Tegnap hallottam egy rádióműsort a szaglásról. (Amúgy sosem szoktam rádiót hallgatni, csak akkor, amikor valaki beajánl nekem valami jó kis műsort.) Hangzottak el érdekes dolgok különböző kutatók szájából, említeném a legérdekesebbeket.
- Nincs egzakt mérték egy szagra - míg a fénynek (ebből következően a színeknek) és a hangoknak meghatározott frekvenciájuk van, nincs olyan dolog, amivel abszolút módon hivatkozhatnánk egy szagra. Egy színre hivatkozhatunk egy hozzárendelt név alapján, pl. "piros". Na most tudunk piros színt elképzelni anélkül, hogy egy konkrét tárgyra gondolnánk, tehát elménk csodálatos absztakciós képességét használva képesek vagyunk elvonatkoztatni a konkrét objektumoktól, amelyek piros színűek, és a piros színt elképzelni önmagában. Persze, mert a piros színnek meghatározott, abszolút fogalma van, amelyet a frekvenciája alapján határoztunk meg. Hasonlóképpen el tudunk képzelni pl. egy magas hangot anélkül, hogy elképzelnénk egy tárgyat, amely azt a hangot kiadja. Pl. azt mondom, hogy kurvaidegesítő nagyonmagas frekvenciájú szinuszjel, és mindenki nagyjából be tudja lőni, hogy miről beszélek. Habár nyilván pontos frekvenciákat nem tudunk elképzelni, de már a magas és a mély megkülönböztetésével is nagyon ügyesek vagyunk. És kurvára nem kellett elképzelnünk hozzá egy hangszórót (bár lehet, hogy sokan mégis megtették :p). A szaglással azonban szívás van, mert csak olyanokat tudunk mondani, hogy "rózsaillatú", "sültkrumpli illatú", "szarszagú", stb., tehát mindegyiket egy meghatározott objektumhoz tudjuk csak kötni. Ha kimondom, hogy "rózsaillatú", mindenki szükségszerűen hozzáképzel egy rózsát, mert nincs absztrakt fogalmunk a rózsaillatra. Vannak ugyan absztrakt fogalmaink, mint pl. "kellemetlen szag", meg ilyenek, de ezek csak gyűjtőnevek, amiket mindenki máshogy képzel el, tehát ezek nem egyértelmű hivatkozások. Még a magas frekvencia is sokkal pontosabb, pedig azért az is pontatlan - de egy magas hang elképzelésénél azért nem lehet túl nagyot tévedni.
- A szaglás a legősibb érzékünk. A szagmemóriánk kifejezetten jó, tehát ha érzünk egy illatot, amihez korábban egy konkrét emléket társítottunk, akkor eszünkbe jut az az emlék. Szagok által sokkal áthatóbban felidéződnek a régi emlékek, mintha képek vagy hangok által próbálnánk felidézni őket. Gondolj csak bele! Biztos volt már veled is olyan, hogy megéreztél egy szagot, amit évekkel ezelőtt éreztél utoljára, és eszedbe jutottak azok az alkalmak, amikor ezt a szagot érezted. Ez általában kellemes szokott lenni. De lehet kellemetlen is, pl. ha egy adott étel szagát pont akkor érzed, amikor elrontottad a gyomrodat, akkor ezt a kellemetlen szagok kategóriájába sorolod, és akár évekkel később is hányingered lehet attól a szagtól. Akármennyire éhes is vagy, és akármennyire kellemes is legyen az a szag.
- Vannak örökölt és tanult szagok. (Az örököltet lehet, hogy nem örököltnek hívták, most nem jut eszembe.) Tökre magától értetődő az egész. Az a lényeg, hogy az örökölt szagok közé tartozik a rothadás szaga, a szarszag, meg az ilyenek. Ezek az evolúció során belénk kódolódtak, mint kellemetlen, visszataszító szagok. Hiszen őseink már kiderítették, hogy nem tanácsos megenni a szart és a rohadó dolgokat, mert mérgező anyagokat tartalmazhatnak. A tanult szagok viszont olyanok, amikhez életed során társítasz élményt, így könnyen előfordulhat, hogy egy-egy szag az egyik embernek kellemes legyen, a másiknak meg kellemetlen. (Hehe, erről az jut eszembe, hogy az a jellegzetes "gépszag", amit pl. akkor érezhetsz, ha a gépház mögé dugod a fejed, miközben a gép üzemel, nekem tökre kellemes, míg az egyik szobatársam lenézően megjegyezte, hogy gusztustalan, hogy mekkora kocka vagyok, és ő, mint normális ember, igen is kellemetlen szagot szokott akkor érezni.)
- Embereket is megismerünk a testszaguk alapján. Az anya megismeri a saját babáját, a gyerek megismeri a saját anyját, ami külön vicces, hogy még akkor is, ha a szülés után rögtön elválasztották őket. (Fingom sincs, hogy ez hogy lehetséges.) Ami viszont még érdekesebb, hogy jelentősen befolyásolhatja egy ellentétes nemű személy megítélését az, hogy milyennek érezzük a testszagát. (A testszag alatt most nem azt illik érteni, amikor az ember már baromi büdös, mert nem fürdött, meg szúrós izzadságszaga van, hanem egy enyhébb testszagot, amit még kellemesnek is érezhetünk.) Erre még kísérletet is végeztek, és arra jutottak, hogy egy nő sokkal pozitívabban nyilatkozott egy muksó pofázatának dekorativitásáról, miután egy órán keresztül a muksó testszagát szagoltatták vele. A szag nélkül nem tetszett neki a muksó annyira. Ez a feromon-sztori. Állítólag attól is függ, hogy egy ellentétes nemű egyed testszagát kellemesnek, vagy kellemetlennek találjuk-e, hogy az illető mennyire illik hozzánk genetikailag. Előfordulhat az is, hogy nem tudunk együttélni a másikkal, mert valamit nem bírunk benne, de nem is tudjuk, hogy mit, és a válás után esik le, hogy az volt a baj, hogy az illető testszagát nem találtuk kellemesnek.
Ez nagyon érdekes, de engem egy kicsit el is szomorított, főleg úgy az utolsó pont. Gyakorlatilag ez bizonyíték arra, hogy mennyire állatok vagyunk, annak ellenére is, hogy mennyire intellektuálisnak gondoljuk magunkat. Az emberi elme egy paradoxon. Mi az, hogy én logikusan át tudom gondolni, hogy X személy kurvára nem illik hozzám, de az alacsony szintű funkcióim mégis arra kényszerítenek, hogy szerelmes legyek az illetőbe? Meg mi az, hogy pl. ilyen, hogy szag, szerepet játsszon a másik megítélésében? Most ennyi erővel valamilyen algoritmus alapján megtalálnám azt a csajt, amelyik meg illik hozzám, mondjuk úgy, kompatibilis velem, de mégis el kéne utasítanom, mert nem tetszene a testszaga? (Még mindig a feromonos cuccról beszélek, nem arról van szó, hogy a csaj szúrós izzadságszagot áraszt, mert az persze tényleg nem játszik.) És akkor ennek ellenére nyomorult kurvák után koslatnék, mert az ő testszaguk tetszene? Nem tudom átjön-e a probléma.
Az ember ugyan felül tudja vezérelni elméjének néhány alacsony szintű funkcióját, de korántsem az összeset. Valamikor bizony ezek az alacsony szintű metódusok végzik az ítélkezést az intellektualitásunk helyett. Gondoljunk csak az AS-esekre, akiket az NT-k ösztönszerűen utálnak. Még csak nem is tudatosul az NT-kben, hogy mégis mi olyan kibaszottul visszataszító bennünk, aszpikban. Kurvára nem arról van szó, hogy megismernek minket, és eldöntik, hogy szerethetőek vagyunk-e vagy nem. A tudatalattijuk már rég megbélyegzett minket, mire ők egyáltalán megtapasztalhatnák azt, hogy milyenek vagyunk.
És, mi emberek (mindenki, már nem konkrétan az AS-esekről van szó), nem mindig tudjuk meghatározni azt, hogy kit szeressünk, és kit ne. A szerelem a legsúlyosabb. Amikor kiderül, hogy tévedtünk, már késő, ugyanis az érzelmeinket (főleg az olyan erőset, mint a szerelem) nem tudjuk kikapcsolni.
Vajon milyen lenne, ha a tudatalattink fölött is hatalmunk lenne? Egyáltalán létezhet így egy elme? Ha igen, akkor vajon mennyivel lenne jobb az életünk, ha lehetőségünk lenne az alacsony szintű funkcióinkat felülvezérelni, úgy, hogy valóban mi döntsük el, hogy kit szeressünk, és kit ne? És nyilván, ezernyi dolog van, ami az ember testében lezajlik, és még csak tudomása sincs róla. Mi lenne, ha minden folyamatot uralhatnánk, ami bennünk zajlik? Lehet, hogy szarok maradunk egész addig, amíg el nem jutunk idáig - de az is lehet, hogy éppen azáltal válunk egyre értéktelenebbé, hogy egyre intellektuálisabbak leszünk.
The sign of an intelligent people is their ability to control their emotions by the application of reason.
(Marya Mannes)
█
Recent patches