HTML

Description

Ez a blog rólam szól, következésképpen érdektelen.

Recent patches

  • MegaBrutal: @vilagoskek: Tévedsz, ez a poszt nem a feministákról szól, a feministák jó arcok! :P Ezennel elhat... (2013.10.27. 22:54) Bitch Proud
  • _Epikurosz_: A hiba a "kurva" szó jelentései közötti különbségtétel hiányában van. Pont aspie trait. Az alapjel... (2013.05.31. 21:21) Bitch Proud
  • vilagoskek: Ma már nem kurvának hívják őket,hanem feministának..Légy trendi :P (2013.01.05. 20:13) Bitch Proud
  • Lenart33: Még csak annyit, hogy kínálat abból van, amire van kereslet. Amíg vannak emberek, akiknek kell az ... (2012.07.13. 16:36) Bitch Proud
  • Lenart33: @Vaddi: Teljesen igazad van, pont ugyanezt akartam leírni! (2012.07.13. 16:34) Bitch Proud
  • Utolsó 20

Utilities

Szociális interakciók elemzése #2

2009.10.12. 21:56 MegaBrutal

Tudom, hogy sokat késett ez a bejegyzés, de valahogy nem vitt rá a lélek, hogy megírjam. És az a szar, hogy amikor egy nagy posztra gyűjtöm az erőmet, akkor kicsiket sem írok. Pedig van néhány dolog, amit kisebb bejegyzésekben leírhattam volna. Meg az is vicces, hogy az előző posztom mennyire ellentmondott önmaga bevezető bekezdésének. :D

Mielőtt még elkezdeném a történeteket, elmesélem, hogy mi az az egy dolog, ami nagyban segít nekem abban, hogy beszélgetéseket kezdeményezhessek. Ez mégpedig nem más, mint az emberiség egyik legnagyobb találmánya: a lift! :D Hogy miért? Az, amikor vársz egy liftre, és egy NT is vár veled együtt, illetve, ha egy NT-vel egy liftben utazol, nem hogy tiltanák a szociális konvenciók azt, hogy beszélgetést kezdeményezz vele, hanem szinte egyenesen előírják. Na jó, az azért túlzás, hogy előírják, de majdnem.

Ugyanis a beszélgetés-kezdeményezésre a lift tökre ideális. A beszédtéma is alapból megvan - maga a lift, amiről nagyon könnyű témát váltani, mert az embereket általában nem érdekli annyira a lift, hogy huzamosabb ideig fenntartsák a témát. Volt olyan, amikor az ELTE déli épületében egy lifben 5-6 ember volt még rajtam kívül, és páran a mozihétvégéről beszélgettek. Miután sorra mind kiszálltak, csak egy nő maradt velem, a nő beszélgetést kezdeményezett, és jól kibeszélte azokat, akik a moziünnepről beszéltek. (Az volt a lényeg, hogy ők arról panaszkodtak, hogy nem volt akkora élmény az a film, amire elmentek, és a nő meg erre azt mondta nekem, hogy mit vártak ilyen olcsó, 500 Ft-os áron. Olcsó húsnak híg a leve történet.)

Ugyan a konkrét szabályokat még nem sikerült megfigyelnem, de általánosságban elmondható, hogy amikor 2 ember egyedül marad egy helyen, általában beszélgetést kezdeményeznek, de úgy, mintha ez előírt lenne. (Pl. egy szobában szinte mindig ez van. Liftben azért annyira nem előírt a dolog, előfordul, hogy két NT tök kussban átliftezik 10 emeletet.) Viszont mégis tudok mondani egy csomó ellenpéldát, amikor 2 ember egyedül marad, de mégsem szoktak beszélgetést kezdeményezni. (Például buszmegállóban nem szoktak beszélgetni az emberek csak azért, mert ketten maradtak. Vonaton sem, ha egyedül maradnak egy fülkében.) Ez elég érdekes szerintem. Remélem lesz pár tapasztalt kommentelő, aki erről tud valamit mondani.

Szóval az elmúlt hetekben a kollégiumi liftekben (vagy azokra várva) szoktam beszélgetést kezdeményezni, jóhogy csajokkal. Így alakult egy-két elemzésre alkalmas történet. Mint írtam, a lift eliminálja a "pókos csaj" effektust, ugyanis, mivel az alkalom és téma adott, egyáltalán nem érzek semmi feszültséget, kellemetlenséget, amikor egy liftben beszélgetést kezdeményezek. Egyszerűen csak olyan természetesnek tűnik.

 

Éljen a transzhumanizmus! \o/

Ez a leggázosabb történet, és ráadásul - hülye fejemnek köszönhetően - még folytatása is van. Egy szerda reggel úgy jött ki, hogy egy liftben mentem le egy csajjal. Teljesen hétköznapi szituáció volt, először pofáztam egy kicsit a liftekről, utána pár hétköznapi témáról beszélgettünk. A small talk nem haszontalan egyébként, ugyanis ez által megtudhatsz néhány alap adatot a másikról, hogy pl. hány éves, melyik karra jár, mi érdekli, stb. Olyan, mint amikor nmap-olsz egy szervert.

A small talk során kiderült, hogy a csaj BTK-s, szeret festeni, győri, és ő is elsős. Még az is kiderült, hogy van olyan ismerőse, aki ismeri a Rodielt. :D Rendesen folytatódott is a beszélgetés, és egyszerre azon kaptam magam, hogy elmagyaráztam a csajnak, hogy mi az a transzhumanizmus. A csaj meg csak pislogott, és annyit mondott, hogy "Biztos." Hát mit ne mondjak, elég értelmesen hozzászólt a témához. Bizonyára mindenkit érdekel, hogy milyen asszociációs lánc mentén sikerült eljutni a small talk-tól a transzhumanizmusig. Nagyon egyszerű.

Milyen zenét szeretsz? -> Én mindent meghallgatok, még olyan deviáns zenét is, mint a Deus Ex OST. -> Deus Ex. -> Helios ending. -> Transzhumanizmus.

Teljesen tiszta, magától értetődő asszociációs lánc, még az is lehet, hogy beszéd közben észre se vettem, hogy már rég nem small talk van. A beszélgetéssel egyáltalán nem az volt a baj egyébként, hogy szóba került a transzhumanizmus. Hanem eleve az, hogy a lány mennyire passzív résztvevője volt a beszélgetésnek. De ugyanakkor meg mégis fenn akarta azt tartani, szóval nem mondhatjuk azt, hogy eleve nem akart beszélgetni.

Én úgy képzelek el egy beszélgetést, hogy ahhoz a másik fél is ugyanannyit hozzátesz, mint én. A csaj ugyanis, amikor rá került a sor, csak pár mondatot mondott, és utána visszakérdezett, hogy "és te?" - én meg mivel szeretek a saját dolgaimról beszélni, hosszabb válaszokat toltam a csajnak. Ugyan volt azért sejtésem arról, hogy a csajt valószínűleg full nem érdekli, amit mondok neki, de ugyanakkor meg mégis szívesen válaszoltam a kérdéseire, ha már feltette őket. Az van, hogy amikor én beszélgetek, feltételezem, hogy a másik is szívesen beszél azokról a dolgokról, amikkel szeret foglalkozni. Ezt egy másik történetnél jobban kifejtem. Továbbá, nálam ez úgy működik, hogy ha esetleg tényleg előfordul az, hogy extrém mód nem értem azt, amit a másik mond, vagy csak brutálmód nem érdekel, de annyira, hogy tényleg nem akarom tovább hallgatni, akkor szólok az illetőnek, hogy váltsunk témát. Továbbá, naiv módon azt feltételezem a beszélgetőtársamról, hogy ő is hasonlóan jelez, ha valami nem tetszik neki. Viszont én ezt a jelzést egyértelműen, verbálisan megfogalmazott formában várom, mint pl. "Te figyelj. Egy kukkot nem értek abból, amit mondasz. Ugyan érdekesnek tűnik, de most fáradt vagyok, nem tudom követni. Váltsunk témát pls." - csak az a gond, hogy kb. nincs olyan NT csaj, aki ezt így képes lenne megmondani. Zömmel inkább non-verbális jelzésekkel, illetve homályos utalgatásokkal próbálják a tudtomra adni, hogy mi a retek van, és még akkor se képesek egyértelműen megfogalmazni a dolgot, amikor látják, hogy a non-verbális jelzéseket én képtelen vagyok értelmezni.

A lényeg az, hogy imho a beszélgetés irányítása nem csak az egyik résztvevőn múlik, hanem mindkettőn. Ha az egyik kurva röviden szól csak hozzá, és egyáltalán nem terelgeti a beszélgetés irányát, max. "aha", és "biztos" jellegű válaszokat nyomat, azzal minden irányítást a másik kezébe ad. A másik nyilván olyan témára tereli a beszélgetést, amit ő kedvel, és a hallgatósága könnyen abban a szituációban találhatja magát, hogy el van tőle várva, hogy megértsen valami olyasmit, amihez hozzá se tud szólni. Azt hiszem kijelenthetjük, hogy ennek így tulajdonképpen nincs értelme, hiszen ez így egyik résztvevőnek sem jó. Én legalábbis kurva szarul érzem magam attól, ha kiderül, hogy hiába pofáztam perceken keresztül. Sőt, az bánt ilyenkor, hogy a másiknak kellemetlenséget okoztam. De ugyanakkor meg, ha azt vesszük, az a másik meg is érdemli, ha ezt elviseli.

A transzhumanizmussal valószínűleg kivertem a biztosítékot, és a csaj bizonyára meg is címkézett miatta. Habár igaz, hogy az eset róla se vetett túl jó fényt az én szememben. Csak én nem ítélek elsőre...

 

WTF is PowerShell?

Egyik hétfőn késve érkeztem a számítógépes alapismeretek gyakorlatra. (Igazából arra eddig sose sikerült rendesen beérnem.) Addigra fel volt írva a táblára néhány dolog. Volt ott például egy 5 tagú felsorolás, amelynek 4 tagjáról tudtam, hogy micsoda, de az ötödikről még sose hallottam. Elég nagy szégyen egyébként, mert elég népszerű dologról van szó. Gondoltam, megkérdezem a mellettem ülő csajt. A jó geek holtig tanul. Azaz HALT-ig. Muhaha. Értitek, nem? ;D

Nagyjából így alakult a párbeszéd:
- Bocsi, mi az a PowerShell?
- Az olyan, mint a shell script, csak Windows-os.
- A BAT fájlokról van szó?
- Nem tudom.

Igen, a kérdésem elég láma volt. Meg eleve fel se kellett volna tennem, igen csak beégettem magam. Ki is fejtem, hogy miért.

Először is azt tudom, hogy mi az a shell script, Unix-like rendszereken elég nagy kultúrája van ezeknek a parancsfájloknak. Tulajdonképpen egész összetett programokat lehet írni shell script-ben. Ezeket az oprendszer parancsértelmezője (például BASH) értelmezi és hajtja végre. Ilyen analógiával gondoltam, hogy a Windows-ban a parancsfájlokat a command.com / cmd.exe hajtja végre, és ezek a BATCH fájlok (.BAT kiterjesztéssel). Viszont azért megjegyzendő, hogy a BAT fájlok eléggé lebutítottak, korántsem lehet olyan összetett BAT parancsfájlokat alkotni, mint a shell script-ek. Sőt, Windows-ban még szarabb BAT fájlokat lehet írni, mint DOS-ban - például Windows alatt már a népszerű CHOICE parancs sem elérhető, ami elég szomorú imho. Furcsának találtam ugyan, de gondoltam valószínűleg a PowerShell a BAT fájlok kultúráját jelenti, csak még sehol sem olvastam/hallottam, hogy így neveznék. (Mert bizony többször előfordult már, hogy valamiről azt hittem, hogy nem tudom micsoda, aztán kiderült, hogy csak a nevét nem tudtam.) Tudom, ez elég nagy lámaság.

Viszont érdekes kérdés, hogy miért válaszolta azt a csaj, hogy "nem tudom". A következő okokat tudom elképzelni:

  1. Lehet, hogy a csaj vérlinuxos geek, és a Linuxon kívül kb. nem ismer el más operációs rendszert, de a Windows-t minden esetre bizonyosan megveti. Egyesek igen nagy pofát tudnak növeszteni arra, hogy Linuxot használnak, és az egyéb oprendszert használó népeket (különösen a wineseket) lenézik. No comment, külön posztot érdemelne az, hogy az ilyeneknek egyrészt miért nincs igazuk, másrészt miért gennyes faszkalapok, szóval ezt most hagyjuk. Ebben az esetben, ha igazam van, a csaj az első kérdés után még fellow geek-nek tekintett, és feltételezve, hogy tudom mi az a shell script, válaszolt. (Nem volt nehéz azt feltételezni, hogy tudom mi az a shell script, ugyanis az is rajta volt a táblán lévő 5 tagú listán. Ha nem tudtam volna mi az, nyilván arra kérdeztem volna rá először.) Na most ezután feltettem azt az elég láma kérdést, és itt ezen a ponton minden bizalmat elvesztettem. Ugyanis elégséges szintű tájékozottságot mutattam az általa megvetett rendszerről. Ezért lerázott egy nemtudommal - hiszen én úgyis láma vagyok, velem nem érdemes beszélni.
  2. Nyilván órán, miközben a tanár beszél, nincs ideje kifejteni, hogy mi a retek az a PowerShell. (Mondjuk igaz, hogy nem is vártam tőle, hogy kifejtse.) Meg egyébként is, Google is your friend, nézz utána magad, paraszt! Tulajdonképpen igaza van. Csak az a kérdés, hogy ilyenkor miért nem azt mondja például, hogy "Nem, egészen másról van szó, nézz utána." - talán megint csak azt gondolta, hogy én nem érek annyit, hogy ilyen szép mondatot megfogalmazzon nekem. Mondjuk tényleg lámaság volt részemről, hogy megkérdeztem.
  3. Lehet, hogy tényleg nem tudta. Lehet, hogy az az egy mondat, miszerint a PowerShell olyan, mint a shell script, nem a csaj szakértelmét tükrözte, hanem egyszerűen csak megismételte azt, amit a tanár mondott róla előzőleg. Lehet, hogy a csaj tényleg világ életében Linuxot használt, és a Windows-al kapcsolatban még ilyen alap dolgokkal sincs tisztában, hogy mi az a batch fájl. Vagy lehet, hogy inkább erősen hardveres érdeklődésű, és szoftveres szempontból csak átlagos usernek számít.

Igazából annyira nem érdekes ám, hogy a 3 pont közül melyik az igaz, vagy hogy esetleg van-e más lehetőség, amire nem gondoltam. Csak hát látjátok, én frankón képes vagyok elagyalni minden szarságon. Meg igazság szerint nem biztos, hogy a csajt kéne ezerrel kielemezni, hanem inkább engem kéne, hogy miért is tettem fel egy ilyen láma kérdést. Ez valószínűleg a "kommunikáció erőltetése nem megfelelő szituációban" című kategóriába tartozik. Lásd a "pókos csaj" történetét. Hiszen tényleg simán kussolhattam volna, és ráguglizhattam volna a cuccra magamtól. Nem kell ahhoz megkérdeznem senkit sem. Amúgy is többet kéne kussolnom számalapon, mert mostanában lehet túl sokat jelentkezem, amit igaz, hogy magam és csoporttársaim szellemi üdvössége érdekében teszek, viszont lehet, hogy másoknak inkább az jön le, hogy valami nyálas, tudálékos stréber vagyok.

 

Psychology strikes back

A második hét hétfőjének estéjén vártam a liftet a kollégium földszintjén. Csatlakozott hozzám egy csaj, és elkezdtünk beszélgetni. Szóba került, hogy pl. érdemes kulcsot másoltatni a szobához (mert jól ki lettem zárva), meg hogy mi a faszért nem jön a lift, meg hogy elsős vagyok-e. Ezután gondoltam kérdezek egy komolyabbat - megkérdeztem, hogy milyen szakra jár. Azt mondta, hogy a PPK-n pszichológiát tanul. Na, tökre felcsillant a szemem, hogy a pszichológia milyen kibaszottul érdekes, meg az utóbbi időben olvasgattam is ebben a témakörben. Hát, gondoltam, akkor beszélgessünk pszichológiáról! Gondolom úgyis szeret beszélni a saját szakterületéről, meg hát biztos sok érdekes dolgot tud mondani, tehát egy kis eszmecsere mindkettőnk szellemi üdvösségére szolgálna.

Egyből a közepébe vágtam - megkérdeztem, hogy tanultak-e az ASPD-ről, ugyanis az engem érdekel, de rohadtul keveset tudok róla. A csaj erre azt mondta, hogy persze, tavaly arról írt szakdolgozatot, és a kutatómunkája során egy intézetben több ASPD-ssel is beszélt. Erre igencsak rácsodálkoztam, és megjegyeztem, hogy pedig azok elég durva arcok, merthogy nem nagyon vannak érzelmeik. A csaj erre igen különöset lépett: elkezdte bevédeni a szociopatákat. Elkezdte mesélni, hogy nekik igazából igenis mély érzelmeik vannak, és gazdag belső világuk, stb. Csodálkoztam. Viszont kísértetiesen ismerős dolgokat mondott. Amikor kiejtette azt a szót, hogy "spektrumbetegség", leesett a tantusz. A lány ugyanis nem az ASPD-ről, hanem az ASD-ről beszélt. Eloszlattam a félreértést, ugyanis az ASPD, azaz "antiszociális pszichopátia" kurvára nem ugyanaz, mint az ASD, azaz "autizmus spektrumzavar". Egyébként nem az ő hibája, hogy összekeverte, amúgy is rohadt sok hasonló rövidítés van a pszichológiában. Sőt, van olyan is, hogy tök ugyanaz a rövidítés több baszottul különböző dolgot is jelent. Inkább nekem kellett volna teljes névvel hivatkoznom az ASPD-re.

Miután ezt tisztáztuk, elkezdtünk valóban az autizmusról beszélgetni, amiről a csaj meglehetősen nagy tájékozottságot mutatott (jóhogy, hiszen egyrészt ez volt a kutatómunkája, másrészt ez a szakterülete). Elmondtam neki azt is, hogy nagy valószínűséggel aspie vagyok. Azt is megkérdeztem tőle, hogy vajon érdemes lenne-e hivatalos diagnózist szereznem. Továbbá úgy tűnt, hogy a lány egyetért a neurodiverzitás elvével, ugyanis azt is mondta, hogy az autizmus nem betegség - az autikat inkább meg kell érteni.

Összességében nagyon szimpatikus volt a csaj. Gondoltam, ha már úgyis ilyen kurvajót beszélgettünk, akkor esetleg tarthatnánk is a kapcsolatot. Mert hát miért ne? Sőt, mondta is, hogy akár megbeszélhetünk egy időpontot, amikor rendesen beszélgethetünk. Említettem neki a blogomat, hogy esetleg beleolvashatna, mert úgyis van benne szó az AS-ről. De hogyan juttassam el hozzá a címet? Ha élőszóban elmondom, tuti nem fog rá emlékezni. Így hát kértem tőle valami elérhetőséget.

És most jön az a jelenet, ami akkor fel se tűnt igazán - inkább utólag esett le, amikor elemeztem a történetet. Ugyanis a lány meglepetten hápogott. Először is megmondta a szobája számát. Erre én értetlenkedtem, ugyanis az nagyon szép, hogy tudom, hogy a kollégiumban hol találom, de ez elég bizonytalan, mert Murphy törvényei szerint kevés az esély arra, hogy akkor keressem, amikor ő bent van. Meg milyen már, hogy az én pitiáner ügyeimmel IRL zaklassam? Vannak ennél sokkal kényelmesebb módszerek is. Kisegítettem a csajt, hogy például megadhatná az e-mail címét. Erre megkönnyebbült, hogy "ja, persze", és rögtön meg is adta a címet. Ez azért volt érdekes, mert úgy tűnik, mintha az intim szférájába hatoltam volna azzal, hogy elérhetőséget kértem. Pedig ponthogy azért fogalmaztam úgy, hogy "elérhetőség", és nem "e-mail cím", mert így megadtam neki a lehetőséget, hogy azt az elérhetőségét adja meg, ami számára a legkényelmesebb. Jóhogy az e-mail az, de ha pl. ő jobban szeret telefonálni, megadhatta volna akár a számát is. Igaz, hogy az meg nekem lenne kellemetlen, ugyanis nem szeretek telefonálni, de mivel úgyis én szeretném elérni őt, inkább én alkalmazkodom hozzá ezügyben. Én például csípőből e-mail címet adok, ha valaki elérhetőséget kér. A telefonnal az a bajom, hogy egy bejövő hívás kb. sose érkezhet kellemes időpontban. Azonban egy e-mail épp ellenkezőleg - sose lehet alkalmatlan, mert eleve akkor nézi meg az ember a postafiókját, amikor e-mailt akar olvasni. Telefon esetében meg elég ritka, hogy azt kívánom, hogy "jaj, de jó lenne, ha most hívna valaki", és akkor tényleg felhívnak. Sőt, a telefon ponthogy akkor szokott megcsörrenni, amikor a hátam közepére se kívánok egy telefonbeszélgetést. De az e-mail ezzel szemben sokkal diszkrétebb kommunikációs forma. Lehet, hogy a csaj mindezt nem tudta. Lehet, hogy azt hitte, hogy konkrétan telefonszámot kérek, és azt nem akarta megadni, ami kurvára érthető. Én se szoktam csak úgy egy újonnan megismert embernek megadni a számomat. Mindennek ellenére a csaj lehet, hogy túl láma ahhoz, hogy az e-mail címét az elérhetőségei közé sorolja, így azt gondolta, hogy a számát akarom elkérni, így meg eléggé bunkó-nyomulós beütése lehetett a kérésemnek.

Kedves Olvasóim, ebben a történetben sincs happy end, ugyanis hiába küldtem el a csajnak a blogom címét 3 hete e-mailben, nem válaszolt. Semmi. Kész. Én ezt nem tudom, hová tegyem. Persze, lehet nem voltam neki szimpatikus - de mégis miért? Tök jót elbeszélgettünk, ráadásul az ő szakterületéről, tehát az is ki van lőve, hogy unalmas volt számára a téma. Gyakorlatilag ezek alapján kurvára szimpatikusnak kéne lennem. Vagy lehet, hogy nem tetszettek neki az aspoid vonásaim? Igen ám, de ő elvileg nem egy átlagos NT picsa, aki semmit se tud az AS-ről, csak úgy felszínesen ítél, és nyilván elítél, mert nem standard a mozgáskultúrám. Ő ponthogy tudja, hogy ha non-verbális dolgok miatt voltam antipatikus, akkor az nem érvényes, mert nem szándékos. Tehát, ha ez a baja, ugyanúgy ítél, mint egy átlagos NT - most akkor mi van a neurodiverzitás elvével, amiről olyan szépen beszélt? Ha meg a fentebb leírt elérhetőséges történeten akadt ki, akkor kérdezem - miért? Hát megkönnyebbült, amikor mondtam, hogy az e-mail címét kérem. Be kéne látnia, hogy én nem voltam olyan bunkó, hogy elkérjem a számát, csak félreértett.

Persze hozzá kell tenni, hogy ha esetleg nem tudná, hogy mi az az AS, és hogy engem érint, akkor is illene válaszolnia. Azért, mert alap emberi tisztelet legalább 2 sorral megtisztelni a másikat. Csak az utolsó geciknek nem szokás ezt megadni. Tehát akkor a csaj utolsó gecinek néz? De mire föl? Adtam én rá okot? És igen - ha a nemválaszolásának köze van ahhoz, hogy aspie vagyok, akkor az kurvanagy szégyen. Tehát AS-el és AS nélkül is gáz a dolog. Jó, lehet, hogy nem tetszik neki a blogom, és akár egy bejegyzést sem olvasott el. Vagy lehet, hogy túlságosan is be van havazva ahhoz, hogy beleolvasson - de ezeket is meg lehet írni. Meglepő, hogy egy látszólag intelligens és tájékozott NT lány is tök ugyanúgy viselkedik, mint az átlagos példányok. Egyetlen esetben tudom felmenteni a csajt - ha szándékában állt válaszolni, csak mondjuk elfeledkezett róla. Ugyan fájó, hogy nem vagyok elég emlékezetes, dehát ez tényleg nem a csaj hibája. Szóval értitek, a szándékos nemválaszolással van nekem bajom. De minthogy nem tudhatom, hogy részéről a nemválaszolás szándékos-e, vagy sem, igazából nem haragudhatok rá. Majd lehet egyszer megkeresem IRL, és akkor majd kiderül, hogy mi a helyzet.

Viszont még van 2 történet, illetve lehet, hogy még idő közben lesz több is. Nem tudom előre, de ugyanakkor már jó lenne túl lenni ezeken a szociális interakciókon, mert már szeretnék mást is írni. :)

I have learnt silence from the talkative, toleration from the intolerant, and kindness from the unkind; yet strange, I am ungrateful to these teachers.
(Kahlil Gibran)

11 patches

Címkék: geek érdekes én elte szocializáció aspie csőrbizga

A bejegyzés trackback címe:

https://megabrutal.blog.hu/api/trackback/id/tr801446193

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Vaddi · http://barokeszter.hu 2009.10.12. 23:35:47

Kérlek szépen, én egy különös észrevétellel egészíteném ki rendkívül alapos és helytálló megfigyeléseid a liftről. Észrevettem, hogy a vállalati kultúrában nem köszönünk az idegennek a liftbe beszállva, ám mindig köszönünk, amikor valaki kiszáll. Nem tudom, ez más iparágakban is így van, mert még csak a médiában dolgoztam eddig, de MINDEN, ISMÉTLEM MINDEN cégnél ezt a tendenciát figyeltem meg. Részletezve: belépek az épületbe, jön mondjuk épp egy vadidegen arc (nem köszönünk), együtt várjuk a liftet (még mindig semmi), beszállunk a liftbe (vagy van kommunikáció, vagy nincs, ez itt most irreleváns) és aztán valamelyikünk kiszáll - és aki kiszáll, az elköszön, mire a másik visszaköszön! Ez a szabály akkor is él, ha többen tartózkodunk a liftben, esetleg két laza ismeretségekkel átszőtt csapat találkozik (nagyobb, 10-12 férőhelyes liftekben). Vajon mi az oka a jelenségnek? Elképzelhető, hogy a közösen megtett x emelet közös élményanyagot teremt? Netán az infó, hogy a másodikon szállt ki (=tehát a Blikk szerkesztőségbe megy), ismerőssé teszi őt számomra, mintha csak bemutatkozott volna (helló, én a Blikknél dolgozom!)?

Vagy mondjuk az informatikusok (vagy a telemarketingesek vagy az ügyfélszolgálatosok) a liftbeszálláskor is köszöntik az idegent - netán egyáltalán nem köszönnek kiszálláskor se? Vajon a helyzeten változtat az, ha magázós vállalati kultúráról van szó (pl. szállodamenedzsment, könyvelés)? A sajtóban munkálkodóknál nincs magázás, egyedül talán Vitrayt nem tegezném mondjuk le, tehát a liftköszönés problematikáját nem bonyolítja a kérdés, hogy a liftutastárs kora/státusza alapján nem tudom eldönteni, miként köszöntsem/szólítsam meg. Szóval, valami más lehet ez... de mi?

hmm... bazzeg, megint megihlettél!

nairobi1 2009.10.13. 13:50:11

a csaj azt várta, hogy kiszállva a liftből utánamenj aztán jól beakazd neki,így most te lettél valszeg az aranyos fiú a modoros blogról:)(nyilván tudjuk hogy nincs így)

btw deus ex kedvenc játékom,6szor nyomtam végig,és a menü zene a leghatalmasabb szerintem:)

semota · http://livewithit.blog.hu 2009.10.14. 22:09:22

@Vaddi:

én beszállva is szoktam köszönni, és ennek kizárólag az az oka, hogy súlyosan autista vagyok. ;) a másik oka az, hogy nem lehet tudni, hogy mikor futok bele valami idősebb, tekintélyes munkatársba, akivel később dolgom lesz. az sose baj szerintem, ha időnként akár túlzottan is udvarias vagyok.

MegaBrutal · http://lofaszkapitany.blog.hu 2009.10.14. 22:50:34

@Vaddi: Hát nem is tudom. Én is mintha azt figyeltem volna meg, hogy kiszálláskor köszönnek az emberek. De ugyanakkor előfordul, hogy beszálláskor is köszönnek. Majd igyekszem ezt megfigyelni a jövőben.

A magam részéről én mind a 4 variációt produkálom, és a helyzettől és a hangulatomtól függ, hogy éppen melyiket. Tehát van olyan, amikor beszálláskor és kiszálláskor is köszönök. Van olyan, amikor csak kiszálláskor, de beszálláskor nem. Van olyan, amikor ponthogy beszálláskor köszönök, de kiszálláskor nem. És néha olyan antiszociális hangulatban vagyok, hogy az is előfordul, hogy se beszálláskor, se kiszálláskor nem köszönök, csak kussolok.

"Elképzelhető, hogy a közösen megtett x emelet közös élményanyagot teremt?"

Muhaha! Talán ezzel jársz a legközelebb az igazsághoz. :D Gondolj bele. Együtt anyáztatok, hogy miért nem csukódik már az ajtó. Együtt néztétek végig, ahogy valamelyik emeleten beszáll valaki. Együtt néztétek a kijelzőt, amint a lift haladt. Habár ezek a közös élmények annyira relevánsak, hogy pár perc múlva már egyikőtök se fog rá emlékezni, de akkor mégis értékelitek az élet eme apró örömét és elköszöntök egymástól. ;)

semota · http://livewithit.blog.hu 2009.10.15. 20:03:00

Transzhumanizmus és társai:

Azt javaslom, hogy ne próbáld elárasztani a kollégákat már a lift előtt olyan dolgokkal, mint a transzhumanizmus. Ha már beszélgetni akarsz velük, mosolyogj kedvesen, kérdezgesd őket, és igyekezz olyan témákat felvetni, amik őket érdekelhetik. Ha azt látod, hogy a másik szívesen társalog veled, akkor később már komolyabb témákat is felvethetsz.

MegaBrutal · http://lofaszkapitany.blog.hu 2009.10.15. 20:11:37

@Ön: Amikor a transzhumanizmus előjött, akkor már a villamoson voltunk, és legalább 5 perce dumáltunk.

Hát igen - vajon milyen témák érdekelhetik őket? :S

peetmaster · http://nemdohanyzom.blog.hu 2009.10.21. 13:28:30

ez a liftköszönés-téma korrekt, valóban kiszálláskor köszönnek.

deep_fried 2009.10.25. 00:29:10

Szia!
Ó, hát kolis vagy, feneegyemegajódógodat.
A BME-n befelé, kifelé is szokás, tanárokat persze jónapottal.
Nekem 1 társkeresős csaj rendkívül nagy kihagyásokkal válaszol az emailemre, mondjuk a legnagyobb kb. 1 hét volt. De nem akar lerázni, hanem többnyire lelkes. De 1 fiút tanít most spanyolra; asszem ő valszeg "beljebb" van, mint én.

Hát ha valaki önként és dalolva elmondaná nekem, hogy ő jó eséllyel aspie, akkor azt elég alaposan megjegyezném (persze a 301.-et már nem)
De ez én vagyok, ő lehet hogy nem dob hátast tőle, mert már másokkal is foglalkozott. Namind1, nemtom.

Gondolkodtam, mi az a téma, amiről én örülnék, ha beszélgethetnék, nem nagyon van ilyen. Talán bizonyos pár mondatos tények, amiket jó lenne megosztani valakivel.

Egy új mondás általam:
Arról, ami érzelmileg érint, nem tudni beszélni,
és arról, ami érzelmileg nem érint, beszélni tudni:
Ez az unalmasság képlete.

Skulo · http://politoxi.blog.hu/ 2009.10.30. 19:48:06

Azért ne aggódj, egyszer még lehet egy barátnőd - már úgy értem, hogy egy igazi - csak szokj le arról, hogy a liftekben a liftekről beszélsz, a számtek órán meg számtekről. o.O

De legalább most már sok mindent értek. Látom, hogy fiatal vagy, ezt viszont még kinőheted! :)

Skulo · http://politoxi.blog.hu/ 2009.10.30. 19:59:16

Ja és ha már úgyis a szociális interakciók iránt érdeklődsz, akkor javaslom, hogy olvass Aronson-t, ha eleddig nem tetted meg. Jó könyv a Társaslény, élveznéd! :)

quantumboy 2009.11.02. 22:18:28

Az ASD-vel foglalkozó lányhoz lenne ötletem. Persze csak tipp.

Szóval elképzelhetőnek tartom, hogy bármennyire is érti, ismeri az ASD-t, számára az valami vizsgált dolog, munka. Olyan, mint egy NT építésznek egy "elborult agyú" építészeti stílus. Lehet, hogy munkaidőben órákig tudja elemezni, és könyveket tud róla írni, viszont munkaidőn kívül ő egy átlagos normális házban akar lakni, ahol jól érezheti magát.