatt készül el (konkrétan egy délutánomat vette el a dolog, és már nem jutott nekem a finom gulyáslevesből, amit aznap készített a nagynéném). A rövidebbek, mint pl. a "Rossz döntések" 1-2 óra alatt készülnek el; az igazán hosszúak, mint a szoc. int. elemzéses posztok, pedig beláthatatlan idő alatt (nem egyhuzamban írtam őket, sőt, több napos szünetekkel, de így hetekig eltartott). Na most ezekkel a tapasztalatokkal, amikor eszembe jut, hogy posztolni kéne valami királyságosat, felmerül bennem a kérdés: "Van most nekem kedvem 5-6, vagy akár csak 2-3 órát posztírással tölteni?" - És erre nagyon gyakran "Nem." a válasz.
     
  • Mostanában amúgy is más dolgokkal voltam elfoglalva. Pl. különböző perszeverációk, egy novella tervezgetése (ami lehet, hogy meg se lesz írva, ugyanis hetek óta nem nyúltam hozzá), különböző sorozatok, egyetem.
     
  • Az utóbbi időben kiderült számomra néhány olyan dolog magammal kapcsolatban, amiket nem könnyű helyretenni. Ezek többnyire olyan problémák, amelyeket én már rég letudtam, na de most mégis előjöttek. Például azt gondoltam, hogy bizonyos problémák elévülnek, elmúlnak; csak várni kell. Meg az az igazság, hogy én képes vagyok az 1984-ben ismertetett duplagondol nevű módszer alkalmazására. Bizonyos dolgokról szeretek megfeledkezni. Ilyenkor egy idő után eljutok odáig, hogy az adott dolgot nem is veszem számításba, és tök jól pofán vág, amikor ismét szembesülök vele. Ilyenkor én őszintén meg tudok lepődni. Aztán mélyebben belegondolok, és leesik, hogy "Hát persze! Tudtam én ezt eddig is, csak nem jutott eszembe.". Ezt nem direkt csinálom egyébként, csak úgy jön. Azon is elgondolkoztam, hogy ez valószínűleg valami struccpolitika, és hogy ez nem jó. De ugyanakkor meg belegondoltam abba, hogy valószínűleg állandóan depis lennék, ha minden egyes problémám a fejem felett lebegne életem minden másodpercében, és úgy meg még sokkal kevésbé lennék produktív, mint amennyire most az vagyok. Így meg még relatíve gyakran előfordul az is, hogy kifejezetten jól érzem magam. :)

    Az említett problémák úgy akadályoznak a posztírásban, hogy olyan kognitív disszonanciákat okoznak, amelyek képlékennyé teszik az énképemet. Pl. ha hétfőn reggel a buszon elkezdek gondolkozni egy én-poszton, gyakran előfordul, hogy mire beérek az egyetemre, már nem is értek egyet azzal, amit pár órával ezelőtt a buszon gondoltam, így elvetem az új poszt ötletét is.
     
  • Az is kiderült, hogy a blogom nem fest rólam valami pozitív képet. Pedig én eddig azt hittem róla, hogy hű, de kibaszottul király; bizony aki olvassa, az tutira megkedvel. Pedig kurvára nem ez jön le. Na most ez kicsit elvette a kedvem újabb posztok írásától, meg aztán innentől kezdve tényleg titkolnom kell a blogom létezését. Olyat nem fogok csinálni, hogy törlöm a bejegyzéseimet, vagy neadjisten az egész blogomat, mint ahogy egyesek reagálni szoktak az ilyesmire - én elvből nem teszek ilyet. Meg amúgy is van bennem valami hatalmas mentális gát az ellen, hogy a saját alkotásaimat elpusztítsam. Tulajdonképpen meg szokott lepni, hogy mások képesek erre. Meg különben sem vállaltam garanciát.

Na ezért nem ontom mostanában az újabbnál újabb posztokat. Egyébként meg az lenne a megoldás, hogy kicsit vissza kéne vennem ebből a gusztustalan egoizmusból, és mondjuk más dolgokról írni. Például szerettem volna írni egy szép posztot a transzhumanizmusról, de annak a megírásában is gátol az első két pont. :D Na de majd valamikor csak lesz kedvem megírni, csak az nem most van.

Cannot find REALITY.SYS. Universe halted.

2 patches

Címkék: én kognitív disszonancia status report

Hazudni emberi dolog

2010.01.15. 19:50 MegaBrutal

Az aspikkal kapcsolatban néhol felmerül, hogy naivan őszinték, és nem tudnak hazudni. Ez azért így ebben a formában nem teljesen igaz. A minap olvastam egy blogposztot, amely tisztázza ezt a kérdést:

In itself, the statement that "Aspies are incapable of telling lies" is a lie. Aspies are certainly very capable of lying. Social lies, such as insincere compliments, don't come naturally to us, but they do happen. Aspies can be trained to do it. Aspies are great actors. We act normal all our lives. This in itself is a form of lying and it follows that when we are required to lie in this manner, we can do so very well.

Lying without cause doesn't come naturally to us but there are some aspies out there who are habitual liars.

(Forrás: Gavin Bollard - Life as an Aspergian female)

Azoknak a keveseknek, akik esetleg nem értenek angolul, kiemelem a lényeget: az aspie-k is tudnak hazudni, csak ez épp nem természetes számukra. Ezzel egyet is értek. Magamból kiindulva, egy aspie komoly pofonok árán tanulja meg azt, hogy mikor/hogyan/mit kell hazudni.

Természetesen én is hazudtam már életemben, mert néha muszáj hazudni. Viszont egyrészt még ma is előfordul, hogy nem ismerem fel azokat a szituációkat, amelyekben valóban hazudnom kéne; másrészt bizony néha rajtakapnak a hazugságon, mert nem elég hitelesen adom elő; harmadrészt egy-egy komolyabb hazugság esetében tényleg át kell gondolnom, hogy most akkor hazudjak-e egyáltalán (pl. mennyire áll ez szemben az erkölcsi normáimmal), és hogyan/mit hazudjak, hogy az hiteles legyen és nehezen ellenőrizhető. Kijelenthetjük, hogy számomra a hazugság nem természetes dolog.

Úgy tűnik, hogy az aspiknak ezernyi más dolog mellett azt is külön kell megtanulni, hogy hogyan kell hazudni. Ezzel szemben az NT-k a hazugság képességét már nagyon fiatal korban elsajátítják, a szociális készségekkel együtt, így számukra a hazugság naturális; és nemcsakhogy hazudni tudnak jól, hanem sokkal hatékonyabban képesek detektálni azt, amikor más hazudik nekik. A tapasztalatlan aspik viszont azt feltételezik, hogy mások is ugyanolyan őszinték hozzájuk, mint amennyire ők őszinték másokhoz. Idővel az aspik megtanulják, hogy az emberek nem őszinték, és hogy nekik sem szabad annak lenniük; de ez évekbe telik. Addig is az NT-k ott basszák át az aspikat, ahol lehet, továbbá az aspik is gyakran megbántanak másokat a nyers őszinteségükkel, illetve magukat is sokszor kellemetlen helyzetbe sodorják.

Emlékszem, amikor az általános iskola 5. osztályában a meglehetősen konzervatív szemléletű irodalomtanárnő végigkérdezgetett mindenkit, hogy olvasott-e valamit nyáron. Mindenki mondott valamit, de én őszintén bevallottam, hogy nem olvastam semmit, esetleg egy-két számítógépes könyv került csak a kezembe a nyár folyamán, de nagyrészt a számítógép előtt ültem. A tanárnő igencsak meglepődött, és kijelentette, hogy ez bizony nagyon nagy szégyen! Évekbe telt, mire megfogalmazódott bennem a kérdés, hogy vajon az én akkori osztálytársaim akkora könyvmolyok voltak, hogy ők aztán tényleg olyan sokat olvastak? Persze lehetséges, hogy tényleg, de nem valószínű. Sokkal valószínűbb az, hogy ők levágták a tanárnő metakommunikációjából, hogy ő nagyon szigorú, és bizony vigyázni kell vele - így hát, mivel amúgy is lehetett sejteni, hogy ez a kérdés fel fog merülni év eleje környékén, behazudtak néhány regényt, hogy ők azokat bizony elolvasták. De egyébként sem a metakommunikáció félreértelmezése miatt nem hazudtam... Volt egy eset ugyanis, amikor a 6. vagy 7. osztály végén a tanár megkérdezte, hogy ki nem olvasta a "Kőszívű ember fiai" című kötelező olvasmányt. Én önként és dalolva bevallottam, hogy bizony én nem olvastam. Ezért még a nagynéném is lebaszott otthon, hogy hogy lehettem ennyire hülye. Említésre méltó eset még az is, amikor a papnak gyóntatáskor bevallottam, hogy nem imádkozom minden este - hát akkora penitenciát kaptam, mint a faszom; ráadásul a papbácsi megmondta nekem, hogy ez halálos bűn, így el is fogok kárhozni.

A dolgot nálam még az is nehezítette, hogy ez egy egyházi iskola volt, és én akkoriban elhittem azokat a dolgokat, amiket hittan órán tanítottak. Tehát, az én naturális őszinteségemet még megerősítette a 8. parancsolat: "Ne hazudj, mások becsületében kárt ne tégy!" - és én akkoriban elhittem, hogy ezt a keresztények komolyan gondolják. Azt is hittem, hogy az én őszinteségem valahogy Istentől ered, és hogy minden ember ugyanúgy megkapta ezt a képességet, mint én, csak a gonosz ateisták ezt elnyomják magukban, hogy földi érdekeiket érvényesítsék; ezzel szemben viszont a keresztények olyan jófejek, hogy nem hazudnak, mert ők olyan jók.

(Hosszú története van annak, hogy ezek után én hogyan lettem ateista, és hogyan ismertem fel, hogy tulajdonképpen a keresztények éppen annyit hazudnak (ha nem többet), mint a nemkeresztények. Ezzel talán majd máskor untatlak titeket, de azt azért mégsem állhatom meg, hogy megjegyezzem, hogy a kereszténység nem az, aminek egy aspinak tűnik belülről. A kereszténység valójában egy brutálnagy képmutatás, általános sötétséggel és nemgondolkodással megfűszerezve. Ezzel szemben, ateistának lenni meglehetősen felszabadító - pl. gondolkozhatsz olyan dolgokon, amelyeken keresztényként nem gondolkozhatsz; mert a keresztény egyház szerint azokban a dolgokban feltétlenül hinni kell, és bűnt követsz el, ha gondolkozol rajtuk. Erre jó példa a "ha megdobnak kővel, dobd vissza kenyérrel" elv hitelessége. Ha még mindig keresztény lennék, valószínűleg még mindig magaménak vallanám ezt az elvet, és inkább kőkeményen szopnám a faszt a naiv őszinteségemmel, minthogy megpróbáljam megoldani a problémáimat.)

Említettem azt, hogy eleinte azt hittem, hogy mások is őszinték hozzám; vagy legalábbis a hazudozás nem naturális számukra. Érdekességként megemlíteném, hogy voltak esetek, amikor felfogtam, hogy valaki nem őszinte velem, és ilyenkor úgy fogtam fel a helyzetet, hogy a másik bezárkózott - falakkal veszi körbe magát. Ez azért furcsa, mert mindeközben rám mondták azt, hogy zárkózott vagyok. Például ott van az a lány, akiről még nyáron írtam. Nagyon közel szerettem volna hozzá kerülni, de azt tapasztaltam, hogy ő elzárkózik előlem. Ez többek között abban nyilvánult meg, hogy érzékeltem, hogy ő nem őszinte hozzám. És úgy gondoltam, hogy ha ő megnyílna nekem, akkor minden probléma megoldódna, mert minden félreértés kielemezhető és feloldható lenne, és akkor végre közös nevezőre juthatnánk - ugyanis akármit is mond, az egész addig érvénytelen, amíg nem érzem hitelesnek. És én csak azt éreztem volna hitelesnek, ami az én érzékeim szerint valóban az ő feltételezett, belső, őszinte "aspie" énjétől származik. Gyakorlatilag azt vártam, hogy a "csak mert" helyett majd egyszer kapok egy részletes elemzést arról, hogy valójában miért nem kedvel; de amúgy is mindegy, mert tökre hittem abban, hogy ha ő megismeri az én belső énemet, akkor úgyis kedvelni fog. Éveken át, kitartóan próbáltam áttörni ezt a feltételezett falat, hogy kapcsolatot teremthessek a belső énjével. Na ez az a naivitás, amit senki sem engedhet meg magának!

A falat úgy próbáltam feloldani, hogy tökre őszinte voltam vele, és simán közöltem vele olyan dolgokat is, amiket más inkább szégyellne. Gondoltam, hogy ez majd felbátorítja őt arra, hogy a falai mögé engedjen. Valószínűleg a csaj nem tudta értelmezni ezt a gesztust, és inkább jót mulatott azon, hogy én csak úgy, önként, ilyen nonszensz módon nevetségessé teszem magam előtte. Hogy eleve miért zárta el magát? Azt gondoltam, hogy azért, mert nem látja a belső énemet - csak azt a lúzer kispöcsöt látja, aki nap mint nap ott melegíti a seggét, vele egy osztályteremben.

Összegezve a dolgot, én azt gondoltam, hogy az emberek a hazugságokkal, praktikákkal, megtévesztésekkel elzárkóznak egymás elől, különböző okokból. Valahol tudat alatt azt hittem, hogy mindenkinek van egy belső, "aspie" énje, csak valahogy el kell jutni hozzá. Persze nyilván, akkoriban még nem tudtam, hogy mit jelent ez a szó, de talán körül tudtam volna írni. (Vicces, hogy az NT-k meg pont az autistákról szokták azt hinni, hogy a merev rutinok/rituálék és egyéb trait-ek mögött be van zárva egy NT.) Nagyon sok energiába került kiderítenem, hogy tévedtem, és a fentebb említett lány tényleg olyan hülye korlátolt picsa, mint amilyennek mutatja magát.

A legkegyetlenebb hazugságot sokszor a hallgatás fejezi ki.
(Stevenson)

5 patches

Címkék: én gondolat ateizmus aspie

Ami el tud romlani...

2010.01.11. 14:30 MegaBrutal

Tegnap nagyon vicces dolog történt! Komolyan, soha nem láttam még hajszárítót így elromlani. A húgom nagy ártatlanul bekapcsolta a készüléket, ami rögtön kattogott pár istenbrutál hangosat, és utána elkezdett kerregni. A kattogások kb. fél másodpercig tartottak, a kerregés meg további 1 másodpercig, mire a húgom kikapcsolta a hajszárítót. Ki is mentem a zajra, hogy lássam mi okozta ezeket a természetellenes hangokat.

A húgom addigra már a hajszárítót nézegette, és megállapította, hogy van benne valami, ugyanis zörög, ha rázza. Én is belenéztem - és tényleg. Kiderült, hogy a hajszárítóban lévő kis műanyag ventilátor összes lapátja letört, a darabokat ki is lehetett rázni belőle egyenként. :D

Ez kb. paranormális jelenség volt számomra, ugyanis a ventilátornak elég masszív fizikai ellenállással kellett találkoznia ahhoz, hogy letörjenek a lapátjai. A következő okokat tudom elképzelni:

  • Hajszál. Természetesen egy igen rendesen beletekeredett példány, ugyanis egy árva hajszálat valószínűleg simán elszakított volna a ventilátor. Ha viszont a hajszál elég durván bele van tekeredve a ventilátorba, és a hajszárító egyéb álló részeibe, akkor szerintem lehetséges, hogy az már jelentős fizikai ellenállást tud okozni.
  • Lehet, hogy alapból meggyengült valami miatt az egyik lapát, és először csak az tört le, aztán amiatt beakadt egy másik lapát is, ami szintén letört, és így tovább, mint a láncreakció. :D
  • Ott van az a nyilvánvaló lehetőség is, hogy valamilyen tárgy került a hajszárítóba, de ennek nagyon kicsi a valószínűsége.
  • Nagyon valószínű, hogy alapból nagyon gyenge volt a ventilátor anyagi minősége, vagy a motor túl erős, ugyanis sokkal logikusabbnak tűnik, hogy a ventilátor inkább megálljon, ha beleakad valamibe. De úgy látszik, hogy a motor bivalymód erőlködött, hogy inkább letörjenek a lapátok. Igazából emiatt vicces az egész történet. :D

Ha esetleg vannak még kreatív, reális vagy irreális ötleteitek, pls. írjátok le kommentben!

Ha akad, erőltesd. Ha beletörik, úgyis ki kellett volna cserélni.
(Lowery törvénye)

3 patches

Címkék: érdekes vicces

Rossz döntések

2009.12.30. 22:50 MegaBrutal

Néha előfordul, hogy amikor nem vagyok beszámítható állapotban, hozok egy döntést. Jó, hát ezzel gondolom nem vagyok egyedül, ez sok embernek szokott problémát okozni. De ami már furcsa, az az, hogy ilyenkor előfordul, hogy a döntésemet fenntartom azután is, hogy kijózanodtam. Na ehhez már kell bizonyos szintű hülyeség, vagy legalábbis naivitás. Megjegyzendő, hogy a "nem beszámítható állapot" nem csak alkoholfogyasztás során következhet be, hanem akár alváshiány miatt is, illetve simán okozhatja érzelmi instabilitás is. Nagyjából mindhárom esetre volt már példa az életemben.

A jelenséget egyrészt az okozhatja, hogy az ember megbízik a korábbi döntéseiben - egyszer átgondolja a dolgot (akármilyen állapotban), és legközelebb, amikor előkerül a téma, csak a végeredmény (maga a döntés) jut eszébe az embernek, és nem is igazán az, hogy miért döntött úgy. Másrészt, azt figyeltem meg magamon, hogy habár valahol tudom, hogy elejétől végéig, mélyen újra kéne gondolnom a dolgot, rideg logikával, mert a döntésem valószínűleg helytelen - én inkább makacsul megtartom a rosszkor hozott döntésemet. Hogy miért? Mert kellemes érzelmi töltéssel bír. Hiszen, nem beszámítható állapotomban urrá lett rajtam vagy a remény, vagy valami falsch szeretet, vagy meghatottság, vagy akármilyen kellemes (vagy éppen kellemetlen) érzelem, vagy ezek eredője, és aztán azok hozták meg a döntést, nem az intellektuális énem. Ráadásul be is szokott csapni a dolog, mert ha meg is próbálom átgondolni a döntésemet józanul, nem sikerül - az történik, hogy csak felszínesen gondolom át a helyzetet, és így nem találok logikai gebaszt, tehát megvan az az illúzió, hogy a döntésem akár racionálisan is igazolható.

De igazából nem is akarok ellenérvet találni, mert homokba dugom a fejem. Valami miatt abba az érzelmi töltésbe akarok kapaszkodni, ami nem beszámítható állapotban lett úrrá rajtam. Például eszembe jut, hogy egy bizonyos (jellemzően valamilyen okból elérhetetlen) nőszeméllyel contact-olnom kéne. Józan állapotomban alapból elvetem a gondolatot, mert hiszen fél órajelciklus alatt leesik, hogy minek próbálkozzak, ha a célszemély elérhetetlen. Az elérhetetlenséget különféle szituációk okozhatják, mint pl.: a csaj utál engem, kurva, ~10 évvel idősebb nálam, vagy amerikai filmsztár, stb. - szóval ezek általában elég nyomós érvek a contact-olási kísérlet ellen. Mint mondtam, ez józanul világos is, mint a vakablak. De amikor nem vagyok beszámítható, hiába tudom, hogy a lehetetlenre vállalkozom, az érzelmi töltés erősebb lesz - "de mégis, olyan jó lenne", meg "hátha mégis, hiszen van rá 0,0001% esély, ami mégis több, mint a semmi". Ugye mondtam, hogy valószínűleg ilyen mással is előfordul, de én képes vagyok fenntartani egy ilyen nonszensz döntést kijózanodásom után is. (Mondjuk lehet, hogy egész addig nem vagyok józan igazán, amíg fenntartom a hülye döntésemet.)

Persze egy idő után, szép lassan kezd tisztulni a kép, és leesik, hogy mekkora hülyeséget gondoltam, és el is kezdem szégyellni magamat, mint állat. Különösen akkor gáz a helyzet, ha már időközben mással is megosztottam a csodálatos ötletemet.

Felmerül a kérdés, hogy mégis miért kapaszkodom egy rossz időben hozott, értelmetlen döntésbe? Az egyéb eseteket nem elemzem ki, de a fentebbi példánál (contact-olni kéne elérhetetlen csajjal) szerintem az lehet az ok, hogy magányos vagyok, mint állat! Mivel jártam én már a valóságban, és kiszimatoltam a lehetőségeimet (lásd: Szociális interakciók elemzése sorozat), és arra jutottam, hogy nem túl rózsás a helyzet; inkább beköltözöm egy szép kis álomvilágba, ahol feszt a lehető legelérhetetlenebb csajjal próbálok valamilyen kapcsolatot teremteni. Ha már lúd, legyen kövér! Minek foglalkozzak én valóságos (elméletileg, fizikailag elérhető) csajokkal, ha a nem valóságos (elvileg sem elérhető) lányokról olyan szépen el lehet fantáziálgatni? Ráadásul ez olyan is, mint valami drog, hiszen egész kellemes - csak akkor nem, amikor leesik, hogy "hoppá, bazmeg, már napok óta álomvilágban élek, és semmi sem valóság".

Megjegyezném, hogy az ilyenek kicsit megrémítenek azért. OK, hogy 16 éves kispöcs koromban még simán bejátszottam ilyeneket, de azt hittem, hogy ma már, 21 évesen, vagyok elég érett ahhoz, hogy ne fantáziálgassak hülyeségekről. A kispöcsök, meg a kispicsák szoktak így nyomulni, hihetetlen, hogy én még mindig nem vagyok eléggé immunis a mesékre.

Quick decisions are unsafe decisions.
(Sophocles)

53 patches

Címkék: érdekes én gondolat aspie kognitív disszonancia

Szipkázzák a pénzemet

2009.11.24. 23:35 MegaBrutal

Tudni illik rólam, hogy szegény vagyok, mint az állat. Mivel ezt tudom, nem is kérek sokat az élettől így egyelőre, már anyagiak tekintetében, csak azt, hogy legyen egy értelmes notebook-om, aminek kurvanagy szükségét érzem. Egyrészt nem egyszer jártam már úgy, hogy a gépterem zárva volt, nekem meg rohadtul gép elé kellett volna jutnom, hogy megnézzem a múltkori előadás anyagát, felkészüljek egy ZH-ra, vagy csak egyszerűen elfoglaljam magam egy 2 órás szünetben. Továbbá igencsak tudom csorgatni a nyálam, amikor az évfolyamtársaim unják az éppen aktuális előadást, és úgy gondolják, hogy akkor inkább végeznek közben valami háttértevékenységet a laptopjukon, hogy ne unják szét az agyukat. Olyankor nekem is eszembe jut, hogy mennyi kurvaérdekes dologgal foglalkozhatnék, ha az orrom előtt lenne egy laptop. Meg az is hasznos néha, ha az ember nézheti a laptopján az előadás anyagát, vagy esetleg kipróbálhatja azokat a BASH vagy PowerShell parancsokat, amikről az előadó pofázik.

Bevallom őszintén, hogy úgy nagyjából szeptemberig nem is gondoltam arra, hogy kéne nekem egy új laptop. (A régivel az a gond, hogy zajos; nincs benne aksi; lassú, mint a szar; kevés a kapacitása, nincs rajta wifi... soroljam még? A lényeg az, hogy a régin még elpötyögtem a TMK-ban esténként, de nap közben, olyan jelleggel, ahogy én itt használnám, nem lehet használni.) De ahogy láttam, hogy a notebook-tulajdonosok hogy tolják, és szembesültem a géptermek megbízhatatlan nyitvatartásával, rájöttem, hogy brutálmód szükségem van egy laptopra. Októberben, amikor 160 000 Ft került a számlámra (2 havi szoc. tám. + diákhitel + alaptámogatás), felcsillant a szemem, hogy na végre, talán tudok laptopot venni. De nem, ugyanis az történt, hogy különböző tartozások kifizetése után úgy a fele eltűnt a pénznek, meg hát nem számoltam azzal sem, hogy most már nem a muter perkálja a kajámat - ráadásul még annak a kajának az árát is leveszi, amit otthon eszek meg hétvégenként. Most nézem a novemberi számlakivonatot, és bizony úgy néz ki, hogy nemhogy nem gyűlik a pénz, de még fogy is, ugyanis több a terhelés, mint a jóváírás. (Havolta 51 ezer forint kerül a számlámra.)

Ezen bevezető után elmesélem néhány múlt havi nem kívánt plusszköltségemet. Nagyon igaz az a mondás, hogy szegény embert az ág is húzza! Először is deklarálom, hogy most itt mit értek plusszköltség alatt: azt a kiadást, amire "nem adtam áldásom". Nyilván amikor a Burger King-ben a baszott nagy 1200 Ft-os Whopper-t veszem a 350 Ft-os Hot Chili Burger helyett, az nem plusszköltség, mert egyrészt van lehetőségem átgondolni, hogy mire adom ki a pénzt, másrészt a drágább menü választásával a gyomromba brutáladag kaja vándorol kis hangyafasznyi eleség helyett, harmadrészt igenis én vagyok a hülye, aki ahelyett, hogy vagy éhezne, vagy olcsóbb, de mégis hasonló mennyiségű és minőségű kaját venne máshol, kiperkálom a csillagászati összegeket a Don Pepe pizzériának vagy a Burger King-nek. Ez rendben is van. Meg nyilván számítok a kollégiumi havidíjra is, a BKV bérletre is, a vonatjegyekre is, stb. De én most ebben a posztban inkább az olyan kiadásokról szeretnék megemlékezni, amelyeket csak azért kellett kiadnom, mert egyes emberek balfaszok voltak, vagy mert áldozatul estem valami világméretű összeesküvésnek (muhaha), vagy valami.

  1. Van egy bizonyos Q betűs intézmény, amit sose tudok, hogyan kell leírni, de mindjárt utánanézek... Quaestura. Annyit kell tudni erről az intézményről, hogy az ELTE hallgatók számára ők intézik a diákigazolvánnyal kapcsolatos ügyeket. Mivel most lettem egyetemista, október végén lejárt a középiskolás diákigazolványom érvényessége. Én tudtam is erről, hogy le fog járni, éppen ezért még szeptember elején odanyomultam a Q betűs irodába, és igényeltem új, csilli-villi egyetemista diákigazolványt. Ez eddig rendben is van, azt mondta az amúgy meglehetősen jó mellű, szép barna szemű csajszi, hogy az igénylést elküldte, de most még korai lenne ideiglenes diákigazolványt csináltatni, mert amúgyis lejárna az érvényessége azelőtt, mielőtt az állandó igazolvány elkészülne, és a régi diákom meg még érvényes másfél hónapig. Viszont majd menjek vissza október vége felé. Úgy is tettem. Körültekintően megnéztem a Q nyitvatartási idejét. Az iroda aznap csak 16 óráig volt nyitva. Éppen ezért én odaslattyogtam 14:45-re (figyelem, több, mint egy órával a zárás előtt!), megnyomtam a sorszámosztó gépen a megfelelő gombot, elvettem a cetlit, és már mentem is, hátha le tudok ülni valahova, amikor rápillantottam, hogy milyen számot kaptam. Azonban sorszám helyett egy nyomorult kis felirat rondállott a papíron (nem emlékszem rá szó szerint, megpróbálom idézni): "Ma már nem kapsz sorszámot, paraszt, mert későn vonszoltad ide a seggedet, így már kiosztottunk minden sorszámot más marháknak! Úgy döntöttünk, hogy neked ma már a kurva anyádat, majd jövő héten gyere vissza Mucsaröcsögéről az őszi szünetben!" Hát, gondoltam, az fix, hogy én az őszi szünetben nem utazom fel emiatt, azután meg már lejár a diákom. Káromkodtam egy nagyot a levegőbe, és távoztam. Az őszi szünet utáni héten ismét megpróbáltam ideiglenes diákot igényelni, akkor kaptam sorszámot, de sajnos nem tudtam kivárni amíg sorra kerülök, mert máshol is dolgom volt, és oda időpontra kellett mennem. Azon a héten teljesárú vonatjeggyel mentem haza. A következő héten lapon igényeltem ideiglenest, úgy, hogy küldjék ki a cuccost az otthoni címemre, merthogy én be nem megyek a Q betűs irodába még egyszer, az fix. Eleget lógattam már ott a faszomat a semmiért! Anyukámat megbíztam, hogy az igénylőlapot adja fel még hétfőn, elsőbbségivel, reménykedve abban, hogy az ideiglenes diákigazolvány már azon a héten megérkezik. Nem érkezett meg. 3 héten keresztül kellett teljesárú vonatjeggyel hazajárnom. És megjegyzendő, hogy szívhattam volna többet is, ha egy BKV ellenőr megnézte volna a diákom érvényességét, meg hétfőnként újabban busszal járok fel, és a sofőr ugyan kéri a diákigazolványt, de nem szokta ellenőrizni, csak épp rápillant. A MÁV-osok viszont meg szokták nézni a matricát is a diákigazolványon. Ha igazán legálisan akartam volna nyomulni, akkor teljesárú BKV bérletet kellett volna vennem, és hétfőnként teljesárú jegyet kellett volna vennem a távolsági buszon. All in all, az én talpraesettségemnek és szerencsémnek volt köszönhető, hogy csak 560 * 3 + 770 = 2450 Ft-ot buktam a Q betűs intézmény miatt (ennyi a különbözet 3 MÁV diákjegy és 3 teljesárú jegy között, a 770 meg az ideiglenes diák kipostázásának a díja, amit ugye szintén nem kéne perkálnom, ha elintézték volna nekem a dolgot ott, helyben, amikor odamentem).
  2. Pénteken rendeltem pizzát a Tóvárosból. Meg kell hagyni, hogy nagyon finom pizzát készítenek, mindenkinek ajánlom, aki a szállítási körzetükön belül van. Egyszerre 2 pizzát is rendeltem tőlük a Netpincéren, meg is örültem, hogy bizonyos pizzákat 790 Ft-ért adnak, és ezek között a kedvenceim is benne voltak. További örömre adott okot, hogy a Tóvárosnál lehet kártyával is fizetni, a Netpincéren keresztül. Mivel rohadtul utálom, amikor össze kell kapargatni a készpénzt a pizzafutárnak, úgy gondoltam, kényelmesen igénybe is veszem ezt a funkciót. Meg amúgy is, 21. század, gondoltam, mindenki örül a kártyás vásárlásnak, mert könnyű, egyszerűen lebonyolítható, valószínűleg a pizzériának is jobb, ha kártyával fizetek. A pizzásnak azért adok majd egy kétszázast borravalónak, mert azért mégis csak... Már épp mentem a pénztárcámért, hogy előkészítsem azt a bizonyos kétszázast, amikor megcsörrent a mobilom. Egy nő hívott a Tóváros pizzériából, hogy baj van. Az a probléma, hogy azok a bizonyos 790 Ft-os pizzák kedvezményesek, és ez a kedvezmény csak készpénzes vásárlásra vonatkozik. Én meg mondtam, hogy akkor a Netpincér mi a faszért engedte, hogy kifizessem a pizzát kártyával. Azt mondta a nő, hogy emiatt már beszéltek a Netpincéresekkel, ez már korábban is problémát jelentett, de a Netpincéren amúgy is ki van írva, hogy "30cm pizzák 790Ft-ért, kizárólag készpénzes fizetés esetén". (Utólag megnéztem, tényleg ki van írva - apró, szürke betűkkel, a legkevésbé sem feltűnő helyen.) Meg mondta a nő, hogy azért csak készpénzes fizetésnél vállalhatják a kedvezményt, mert kártyás fizetésnél perkálniuk kell egy bizonyos díjat az átutalásért, meg a Netpincérnek is perkálniuk kell, amiért nyélbe ütötték az üzletet, így kb. csak olyan 300 Ft-nyi profitjuk lenne egy kártyával fizetett, Netpincéren rendelt pizzán. Hát ez szopás. Na hát akkor mi legyen? Ugye a rendelés nem vonható vissza, mert baszki, már kifizettem. De ugyanakkor nem is teljesíthető, mert az átutalt pénz kevés. Legyen az, hogy perkáljam ki a különbözetet a futárnak! A különbözet 820 Ft volt. (Azért ennyi, mert az egyik pizzát úgy kértem, hogy fele ilyen, fele olyan legyen, és a felezésnek 100 Ft a díja.) Szóval se a készpénz-kapargatást nem úsztam meg, meg még rá is fizettem, és hát nem tudom feltűnt-e, de ha készpénzzel vásároltam volna, a többletből pont kijött volna még egy kedvezményes pizza. Tulajdonképpen 3-at fizettem, 2-őt kaptam. Mondjuk a pizzásnak így csak 5 Ft borravalót adtam, remélem örült azért neki. (El lehet gondolkozni azon, hogy vajon egy nálam sokkal jobb kommunikációs képességekkel rendelkező egyén vajon rá tudta volna-e venni a nőt, hogy szállítsák ki a pizzát annyiért, amennyit kártyával kifizettem. Végül is jogos lett volna...)
  3. Végre vettem vezeték nélküli fejhallgatót az asztali géphez, mert a régi elromlott olyan 4-5 hónapja. Nagyon hiányzott már a cucc, ugyanis olyan 3 és fél évnyi használat után igencsak megszoktam, hogy zenehallgatás közben vígan sétálgathatok a lakásban, elmehetek hugyozni, stb. Most meg az van, hogy amikor zenét hallgatok, a géphez vagyok kötve úgy fizikailag. Mivel ezt nem szeretem, az utóbbi időben talán kevesebbet is hallgattam zenét. (Ugyanis azt szintén nem szeretem, amikor meg kell állítanom egy számot úgy a közepén.) Virult is a pofám, hogy végre beüzemelhetem az új wireless fülest, de amint jobban szemügyre vettem a cuccot, nagyot anyáztam. A fejhallgató AAA méretű elemekkel működik. Ez azért szopás, mert mi AA méretű újratölthető elemekből táraztunk be olyan 8-12 darabot, de AAA-ból egy sincs. Néha napján veszünk olyat, ha kell valamibe (távirányító, MP3 lejátszó, stb.), de akkor sem újratölthetőt. Pedig amúgy tök örültem, hogy egyáltalán megtaláltam ezt a fejhallgatót, értitek, vásárláskor nem nagyon nézegettem, hogy milyen elemet szeret, mert hát nem volt valami nagy a választék ilyen rádiós fejhallgatók tekintetében. Viszont azért felmerült bennem a kérdés, hogy mi a faszért kell hangyafasz-méretű, kevés milliamperórás elemeket rakni egy fejhallgatóba? Teljesen érthető, hogy mik a kicsi AAA elemek előnyei. Hát az, hogy kicsi, mint a macska pöcse! Például egy MP3 lejátszóba teljesen érthető, hogy miért kell AAA elem. Még talán egy távirányítóba is valamelyest logikusnak tűnik AAA elemet rakni. De egy böhömnagy fejhallgatóba geci, miért nem jó az AA? Magyarázza már el nekem valaki, pls.! Hogy pár grammal könnyebb legyen, vagy mi a faszom? Megmondom miért: azért, mert mindenki betárazott már a király AA aksikból, így nem megy az üzlet! Senki sem vesz már újratölthető elemet! Ezért most ne gyártsunk AA-t igénylő dolgokat, inkább vegyenek az emberek jó sok AAA-t! Más okot nem tudok elképzelni, ugyanis teljesen egyértelmű, hogy az AA elem sokkal, de sokkal praktikusabb egy rádiós fejhallgatóba, egyszerűen azért, mert tovább bírja. És azért nem mindegy, hogy hetente kell újratöltenem az elemeket, vagy kéthetente. Figyeljétek meg, emberek, hogy pár év múlva, amikor már mindenki betárazott AAA aksikból, akkor majd újra az AA lesz a menő! De most fizessek valami olyanért, ami már van, csak épp nem megfelelő méretben - trivia: egy AA elem ugyanannyi feszültséget ad, mint egy AAA. (Ez úgy kapcsolódik a plusszköltséges témához, hogy majd jó kis párezres plusszköltség lesz az, hogy beszerezzek néhány AAA aksit.)

Egyesek röhejesnek tarthatják ezt a posztot, már csak azért, mert itt nyavalygok párezer forint miatt, közben meg, mint látszik, önként és dalolva szórom ki a jó sok pénzt egyes hülyeségekre, mint pl. néhány könyv, póló, kaja, meg most így több, mint fél év után ismét vásároltam néhány hardvert a gépemhez. Most akkor mondjátok meg, hogy inkább egyek mást/kevesebbet, meg hagyjam az asztali gépemet szétesni, ha annyira kell nekem kibaszott laptop. Igaz, tényleg elengedtem magam mostanában, csakugyan vissza kéne fognom a dolgokat, és kétszer is meggondolni, hogy elég éhes vagyok-e ahhoz, hogy megengedjem magamnak, hogy vegyek egy 7 Days-t az automatából, ahelyett, hogy itt a Q-t, a Netpincért, meg a fejhallgató gyártóját szidom. De álljon meg a menet! Csakugyan nem költekezem okosan, de azért mégis más, ha megzabálom azt, amit elköltök, vagy jobb lesz tőle a gépem, mint az, hogy elmegy a jó büdös semmire. Valahogy erre érzékeny vagyok. Jó, amit ki kell fizetni (bérlet, kolidíj, vonatjegy, stb.), azzal nincs mese, amiatt nem is szoktam lázadozni, de az, amikor csakúgyból fizessek valamit, a lófaszért, az igencsak fel tud baszni.

When shit becomes valuable, the poor will be born without assholes.
(Henry Miller)

6 patches

Címkék: horror én status report csőrbizga

Önértékelés

2009.11.09. 00:46 MegaBrutal

Van, hogy amikor gondolkozom (utazás, sétálás, várakozás közben, vagy esetleg egy unalmas előadáson), eszembe jut valami pozitív dolog - az egyik pozitív tulajdonságom, amit értékelek magamban. Ezután elkezdem tömjénezni magamat, sorra eszembe jutnak az értékeim, az eredményeim, és eltölt egy olyan kellemes érzés, hogy hű, mekkora király vagyok. Hogy mennyire értek az informatikához, és ráadásul mindent én magam tanultam. Hogy milyen érdekes témákon járatom az agyam. Hogy milyen meglátásaim vannak. Hogy mennyire fasza az értékrendem.

Sőt, én olyan jófej vagyok, hogy mindezt meg szeretném osztani másokkal. Kajakra elbeszélgetnék az emberekkel mindazokról a csudiérdekes témákról, amikkel én foglalkozom. Ha meg valaki nem ért valamit infóból, jöjjön hozzám, és én elmagyarázom neki! Bizony ám! Ha nem érti, találok valami nagyon király analógiát. Így se megy? Találok másikat. Olyan sok szép példa van a fejemben, amikkel olyan jól tudnám szemléltetni a dolgokat. De ha az infó nem fekszik, beszélhetünk másról is, van azért pár dolog a tarsolyomban.

Aztán eszembe jut, hogy mindezeket a témákat mennyire szokták az emberek értékelni. Meg mennyire szokták elismerni mindezeket az értékeket, amelyeket magamnak tulajdonítok. Mindaz, ami engem jellemez, az embereknek egyáltalán nem is számít. Nem is veszik észre. Egy olyan értéket sem tudok felmutatni, ami számít is. Hirtelen rádöbbenek, hogy én mennyire szánalmas kis szarrági féreg vagyok. Egy nagy rakás szar. Hát ez kellemetlen. De akkor eszembe jut, hogy akkor le is vannak szarva az emberek. Azok, akik nem értékelnek, szopják le a faszomat. Egyenként. Lehet sorbaállni! Na de inkább gondoljunk akkor az eredményeimre, a szaktudásomra. Végülis ez az, ami számít. De aztán eszembe jut, hogy egyrészt nem annyira masszívak azok az eredmények, mert eleve, akik ide kerültek, szintén túl vannak már hasonló sikereken, ha nem nagyobbakon. Továbbá, így, hogy most számolgatom, hogy melyik tantárgyakat fogom bebukni, még az se biztos, hogy egyáltalán megállom a helyem itt az egyetemen. Még simán lehet, hogy ki fogok bukni, és mehetek szart kapálni Mucsaröcsögére minimálbérért. Másrészt meg: ha még tényleg sikeres is lennék, tudnám azt élvezni úgy, hogy mindenki utál?

Talán az lenne a legjobb, ha tényleg nem foglalkoznék senkivel. Meg kéne tanulnom a leszarás művészetét. Hogy őszinte apátiával tudjak viseltetni mások véleményével szemben. Mert csakis én ítélhetem meg magamat, mások nem ismernek, pedig hiába próbáltam megismertetni velük magamat, nem érdeklem őket. És én sem ismerem magamat igazán. Valószínűleg sokkal többnek látom magam, mint amennyit valójában érek. És ha kollektíven leszarom az egész emberiséget, akkor elveszítek minden támpontot, ami alapján értékelhetném magam. Egy teljesen független, izolált, nem-emberi lényként kellene értékelnem magamat egy olyan környezetben, ahol a jó és a rossz fogalma nem is létezik, mert hiszen ezek csak az emberek számára léteznek, akiket leszartam. Akármilyen szép is az elmélet, a gyakorlatban nem alkalmazható. Mégis kíváncsi vagyok az emberek véleményére.

Persze, most az következik, hogy "akkor változz meg, hogy az emberek elfogadjanak"! Az a furcsa, hogy mégis, én azt gondolom, hogy nekem van igazam. Hogy én gondolkozom jól, és nem az emberiség 99%-a. A többiek a hülyék. Inkább ők tanuljanak meg értékelni engem, de hogy én nem fogok divatos témákkal foglalkozni, állandóan small talk-olni, dohányozni, bulikba járni, minden hétvégén lerészegedni, az biztos. Ez furcsa kettősség, nem? Elismerésre vágyom, de mégsem akarom gyökeresen megváltoztatni magam ahhoz, hogy ezt megkaphassam. Meg aztán a másik az, hogy nem is tudnám. Ez nem ilyen "hát, ha így állsz hozzá" dolog, tényleg nem tudnám megtenni. Azt sem tudom, hogy egyáltalán mit kéne tennem ahhoz, hogy elfogadjanak. Sűrű sötétség.

Nem arról van szó, hogy nem vagyok hajlandó változni. Néhány idegesítő szokásomon úrrá lehetek, néhány szociális szabályt megtanulhatok. Annyira naiv voltam, hogy azt gondoltam, hogy képes vagyok megtanulni úgy viselkedni, hogy mások szeressenek, úgy, hogy nem pusztítom el a személyiségemet. De nem - hiába igazgatom a személyiségemet beburkoló héjat, úgy látszik, az embereknek eleve a legbelsőbb énemmel van bajuk, az egész lényemet utasítják el, nem csak a felszínen lévő szokásokat, viselkedési normákat.

Az elvem az, hogy elég csak néhány embernek megfelelnem, akiket én értékelek. Azoknak, akiket határozottan értéktelennek tartok, elviekben nem is akarok megfelelni. Elvileg ez így jó. Meg kell találnom azt a pár embert, akik értékelnek, és csakis velük foglalkozni. Valami miatt úgy tűnik, hogy ha működött is ez a filozófia valamikor, most, a jelenben nem működik. Nem tudom miért. Olyan bonyolult ez az egész.

You seek your associates, but you cannot find them. You are so very alone. How does it feel to be one, against... the infinite?
(The Many / System Shock 2)

27 patches

Címkék: én gondolat aspie kognitív disszonancia

Minden nő kurva, avagy mennyire jó, hogy SHODAN-nak hatalma van?

2009.10.31. 23:48 MegaBrutal

Vaddisznó írt egy meglehetősen érdekes posztot a Kurva és a Bitch Proud című bejegyzéseimre reagálva, Minden nő kurva címmel. Ez egy nagyon jó poszt, ajánlom mindenkinek (aki még nem olvasta, ugyanis már több, mint egy hónapja keletkezett), mert egészen más dimenziókban mutatja be a kurvulást, vizsgálva a jelenség történelmi, politikai, biológiai és pszichológiai okait is.

Igazából nem sok hozzáfűznivalóm van a dologhoz, csak annyi, hogy az rendben, hogy a csajok most azért kurvulnak, mert eddig se nagyon tehettek mást, de most már igazán észrevehetnék, hogy becsületes, intellektuális úton sokkal jobb eredményeket érhetnének el az életben. Ma már nem muszáj undorító piócaként rátapadniuk a férfiakra, mert ugye azt azt hiszem elég részletesen leírtam már, hogy ez kibaszottul nem tesz jót a társadalomnak. A kurvák olyan "jótékony" hatással vannak a társadalomra, mint SHODAN (lenne, ha sikerülne elérnie a Földet), azzal a különbséggel, hogy a kurváknak nem deklarált céljuk az emberiség kipusztítása és helyettesítése valami jobb fajjal; továbbá a kurvák nem annyira intelligensek.

Én azért még mindig remélem, hogy nem minden nő kurva, még az én korosztályomban sem, habár meglehetősen kevés kivétellel találkoztam. Sőt, IRL szinte lehetetlen nemkurvával összefutni. Na jó, azért ez is túlzás, mert azért mégis csak találkoztam egész értelmes csajokkal élőben is. Viszont az arány meglehetősen rossz, és ez be is basz nekem, ugyanis a sok kurva közül igen nehéz megtalálni a nemkurvákat. A dolgot még az is nehezíti, hogy sok kurva képes nemkurvának álcázni magát, és még az is elképzelhető, hogy egy nemkurva álcázza magát kurvának, csak hogy ne legyen kiközösítve. Meg hát ugye alap, hogy a nemkurvákat is lestoppolják előlem mások, akik jobb szociális készségekkel rendelkeznek. Hogy összegezzük a dolgot, bizony nem túl jók az esélyeim. Valószínűleg az lenne a legjobb számomra, ha le is mondanék arról, hogy valaha is találok társat - csak az a gond, hogy elég mélyen úgy vagyok kódolva, hogy úgy érezzem, hogy feltétlenül szükségem van valakire. Merthogy az ember társas lény, ugye - kár, mi? Kár, hogy vannak érzelmeim, sokszor látom úgy, hogy jobb lenne nekem nélkülük.

Amúgy amikor igazán antiszociális hangulatban vagyok, néha azt kívánom, hogy bárcsak ne lenne emancipáció, sőt, inkább lenne ma is az a rendszer, hogy a szülők kiválasztják a fiúknak a menyasszonyukat. Ez azért lenne poén, mert akkor ilyen kötelező hozzárendelés útján nekem is garantálva lenne egy csaj, muhaha. :D Na jó, persze ezt viccből írtam, ugyanis tudom, hogy ez kibaszottul szar lenne, mert egyrészt aspie létemre szerintem megdöglenék egy konzervatív világban, másrészt az elveimmel igencsak ellenkezik a nők elnyomása (mint ahogy a rabszolgatartás is, meg az egyéb szépségek), harmadrészt meg nem egy agyatlan bábura van szükségem, hanem egy társra.

A kérdés persze az, vajon csodálkozhatunk-e ebben a szettingben, hogy beláthatatlan időintervallum globális társadalmi nyomása alól frissen felszabadulva a nő bizony akkor is kurvul, amikor már jogai és képességei a pusztán intellektuális és hatalmi alapú érvényesülést is lehetővé tennék. Igen, a következő kérdés pedig az, hogy ha eltelik még két, netán még tizenkettő emberöltőnyi idő, amelynek során a gyerekek már eleve a társadalmi nem káros-kóros sztereotípiáitól mentesen [...], tehát kurvító hatások nélkül nőnek fel, vajon változik-e a szituáció.
(Vaddisznó)

6 patches

Címkék: horror kurva csőrbizga antikultúra

Szociális interakciók elemzése #3

2009.10.30. 22:34 MegaBrutal

Támad a BTK!

A második héten szerda reggel, miközben a liftre vártam, megint találkoztam egy BTK-s lánnyal. Ő egész jófej. Vele azóta már többször is összefutottam egyébként. Az első beszélgetés alkalmával csak egyszerű small talk volt. Kiderült, hogy ő is győri, de nem ismeri a transzhumanizmus-ellenes csajt. Valahogy a kollégiumi életre terelődött a beszélgetés, és elmondtam neki, hogy engem annyira nem visel meg az, hogy kollégiumban kell laknom, mert én már középiskolában is koleszos voltam. Akkor régen, úgy kilencedikben még jól kinyavalyogtam magam, hogy "jaj, kollégium, brühühű", ma meg már fel se veszem. Persze nyilván azért otthon mégis csak jobban szeretek lenni. Szóba került, hogy milyen szigorú a rendszer a középiskolás TMK kollégiumban, és említettem, hogy erről írtam is egy blogbejegyzést. Így megadtam neki a blog címét, és ajánlottam a Mucsai parasztasszony című posztomat olvasásra. Remélem szellemi üdvösségére szolgál majd. Majd... ha megnézi.

A következő héten is találkoztunk, és abban az volt az érdekes, hogy beszélgettünk egy kis filozófiáról. Ugyanis előző nap meghallgattam egy Internetfilozófia előadást, és sok mindenben nem értettem egyet az előadóval. Mivel épp foglalkoztatott a dolog, kifejtettem a csajnak a problémát, és ő érdeklődéssel hallgatta, sőt, részt is vett a beszélgetésben. Úgy tűnt, hogy bírja a pofámat. Bár azért megjegyzendő, hogy ezt nem tudhatom, mert az NT-k igen jól tudják tettetni az érdeklődést - nagyon sokszor előfordult már az, hogy azt hittem, hogy jót beszélgettem valakivel, miközben a másik valójában unta a beszélgetést. Habár igaz, hogy régebben még a mostaninál is érzéketlenebb voltam a különböző emberi jelzésekkel szemben.

De az biztos, hogy ha ugyan szeret is eltársalogni velem egy-egy reggel az egyetemre menet, nem igazán talál engem érdekesnek. Ennek az az egyértelmű jele, hogy 3 hét alatt sem nézte meg a blogomat. Ha érdekes lennék, már tuti, hogy megnézte volna. Azt mondta, hogy ne haragudjak, de szerencsésebb lenne, ha inkább az MSN címemet adnám meg. Hát megadtam neki az MSN címemet is - innentől kezdve rajta áll, hogy felvesz-e vagy sem. (Utólagos szerk.: Természetesen nem vett fel.)

 

Faszlohasztó Fanni

Ez az a történet, ami aztán el is vette a kedvemet a szociálkodástól elég rendesen. Sajnálatos módon úgy hozta a sors, hogy egyik reggel ismét a transzhumanizmus-ellenes csajjal utaztam egy villamoson. Még a villamos felé menet találkoztunk. Na gondoltam, most aztán kurvajót beszélgetek a csajjal, nem ismétlem meg az előző hibámat. Az alap jóreggeltmicsinálsz után gondoltam olyasmire terelem a szót, ami a csaj területe. Azt gondoltam, hogy ez bejön.

Az első beszélgetésből felhasználtam azt az információt, hogy szeret festeni. Nahát a festészetről én szart se tudok, meg nem is érdekel, de gondoltam kérdezni azért mégis csak tudok róla, meg hátha ő tud mondani egy-két szép-érdekes dolgot a témáról. Próbáltam puhatolózni, megkérdeztem, hogy miket szokott festeni, és hogy (nem tudom hogy megy ez a festőknél) megpróbál-e különböző irányzatokban festeni, vagy egyszerűen csak úgy fest, ahogy jön. Ha esetleg kiderül, hogy hülyeséget kérdeztem, majd csak kijavít. Konkrétan nem emlékszem, hogy mit válaszolt ezekre a kérdésekre - úgy rémlik, hogy csak kitért a válaszadás alól, viszont mondott valami érdekeset is. Azt mesélte, hogy tavasszal majd megpróbál felvételizni valami művészeti főiskolára (vagy mire), csak az a bökkenő, hogy oda évente csak 5 embert vesznek fel. Ugyan eléggé furcsállom a dolgot, hogy egy oktatási intézménybe csak 5 embert vegyenek fel, de a nagy művészfejek sznobizmusát ismerve ez nem annyira hihetetlen. Hát, na mondom, nem túl jók a statisztikák.

Itt azért tennék egy kis kitérőt. Lehet, hogy a csaj itt azt várta, hogy elkezdjem ezerrel dicsérni, hogy ő biztos olyan ügyes, biztos olyan nagy művész, hogy be fog kerülni az áhított iskolába. Én ehelyett, nemhogy bókoltam volna, mint a pincsikutya, hanem egyszerűen elismertem, hogy kibaszottul kevés esélye van arra, hogy bekerüljön. Meg hát ugye nincs is mi alapján dicsérnem, ugyanis nem láttam én egy képét sem, de ha láttam volna, lehet, hogy akkor sem tetszenének a képei, ha egyébként jók. Ez azért van, mert a festészet, mint művészeti forma, rám nincs hatással. Tehát bennem van a hiba. Valahogy én sosem érzek késztetést arra, hogy 20 percig gyönyörködjek egy festményben. (Jó, hát, ha meztelen nőt ábrázol, akkor azért érdemes jól megnézegetni...) Persze vannak azért képek, amik tetszenek, ott van mondjuk a "Waiting for SHODAN" című System Shock fanwork, ami persze nem festmény, de attól még kép. De ez sem azért tetszik, mert mély, katartikus folyamatokat indít el bennem, hanem egyszerűen csak odabasz a vizuálélmény. Na jó, azért egy kicsit elgondolkodtató is, hogy vajon milyen lehet a cyborg helyében lenni, és várni, amíg SHODAN felprogramoz (vagy belém költözik?). De ezt a képet se szoktam fél óráig nézegetni. Aztán még tetszenek Vasarely alkotásai is, azok is büntetnek rendesen. Száz szónak is egy a vége, rám a festészet remekei (illetve az egyéb módon előállított képek) nem úgy hatnak, mint a művészlelkűekre, így én abszolút nem tudok hiteles kritikát mondani egy képről, szóval még ha láttam is volna a transzhumanizmus-ellenes csaj képeit, úgy sem mondhatnék neki semmi bíztatót.

Inkább azt mondtam a csajnak, hogy hülyeség, hogy ilyen szigorú a szűrés, mert a művészet megítélése elég szubjektív. Lehet, hogy kurvára odabaszós képeket tol a bizottság elé, annak mégse fog tetszeni, mert seggarcok, és nem értékelik. Pedig lehet, hogy pont ő vezet be valami újítást. Meg kell azért jegyezni, hogy én nem értek ehhez, szóval ez itt csak a laikus első meglátása a dologgal kapcsolatban.

Ezután kitértem arra, hogy mennyire tisztelem az alkotó szellemet. (És igazából ez lett volna a compliment, de amilyen sötét a csaj, szerintem ezt nem fogta fel.) Meg ugye mondtam, hogy a legtöbb emberben kurvára nincs igény arra, hogy alkosson, produktív legyen, csak összebasznak mindent, hogy megkapják a pénzt. Meg hát ugye sok a birkaember a társadalomban. Na erre a csaj különöset lépett, ugyanis feltette a következő kérdést: "És az mér' baj?" Hát néztem nagyokat, de végül is néha az evidenciákat is meg kell kérdőjelezni, néha az ember pont így juthat a birtokába egy újabb nézőpontnak, amitől okosabb lesz. :) A gond az volt, hogy nem készültem jól megszerkesztett beszéddel, ami a témát kitárgyalja. Pedig nincs mese, elhangzott egy igen komplex társadalomfilozófiai kérdés, amit meg kell válaszolni. Így hát elkezdtem fejtegetni neki, hogy mi a baj a tömegemberekkel, és hogy miért a kurva anyjukat. De a csaj rám se hederített. Még a múltkori "aha" és "biztos" jellegű reakciók is elmaradtak. Egyáltalán nem érzékeltem minimális érdeklődést sem a csaj részéről. Gondoltam is, hogy le kéne állnom, de nem tudtam. Minden egyes mondat újabbat követelt maga után. Ráadásul a szövegem eléggé kontrollálatlan volt, tulajdonképpen össze-vissza beszéltem.

Bele is gondoltam, hogy vajon miért - amikor másokkal beszélek, általában szokott lenni valami képem arról, hogy az illető hogyan gondolkozik, és mik az előismeretei, így ehhez tudom igazítani a szövegemet. Pl. tudom, hogy bizonyos dolgokat nem kell kifejtenem a másiknak, mert már amúgy is tudja, vagy legalábbis nagy valószínűséggel úgyis kikövetkezteti, hogy miről van szó. Ráadásul ezek az emberek kérdezni is szoktak, így megcsinálhatom azt, hogy elmondom a dolgot röviden, nem túl részletesen kifejtve, 10-15 mondatban, és az illető úgyis rákérdez arra, ami neki nem tiszta, vagy megcáfol, amire én visszacáfolhatok, és így alakul a beszélgetés menete. Viszont a transzhumanizmus-ellenes csajnál egyik sem állt fenn - fogalmam se volt az előismereteiről, és nem is kérdezett bele a szövegembe. Így valahogy úgy éreztem, hogy mindent ki kell neki fejtenem, így össze-vissza ugrándoztam a témán belül. Ha utaltam valamire, akkor ki kellett fejtenem az utalást is, és nyilván annak a magyarázatában is van utalás, és így tovább. Még szégyelltem is magam, hogy ilyen alap dolgot nem tudok rendesen elmagyarázni. Az a ciki, hogy így tulajdonképpen nagyjából annyira lehettem hiteles, mint a részeg, aki felszáll a villamosra, és elkezdi osztani az összeesküvés-elméleteit.

Az elköszönés megint csak érdekes volt. Amikor láttam, hogy készülődik leszállni, viccesen ezt mondtam: "Itt leszállsz? Vagy csak vársz egy másik villamost, hogy ne kelljen engem hallgatnod, mi?" Erre hallgatott - érdekes, hogy nem mondta, hogy "Á, dehogy." Erre én gondoltam azért, ha már úgyis ilyen passzív-offenzív hallgatóság volt, megérdemli, hogy beszóljak neki: "Amúgy velem lehet ám beszélgetni is, nem csak pofázni tudok a levegőbe." És erre, tökre mintha azt mondta volna, hogy "Aha, fúj." - így szépen elköszöntünk, ő meg végre leszállt.

Ez milyen már? Én tulajdonképpen tök jófej voltam vele, eleve, hogy adtam neki második esélyt, hogy korábban nem ítéltem el a transzhumanizmussal kapcsolatban mutatott apátiája miatt. Erre ő meg így bealázott. Geci, szerintem akármelyik külső szemlélő igen is engem ítélt volna el, hogy miért nem hagyom békén szegény csajt, aki láthatóan nem akar velem beszélni. Igen ám, csak az a szegény csaj megmondhatta volna, hogy mi a fasz van, meg tényleg, ezt lehet ám kulturáltan is intézni.

Egyébként úgy néz ki, hogy az, hogy valaki szeret beszélni arról, amivel szeret foglalkozni, igen nagy tévhit. Lehet persze az is, hogy a csaj igazából semmit sem tud a saját hobbijáról sem, mert azt is csak azért választotta, mert hát muszáj választani valamit, és számára a festészet tűnt a legmenőbbnek. Mondjuk fene tudja, végül is semmit sem tudok a csajról.

Végezetül még szeretnék beszámolni egy érdekes jelenségről, amit tapasztaltam. Tudható, hogy az extrémmód vonzó csajok képesek bizonyos folyamatokat beindítani a férfiember nadrágjában. Jó, persze, azért nem lesz árbócrúd, meg ilyesmi, annyira azért illik kontrollálnia magát az illetőnek, csak kicsit kezd szűk lenni a hely odalent. Na most a transzhumanizmus-ellenes csaj képes volt pontosan ennek az ellenkezőjét kiváltani. Ugye alapjáraton a csajt szexuális értelemben is vonzónak találtam. (Azért nem annyira, hogy fennálljon az árbócrúd kialakulásának veszélye, még mielőtt valaki azt gondolná, hogy álló fasszal szoktam a lányokkal tárgyalni, és esetleg ez okozza a sikertelenségeimet. Kulturált ember vagyok, basszátok meg.) De amikor kezdett úgy igazán körvonalazódni előttem, hogy a csaj egy hülye liba, ráadásul neki áll feljebb, és még ő szivat - aláz meg engem, a csaj hirtelen visszataszítónak tűnt. Éreztem, ahogy a faszom olyan kicsire húzódik össze a nadrágomban, amennyire az fizikailag lehetséges. Ilyen márpedig akkor szokott előfordulni, amikor valami brutálmód visszataszító, undorító dolgot látok. Lehet, hogy ez valami ösztönös védelmi funkció, ami még az őskorban megvédett minket attól, hogy a toleranciahatárokon kívül eső nőstényeket megdugjuk - ez korlátozta a kibaszottul hülye és a rettentően ronda (esetleg valóban valami betegséggel rendelkező) egyedek szaporodását.

Minden esetre remélem, hogy ezzel a transzhumanizmus-ellenes csajjal a büdös életbe' nem fogok még egyszer összefutni. Persze amilyen szerencsétlen vagyok, fogom még látni eleget.

 

Összegzés

Tekintve, hogy a kapcsolatfelvételi kísérleteim közül egyik sem volt sikeres (és nem is írtam le az összeset), elég nagy problémával állok szemben. Habár úgy érzem, sokat tanultam az elmúlt évek alatt, ez még mindig rohadtul kevés. Elfáradtam. Azt hiszem ismét eljött a bezárkózás ideje.

Ez nem új dolog, tulajdonképpen ezt kb. meg is jósoltam magamnak még szeptember elején, amikor még kíváncsian, és egyfajta derűvel vágtam neki az egyetemi életnek. Mára már a derű szertefoszlott, és a kíváncsiság is lankad. Tulajdonképpen sokszor átéltem már ezt, ez egy amolyan ciklikus folyamat. Van, amikor rám jön a szocializálhatnék, és olyankor mondjuk megpróbálok beilleszkedni egy adott társaságba. Ez az eset azért volt speciális, mert nem egy társaságba próbáltam beilleszkedni, hanem, mint írtam, bizonyos, valamilyen módon kiválasztott lányokkal próbáltam kapcsolatot létesíteni. De ettől még a történet jellege nem változik. Azt, hogy egy társaságba beilleszkedjek valaha, épp idén, március környékén adtam fel, akkor láttam be, hogy ha ez ennyire nem megy, akkor inkább hanyagolni kéne úgy egy életre. Na szóval, amikor szocializálódni próbálok, akkor az elején még úgy szoktam érezni, hogy ugyanmár, megy ez nekem. Ez kb. most is így volt, rohadtul örültem a PPK-s csajnak, meg a BTK-snak is, a transzhumanizmus-ellenes csajt meg az elején még poénnak fogtam fel, az első történet után még nem gondoltam, hogy valóban ennyire utál. Aztán egy idő elteltével elkezd tisztulni a kép (már ha egyáltalán elkezd - ha nem, akkor valami drasztikus esemény szokott hirtelen pofoncsapni), és leesik, hogy a szociálkodásom célközönsége kibaszottul utál, megvet engem. Ez is így volt most is.

Ilyenkor jön a bezárkózás, és egy darabig úgy elvagyok magammal. Aztán amikor ismét összegyűlik az energiám, egyszercsak valami átkattan bennem, és ismét elkezdek szocializálódni, ami aztán rövid idő után ismét csúfos véget ér. Utána megint a bezárkózás következik, és így tovább. A legrosszabb az egészben az, hogy hiába érzem úgy, hogy minden egyes eset után tanultam, csakazértis elbaszom a következőt. "Na, tudom, mit kúrtam el, legközelebb már menni fog!" A következő alkalommal persze nagy önbizalommal vágok bele a dologba ismét, de hiába. Ilyenkor egyrészt rájövök újabb szabályokra, illetve felismerem, hogy egyes korábban felfedezett szabályokat ezúttal sem sikerült betartanom. A szocializálódás nagyon bonyolult dolog, számtalan szabállyal. És minél több szabályt tanulok, annál világosabb lesz, hogy milyen keveset tudok. Olyan lehetetlennek tűnik az egész. Lehet hagyni kéne az egészet a francba. Nekem arról fogalmam sincs, hogy milyen szintű undort váltok ki az emberekből.

Meg hát eleve jobban meg kéne válogatnom, hogy egyáltalán kikkel próbálok szocializálni. Lehet, hogy pl. a BTK-sokat alapjáraton kerülnöm kellene. ;) Inkább olyanokkal kéne társalogni, akiknél egyáltalán esélyes, hogy hozzám hasonlóan gondolkoznak. Sajnos IRL igen nehéz ilyen emberekkel összefutni.

Egyébként a passzív módú kapcsolatfelvétel (amikor én adok elérhetőséget, és nem én kérek) jó ötlet, ugyanis így viszonylag hamar kibújik a szög a zsákból. Különben beletelne jó időbe, mire észreveszem magamat, hogy mennyire utál a másik.

Meg az is lehet, hogy kurvára titokban kéne tartanom a blogomat az IRL ismerőseim elől. Ugyanis mostanában szinte az a mániám, hogy szinte mindenkinek, akivel "jól" elbeszélgetek, be szoktam ajánlani a blogomat, mert olyan brutálmód büszke vagyok rá. (Muhaha.) Csak ezzel az a baj, hogy elég egy kellőképpen rosszindulatú ember, hogy betegyen nekem, ha nagyon akar - pl. elterjessze a hírem. Kurvára nem kéne most egy olyan titulus, mint pl. "a liftes pszichopata", vagy valami.

Meg aztán az is lehet, hogy ilyen kurvanagy, több részes posztokat nem kéne beterveznem a továbbiakban. :)

Society knows perfectly well how to kill a man and has methods more subtle than death.
(André Gide)

18 patches

Címkék: érdekes én elte szocializáció aspie csőrbizga

Szociális interakciók elemzése #2

2009.10.12. 21:56 MegaBrutal

Tudom, hogy sokat késett ez a bejegyzés, de valahogy nem vitt rá a lélek, hogy megírjam. És az a szar, hogy amikor egy nagy posztra gyűjtöm az erőmet, akkor kicsiket sem írok. Pedig van néhány dolog, amit kisebb bejegyzésekben leírhattam volna. Meg az is vicces, hogy az előző posztom mennyire ellentmondott önmaga bevezető bekezdésének. :D

Mielőtt még elkezdeném a történeteket, elmesélem, hogy mi az az egy dolog, ami nagyban segít nekem abban, hogy beszélgetéseket kezdeményezhessek. Ez mégpedig nem más, mint az emberiség egyik legnagyobb találmánya: a lift! :D Hogy miért? Az, amikor vársz egy liftre, és egy NT is vár veled együtt, illetve, ha egy NT-vel egy liftben utazol, nem hogy tiltanák a szociális konvenciók azt, hogy beszélgetést kezdeményezz vele, hanem szinte egyenesen előírják. Na jó, az azért túlzás, hogy előírják, de majdnem.

Ugyanis a beszélgetés-kezdeményezésre a lift tökre ideális. A beszédtéma is alapból megvan - maga a lift, amiről nagyon könnyű témát váltani, mert az embereket általában nem érdekli annyira a lift, hogy huzamosabb ideig fenntartsák a témát. Volt olyan, amikor az ELTE déli épületében egy lifben 5-6 ember volt még rajtam kívül, és páran a mozihétvégéről beszélgettek. Miután sorra mind kiszálltak, csak egy nő maradt velem, a nő beszélgetést kezdeményezett, és jól kibeszélte azokat, akik a moziünnepről beszéltek. (Az volt a lényeg, hogy ők arról panaszkodtak, hogy nem volt akkora élmény az a film, amire elmentek, és a nő meg erre azt mondta nekem, hogy mit vártak ilyen olcsó, 500 Ft-os áron. Olcsó húsnak híg a leve történet.)

Ugyan a konkrét szabályokat még nem sikerült megfigyelnem, de általánosságban elmondható, hogy amikor 2 ember egyedül marad egy helyen, általában beszélgetést kezdeményeznek, de úgy, mintha ez előírt lenne. (Pl. egy szobában szinte mindig ez van. Liftben azért annyira nem előírt a dolog, előfordul, hogy két NT tök kussban átliftezik 10 emeletet.) Viszont mégis tudok mondani egy csomó ellenpéldát, amikor 2 ember egyedül marad, de mégsem szoktak beszélgetést kezdeményezni. (Például buszmegállóban nem szoktak beszélgetni az emberek csak azért, mert ketten maradtak. Vonaton sem, ha egyedül maradnak egy fülkében.) Ez elég érdekes szerintem. Remélem lesz pár tapasztalt kommentelő, aki erről tud valamit mondani.

Szóval az elmúlt hetekben a kollégiumi liftekben (vagy azokra várva) szoktam beszélgetést kezdeményezni, jóhogy csajokkal. Így alakult egy-két elemzésre alkalmas történet. Mint írtam, a lift eliminálja a "pókos csaj" effektust, ugyanis, mivel az alkalom és téma adott, egyáltalán nem érzek semmi feszültséget, kellemetlenséget, amikor egy liftben beszélgetést kezdeményezek. Egyszerűen csak olyan természetesnek tűnik.

 

Éljen a transzhumanizmus! \o/

Ez a leggázosabb történet, és ráadásul - hülye fejemnek köszönhetően - még folytatása is van. Egy szerda reggel úgy jött ki, hogy egy liftben mentem le egy csajjal. Teljesen hétköznapi szituáció volt, először pofáztam egy kicsit a liftekről, utána pár hétköznapi témáról beszélgettünk. A small talk nem haszontalan egyébként, ugyanis ez által megtudhatsz néhány alap adatot a másikról, hogy pl. hány éves, melyik karra jár, mi érdekli, stb. Olyan, mint amikor nmap-olsz egy szervert.

A small talk során kiderült, hogy a csaj BTK-s, szeret festeni, győri, és ő is elsős. Még az is kiderült, hogy van olyan ismerőse, aki ismeri a Rodielt. :D Rendesen folytatódott is a beszélgetés, és egyszerre azon kaptam magam, hogy elmagyaráztam a csajnak, hogy mi az a transzhumanizmus. A csaj meg csak pislogott, és annyit mondott, hogy "Biztos." Hát mit ne mondjak, elég értelmesen hozzászólt a témához. Bizonyára mindenkit érdekel, hogy milyen asszociációs lánc mentén sikerült eljutni a small talk-tól a transzhumanizmusig. Nagyon egyszerű.

Milyen zenét szeretsz? -> Én mindent meghallgatok, még olyan deviáns zenét is, mint a Deus Ex OST. -> Deus Ex. -> Helios ending. -> Transzhumanizmus.

Teljesen tiszta, magától értetődő asszociációs lánc, még az is lehet, hogy beszéd közben észre se vettem, hogy már rég nem small talk van. A beszélgetéssel egyáltalán nem az volt a baj egyébként, hogy szóba került a transzhumanizmus. Hanem eleve az, hogy a lány mennyire passzív résztvevője volt a beszélgetésnek. De ugyanakkor meg mégis fenn akarta azt tartani, szóval nem mondhatjuk azt, hogy eleve nem akart beszélgetni.

Én úgy képzelek el egy beszélgetést, hogy ahhoz a másik fél is ugyanannyit hozzátesz, mint én. A csaj ugyanis, amikor rá került a sor, csak pár mondatot mondott, és utána visszakérdezett, hogy "és te?" - én meg mivel szeretek a saját dolgaimról beszélni, hosszabb válaszokat toltam a csajnak. Ugyan volt azért sejtésem arról, hogy a csajt valószínűleg full nem érdekli, amit mondok neki, de ugyanakkor meg mégis szívesen válaszoltam a kérdéseire, ha már feltette őket. Az van, hogy amikor én beszélgetek, feltételezem, hogy a másik is szívesen beszél azokról a dolgokról, amikkel szeret foglalkozni. Ezt egy másik történetnél jobban kifejtem. Továbbá, nálam ez úgy működik, hogy ha esetleg tényleg előfordul az, hogy extrém mód nem értem azt, amit a másik mond, vagy csak brutálmód nem érdekel, de annyira, hogy tényleg nem akarom tovább hallgatni, akkor szólok az illetőnek, hogy váltsunk témát. Továbbá, naiv módon azt feltételezem a beszélgetőtársamról, hogy ő is hasonlóan jelez, ha valami nem tetszik neki. Viszont én ezt a jelzést egyértelműen, verbálisan megfogalmazott formában várom, mint pl. "Te figyelj. Egy kukkot nem értek abból, amit mondasz. Ugyan érdekesnek tűnik, de most fáradt vagyok, nem tudom követni. Váltsunk témát pls." - csak az a gond, hogy kb. nincs olyan NT csaj, aki ezt így képes lenne megmondani. Zömmel inkább non-verbális jelzésekkel, illetve homályos utalgatásokkal próbálják a tudtomra adni, hogy mi a retek van, és még akkor se képesek egyértelműen megfogalmazni a dolgot, amikor látják, hogy a non-verbális jelzéseket én képtelen vagyok értelmezni.

A lényeg az, hogy imho a beszélgetés irányítása nem csak az egyik résztvevőn múlik, hanem mindkettőn. Ha az egyik kurva röviden szól csak hozzá, és egyáltalán nem terelgeti a beszélgetés irányát, max. "aha", és "biztos" jellegű válaszokat nyomat, azzal minden irányítást a másik kezébe ad. A másik nyilván olyan témára tereli a beszélgetést, amit ő kedvel, és a hallgatósága könnyen abban a szituációban találhatja magát, hogy el van tőle várva, hogy megértsen valami olyasmit, amihez hozzá se tud szólni. Azt hiszem kijelenthetjük, hogy ennek így tulajdonképpen nincs értelme, hiszen ez így egyik résztvevőnek sem jó. Én legalábbis kurva szarul érzem magam attól, ha kiderül, hogy hiába pofáztam perceken keresztül. Sőt, az bánt ilyenkor, hogy a másiknak kellemetlenséget okoztam. De ugyanakkor meg, ha azt vesszük, az a másik meg is érdemli, ha ezt elviseli.

A transzhumanizmussal valószínűleg kivertem a biztosítékot, és a csaj bizonyára meg is címkézett miatta. Habár igaz, hogy az eset róla se vetett túl jó fényt az én szememben. Csak én nem ítélek elsőre...

 

WTF is PowerShell?

Egyik hétfőn késve érkeztem a számítógépes alapismeretek gyakorlatra. (Igazából arra eddig sose sikerült rendesen beérnem.) Addigra fel volt írva a táblára néhány dolog. Volt ott például egy 5 tagú felsorolás, amelynek 4 tagjáról tudtam, hogy micsoda, de az ötödikről még sose hallottam. Elég nagy szégyen egyébként, mert elég népszerű dologról van szó. Gondoltam, megkérdezem a mellettem ülő csajt. A jó geek holtig tanul. Azaz HALT-ig. Muhaha. Értitek, nem? ;D

Nagyjából így alakult a párbeszéd:
- Bocsi, mi az a PowerShell?
- Az olyan, mint a shell script, csak Windows-os.
- A BAT fájlokról van szó?
- Nem tudom.

Igen, a kérdésem elég láma volt. Meg eleve fel se kellett volna tennem, igen csak beégettem magam. Ki is fejtem, hogy miért.

Először is azt tudom, hogy mi az a shell script, Unix-like rendszereken elég nagy kultúrája van ezeknek a parancsfájloknak. Tulajdonképpen egész összetett programokat lehet írni shell script-ben. Ezeket az oprendszer parancsértelmezője (például BASH) értelmezi és hajtja végre. Ilyen analógiával gondoltam, hogy a Windows-ban a parancsfájlokat a command.com / cmd.exe hajtja végre, és ezek a BATCH fájlok (.BAT kiterjesztéssel). Viszont azért megjegyzendő, hogy a BAT fájlok eléggé lebutítottak, korántsem lehet olyan összetett BAT parancsfájlokat alkotni, mint a shell script-ek. Sőt, Windows-ban még szarabb BAT fájlokat lehet írni, mint DOS-ban - például Windows alatt már a népszerű CHOICE parancs sem elérhető, ami elég szomorú imho. Furcsának találtam ugyan, de gondoltam valószínűleg a PowerShell a BAT fájlok kultúráját jelenti, csak még sehol sem olvastam/hallottam, hogy így neveznék. (Mert bizony többször előfordult már, hogy valamiről azt hittem, hogy nem tudom micsoda, aztán kiderült, hogy csak a nevét nem tudtam.) Tudom, ez elég nagy lámaság.

Viszont érdekes kérdés, hogy miért válaszolta azt a csaj, hogy "nem tudom". A következő okokat tudom elképzelni:

  1. Lehet, hogy a csaj vérlinuxos geek, és a Linuxon kívül kb. nem ismer el más operációs rendszert, de a Windows-t minden esetre bizonyosan megveti. Egyesek igen nagy pofát tudnak növeszteni arra, hogy Linuxot használnak, és az egyéb oprendszert használó népeket (különösen a wineseket) lenézik. No comment, külön posztot érdemelne az, hogy az ilyeneknek egyrészt miért nincs igazuk, másrészt miért gennyes faszkalapok, szóval ezt most hagyjuk. Ebben az esetben, ha igazam van, a csaj az első kérdés után még fellow geek-nek tekintett, és feltételezve, hogy tudom mi az a shell script, válaszolt. (Nem volt nehéz azt feltételezni, hogy tudom mi az a shell script, ugyanis az is rajta volt a táblán lévő 5 tagú listán. Ha nem tudtam volna mi az, nyilván arra kérdeztem volna rá először.) Na most ezután feltettem azt az elég láma kérdést, és itt ezen a ponton minden bizalmat elvesztettem. Ugyanis elégséges szintű tájékozottságot mutattam az általa megvetett rendszerről. Ezért lerázott egy nemtudommal - hiszen én úgyis láma vagyok, velem nem érdemes beszélni.
  2. Nyilván órán, miközben a tanár beszél, nincs ideje kifejteni, hogy mi a retek az a PowerShell. (Mondjuk igaz, hogy nem is vártam tőle, hogy kifejtse.) Meg egyébként is, Google is your friend, nézz utána magad, paraszt! Tulajdonképpen igaza van. Csak az a kérdés, hogy ilyenkor miért nem azt mondja például, hogy "Nem, egészen másról van szó, nézz utána." - talán megint csak azt gondolta, hogy én nem érek annyit, hogy ilyen szép mondatot megfogalmazzon nekem. Mondjuk tényleg lámaság volt részemről, hogy megkérdeztem.
  3. Lehet, hogy tényleg nem tudta. Lehet, hogy az az egy mondat, miszerint a PowerShell olyan, mint a shell script, nem a csaj szakértelmét tükrözte, hanem egyszerűen csak megismételte azt, amit a tanár mondott róla előzőleg. Lehet, hogy a csaj tényleg világ életében Linuxot használt, és a Windows-al kapcsolatban még ilyen alap dolgokkal sincs tisztában, hogy mi az a batch fájl. Vagy lehet, hogy inkább erősen hardveres érdeklődésű, és szoftveres szempontból csak átlagos usernek számít.

Igazából annyira nem érdekes ám, hogy a 3 pont közül melyik az igaz, vagy hogy esetleg van-e más lehetőség, amire nem gondoltam. Csak hát látjátok, én frankón képes vagyok elagyalni minden szarságon. Meg igazság szerint nem biztos, hogy a csajt kéne ezerrel kielemezni, hanem inkább engem kéne, hogy miért is tettem fel egy ilyen láma kérdést. Ez valószínűleg a "kommunikáció erőltetése nem megfelelő szituációban" című kategóriába tartozik. Lásd a "pókos csaj" történetét. Hiszen tényleg simán kussolhattam volna, és ráguglizhattam volna a cuccra magamtól. Nem kell ahhoz megkérdeznem senkit sem. Amúgy is többet kéne kussolnom számalapon, mert mostanában lehet túl sokat jelentkezem, amit igaz, hogy magam és csoporttársaim szellemi üdvössége érdekében teszek, viszont lehet, hogy másoknak inkább az jön le, hogy valami nyálas, tudálékos stréber vagyok.

 

Psychology strikes back

A második hét hétfőjének estéjén vártam a liftet a kollégium földszintjén. Csatlakozott hozzám egy csaj, és elkezdtünk beszélgetni. Szóba került, hogy pl. érdemes kulcsot másoltatni a szobához (mert jól ki lettem zárva), meg hogy mi a faszért nem jön a lift, meg hogy elsős vagyok-e. Ezután gondoltam kérdezek egy komolyabbat - megkérdeztem, hogy milyen szakra jár. Azt mondta, hogy a PPK-n pszichológiát tanul. Na, tökre felcsillant a szemem, hogy a pszichológia milyen kibaszottul érdekes, meg az utóbbi időben olvasgattam is ebben a témakörben. Hát, gondoltam, akkor beszélgessünk pszichológiáról! Gondolom úgyis szeret beszélni a saját szakterületéről, meg hát biztos sok érdekes dolgot tud mondani, tehát egy kis eszmecsere mindkettőnk szellemi üdvösségére szolgálna.

Egyből a közepébe vágtam - megkérdeztem, hogy tanultak-e az ASPD-ről, ugyanis az engem érdekel, de rohadtul keveset tudok róla. A csaj erre azt mondta, hogy persze, tavaly arról írt szakdolgozatot, és a kutatómunkája során egy intézetben több ASPD-ssel is beszélt. Erre igencsak rácsodálkoztam, és megjegyeztem, hogy pedig azok elég durva arcok, merthogy nem nagyon vannak érzelmeik. A csaj erre igen különöset lépett: elkezdte bevédeni a szociopatákat. Elkezdte mesélni, hogy nekik igazából igenis mély érzelmeik vannak, és gazdag belső világuk, stb. Csodálkoztam. Viszont kísértetiesen ismerős dolgokat mondott. Amikor kiejtette azt a szót, hogy "spektrumbetegség", leesett a tantusz. A lány ugyanis nem az ASPD-ről, hanem az ASD-ről beszélt. Eloszlattam a félreértést, ugyanis az ASPD, azaz "antiszociális pszichopátia" kurvára nem ugyanaz, mint az ASD, azaz "autizmus spektrumzavar". Egyébként nem az ő hibája, hogy összekeverte, amúgy is rohadt sok hasonló rövidítés van a pszichológiában. Sőt, van olyan is, hogy tök ugyanaz a rövidítés több baszottul különböző dolgot is jelent. Inkább nekem kellett volna teljes névvel hivatkoznom az ASPD-re.

Miután ezt tisztáztuk, elkezdtünk valóban az autizmusról beszélgetni, amiről a csaj meglehetősen nagy tájékozottságot mutatott (jóhogy, hiszen egyrészt ez volt a kutatómunkája, másrészt ez a szakterülete). Elmondtam neki azt is, hogy nagy valószínűséggel aspie vagyok. Azt is megkérdeztem tőle, hogy vajon érdemes lenne-e hivatalos diagnózist szereznem. Továbbá úgy tűnt, hogy a lány egyetért a neurodiverzitás elvével, ugyanis azt is mondta, hogy az autizmus nem betegség - az autikat inkább meg kell érteni.

Összességében nagyon szimpatikus volt a csaj. Gondoltam, ha már úgyis ilyen kurvajót beszélgettünk, akkor esetleg tarthatnánk is a kapcsolatot. Mert hát miért ne? Sőt, mondta is, hogy akár megbeszélhetünk egy időpontot, amikor rendesen beszélgethetünk. Említettem neki a blogomat, hogy esetleg beleolvashatna, mert úgyis van benne szó az AS-ről. De hogyan juttassam el hozzá a címet? Ha élőszóban elmondom, tuti nem fog rá emlékezni. Így hát kértem tőle valami elérhetőséget.

És most jön az a jelenet, ami akkor fel se tűnt igazán - inkább utólag esett le, amikor elemeztem a történetet. Ugyanis a lány meglepetten hápogott. Először is megmondta a szobája számát. Erre én értetlenkedtem, ugyanis az nagyon szép, hogy tudom, hogy a kollégiumban hol találom, de ez elég bizonytalan, mert Murphy törvényei szerint kevés az esély arra, hogy akkor keressem, amikor ő bent van. Meg milyen már, hogy az én pitiáner ügyeimmel IRL zaklassam? Vannak ennél sokkal kényelmesebb módszerek is. Kisegítettem a csajt, hogy például megadhatná az e-mail címét. Erre megkönnyebbült, hogy "ja, persze", és rögtön meg is adta a címet. Ez azért volt érdekes, mert úgy tűnik, mintha az intim szférájába hatoltam volna azzal, hogy elérhetőséget kértem. Pedig ponthogy azért fogalmaztam úgy, hogy "elérhetőség", és nem "e-mail cím", mert így megadtam neki a lehetőséget, hogy azt az elérhetőségét adja meg, ami számára a legkényelmesebb. Jóhogy az e-mail az, de ha pl. ő jobban szeret telefonálni, megadhatta volna akár a számát is. Igaz, hogy az meg nekem lenne kellemetlen, ugyanis nem szeretek telefonálni, de mivel úgyis én szeretném elérni őt, inkább én alkalmazkodom hozzá ezügyben. Én például csípőből e-mail címet adok, ha valaki elérhetőséget kér. A telefonnal az a bajom, hogy egy bejövő hívás kb. sose érkezhet kellemes időpontban. Azonban egy e-mail épp ellenkezőleg - sose lehet alkalmatlan, mert eleve akkor nézi meg az ember a postafiókját, amikor e-mailt akar olvasni. Telefon esetében meg elég ritka, hogy azt kívánom, hogy "jaj, de jó lenne, ha most hívna valaki", és akkor tényleg felhívnak. Sőt, a telefon ponthogy akkor szokott megcsörrenni, amikor a hátam közepére se kívánok egy telefonbeszélgetést. De az e-mail ezzel szemben sokkal diszkrétebb kommunikációs forma. Lehet, hogy a csaj mindezt nem tudta. Lehet, hogy azt hitte, hogy konkrétan telefonszámot kérek, és azt nem akarta megadni, ami kurvára érthető. Én se szoktam csak úgy egy újonnan megismert embernek megadni a számomat. Mindennek ellenére a csaj lehet, hogy túl láma ahhoz, hogy az e-mail címét az elérhetőségei közé sorolja, így azt gondolta, hogy a számát akarom elkérni, így meg eléggé bunkó-nyomulós beütése lehetett a kérésemnek.

Kedves Olvasóim, ebben a történetben sincs happy end, ugyanis hiába küldtem el a csajnak a blogom címét 3 hete e-mailben, nem válaszolt. Semmi. Kész. Én ezt nem tudom, hová tegyem. Persze, lehet nem voltam neki szimpatikus - de mégis miért? Tök jót elbeszélgettünk, ráadásul az ő szakterületéről, tehát az is ki van lőve, hogy unalmas volt számára a téma. Gyakorlatilag ezek alapján kurvára szimpatikusnak kéne lennem. Vagy lehet, hogy nem tetszettek neki az aspoid vonásaim? Igen ám, de ő elvileg nem egy átlagos NT picsa, aki semmit se tud az AS-ről, csak úgy felszínesen ítél, és nyilván elítél, mert nem standard a mozgáskultúrám. Ő ponthogy tudja, hogy ha non-verbális dolgok miatt voltam antipatikus, akkor az nem érvényes, mert nem szándékos. Tehát, ha ez a baja, ugyanúgy ítél, mint egy átlagos NT - most akkor mi van a neurodiverzitás elvével, amiről olyan szépen beszélt? Ha meg a fentebb leírt elérhetőséges történeten akadt ki, akkor kérdezem - miért? Hát megkönnyebbült, amikor mondtam, hogy az e-mail címét kérem. Be kéne látnia, hogy én nem voltam olyan bunkó, hogy elkérjem a számát, csak félreértett.

Persze hozzá kell tenni, hogy ha esetleg nem tudná, hogy mi az az AS, és hogy engem érint, akkor is illene válaszolnia. Azért, mert alap emberi tisztelet legalább 2 sorral megtisztelni a másikat. Csak az utolsó geciknek nem szokás ezt megadni. Tehát akkor a csaj utolsó gecinek néz? De mire föl? Adtam én rá okot? És igen - ha a nemválaszolásának köze van ahhoz, hogy aspie vagyok, akkor az kurvanagy szégyen. Tehát AS-el és AS nélkül is gáz a dolog. Jó, lehet, hogy nem tetszik neki a blogom, és akár egy bejegyzést sem olvasott el. Vagy lehet, hogy túlságosan is be van havazva ahhoz, hogy beleolvasson - de ezeket is meg lehet írni. Meglepő, hogy egy látszólag intelligens és tájékozott NT lány is tök ugyanúgy viselkedik, mint az átlagos példányok. Egyetlen esetben tudom felmenteni a csajt - ha szándékában állt válaszolni, csak mondjuk elfeledkezett róla. Ugyan fájó, hogy nem vagyok elég emlékezetes, dehát ez tényleg nem a csaj hibája. Szóval értitek, a szándékos nemválaszolással van nekem bajom. De minthogy nem tudhatom, hogy részéről a nemválaszolás szándékos-e, vagy sem, igazából nem haragudhatok rá. Majd lehet egyszer megkeresem IRL, és akkor majd kiderül, hogy mi a helyzet.

Viszont még van 2 történet, illetve lehet, hogy még idő közben lesz több is. Nem tudom előre, de ugyanakkor már jó lenne túl lenni ezeken a szociális interakciókon, mert már szeretnék mást is írni. :)

I have learnt silence from the talkative, toleration from the intolerant, and kindness from the unkind; yet strange, I am ungrateful to these teachers.
(Kahlil Gibran)

11 patches

Címkék: geek érdekes én elte szocializáció aspie csőrbizga

Szociális interakciók elemzése #1

2009.09.21. 02:32 MegaBrutal

Bocs, hogy ilyen régen posztoltam, csak valahogy nem volt kedvem. Pedig már másfél hete érett ez a poszt bennem. Annak, hogy csak most írom meg, van egy előnye és egy hátránya. Az előnye az, hogy így a második hét eseményeit is le tudom írni, a hátránya viszont az, hogy rövidebben fogom leírni az egyes történeteket, mert egyrészt nem akarok túl sokat írni, másrészt mostanában nincs türelmem ahhoz, hogy 5-6 órákat töltsek egy-egy poszt megírásával. (Utólagos szerk.: Pedig úgy látszik nem úszhatom meg, és ráadásul be se tudtam fejezni.)

Elmesélem az egyetemi életem első két hetében tapasztalt, számomra érdekes szociális interakciókat. Nem számolok be a számomra teljesen hétköznapi interakciókról, mint például az egyes régebbről ismert barátokkal/haverokkal történt diskurzusok. Amik számomra érdekesek voltak, azok az egyes lányokkal történt, sokszor rövid beszélgetések. Persze lehet, hogy szánalmas, hogy én ezeket említésre méltónak találom, viszont középiskolás éveimben komolyan ritkán volt lehetőségem nő nemű lényekkel IRL kommunikálni. Először is a középiskolámban rohadtul kevés volt a csaj (a mi osztályunkban pl. nem volt egy se), és azok nagy része is alapból kurva volt. (Tisztelet a kivételnek.) Másrészt a kollégiumban olyan királyul el voltak szeparálva a fiúk a lányoktól, hogy virultam, hogy pl. az ebédlőben láthattam őket egyáltalán. De nyilvánvaló, hogy kommunikálni nem nagyon lehetett velük, mert most komolyan, hogyan szólíts meg valakit egy ebédlőben?

Tehát az első hetekben inkább arra koncentráltam, hogy nő nemű egyedekkel kommunikáljak. Egyrészt mert érdekes, jó, ha gyakorlom; másrészt meg kellemes is, mert a lányok olyan aranyosak. :) Harmadrészt pedig az egyetemi légkörben valószínűleg nagyobb az esélye annak, hogy egy hozzám illő csajjal találkozzak. (Persze ahogy látom, sajnos nem sokkal.) Egyszerűen csak annyit tettem, hogy pl. ha valamit nem tudtam, igyekeztem egy csajt keresni, hogy megkérdezzem. Tehát, próbáltam keresni azokat a helyzeteket, amikor egyáltalán meg lehet szólítani egy lányt. Általában csak annyiból állt a dolog, hogy köszöntem, feltettem nekik a kérdésem, meghallgattam a válaszukat, megfigyeltem a mosolyt az arcukon, megköszöntem a válaszukat, végül elköszöntem és távoztam. Még ezek a rövid kommunikálások is kellemesek voltak számomra.

Általános célú beszélgetésre természetesen az egyetemen is nehéz alkalmat találni. Ironikus, hogy pont IK-s csajokkal nem sikerült beszélnem - egyáltalán. Az első történet pont azt hivatott érzékeltetni, hogy mennyire lehetetlen beszélgetést kezdeményezni csak úgy, indok nélkül.

 

A lány, aki pókot hord a hajában

Még a legelső napon történt, hogy egy előadás nem abban a teremben lett megtartva, ahova eredetileg ki volt írva. De a másik teremben meg nem volt elég hely, és ezért megpróbáltunk átmenni egy harmadik terembe. Sajnos oda nem tudtunk bemenni, viszont amikor pár percre megálltunk a harmadik terem ajtaja előtt, majdnem beszélgetést kezdeményeztem egy lánnyal, de aztán meggondoltam magam. Persze, eleve csak 2-3 percig dumálhattunk volna, de az is valami.

Ugye a kérdés az, hogy milyen indokkal szólítsam meg a csajt? Sajnos nem lehet úgy inicializálni egy beszélgetést, hogy pl. "Szia! Te miért döntöttél úgy, hogy az IK-ra jösz továbbtanulni?", mégpedig azért nem, mert ezzel tulajdonképpen letámadnám. Egy beszélgetés kezdeményezéséhez mindig kell egy tiszta, megkérdőjelezhetetlen indok. Különben nagyon furcsán, visszataszítóan, letámadóan hat az ember fellépése. Szerencsétlenségre az Univerzum meglehetősen ritkán oszt megfelelő okot arra, hogy megszólíthasd azt az embert, aki érdekel.

Szóval ott álltam a csaj mögött, és gondolkoztam azon, hogy hogyan szólíthatnám meg. Az első dolog, ami eszembe jutott, az maga az aktuális szituáció. Például: "Ugye milyen szar, hogy ide-oda küldözgetnek minket, pedig eleve olyan nehéz megtalálni a kiírt termet?" - (ez amúgy tényleg igaz, elég nehéz az északi épületben tájékozódni). Ezzel az lett volna a baj, hogy tulajdonképpen mekkora hülyeség már rákérdezni arra, ami nyilvánvaló? Nem jutott eszembe semmi, de drukkoltam, hogy adódjon már valami ok arra, hogy megszólíthassam. És akkor megláttam: egy pók mászott a lány hajában! Na gondoltam, itt az ok, amit vártam. Feltételezvén, hogy a csaj nem szeretné, hogy egy pók másszon a hajában, segíthetek a helyzeten, és szólhatok neki: "Szia! Egy pók mászik a hajadban. Kiszedjem?". De akkor hirtelen meggondoltam magam.

Először is eszembe jutottak a neurotipikus csajokról szerzett előismereteim. Korábbi hasonló incidensekből megtanultam, hogy a lányok ilyesmire vagy nem szoktak pozitívan reagálni, vagy ha pozitívan reagálnak, valószínűleg besorolnak az aranyos srác kategóriába. Magyarul, egy ilyen segítőkész felajánlás nem egy kedves, figyelmes gesztusként lenne értelmezve, hanem vagy bunkó, tahó, tolakodó magatartásként; vagy pedig felérne egy "Szia! Én az egyik itteni új csicskád vagyok. Szóval majd ha kell valami, pls. engem ugráltass a semmiért!" típusú deklarációval. Nagy büdös lófaszt! Na most akkor meg már inkább fészkeljen be a pók a hajába!

(Mondjuk ez most valószínűleg úgy hangzik, mint az a vicc, amikor a csávó kölcsön akarja kérni a távol lakó ismerősétől a tevéjét, de út közben annyit gondolkozik azon, hogy valószínűleg az illető nem fogja kölcsönadni, hogy a muksó, amikor odaér, csak annyit mond az illetőnek, hogy "Tartsd csak meg a retkes, göthös tevédet magadnak, te paraszt!" - de ugyanakkor egy éve sajnos muszáj volt új "biztonsági házirendet" bevezetnem, így most nem úgy van, hogy az emberek megkapják a bizalmat, amíg el nem játsszák, hanem nem kapnak bizalmat, amíg ki nem érdemlik. Habár vitatkozhatnánk arról, hogy valóban szükséges-e ilyen szigorúnak lenni egy kibaszott kis hajban mászó pók kiszedését illetően. Minden esetre tény, hogy én itt senkinek sem szeretném azt közvetíteni, hogy csicska vagyok, főleg a csajoknak nem, akik köztudottan a legnagyobb kárt okozhatják.)

Továbbá abba is belegondoltam, hogy ha esetleg a csaj nem is gondolna rosszat rólam, milyen reakciókat adhat le a pók említésére, mert hát az NT csajoknál sose lehet tudni.

  • "ÁÁÁÁÁ! Póóóóók! Te raktad a hajamba, mi? Te szemét állat, hogy rohadjon le a heréd, te abortuszmaradék!" Ezután lehet, hogy úgy gondolná, hogy nem adott elég nagy hangot a felháborodásának, és nyomatékosításképpen tökön rúgna, behúzna egyet a szemem alá, majd miután ettől kifeküdtem, rugdosna, amíg a padlón vergődöm.
  • Elájulna.
  • "Jaaaj! Segítség! Egy kibaszott pók van a hajamban, utálom a pókokat, meg fog csípni, meg fogok halni, segíííícccsééééég!!!" - ordítaná dobhártyarepesztő hangerővel, fel-alá rohangálva a folyosón, minden útjába kerülő objektumot (többnyire embereket) fellökve.
  • Felnézne az égre (pontosabban a plafonra), a vérnyomása az egekbe szökne és ordítana. Nem tudná feldolgozni azt, hogy ő egy ártatlan lány, akinek a gyönyörűen gondozott, szép hajába egy gonosz, undorító pók költözött. A tudata nem tudna mit kezdeni ezzel a súlyos, feloldhatatlan kognitív disszonanciával, és hirtelen megsemmisülne.
    CLI
    HLT
    Agyhalál.
  • Az is lehet, hogy az a pók nem is véletlenül volt ott. "Ja, ő Frici, a háziállatom, ne bántsad! Rohadj meg, te gyökér! El akartad venni tőlem? Talán meg is ölted volna, te gyilkos!" Pedig nem is állt szándékomban az illető pókot megölni. A pókok aranyosak. Habár elképzelhető, hogy a hajból való kiszedés procedúrája közben megsérült volna szegény.

Végül, amikor visszamentünk a terembe, nekem nem volt ülőhelyem, így a falhoz támaszkodva álltam, és egy darabig figyeltem a pókot, amint mászik felfelé a csaj hajában, aztán eltűnt a sűrűben. Ami viszont gáz volt, hogy mint kiderült, az előadást követő gyakorlaton egy csoportban vagyok a csajjal. Elkéstem az első néhány percről, így nem hallottam az elején elhangzott információkat, viszont a gyakorlatvezető addigra már felírta a táblára az elérhetőségeit, és egy webcímet. Majd az óra végén felírt néhány feladatszámot, hogy az lesz a házi, szolgáljon szellemi üdvösségünkre. Mivel nem voltam ott az óra elején, nem tudtam, hogy hol kell keresni a házit. Így megkérdeztem a pókos csajt:
- Bocs, de a házit az analizis.net-en találom?
- Igen, azon.
Mintha némi megvetést éreztem volna a hangjában, de lehet, hogy csak képzeltem. Viszont belegondolva a helyzetbe, a megvetés nem igazán tűnne jogtalannak. A napnál is világosabb, hogy az említett weboldalon kell keresni a házit, így megint tök jól rákérdeztem a nyilvánvalóra, amitől igencsak lámának tűnhettem. Az meg ugye nem jó, amikor valaki lámának bélyegez egy geek-et. (Megjegyzendő, hogy eddig meg se néztem a fentebb említett weboldalt - látszik mennyit foglalkozom a házikkal. De most megnéztem, és nagyon király! Matematikus geek csaj power - respect!) Visszatérve a pókos csaj megvetéséhez, bizony az is lehet, hogy látszott rajtam, hogy ideges vagyok. Mert hát az voltam, a szituáció kicsit felidegesített, hogy mi az, hogy itt vagyok az egyetemen, és nem beszélhetek egy fellow IK-s csajjal sem, meg aztán mégis, milyen már, hogy láttam azt a kibaszott pókot, és nem szóltam neki?

De leszarom. Elgondolkoztatott a dolog, és leírtam, mert érdekesnek találtam, de mielőtt még valakinek az jönne le - nem foglalkoztam kóros mértékben a témával. Az mondjuk kellemetlen, hogy most lehetséges, hogy utál valaki, akinek nem kéne feltétlenül utálnia, de basszus, leszarom, elvégre egy teljesen idegen személyről van szó, aki egyáltalán nem fontos számomra. (Így igazából nincs is gond az utálósdival, a gond akkor kezdődik, ha valaki olyan utál, aki fontos nekem - most nem linkelném ide az erre vonatkozó korábbi posztomat, de aki régebb óta olvas, tudja, melyikről van szó.) A tanulság viszont az, hogy ha egyszer nem adódik olyan szituáció, amelyben a neurotipikus szociális konvencióknak megfelelően beszélgetést lehetne kezdeményezni, akkor nem szabad erőltetni a dolgot, és ezt tanácsolom mindenkinek. Én úgy érzem, hogy ezt megtanultam, és azóta nem is erőltetem a beszélgetés-kezdeményezéseket. Mondjuk nem is beszéltem egy IK-s csajjal sem. Amúgy meg a pók miatt úgy érzem mégis illett volna szólni, de hát ez van. Sajnálom szegény pókot, mert biztos meghalt a csaj miatt.

Tudom, hogy több történetet ígértem, és csakugyan van még pár, de most nincs időm/kedvem folytatni. A többit majd leírom később.

Will resume from this point.

The spider's touch, how exquisitely fine! Feels at each thread, and lives along the line.
(Alexander Pope)

18 patches

Címkék: érdekes én elte szocializáció aspie

Intolerancia

2009.09.08. 23:10 MegaBrutal

Mint azt már a fél net tudja, Rodielt megverték a melegfelvonulás után, mert a "Budapest Pride" pólót viselte. Az eset dokumentálva van különböző webhelyeken, én itt csak ezt és ezt linkelném. Az első maga Rodiel véleménye, a második pedig GutBesserWasser spektrumtársé.

Továbbá, a kuruc.info antikulturált, szűklátókörű, kirekesztő, begyöpösödött, felületes, mucsai paraszt szerkesztői írtak is egy nem kicsit felháborító posztot, amelyben kollektíven az összes aspie-t társadalomra veszélyes, kiirtandó állatokként deklarálják. Úgy hivatkoznak az AS-re, mint "belterjességből fakadó genetikai elmebaj". Nyilván nem várható el ezektől a csimpánzoktól, hogy utána nézzenek, hogy miről írnak, meg ugye fel se tudnák fogni. (Ráadásul még a geek-eket is leszólták.)

Semota, aki a blogja révén gyakorlatilag megalapította a magyar Asperger-közösséget, válaszolt a fentebb említett gyűlölködésre. A linkelt poszthoz kommentnek be lehet írni, ha egyetértesz, és szolidaritást vállalsz az Asperger-szindrómásokkal.

Az az igazság, hogy ezek a szélsőségesek önkényesen definiálják, hogy mi a normális, és rögtön ugranak arra, ami a felállított ideáltól eltérő. Mivel én is "furcsa" vagyok (akár még azt is lehet mondani, hogy "deviáns"), simán megverhetnek engem is, vagy akárkit is. Ha már elfogytak a melegek, lehet, hogy a geek-ek kerülnek sorra, és én meg azért leszek megverve, mert egy provokatív RTFM feliratú pólóban fogok sétálni.

Különösen érdekes, hogy ezek a szélsőségesek ponthogy Rodielt ítélik meg társadalomellenesnek, holott ő nem igazán ártott a társadalomnak deviáns viselkedésével. Viszont akik képesek megverni egy nőt egy póló miatt, azok eleve a társadalmi szerződést szegik meg, ami kurvára társadalomellenes. Pedig őket mennyire tolerálja a társadalom! Azok, akik Rodielt megverték, neurotipikus társasági lények, bizonyára van jó sok barátjuk, és talán már párt is találtak. Ellenben az aszpikat rengeteg sérelem éri amiatt, hogy a társadalom nem fogadja be őket (legalábbis eleinte), pedig ők valójában nem destruktívak a társadalomra nézve.

Hát ezt is megértük, hogy egy rakás zombi nyíltan ki akar minket irtani, pedig azt se tudják, kik vagyunk.

Éppúgy, mint a neurotipikus emberek, mi is sokfélék vagyunk.
(Semota)

4 patches

Címkék: érdekes horror gondolat aspie csőrbizga antikultúra

"See, the driver hooks a function..."

2009.09.08. 00:38 MegaBrutal

Felfedeztem egy nagyon brutális félrefordítást a Kockafejek (The IT Crowd) című sorozat első epizódjában. Valószínűleg csak a hozzám hasonló geek-eknek tűnik ez fel egyáltalán, de azért szerintem érdemes megemlíteni.

A felfedezésemet elmondtam Rodielnek is, és ő beküldte az esetet a Félrefordítások blogra. Köszi! :) Én is beküldtem egyébként, csak én bizonyára túl hosszú e-mailt írtam, és a Rodielé jobb volt. Emlékezetem szerint a dolgot először 2008 májusában írtam be a port.hu fórumra.

Mielőtt valaki feltenné azt a kézenfekvő kérdést, hogy miért akadok ki ezen a félrefordításon, amikor a szövegnek pont az volt a lényege, hogy informatikus blabla, amit senki sem ért, előre megválaszolom a kérdést. Idézek abból a levélből, amit eredetileg Leiter Jakabnak küldtem.

Igaz, hogy ez egy humoros sorozat, ezért talán nem akkora követelmény, hogy az informatikai szövegek pontosan legyenek benne fordítva, de továbbra is fenntartom azt a véleményemet, hogy azért a fordító legalább dobhatott volna egy e-mailt egy infós haverjának, miután olyan szöveggel találkozott, amit szaktudás híján nem ért. Szerintem kb. bármelyik infós megérti ezt a szöveget, és le tudja fordítani értelmesen. Lehet, hogy a hozzá nem értőknek így is ugyanolyan szórakoztató a sorozat, viszont számomra jelentősen hitelesebb lenne az ominózus jelenet, ha pontos lenne a fordítás, mert úgy jobban tudtam volna azonosulni a karakterrel. Ugyanis egy tipikus, az informatikusok számára mindennapi szituációt mutat be, amelyben az informatikus segítő szándékkal elmagyaráz valamit, de a hallgató faképnél hagyja (ez esetben lecsapja a telefont), mert egy kukkot sem ért a magyarázatból.

Egyébként először én is azt hittem, hogy direkt halandzsáznak, meg is lepett, amikor angolul néztem, hogy a szövegnek értelme van. Ha meg már értelmes a forrásszöveg, a geek-ek örömére igazán lefordíthatták volna rendesen. Hát nem?

Moss (akinek a szájába adták azt a csúnya félrefordított szöveget) amúgy is egy szimpatikus karakter, meg szerintem nem kicsit aspoid beütésű.

Végezetül, egy kis status report: holnap (azaz már ma) lesz az első napom az egyetemen. Faszán 5-kor kell kelnem - "szebb" napokon olyankor szoktam lefeküdni. :D 8:00-kor kezdődik a "Lineáris algebra" című órám. Nem baj, én vállaltam be a korán kelést, meg ma (azaz tegnap) lefeküdhettem volna korábban is. Különben is, a hétfői órarendemet úgy raktam össze, hogy csak 10-re kelljen beérnem, direkt az ilyen koránkeléses szopások elkerülése érdekében, tanulva a középiskolai évekből. Csak az a gond, hogy ma kedd van. :D Ezen a héten hétfőn nem volt tanítás. De jövő héten már nem kell ilyen korán kelnem. ;)

...különben megsemmisülhet az egész memória!
(Moss / Kockafejek félrefordítás)

Upload new patch

Címkék: geek érdekes én vicces elte deklaráció status report csőrbizga

Az utóbbi napok tanulságai

2009.09.02. 00:19 MegaBrutal

A következő dolgokra jöttem rá az eltelt napok alatt.

  • Rájöttem, hogy az eddigi hiedelmeimmel ellentétben, nem én vagyok az, aki nem tud kommunikálni, hanem a többiek (jellemzően NT-k) nem tudnak. Ez megérne egy külön posztot...
  • Nem véletlen, hogy egyesekkel, akikkel régen ugyan sokat beszéltem, már évek óta alig beszélek. De semmi gond, ha ismét felveszem velük a kapcsolatot, rövid időn belül emlékeztetnek, hogy miért is nem volt kedvem felkeresni őket az utóbbi években.
  • Utálom az embereket. Jó, persze ezt eddig is tudtam, csak mostanában bizonyos dolgok emlékeztettek erre. (Például ismét megcsodálhattam, hogy milyen kibaszottul felszínesek tudnak lenni.)
  • A Bitch Proud című bejegyzésem címe helyesen Bitch Pride lenne. Lehet újra kéne nyelvvizsgáznom?
  • Lehet, hogy egy közhelyes szar vagyok, akiben nincs semmi eredeti. Persze, sokan élnek így boldog életet. De én nem azért akarok egyedi lenni, mert emós kispöcs vagyok, hanem mert tulajdonképpen nincs más választásom. Én már tulajdonképpen csak így lehetek értékes. És jól tudom, hogy ha közhelyes vagyok, akkor életem végéig az is maradok, így két szék között a padlóra estem. Mert hiszen nem állhatok be a többi közhelyes konformista zombi közé sem, meg ugye nem is akarnék. Ahhoz elég más vagyok, hogy kiutasítsanak, de ahhoz meg nem vagyok elég egyéni, hogy értékes legyek.
You are nothing. A wretched bag of flesh...
(SHODAN)

1 patch

Címkék: érdekes én aspie kognitív disszonancia status report csőrbizga

Gondolatok hajnali 3 és 4 között

2009.08.29. 04:03 MegaBrutal

A következő dolgok jutottak eszembe a címben jelölt időintervallumban.

  1. Miért kell az embernek aludnia? Félre ne értsetek, aludni tök jó dolog. Főleg, ha álmodik is az ember. Szeretek álmodni. Gyakran előfordul, hogy az álom valahogy szebb, mint a valóság. Még ha szomorú is. A szomorú álom legalább megható. Viszont tény, hogy most elálmosodtam egy kicsit, de úgy háromkor még tök éber voltam. Ilyenkor az ember sajnálja, hogy vége a napnak, és hogy mennie kell aludni. Amúgy is aludtam délután, mert tök szunyás voltam, és most úgy nincs kedvem. Meg úgy nincs kedvem beszunnyadni, és felébredni reggel. Valami miatt nem szeretem a reggeleket, talán a reggeli kóma miatt. Megjegyzendő, hogy a nyári reggelek azért mégis tök light-osak, majd akkor fogom utálni a reggeleket igazán, ha elkezdődik a tanév. Most legalább nem a mobil csipogására kell ébrednem, szóval most mégis szép az élet. De akkor meg minek reklamálok? Bazmeg. Ki kéne törölnöm ezt a pontot, de nincs kedvem.
  2. Mi a faszért éhezem én meg hajnalban? Kajakra, minden nap úgy hajnali 2 körül éhes leszek. Kéne valami háztartási keksz, tapasztalatból mondom, hogy a hajnali éhség elcsendesítésére pár szem keksz elég. Mondjuk olyan 3-5. Bónuszként betolnék még 5-öt. De nincs keksz. Vagy erőt veszek magamon, és csinálok magamnak kaját, vagy inkább éhesen fekszem le aludni. Ez még eldől.
  3. Mióta használom az RSS-t, fel vagyok iratkozva néhány blogra, meg hírre. Érdekes módon a Steam RSS News Feed frissül a leggyakrabban, fél óránként jön egy számomra tökre érdektelen hír. Egy korábbi hibámból tanulva muszáj volt feliratkoznom, és inkább szopom az érdektelen híreket is, csak hogy negyedévente olvashassak egy érdekeset is. Feltűnt, hogy 24 órán belül 2 Steam client update is volt. Szerintem az elsővel elbasztak valamit, amit sürgősen javítaniuk kellett a másodikkal. :D Persze ez csak tipp. A hírben említett fix által javított bug lehet, hogy az előző update előtt is jelen volt.
  4. Rodiellel az alábbi életbölcsességeket hoztuk össze GTalk-on. Ebben látszik, hogy milyen naiv-optimistán állok hozzá ehhez az élet dologhoz.
2:54 Bassza meg.... ezek után kurvára parázok, hogy át ne soroljanak költségtérítésesbe.
  Amint átsorolnak, máris vége az egyetemi tanulmányaimnak.
 Rodiel: nekem is.
  de nem fognak :)
2:55 nem lesz rá idejük :D
 én: De bazmeg.... havi 180 000 Ft???? Annyit nem tudnék kiperkálni.
 Rodiel: ki tud?
2:56 én: Hát nem tudom... ez a csávó úgy tűnik bent maradt legalább egy egész félévet költségtérítésesen.
  Muterja perkálta. Legalábbis nekem ez jött le a posztból.
 Rodiel: úgyértem hús-vér ember :D
2:57 amúgy parázni fölösleges. ha átraknak max lelépsz.
 én: (Btw, milyen kibaszottul ronda betűtípust használ már a csávó???)
  Jó... max. lelépek. De akkor ott el van baszva az életem.
 Rodiel: ez a default font
  blogspoton
2:58 az életed így is el van baszva :D
 én: Sztem nagyon ronda.
  Igen, persze, hogy el van baszva, de azon munkálkodtam eddig is, hogy jobb legyen. ;)
 Rodiel: heh
  naiv vagy bazmeg
 én: Márpedig ha elvégzem az egyetemet, valszeg javul az életszínvonalam-
2:59 Rodiel: aha, persze.
3:00 én: Pl. ha keresnék pénzt, mint infós, milyen brutál lenne megvenni olyan dolgokat, amik úgy érdekelnek. Jó, nyilván nem elsősorban ezt értem az élet javításán, de ha mást nem, ez azért csak összejön ha tényleg elvégzem az egyetemet.
3:02 Rodiel: aha, persze.
de csak ideiglenesen
 én: Vagy úgy gondolod, predesztinálva vagyok a sysadmin sorsára?
 Rodiel: nem
3:03 de másra igen
 én: Pl.?
 Rodiel: muahha :D
  amire én
3:04 megdöglesz, kiscicám :)
 én: Jó, de mindenki megdöglik.
 Rodiel: hát épp ez az.
3:05 én: Márminthogy, OK, hogy megdöglöm. Leszarom. De addig is fasza lenne kicsit gyarapítani az emberiség értékeit - valamivel, valahogyan. :)
 Rodiel: muhahaha
  csak ez az emberiséget nem érdekli :)
 én: Akkor a kurva anyját.
3:06 Én minden esetre megteszem a magamét.
  Ha sikerül elérnem, hogy közben esetleg jól is érezzem magam, akkor már fasza.
3:07 Rodiel: :)
  nem fog
  dolgozni mindenkinek kell, és az kizárja h jól érezd magad
 én: Hogy a faszba zárná ki?
3:08 A munkát is lehet élvezni.
  (Elvileg.)
 Rodiel: jah bocsi, aki olyat dolgozik, ami érdekli... :)
  ezt mindig elfelejtem
3:09 én: Én nem akarok parasztkodni, de szerintem nekem egyelőre még megvan az esélyem arra, hogy olyan munkám legyen, ami érdekel is.
3:10 Rodiel: jah. neked meg.
  :/
  de ez mér lenne parasztkodás? :)
3:12 én: Azért, mert egyesek a kijelentésemet bunkózásnak, mellveregetésnek, egoizmusnak, lenézőnek és nagypofájúnak érezhetik.
3:13 Pedig csak egyszerű tényközlés. :)
 Rodiel: wtf.
3:14 én: 3:14 van. A nap Pi perce. :D
3:15 Rodiel: muhaha
  mint a leetidő :)
 én: Az mi is?
3:16 Rodiel: 13.37
 én: Hehe. :D
  Na meg ott van a 6 óra 22 perc is.
 Rodiel: kurvaélet, jöhetnél a szobámba debuggolni, már a negyedik fajta izé mászik rajtam.
3:17 én: Muhaha. :D Bogár? :D
 Rodiel: ja.
  meg egyéb rovar.ú
  
3:18 én: De tetszik a kifejezés. ;)
3:19 Rodiel: hehe.

Na szóval ez van. Akármennyire is szar az élet, én szeretek élni. Meg nagyjából leírtam, hogy miben látom az élet értelmét. A többit csak poénból hagytam meg. Pirospont annak, aki kitalálja, hogy miért nevezetes a 6 óra 22 perc.

A "parasztkodás" említésénél meg leesett, hogy milyen jó, hogy vannak emberek, akikkel köntörfalazások nélkül lehet beszélgetni. Majdnem minden NT lebaszott volna azért a bizonyos mondatomért, hogy vegyek vissza az arcomból. Főleg az NT csajokkal szemben hatalmas a kommunikációs szakadék. De a Rodielnek nem kell selyembe bugyolálnom a gondolataimat, csak úgy leírom őket, ahogy vannak, és megérti. Nyilván nem értünk egyet mindenben, de legalább kommunikációs szakadék nincsen. Vagy legalábbis csak nagyon kicsi. Kösz, Rodiel! :)

Ez egy akkora szar poszt lett, hogy magamtól kell idéznem a végén, mert nincs olyan szar idézet, ami elég szar ahhoz, hogy passzoljon ehhez.
(Én)

6 patches

Címkék: én gondolat

Bitch Proud

2009.08.28. 14:50 MegaBrutal

Lehet, hogy most már üdvös lenne lekattannom a témáról, különös tekintettel lévén arra, hogy ez már zsinórban a harmadik kurvás posztom, de hát most ez a perszeverációm, nincs mit tenni.

A Kurva című posztomban nagyjából ismertettem a kurvák nevezetességeit, habár úgy érzem, hogy sokmindent kifelejtettem, de sebaj, ezeket utólag pótlom majd, amikor eszembe jutnak.

Néhány leírt tulajdonságot azonban érdemes megvizsgálni egy kicsit közelebbről is. Említettem, hogy a kurvák nagyon büszkék a kurva létükre, egyszerűen árad belőlük az önbizalom, amiért képesek voltak elérni mindazt, amit elértek. (Nem csoda, hisz egy személyiség módszeres leépítése sok munkával jár. :p) Ennek bizonyítékaként egyes példányok (az apatikus kasztból) különböző képeket, emblémákat raknak ki a különböző adatlapjaikra (iWiW, myVIP, MySpace, Tagged, Facebook, stb.), amelyek a kurvák büszkeségét hirdetik.

Tekintsünk hát meg egyet eme szépségekből.

Az elemzés előtt még megjegyezném, hogy ezt a kurvák inkább amolyan fricskának szánhatják azoknak, akik lekurvázzák őket (így többek között nekem is szól). Hiszen ők nem is kurvák, csak a bunkó, irigy emberek mondják ezt rájuk. Így hát, nincs mit tenni, definiálnak egy pozitív jelentést a "kurva" szónak, hogy ezután már ne zavarja őket az, hogy kurvának nevezik őket - inkább ők is annak nevezik magukat. Trükkös, mi? Vegyük sorra ezeket a tulajdonságokat, melyeket a kurvák magukénak hisznek. Vajon igazuk van?

  • Szép. Ez általában igaz is. A kurvák meglehetősen dekoratívak szoktak lenni. Különböző anyagok használatával azt is meg tudják oldani, hogy egy egyébként ronda nő is szép legyen. Ezzel még önmagában nem is lenne baj, ha nem vinnék túlzásba a dolgot. Ismerek egy csajt, aki egész szép volt úgy original formában is, de mára már olyan ragyás lett az arca az ilyen szépítőszerek rendszeres alkalmazásától, hogy ma már valóban szükséges 5 réteg alapozót magára kennie, csak hogy hasonlóan dekoratív legyen, mint amilyen régen volt, smink nélkül. A másik meg az, hogy a kurvák számára a szépség egy fegyver, amivel képesek manipulálni, és igen jelentős károkat okozni.
  • Intelligens. Na ez szép! Komolyan, ezek hogy definiálják az intelligenciát? Fel kell hívnom a figyelmet egy korábban nem említett kurva-specifikus tulajdonságra. Az a lényeg, hogy egyes negatív tulajdonságokat, amelyek jellemzőek rájuk, képesek másokra kivetíteni, és magukénak vallani olyan tulajdonságokat, melyek nem is jellemzőek rájuk. Például olyan kurvák, akikről sikít a hülyeség, az unintelligencia, a szellemi igénytelenség, akikben nyoma sincs a logikus gondolkodásra való hajlamnak, képesek engem lehülyézni, magukat meg beállítani úgy, mint okos, intelligens, különleges személyiségeket. Ami a kurvák intelligenciáját illeti, bulizáshoz meg kúráshoz aztán tényleg sok intelligencia kell. Most lehet jönni azzal, hogy de hát egyes kurvák egész jól teljesítenek az iskolában, de ez csalóka. Az iskolában való sikerességhez általában a tanagyag betanulásán és visszaböfögésén kívül nem sok minden kell. Ezt jó memóriával elég egyszerű megoldani. Mellesleg, mint informatikus megsúgom, hogy adatok eltárolására és visszaadására egy SQL szerver is képes, nem kell ehhez különösebb intelligencia. Az intelligens kurváknál más a helyzet, ők szándékosan használják az intelligenciájukat destruktív célokra.
  • Tehetséges. Lehetséges, hogy egyes kurvák tehetségesek, de nem valószínű, hogy használják is a tehetségüket, vagy ha használják is, akkor azt is valami dekadens célra. Továbbá sok kurva valószínűleg nem tudja, hogy miben lenne tehetséges, viszont tehetségesnek hiszi magát olyan dolgokban, amikben nem is az. A tehetséghez intelligencia is kell, és mint fentebb kifejtettem, az nincsen.
  • Kreatív. Bizonyos szempontból igen, a kurvák kreatívak. Például egész "ötletes" kínzási módszereket ki tudnak találni mások lelki nyomorgatására (ezt pusztán szórakozásból), és mások manipulálására. Még lehetne sorolni hasonló példákat. Tulajdonképpen elmondhatjuk, hogy a kurvák kreatívak a destruktivitásban. :D
  • Őszinte. Na, ezt nagyon benézték! :S Nem is értem, hol őszinteség az, amit ők művelnek? Bazmeg, ez tényleg idegesítő! A kurvák még önmagukkal sem őszinték, nemhogy másokkal. Valószínű, hogy egyáltalán az őszinteség fogalmával sincsenek tisztában. Most erre mondhatnám, hogy nézzék meg az értelmező szótárban, vagy a Wikipedián, de tökmindegy, mert ezek azt se lennének képesek felfogni, mert túl sok az összetett mondat, és a számukra ismeretlen szó. Azonban a kurvák mégis tudnak őszinték lenni. Ha úgy mondasz igaztalant, hogy abban a hitben vagy, hogy igazat mondasz, az még őszinteségnek számít. A kurvák ilyen módon tényleg képesek az őszinteségre. (Lásd: például valóban elhiszik, hogy eredetiek.) Ez inkább szomorú, mert ez is azt mutatja, hogy a kurvák mennyire agymosottak.

Ha még mindig nem húztuk fel magunkat eléggé, nézzünk meg egy másik hasonló jellegű, népszerű táblát is, amit először Tagged-en láttam egy csaj adatlapján, viszont sokan használják rajta kívül. Ígérem, hogy sokkal durvább, mint az előző. Íme a kurvológia alaptételei.

Érdekes. Viszont itt olvasni kell a sorok között - nézzük meg, hogy mit jelentenek ezek a sorok valójában, melyeket a kurvák magukénak éreznek.

  • "I stand up for myself and my beliefs" - "Büszkén kurvulok, mert én ebben hiszek, ez vagyok én."
  • "I stand up for those I love" - "Kiállok a fellow bitch barátnőimért, és az ideiglenesen vagy permanensen kedvelt menőcsávókért, mucsai parasztokért, és taplókért."
  • "I speak my mind, think my own thoughts, or do things my way" - "Büszkén magaménak vallom az általam imádott celebek (lásd: Paris Hilton, Britney Spears és társaik) által mondott bölcsességeket, és amit a Cosmo-ban olvastam, és a magam módján oldom meg a problémáimat (szopás és kúrás általi manipuláció útján)."
  • "I won't compromise whats in my heart" - "Nem hagyom, hogy bárki is megpróbálja tartalommal megtölteni a szívemben tátongó ürességet."
  • "I live my life MY way" - "Szopok, kúrok, és minden héten bulizok, ahol durván lerészegedek, továbbá rászokom a cigarettára, mert az menő, szóval a magam útján élem a gyönyörű, tartalmas életem."
  • "I won't allow anyone to step on me" - Jóhogy! Az fájdalmas. "Inkább feküdjenek rám, minthogy lépjenek."
  • "I refuse to tolerate injustice" - Ez nagyon megható, csak mint az őszinteségnél is láttuk, a kurvák elég sajátosan értelmezik az igazságot és igazságosságot. Amit ők igazságosnak hisznek, az valójában igazságtalan, és általában pont azt hiszik igazságtalannak, ami igazságos. De valóban kiállnak a maguk által felfogott igazságért, így elősegítik a bunkók előretörését, és az értelmesebb emberek háttérbe szorulását. Többek között ebben rejlik a kurvák társadalomromboló hatása.
  • "It means I have the courage & strength to allow myself to be me" - "Rettegek a csoportnyomástól, nincs meg az erőm és akaratom, hogy ellenálljak neki, inkább leszek agymosott zombi, mert így szép az élet."
  • "So try to stomp on me, douse my inner flame; squash every ounce of beauty I hold within; you won't succeed" - "Próbálhatsz meggyőzni érvekkel, logikával, úgysem tudom felfogni; megpróbálhatod felnyitni a szemem, próbálhatsz gondolkodásra sarkallni, hogy végre felszínre kerüljön a bennem lévő valódi szépség, nem fog sikerülni."
  • "And if that makes me a Bitch, so be it; I embrace the title and I'm proud to be a Bitch!" - "Mert én Kurva vagyok, inkább örökké megtartom ezt a címkét, és büszke vagyok arra, hogy én is Kurva lehetek, mint a társadalom nőállományának kb. 95%-a!"

Mint leírtam, a kurvulásban az a legveszélyesebb, hogy rendkívül ragályos. A ribancok büszkék arra, hogy kurvák lehetnek, és a lányokat elfogja az irigység, amikor a kurvákra tekintenek, és mindent megtesznek azért, hogy ők is kurvák legyenek. Ez a csoportnyomás. És mivel a kurvák jelentős hányadát képezik a társadalomnak, hatalmuk is van. Gondoljunk csak bele - ha egy hatalmas csoport elkezdi támogatni a méltatlan, hülye, bunkó, kurva embereket, akkor azok lesznek sikeresek, és ők fognak irányítani. Még mindig nem érzed elég veszélyesnek? Gondolj csak bele, az ilyen kurvák akár szavazni is elmehetnek, mert joguk van hozzá! Nyilván az érmének két oldala van, a menőcsávók is ugyanúgy sikerre juttatják a gyökér kis kurvákat.

Most meg fogtok kövezni ezért a vérlázító gondolatért, de komolyan el lehet gondolkozni azon, hogy mennyire jó az, hogy a nők egyenjogúságot kaptak. Na most ez ellen a mondatom ellen ponthogy azok a nők fognak lázadni, akik igen is megérdemlik az egyenjogúságot. A kurvák úgyse tévednek ide, meg fel sem tudják fogni azokat a dolgokat, amiket itt leírtam - talán csak az intelligensebb fajta, de aki intelligens, és mégis kurva, az dögöljön meg. Bár valószínű, hogy amikor a nőknek még nem voltak jogaik, a ribancok nem nyűtték ennyire a társadalmat, mert egyszerűen nem volt joguk a nőknek ahhoz, hogy ribanccá váljanak, és eléggé korlátozva voltak. Klasszikus kurvák nyilván mindig is léteztek, de az más lapra tartozik. Régen, ha egy nő elvesztette a jó hírét, meg volt pecsételve a sorsa.

Igen, igen. De ugyanakkor a régi világ ugyanolyan gusztustalan és igazságtalan volt, mint a mostani. Én azt mondom, hogy igen is kell az egyenjogúság - a nők ugyanolyan értékű emberek, mint a férfiak. Mitől lennének kevesebbek? A probléma inkább az, hogy a mai lányok nem tudnak élni a jogaikkal. Valami miatt beléjük van kódolva a kurvulás, és az, hogy ne gondolkozzanak, mert majd mások (a fiúk) ezt majd megteszik helyettük.

Nem tudom, hogy ez egyáltalán lehetséges-e, de inkább fel kéne bátorítani a nőket arra, hogy igen is gondolkozzanak, legyenek kreatívak, produktívak. Így a menőcsávók nem kapnak majd ekkora tiszteletet, így várhatóan azoknak a száma is visszaszorul. Tulajdonképpen ezáltal az egész társadalom produktivitásra lenne buzdítva a mai menő destruktivitás helyett.

Durva kurvák durván kurvásan kurvulnak az utcán, maguk közé csábítanak minden arra járó kurvát kurvásan durván kúrni minden durva fasszal.

11 patches

Címkék: érdekes horror gondolat kurva csőrbizga antikultúra