MegaBrutal blogja

Jelenleg 3 fő csoportját különböztetem meg a kurváknak: klasszikus kurva (prostituált), apatikus kurva (hülye ribanc), intelligens kurva (hazug ribanc).

A kurva alapvetően nőnemű. A hímnemű változataikkal (hímringyó, tapló, menőcsávó, és a mucsai paraszt egyes módosulatai) ebben a posztban nem foglalkoznék. Meg alapvetően a nőstény kurvák érdekelnek, szexuális beállítottságomból adódóan. Számomra kritikus, hogy a kurvákat időben fel tudjam ismerni, hogy elkerülhessem/hatástalaníthassam őket, és megtehessem a megfelelő óvintézkedéseket ellenük. A hímringyókat meg jobb lenne, ha egy nőnemű fajtársam elemezné ki (lehetőleg olyan, aki nem kurva, csak hogy meglegyen az objektív nézőpont).

A klasszikus kurva az, akinek az a becsületes munkája, hogy szexuális szolgáltatásokat nyújtson pénz ellenében. Tiszta és átlátható tranzakciókat bonyolítanak le, így a maguk módján tisztességesek. Ők azok, akik a kurvák halmazából a legkevésbé kártékonyak a társadalomra nézve. Számuk nem haladja meg azt a szintet, amely aggodalomra adhatna okot, ráadásul a szakma állítólag nem is túlságosan csábító - sokan kényszerből (pl. anyagi válság) lesznek postituáltak.

A "ribanc" szó azoknak a kurváknak az általános gyűjtőneve, akik nem klasszikus kurvák.

Az intelligens kurva másik neve, a "hazug ribanc" nem egyértelmű, ugyanis a hülye ribanc is szokott hazudni. Viszont a hülye ribanc nem intelligensen hazudik, ezért valamivel könnyebb rajta átlátni, a hazug ribanc azonban készségszinten hazudik.

A különböző fajta kurvák között nincs éles határ, és tekintettel arra, hogy a klasszikus kurvaság inkább foglalkozás, mintsem életérzés, semmi sem zárja ki azt, hogy valaki prostituált és ribanc is legyen egyszerre. A ribancok halmazát pedig inkább úgy kell elképzelni, mint egy spektrumot, amely az intelligencián alapszik. A spektrum alsó részén helyezkednek el az apatikus kurvák, a felső részén pedig az intelligens kurvák. Holott pontos adatokkal nem szolgálhatok, megfigyeléseim szerint nagyjából így alakul a kurvák viszonya a nemkurvákéhoz képest az intelligencia függvényében.

Tehát a hülye lányoknak jelentős hányada kurva, méghozzá az apatikus fajtából. Aztán ha egyre távolabb megyünk a spektrumon az intelligens nők irányába, egyre kisebb arányban találunk kurvákat. A relatíve intelligens nők között ugyan jóval kevesebb a kurva, viszont azok már inkább az intelligens kurvák halmazába tartoznak. Nincs éles határ az apatikus és az intelligens kurvák között a spektrumon. A grafikon meg még mindig csak illusztráció, csak a görbe jellegét hivatott bemutatni. (Szóval nem tudod róla leolvasni, hogy vajon a zseni lányok között mennyi kurva van.)

A ribanc lét tulajdonképpen az egyetlen társadalmilag elfogadott női életforma. A lányok megszületnek, szépen felcseperednek, és úgy 12-13 éves korukban észreveszik, hogy kurvának lenni menő, hiszen azok a lányok, akik egy kicsit is "számítanak", mind kurvák. Így hát elkezdik megtanulni, hogyan is kell kurvának lenni. Ebben segítségükre vannak a különféle tinimagazinok, a televízió, és a megfelelő internetes portálok, és persze nem utolsó sorban a barátnők és a genetikailag kódolt ösztöneik.

Azt a folyamatot, amely során egy lányból kurva lesz, kurvulásnak nevezzük. A kurvulás többnyire automatikusan megy végbe, amely nem igényel gondolkodást. Minden lány ösztönösen tudja, hogyan váljon ribanccá. Úgy tűnik, hogy ez egy életérzés, amely veszélyesen vonzó, ragályos, és jelentősen kártékony. A ribancok az első számú felelősek az antikultúra terjedéséért, következésképpen a társadalom hanyatlásáért.

Az apatikus kurvák megtanulják, hogy ne gondolkozzanak, mert az ciki, inkább hallgassanak az ösztöneikre, ennek következtében kb. állati szinten fognak funkcionálni. Az apátia jelentős szerepet játszik a ribanc-mentalitás kialakításában. Valószínűleg enélkül nem is lenne lehetséges a kurvulás, mert ahol nincs apátia, ott kíváncsiság van, a kíváncsiság viszont gondolatokat követel, a gondolatok viszont elvezethetnének arra a megállapításra, hogy kurvának lenni valójában nem jó, így a lány máris kigyógyulna a kurvaságból (vagy történetesen inkább intelligens kurvává válna). Az apátia kialakításáért a csoportnyomás a felelős. A lányokat lehülyézik és kiközösítik, ha túl gyakran hagyják el értelmes, összetett mondatok a szájukat, hamar megtanulják, hogy csakis az érdekes, amit a fellow ribancok és a celebek érdekesnek találnak. Ráadásul teljesen fölösleges gondolkozni bármin is, hiszen azt a kevés gondolatot, amelyekről úgy vélik, mégis kell az élethez, készen az elméjükbe plántálják a barátnők és a média. A ribancok többnyire azzal vannak elfoglalva, hogy elég ribancosan nézzenek ki, és mind e mellett rendkívül büszkék arra, hogy sikerült elérniük, hogy ribancok legyenek.

A kurvákat nagyjából a környezetük alakítják. Vakon alkalmazkodnak ahhoz a viselkedésmódhoz, amelyet elvárnak tőlük. Sok kurva azt állítja, hogy egyedi, pedig csak arról van szó, hogy ők nem a közízléshez alkalmazkodnak, hanem egy megadott csoport ízléséhez, de az a csoport is ugyanolyan jellegű szabályokat ír elő a kurvulásra, mint a mainstream.

A ribancok gyakran közösülnek olyan férfiakkal, akiket nem ismernek. Pillanatnyi fellángolástól eltekintve semmilyen érzelem nem köti őket ezekhez a férfiakhoz. Ezt a férfiak általában jól ki is használják. A ribancok közösülhetnek élvezetből, illetve bizonyos célok elérése érdekében is - manipulatív képességük ijesztő, különösen az intelligens példányoké. Az empatikus képességük csak korlátozott mértékben működik, így előszeretettel szórakoznak a becsületesebb hím nemű egyedek érzelmeivel. Aki egy ribanccal komolyabb kapcsolatot próbál meg kialakítani, mint érzelemmentes közösülőviszony, az nagy valószínűséggel a ribancok játékainak áldozatává fog válni. (Például egy ilyen "játék" akár helyrehozhatatlan károkat is okozhat egy geek személyiségében.) A kurvák szemszögéből mindez csak puszta szórakozás, tulajdonképpen valószínűleg fel se fogják azt a kárt, amit okoztak. (Vagy ha fel is fogják, nem érdekli őket.)

Vitatkozhatnánk arról, hogy vajon hogyan lehetne megakadályozni a kurvulást egy adott személy tekintetében, és egyáltalán lehetséges-e egy ribancot kigyógyítani a ribanc létből.

The prostitute is not, as feminists claim, the victim of men, but rather their conqueror, an outlaw, who controls the sexual channels between nature and culture.
(Camille Paglia)

█

A geek srác régóta várta az alkalmat, hogy egyedül lássa a lányt, mert beszélni akart vele. Igaz, mára már nem látta sok értelmét a beszélgetéseknek. De azért örült, hogy itt van. Hiszen évek óta nem látta. Tudta, hogy nincs sok ideje, mert a lány barátai mindjárt visszaérnek. A fiú nagy levegőt vett. Nagyon izgult, hallotta a saját szívdobogását. Ezúttal valóban őszintén akart beszélni a lánnyal, hosszú idő után. Lassan odament tehát a lány padjához, és köszönt:
- Szia. - nem tudta palástolni a félelmét, hangja remegett, és magasabb is volt a kelleténél.
- Szia. - mondta a lány mosolyogva.
- Rég beszéltünk. - mondta a fiú.
- Hát ja. És amúgy mi újság feléd?
- Fejér Megyei Hírlap. - mondta a fiú vigyorogva.
- De gyökér vagy!
- Egyébként megvagyok, köszi. És te?
- Én is.
A fiú szerette hallani a lány hangját. De most szeretett volna véget vetni a small talk-nak, mert kevés az idő. Tudta, hogy ez a kedvesség, amit a csaj áraszt felé, hazugság. Nem igazi. Köztudott, hogy a lány utálja őt, csak ezt így szemtől szembe most nem szeretné kimutatni. Talán azért, mert fél a geek reakciójától, amit ráadásul most el se kerülhet, mert itt, a való életben nincs tiltás gomb. Tehát a srácnak el kellett érnie, hogy a lány az őszinte arcát mutassa, hogy elmondhassa neki azt, amit mondani akart.
- Tudod, emlékszel, amikor olyan... hülyén viselkedtem veled. Én nem akartam neked rosszat, csak... tudod...
- Ja, tudom: egy nagy idegesítő fasz vagy.
Sikerült! Viszont a geek szinte megijedt a hirtelen sértéstől, még annak ellenére is, hogy fel volt készülve rá. Összeszedte magát a válaszhoz. Nagyon nehéz volt neki ez a szituáció. Rettenetesen.
- De mégis miért? Mit ártottam én neked? - a fiú hangja még inkább remegett.
- Baszod, éveken át zaklattál, hát nem fogod fel, hogy nem vagyok rád kíváncsi? Na tipli!
A geek valóban nem értette ezt. Mindaz a szeretet, gondoskodás, és minden áldozat, amit a lány irányában közvetített, egyetlen szóval lett minősítve: zaklatás. Sehogy sem értette, hogy hogy lehetséges az, hogy minden igyekezete, amivel a lány szeretetét akarta kivívni, pontosan az ellenkező hatást váltotta ki, ráadásul úgy, hogy ő csak a végeredményről értesült. De még nem lépett le. Magyarázatot akart kapni, mert egyszerűen nem tudta feldolgozni ezt az ellentmondást. Nem értette, hogy ő miért rossz, és miért pont egy olyan személy mondja ezt neki, aki fontos számára - akit szeret. Ő igen is meg akarta érteni a lányt, és megismerni őt rendesen. De mindenek előtt valahogy el kéne érnie, hogy a lány megbocsásson. Még ha tudta is, hogy igazából ponthogy a lánynak kéne bocsánatot kérnie...
- Én ezt nem értem. Mivel érdemeltem én ki azt, hogy ennyire utálj? Amikor én annyit beszéltem veled, és annyi áldozatot hoztam érted...
- Már ezer éve utállak, mert idegesítő vagy! Most hagyj békén, jó? - a lány már szinte kiabált.
A geek érezte, hogy ez is egy meddő beszélgetés lesz. Hát semmivel nem lehet elérni azt, hogy a lány ismét szóba álljon vele? És igen, rossznak érezte magát. Hiszen ez a lány most szinte könyörög, hogy menjen el, de ő marad, mert muszáj választ kapnia. A kíváncsiság és a lelkiismeret nem hagyja nyugodni. Ez egy ördögi kör. Minél többet beszél a csajnak, annál több sértést vált ki, annál inkább növekszik a geek értetlensége és ezzel együtt a lány gyűlölete. Igen, hisz ez már gyűlölet. Ez nem olyan kis enyhe, múló utálat, amit az ember egy osztálytársa iránt érezhet. Ez kőkemény, zsigeri gyűlölet. Még az is elképzelhető, hogy a lány egyenesen a halálát kívánja. De mivel érte ezt el? Miért nem múlott ez el az eltelt 2 év alatt, amikor nem is beszéltek egymással? Hogyan tehetné ezt jóvá?
- De miért? - kérdezte a fiú megsemmisülten.
Ez volt az a pont, ahol MSN-en a tiltás következett volna. De itt a lány inkább kifakadt:
- Na ide figyelj, te egy üres, jellemtelen, gerictelen, fogyatékos kis gyökér senki vagy. Egy szar! Neked nincs lelked, egy zombi vagy, idegesítő kis faszkalap! Nem tudsz te semmi érdekeset, csak hülyeségekről tudsz beszélni, de azokról elviselhetetlenül sokat! És ne hidd azt, hogy ezt a világon bárki is elviselné! Neked nem lehetnek barátaid, nem érdemelsz egyet sem! És te csajt akarsz? Na ne röhögtess! Mégcsak nem is tudsz szeretni! Nem vagy rá képes! És milyen áldozatot hoztál te értem valaha is? Te sehogy se fogsz olyan csajjal találkozni aki elviselne! Na cső.
Ennyi masszív sértés hatására a geek ideges lett. Hasonló szituációban rendszerint távozni szokott, és valóban úgy érezte, hogy most is üdvös lenne ezt tennie. Benne is feléledt a gyűlölet, de tudta, hogy ez csak rövid ideig fog tartani, mert valami miatt nem képes az igazi haragtartásra. De ebben a pillanatban még a "Világ Zaklatója" díjért is bevállalta volna azt, hogy kimondja, amit gondol.
- És te mit képzelsz magadról?! Te jónak hiszed magad? Vedd tudomásul, hogy az, hogy nem tudom úgy kimutatni az érzelmeimet, ahogy te azt fel tudnád fogni, az nem jelenti azt, hogy nincsenek érzelmeim! Pedig hogy próbáltam neked bizonyítani... De nem, te még csak nem is tudod felfogni, hogy mit jelentettél számomra! Te vagy a korlátolt, mert te vagy az, aki nem képes meglátni, hogy mi vagyok valójában. Én nem vagyok üres, és nem is értem, hogy te hogy láthatsz annak, amikor én annyi mindent megmutattam neked magamból.
A lány értetlenül nézett. De valami miatt nem állította le a fiút. A fiú folytatta:
- Ellenben te? Mi az, amivel kitűnsz, mi az, amit alkottál? Te nem vagy produktív. Nem vagy kreatív. Egy időben talán az voltál, de most már annyira el vagy foglalva azzal, hogy tök ugyan olyan legyél, mint a többiek, hogy mindent eldobtál. Te tényleg egyedinek érzed magad? Azt hiszed nem vagy tömegember? Mikor szoktál te gondolkozni? Mikor szoktál te bármikor is kielemezni bármit is? Soha. Vagy nem vagy rá képes, vagy megtanultad, hogy gondolkozni ciki, mert akkor olyan leszel, mint én! És azt hiszed, hogy most magam miatt jöttem ide hozzád? Meg akartalak hallgatni. Talán, hátha segíthetek neked. Hátha egy kicsit is jobbá tehetem az életed, valahogy! Az áldozatokról: régen, minden telefonbeszélgetésünk számlája engem terhelt, mi a faszért költöttem egy fillért is, ha neked ez kellemetlen volt? A kibaszott CD-iddel, amiket neked adtam, én bajlódtam napokon keresztül! És baszd meg, hány gondolatciklusomat pazaroltam rád? Meg a kibaszott mozijegyek árával mi lesz? Én éveket adtam neked az életemből - gondolatokat, időt, és pénzt! És te mit adsz nekem cserébe? Lófaszt! De tudod mit, én nem kértem vissza ezekből semmit, csak egy kis megbeszülést, tiszteletet, szeretetet. Na ennyit erről!
A geek reménykedett abban, hogy ez, amit mondott, valahol a lány elméjében értelmezésre kerül. Tudta, hogy erről nem fog semmiféle visszaigazolást kapni. Nem fogja megtudni, hogy ezt a lány megértette-e. A geek most már tényleg távozni akart, mert már nem tudta elviselni azt a diszkomfort-érzetet, amelyet a helyzet kiváltott. Vörös volt az arca, szégyellte magát, a legszívesebben itt és most rögtön megsemmisült volna. A lány így szólt:
- Tűnj el!
- Szia! - hebegte a fiú, majd elfordult, és szinte futva hagyta el a helyszínt.

Hatalmas fájdalom, szégyenérzet, és lelkiismeret-furdalás lett úrrá a geek-en. Az, amit a lánynak mondott, csak tippelte. Még csak nem is ismeri őt annyira, hogy biztos lehessen abban, hogy helyesen elemezte a csajt. Igen. Évek után alig tudott róla valamit, pedig annyira szerette volna őt megérteni. Be kellett látnia, hogy tévedett! Akármilyen értéket is fedezett fel régen a lányban (a szépségén kívül), az vagy eltűnt, vagy soha nem is volt, csak elképzelte. Lehet, hogy valójában soha nem is szerette a lányt, csak egy hamis képbe volt szerelmes, amit róla alkotott. De hogyan tévedhetett ekkorát? Hiszen a lányban nincsen semmi! Ennyi erővel akármelyik lánynak elmondhatta volna a monológját, mert ő is ugyanolyan, mint a többi. De nem! Mégis mintha lenne benne valami más... De vajon mi? De ha van is, az valószínűleg nem jó. Mert ha jó lenne, akkor nem gyűlölettel reagálna a jóságra. Hogyan érthették ennyire félre egymást? Hogy lehet az, hogy mindezek után a fiú semmi a lány szemében?

De a geek-nek az is eszébe jutott, hogy mi van, ha ponthogy ő téved? Mi van, ha ő tényleg rossz? Mi van, ha tényleg nem érti a világot, és ő tényleg elvetendő? Lehet, hogy akármilyen értékesnek, kreatívnak, és értelmesnek látja magát, és a hozzá hasonló embereket, ő épp annyira értéktelen, üres, és értetlen. Lehet, hogy pont az a mentalitás a követendő, amit a lány képvisel. De a geek nem tudta megérteni ezt a mentalitást. Nem tudta, hogy lehet élni a gondolkodás, az elemezgetés, a megértés igénye nélkül, és hogyan adhatja át magát valaki annak a határtalan apátiának, ami a "normális" emberekre jellemző. Hiszen ő mindig is kíváncsi természetű volt. Hogy lehet az, hogy míg ő ennyire meg akarja érteni, hogy hogyan működik a lány, addig a lányt annyira nem érdekli a fiú, hogy még csak meg se hallgatja őt. Vagy ő tényleg ennyire érdektelen, unalmas - értéktelen? Valószínű, hiszen a lányt sem tudta meggyőzni az ellenkezőjéről. Eddig azt gondolta magáról, hogy ő szerethető, tehát ha eléri, hogy a lány megismerje őt, akkor az viszonozni fogja a szeretetét. Hatalmasat tévedett.

A fiú megbánta az egészet. Szégyellte magát. Egyik pillanatban a tévedése miatt - hogyan tisztelhetett ő ennyire egy olyan lányt, aki egyáltalán nem méltó arra, hogy foglalkozzon vele? Másik pillanatban amiatt, hogy zaklató vált belőle, ekkor furdalta is a lelkiismeret, hogy ő rosszat tett egy olyan embernek, akit szeretett. Egyik pillanatban magát látta bűnösnek, másik pillanatban a lányt. Talán soha nem lesz tudatában annak, hogy mi az igazság. A geek büntetése az, hogy ezzel a feloldhatatlannak tűnő kognitív disszonanciával az elméjében kell élnie, talán élete végéig.

Elkezdődött... itt a vég, mikor már senki, de senki nem ismer.
(A lány)

█

Ismerőseim körében közismert tény, hogy brutálmód rajongok a Half-Life című FPS-játékért, de ennek ellenére nekem mégsincs meg - rendesen. De ezt majd kifejtem alább. Az is tudható rólam, hogy egy ruppótlan kispöcs vagyok, tehát szeretném a szoftvert a lehető legolcsóbban beszerezni - főleg mostanában, hogy nehezebb az anyagi helyzetem, meg hogy már 2x is megvettem, és idegesít is rendesen, hogy nincs meg. Egyedül a Half-Life 2-vel követtem el azt a hibát, hogy megvettem akkor, amikor kijött, kurva drágán, és tök feleslegesen, mert gyenge volt hozzá a videokártyám. Érdemes várni egy kicsit, míg lemegy az ára. Sőt, az Orange Box-ot 3000 Ft-ért vettem meg Steam-en egy akció keretében, és abban is benne van a Half-Life 2, pedig a HL2:EP2 és a Portal miatt vettem meg.

Minden esetre a Half-Life 1-el kapcsolatban ért a legtöbb szerencsétlenség, nem csak anyagi vonatkozásban, hanem úgy egyáltalán. Szinte érthetetlen, hogy csoportosulhat ennyi balszerencse egyetlen játékhoz.

• Legelőször 2001-ben, ötödikes koromban találkoztam a játékkal, ez volt az első FPS, amivel játszottam. Egyből megtetszett, minden nap vártam, hogy végre leülhessek, és játszhassak az unokabátyám által beszerzett kalózmásolattal. Emlékszem, mennyire örültem, amikor túljutottam a BLAST PIT című chapter-en, már nem azért, mert az annyira nehéz volt, hanem mert kétszer is újra kellett kezdenem a játékot, mire sikerült eljutnom a chapter végéig. Unokabátyám szeret kb. kéthetente rendszerújratelepítést végezni, és sikerült pont beidőzítenie egy FORMAT C: -t, amikor én pont a BLAST PIT-nél jártam, és ugye elvesztek a mentések. Lehet, hogy a második alkalommal is reinstall volt, de az is lehet, hogy akkor törtek be a lakásba, és akkor vitték el a gépet. Erre már nem emlékszem, csak arra, hogy kétszer is elkezdtem a játékot úgy, hogy csak a BLAST PIT-ig jutottam el. Homályosak az emlékek. Az is lehet, hogy a második alkalommal történt, hogy a CD tulajdonosa elvitte a CD-t, merthogy kölcsönbe volt, az unokabátyám ugyan készített másolatot, de az nem működött. Akkor meg még ugye netünk nem volt, nem tudtunk crack-et letölteni.
• Unszolásomra az unokabátyámnak sikerült beszereznie még egy kalózmásolatot, de azt nem olvasta a CD olvasónk. Érdekes, hogy akkoriban a CD írás bizonytalan művészet volt, biztos a CD írók voltak szarok, ugyanis gyakran előfordult ilyen, hogy pl. egy CD író olyan CD-t írt, amit nem minden olvasó tudott olvasni.
• Azt hiszem hatodikos koromban láttam 2000 Ft-ért a Half-Life Game Of The Year Edition-t a Media Markt-ban. Mutert megfűztem, hogy vegye meg nekem. Amikor otthon nagy örömmel kinyitottam a dobozt, először feltűnt, hogy egy brutális karcolás húzódik végig a korongon. Ejha! De semmi pánik, a CD olvasó ennek ellenére hiba nélkül olvasta. Izgatottan vártam, amíg a progress bar végigfut a telepítőn, és indítottam is a játékot. A játék első alkalommal kéri a CD kulcsot. Beütöttem a CD tokba ragasztott cetlin lévő számsort, ügyelve minden karakterre. "Invalid CD key". Megpróbáltam még egyszer, még gondosabban ügyelve a karakterekre. Megint "Invalid CD key". Még megpróbáltam vagy 20-szor, kötőjelekkel és azok nélkül, volt amikor a kötőjelek helyére *-ot tettem meg + jelet, meg minden szart, de semmi. Visszavittük a CD-t a Media Markt-ba, ott szépen feltelepítették egy gépre, és meggyőződtek róla, hogy tényleg nem jó az a CD kulcs. Kinyitottak egy másik dobozt, és megadták az abba írt kulcsot. Azt elfogadta a program. Így szépen kicserélték az egész dobozt egy másikra, CD-vel együtt, mert hát ugye az eladó is megjegyezte, hogy milyen karcos. Ezzel a CD-vel már végre tudtam játszani. Így lett meg életem első jogtiszta Half-Life példánya.
• Később eljutott hozzám a Blue Shift című Half-Life kiterjesztés, de azt csak kölcsönbe kaptam. Aztán találkoztam az Opposing Force-al is, igaz, az csak kalózmásolat volt. Elhatároztam, hogy ezek is kellenek nekem.
• A Media Markt-ban találtam rá a Half-Life Generation Pack-re, amely tartalmazza az eredeti játékot, az Opposing Force-ot, és bónuszként a Counter-Strike-ot is, bár az nem tetszett. Megfűztem a fatert, hogy vegye meg, azt hiszem 5000 Ft volt. Így végre meglett az Opposing Force, és lett egy második Half-Life példányom. Sajnos a Blue Shift továbbra is hiányzott.
• Egy hónappal később, amint a Media Markt-ban sétáltam, felfedeztem, hogy kiadtak egy új Half-Life Generation Pack-et, amely már tartalmazta a Blue Shift-et is, ráadásul ha jól emlékszem, az ára is ugyanannyi volt. :D Hát bazmeg... Ezt már persze jóhogy nem vettem meg, csak anyáztam a levegőbe.
• Évek teltek el. Megjelent a Steam, megszűnt a WON. Ez két dologgal járt. Egyrészt többé nem lehet a Half-Life-al játszani multiplayer-ben, másrészt a játék frissítéseihez ezentúl csak Steam-en keresztül lehet hozzájutni. De semmi vész! Egyszerűen regisztrálni kell a Half-Life CD kulcsát a Steam-en, és akkor letölthetem a Steam-es verziót, amellyel multizni is lehet, és frissítések is jönnek hozzá. Hurrá! Az első CD kulcsra azt hiszem azt írta a Steam, hogy invalid. A másikat meg faszán odaadtam valakinek idő közben, aki regelte a Steam-en. Hogy miért adtam oda? Fingom sincs. Lehet, hogy nem gondoltam, hogy azért kell neki, hogy regelje Steam-en (mert hát a Steam előtt a CD kulcs csak a telepítéshez kellett, a Halál sem ellenőrizte, hogy egy CD kulcs hány embernek van meg). Az is lehet, hogy nem gondoltam arra, hogy valaha is regelni akarom a HL-t Steam-en, és azért adtam meg a kulcsot, de persze az is lehet, hogy naiv voltam, és rászedtek. Nem emlékszem már hogy volt. Tény, hogy volt 2 CD kulcsom, és egyiket sem tudtam regelni. Így a Half-Life nekem meg is van, meg nincs is. Ráadásul a Generation Pack-es kulcs nem csak a HL-t regelte volna, hanem a Steam-es Opposing Force-ot is megkaptam volna.
• Sokáig nem is érdekelt, hogy legyen egy autentikus Steam-es Half-Life-om (van valahol egy tört egyébként). Pár hónapja néztem ki a Half-Life 1 Anthology csomagot, de mivel szegény vagyok, mint az állat, és manapság már a szüleimtől nem kapok ilyenekre pénzt, magamnak kell összeéheznem az árát. Viszont éhezni is csak tanév közben lehet, mert ugye akkor kapok egyáltalán zsebpénzt kajára. Ez az Anthology majdnem olyan, mint régebben a Generation Pack, csak ebben a CS helyett a Team Fortress van benne, és alapból benne van a Blue Shift. Gondoltam várok. Hátha lesz egy weekend deal, amelyben pont az Anthology kerül leárazásra. Meg egyébként is, én úgy emlékszem, hogy amikor először néztem, még 15 euró volt a pack ára, és nem 12. Türelmes ember vagyok én. Minden hétvégén szorgosan nézegettem, hogy milyen weekend deal van, egy idő után meg lusta voltam bejelentkezni Steam-re, és felvettem a ValveNews nevű user-t (vagy botot?) Twitter-en, aki mindig tweet-eli az új Steam híreket. Ez tök jó, mert nem nekem kell nézegetnem, hogy mi van, hanem a TwitterFox a pofám elé tolja, ha van valami. Azonban valahogy egy kibaszottul fontos tweet elkerülte a figyelmemet. RSS-t meg nem rég óta használok, így nem voltam feliratkozva az RSS feed-re. Bizony, hónapokig vártam erre, de mégis lemaradtam róla. Csak én lehetek ennyire szerencsétlen!

Hát ez van. Bassza az agyam a dolog, de nagyon. Meg azért is lustultam el a Steam hírek figyelésével, mert egyre kevesebb esélyt láttam arra, hogy lesz ilyen weekend deal, alapból virultam, hogy már csak 12 euró a csomag ára, továbbá észrevettem, hogy árulják is az Anthology-t egy áruházban. Habár vaciláltam, hogy valószínűleg elég szar, és megbízhatatlan áruház lehet, hiszen több helyen is pontatlan adatokkal rendelkezik a termékről. De gondoltam, majd faszán elslattyogok az egyik ilyen áruházba, mert ahogy látom nem csak online lehet vásárolni, hanem a régi pofaodatolós módszer is működik, és az olcsóbb is. És akkor tényleg láthatom, hogy mit adnak a kezembe, mennyiért. Persze lehet, hogy nem kéne trükköznöm, mert a Steam a legkényelmesebb és legmegbízhatóbb.

De ez, hogy végre volt ilyen masszív árengedmény, és lemaradtam róla, az hihetetlenül idegesítő. Ha még olyan jómódú lennék, hogy azt mondhassam, hogy 1-2 ezres ide vagy oda, nem számít, de én kurvára nem mondhatom ezt. Nekem a zsebpénzemből vásárolt áru kevesebb kajálással jár, és bizony 1000 Ft-ból simán kijön egy ebéd (sőt, ha ügyes vagy, akkor még talán egy vacsora is telik belőle arra a napra). A számlámon eddig összegyűlt pénzt is úgy spóroltam, és még tartozom is egy muksónak.

Akármilyen hosszasan és körültekintően választasz is ki egy árucikket, ha megveszed, ugyanazt valahol feleáron fogod megpillantani.
(Lewi törvénye)

█

Tegnap hallottam egy rádióműsort a szaglásról. (Amúgy sosem szoktam rádiót hallgatni, csak akkor, amikor valaki beajánl nekem valami jó kis műsort.) Hangzottak el érdekes dolgok különböző kutatók szájából, említeném a legérdekesebbeket.

• Nincs egzakt mérték egy szagra - míg a fénynek (ebből következően a színeknek) és a hangoknak meghatározott frekvenciájuk van, nincs olyan dolog, amivel abszolút módon hivatkozhatnánk egy szagra. Egy színre hivatkozhatunk egy hozzárendelt név alapján, pl. "piros". Na most tudunk piros színt elképzelni anélkül, hogy egy konkrét tárgyra gondolnánk, tehát elménk csodálatos absztakciós képességét használva képesek vagyunk elvonatkoztatni a konkrét objektumoktól, amelyek piros színűek, és a piros színt elképzelni önmagában. Persze, mert a piros színnek meghatározott, abszolút fogalma van, amelyet a frekvenciája alapján határoztunk meg. Hasonlóképpen el tudunk képzelni pl. egy magas hangot anélkül, hogy elképzelnénk egy tárgyat, amely azt a hangot kiadja. Pl. azt mondom, hogy kurvaidegesítő nagyonmagas frekvenciájú szinuszjel, és mindenki nagyjából be tudja lőni, hogy miről beszélek. Habár nyilván pontos frekvenciákat nem tudunk elképzelni, de már a magas és a mély megkülönböztetésével is nagyon ügyesek vagyunk. És kurvára nem kellett elképzelnünk hozzá egy hangszórót (bár lehet, hogy sokan mégis megtették :p). A szaglással azonban szívás van, mert csak olyanokat tudunk mondani, hogy "rózsaillatú", "sültkrumpli illatú", "szarszagú", stb., tehát mindegyiket egy meghatározott objektumhoz tudjuk csak kötni. Ha kimondom, hogy "rózsaillatú", mindenki szükségszerűen hozzáképzel egy rózsát, mert nincs absztrakt fogalmunk a rózsaillatra. Vannak ugyan absztrakt fogalmaink, mint pl. "kellemetlen szag", meg ilyenek, de ezek csak gyűjtőnevek, amiket mindenki máshogy képzel el, tehát ezek nem egyértelmű hivatkozások. Még a magas frekvencia is sokkal pontosabb, pedig azért az is pontatlan - de egy magas hang elképzelésénél azért nem lehet túl nagyot tévedni.
• A szaglás a legősibb érzékünk. A szagmemóriánk kifejezetten jó, tehát ha érzünk egy illatot, amihez korábban egy konkrét emléket társítottunk, akkor eszünkbe jut az az emlék. Szagok által sokkal áthatóbban felidéződnek a régi emlékek, mintha képek vagy hangok által próbálnánk felidézni őket. Gondolj csak bele! Biztos volt már veled is olyan, hogy megéreztél egy szagot, amit évekkel ezelőtt éreztél utoljára, és eszedbe jutottak azok az alkalmak, amikor ezt a szagot érezted. Ez általában kellemes szokott lenni. De lehet kellemetlen is, pl. ha egy adott étel szagát pont akkor érzed, amikor elrontottad a gyomrodat, akkor ezt a kellemetlen szagok kategóriájába sorolod, és akár évekkel később is hányingered lehet attól a szagtól. Akármennyire éhes is vagy, és akármennyire kellemes is legyen az a szag.
• Vannak örökölt és tanult szagok. (Az örököltet lehet, hogy nem örököltnek hívták, most nem jut eszembe.) Tökre magától értetődő az egész. Az a lényeg, hogy az örökölt szagok közé tartozik a rothadás szaga, a szarszag, meg az ilyenek. Ezek az evolúció során belénk kódolódtak, mint kellemetlen, visszataszító szagok. Hiszen őseink már kiderítették, hogy nem tanácsos megenni a szart és a rohadó dolgokat, mert mérgező anyagokat tartalmazhatnak. A tanult szagok viszont olyanok, amikhez életed során társítasz élményt, így könnyen előfordulhat, hogy egy-egy szag az egyik embernek kellemes legyen, a másiknak meg kellemetlen. (Hehe, erről az jut eszembe, hogy az a jellegzetes "gépszag", amit pl. akkor érezhetsz, ha a gépház mögé dugod a fejed, miközben a gép üzemel, nekem tökre kellemes, míg az egyik szobatársam lenézően megjegyezte, hogy gusztustalan, hogy mekkora kocka vagyok, és ő, mint normális ember, igen is kellemetlen szagot szokott akkor érezni.)
• Embereket is megismerünk a testszaguk alapján. Az anya megismeri a saját babáját, a gyerek megismeri a saját anyját, ami külön vicces, hogy még akkor is, ha a szülés után rögtön elválasztották őket. (Fingom sincs, hogy ez hogy lehetséges.) Ami viszont még érdekesebb, hogy jelentősen befolyásolhatja egy ellentétes nemű személy megítélését az, hogy milyennek érezzük a testszagát. (A testszag alatt most nem azt illik érteni, amikor az ember már baromi büdös, mert nem fürdött, meg szúrós izzadságszaga van, hanem egy enyhébb testszagot, amit még kellemesnek is érezhetünk.) Erre még kísérletet is végeztek, és arra jutottak, hogy egy nő sokkal pozitívabban nyilatkozott egy muksó pofázatának dekorativitásáról, miután egy órán keresztül a muksó testszagát szagoltatták vele. A szag nélkül nem tetszett neki a muksó annyira. Ez a feromon-sztori. Állítólag attól is függ, hogy egy ellentétes nemű egyed testszagát kellemesnek, vagy kellemetlennek találjuk-e, hogy az illető mennyire illik hozzánk genetikailag. Előfordulhat az is, hogy nem tudunk együttélni a másikkal, mert valamit nem bírunk benne, de nem is tudjuk, hogy mit, és a válás után esik le, hogy az volt a baj, hogy az illető testszagát nem találtuk kellemesnek.

Ez nagyon érdekes, de engem egy kicsit el is szomorított, főleg úgy az utolsó pont. Gyakorlatilag ez bizonyíték arra, hogy mennyire állatok vagyunk, annak ellenére is, hogy mennyire intellektuálisnak gondoljuk magunkat. Az emberi elme egy paradoxon. Mi az, hogy én logikusan át tudom gondolni, hogy X személy kurvára nem illik hozzám, de az alacsony szintű funkcióim mégis arra kényszerítenek, hogy szerelmes legyek az illetőbe? Meg mi az, hogy pl. ilyen, hogy szag, szerepet játsszon a másik megítélésében? Most ennyi erővel valamilyen algoritmus alapján megtalálnám azt a csajt, amelyik meg illik hozzám, mondjuk úgy, kompatibilis velem, de mégis el kéne utasítanom, mert nem tetszene a testszaga? (Még mindig a feromonos cuccról beszélek, nem arról van szó, hogy a csaj szúrós izzadságszagot áraszt, mert az persze tényleg nem játszik.) És akkor ennek ellenére nyomorult kurvák után koslatnék, mert az ő testszaguk tetszene? Nem tudom átjön-e a probléma.

Az ember ugyan felül tudja vezérelni elméjének néhány alacsony szintű funkcióját, de korántsem az összeset. Valamikor bizony ezek az alacsony szintű metódusok végzik az ítélkezést az intellektualitásunk helyett. Gondoljunk csak az AS-esekre, akiket az NT-k ösztönszerűen utálnak. Még csak nem is tudatosul az NT-kben, hogy mégis mi olyan kibaszottul visszataszító bennünk, aszpikban. Kurvára nem arról van szó, hogy megismernek minket, és eldöntik, hogy szerethetőek vagyunk-e vagy nem. A tudatalattijuk már rég megbélyegzett minket, mire ők egyáltalán megtapasztalhatnák azt, hogy milyenek vagyunk.

És, mi emberek (mindenki, már nem konkrétan az AS-esekről van szó), nem mindig tudjuk meghatározni azt, hogy kit szeressünk, és kit ne. A szerelem a legsúlyosabb. Amikor kiderül, hogy tévedtünk, már késő, ugyanis az érzelmeinket (főleg az olyan erőset, mint a szerelem) nem tudjuk kikapcsolni.

Vajon milyen lenne, ha a tudatalattink fölött is hatalmunk lenne? Egyáltalán létezhet így egy elme? Ha igen, akkor vajon mennyivel lenne jobb az életünk, ha lehetőségünk lenne az alacsony szintű funkcióinkat felülvezérelni, úgy, hogy valóban mi döntsük el, hogy kit szeressünk, és kit ne? És nyilván, ezernyi dolog van, ami az ember testében lezajlik, és még csak tudomása sincs róla. Mi lenne, ha minden folyamatot uralhatnánk, ami bennünk zajlik? Lehet, hogy szarok maradunk egész addig, amíg el nem jutunk idáig - de az is lehet, hogy éppen azáltal válunk egyre értéktelenebbé, hogy egyre intellektuálisabbak leszünk.

The sign of an intelligent people is their ability to control their emotions by the application of reason.
(Marya Mannes)

█

Na, már nem engem, mint gyökeret kezelnek (pedig egyesek szerint üdvös lenne látogatást tennem a pszichiátrián), hanem a fogamat gyökérkezelik. Merthogy kirohadt szegény. És ez kellemetlen. Bassza meg, jó drága lesz a gyökérkezelés, de azért sem megyek TB-s sarlatánhoz az SZTK-ba, mert ott már egyszer-kétszer sikerült egy-két fogamat elbaszniuk a hanyag fogorvosnőknek. Ezúton is kurva anyjukat. Ami meg a fogszuvasodást illeti, javasolt még az elején megeszközöltetni egy tömést egy megbízható fogorvossal, mert a gyökérkezelés 3x drágább. Higgyétek el. Na most ez a fog, amit most gyökérkezeltetek, már évek óta rohadt, szerintem simán általános óta, vagy legalább 9. óta. Most amúgy királyul nyitva van az egész, ott tátong üresen a fogüreg, jó kényelmetlen, főleg zabáláskor.

Ami még említésre méltó, és emiatt nincs kedvem új posztot kezdeni, hogy kaptam egy e-mailt, hogy faszán fölvettek az ELTE kollégiumba, ráadásul ponthogy abba, amelyiket első helyen megjelöltem. Ez azért nagyon király, mert így ha minden igaz, egy koleszban leszek egy régi, még általános iskolából ismert barátommal. :)

Már csak azt kéne tudnom, hogy mégis mi a retek az a "kulturális hozzájárulás"?

A kollégiumi beköltözéshez szükséges: személyi igazolvány, 1 db igazolványkép, ideiglenes lakcímbejelentő, kulturális hozzájárulás.
(ELTE kollégiumi felvételi határozat)

█

A mucsai parasztasszony az ember egyik alfaja, mely képviselői arról ismeretesek, hogy anti-geek, konzervatív, láma, és nem mellesleg bunkó viselkedésükkel hirdetik az antikultúra térhódítását. Az "elnézést", a "bocsánat", és a hasonló jelentéstartalmú kifejezések használatát megtagadják, bár elvárják azt, hogy mások használják őket. Anti-geek jellemvonásukból adódóan úgy viselkednek, mintha megvetnék a technológiát, habár (mint mindenki) ők is használják azt, persze mivel lámák, elég ügyetlenül. (Egy mucsai parasztasszony számára még egy DVD lejátszó kezelése is problémát okozhat.)

A mucsai parasztasszonyok jó esetben felhalmozhatnak bizonyos mennyiségű tudásanyagot a humán kultúra terén, ami ugyan önmagában tiszteletre méltó lenne, ha az antikulturális megnyilvánulásaik nem rombolnák le az összhatást.

Megjegyzendő, hogy a faj neve nem utal az egyedek származási helyére. A mucsai parasztasszonyok nem feltétlenül Mucsa, vagy hasonlóan kulturált településekről származnak - a vérbeli mucsai parasztasszonyok akár Budapesten is jószerivel fellelhetőek. Továbbá a mucsai parasztasszonyok nem összetévesztendőek a hagyományos parasztasszonyokkal, akik (a mucsaiakkal ellentétben) dolgoznak is.

Egy tipikus mucsai parasztasszony ismertetésére jól szolgál a következő történet, amely bemutatja a szóban forgó faj minden felsorolt tulajdonságát.

Egy geek éppen a laptopján ügyködik a kollégiumi szobájában, 2 szobatársa jelenlétében. Igazából lényegtelen, hogy mit csinál - lehet, hogy már csak vicceket olvasgat a neten, de akár az is lehet, hogy éppen programot ír. Bár az anti-geek-ek és a geek-ek közötti kontraszt talán jobban érzékelhető akkor, ha feltételezzük, hogy a geek éppen programozik, hiszen ez az egyik legnemesebb dolog a geek számára, amit a laptopján művelhet.

A geek, tevékenységébe belefeledkezve alkot, amikor nem sokkal este 10 után kinyílik az ajtó, és a mucsai parasztasszony ügyeletes tanár tolja be pápaszemes, nem túl dekoratív pofáját szobaellenőrzésre. Ugyanis számba kell vennie azt, hogy a szárnyon mely diákok vannak jelen a szobájukban, és melyek nem. A 22:00 pedig a kollégiumi takarodó időpontja, amikor is a diákoknak illik elcsendesedni a kollégium házirendje szerint. A geek hátranéz (mert illik - a legszívesebben továbbra is a kijelzőt bámulná) és a mucsai parasztasszony megdöbbent arcát látja virítani az ajtónál, aki a következő mondatot löki ki a pofájának nevezett standard output-ra:
- Hát maga mit keres itt?
A geeknek alapból nem tetszik a köszönés hiánya, de az, hogy kérdőre vonják a létjogosultságát a saját szobájában, még inkább felviszi a pumpáját.
- Én itt lakom. - feleli a geek. A szobatársai bólogatnak, hogy ez tényleg így van.
A mucsai parasztasszony megnézi a szobaajtó mellett kifüggesztett fényképes névtáblát, és mivel csakugyan megtalálja rajta a geek pofázatát ábrázoló képet, emigyen folytatja.
- Tényleg.
A geeknek itt feltűnik az elnézéskérés hiánya.
- De miért nincs pizsamában? - kérdezi a mucsai.

A geek-et egyenesen felháborítja ez a kérdés, mert az még valahol rendben van, hogy este 10 óra van, meg takarodó, meg minden, de egy 20 éves geek-nek ez már hadd ne jelentsen kötelező, ellenőrzött szunyaidőt! Szivassák az ilyenekkel a 14-15 éves kilencedikes kispöcsöket, bár ezt a kérdést még nekik is bunkóság feltenni. A 20 éves, érettségizett diákoktól már legyen elég az, hogy elcsendesednek, és nem zavarják a többieket az alvásban. De ha már mindenképp ragaszkodunk a takarodó szigorú betarttatásához, akkor is inkább valami általános felszólítást illene ledarálnia, hogy "most már 10 óra van, kérem készülődjenek a lefekvéshez". Vagy ha a mucsai parasztasszony ragaszkodik a pizsama emlegetéséhez, akkor esetleg mondhatná azt, hogy "takarodó van, kérem vetkőzzön le pizsamára". Viszont a geek, így, hogy egyenesen kérdőre vonták, hogy miért nincs még pizsamában, egyenesen úgy érzi, hogy megsértették a személyes jogait. Mi köze van egy mucsai parasztasszonynak ahhoz, hogy a geek mikor mit csinál? Most komolyan válaszolnia kéne erre a kérdésre? Milyen már? "Elnézést kérek, de egy programon dolgozom, ami nagyon érdekes, mert...", amiből a mucsai nyilván semmit sem értene. Vagy mi van, ha ez lenne az őszinte válasz? "Elnézést kérek, csak épp most vertem ki a faszomat a vécén, és a becsült 10 perc helyett 20 percre sikerült a menet, így épp nem volt időm arra, hogy 10 előtt levetkőzzek." Érezhető tehát, hogy a mucsai kérdése igencsak a geek intim szférájába hatolt.

A geek továbbá alapjában véve irrelevánsnak találta a párbeszédet. Az értelmesebb felügyelőtanár ugyanis nem szívózik, csak konstatálja, hogy mindenki megvan, esetleg felszólít a kislámpák használatára a nagy lámpa helyett, jó éjt kíván és elmegy. Teljesen fölösleges szívózni a lefekvéssel meg a pizsamázódással. A geek sokkal fontosabbnak tartja a kódot, amin dolgozik, mint a hasonló értelmetlen, céltalan diskurzusokat, így gyorsan véget is akar vetni a szituációnak, hogy aztán ismét szeretett kódjának szentelhesse figyelmét. Ezért a geek, jelezve a szándékát, máris elköszön:
- Jó éjt, a viszontlátásra. - ezt elég nyomatékosan mondja ahhoz, hogy jelezze, hogy számára a párbeszédnek itt és most vége van. Jól tudja, hogy bunkó volt, de a bunkózást a mucsai parasztasszony kezdte, tehát jogosnak találja.

De a mucsai csakazértis folytatja:
- Hogy mondta? Ezt remélem rosszul hallottam!
- Jól hallotta. - lép be a geek ismét a párbeszédbe.
- Hogy lehet ilyen szemtelen? Inkább válaszolja azt, hogy "mert még nem vetkőztem le", de ne azt, hogy "a viszontlátásra"! Azonnal kérjen elnézést! Engem nem ráz le ilyen könnyen, én itt maradhatok reggelig is!
A geek egyrészt megrökönyödik azon, hogy milyen választ javasolt a mucsai az "a viszontlátásra" helyett, ugyanis pont a hasonló stílusú válaszokért rugdosták meg még annak idején az általános iskola második-harmadik osztályában, merthogy ez neveletlenség, még akkor is, ha valóban igaz az állítás. Hiába lenne praktikus olyan szempontból, hogy az ember nem avatja be a kérdezőt a magánéletébe, de ugyanakkor mégis igazat mond; az ilyen válaszokat már általános iskolás korában kinevelték a geek-ből. A geek megtanulta, hogy a "mert még nem vetkőztem le", és hasonlók helyett inkább üdvösebb hazudni. De most nem akart hazudni. Szerette volna érzékeltetni a mucsaival, hogy nincs joga ilyen módon megkérdezni, hogy miért nincs pizsamában.
Másrészt, a geek ismét felháborodott a mucsai parasztasszony viselkedésén, hogy még ő a szemtelen, amikor ponthogy a mucsai hatolt a geek intim szférájába, ráadásul még tetézte is a dolgot. Az, hogy kijelentette, hogy ő akár reggelig is itt maradna, az meg a hab a tortán. A geek a legszívesebben ezt válaszolta volna: "miért, az legális lenne?" A geek a szexuális jellegű zaklatásra gondolt, ami szerinte igencsak befigyel akkor, ha egy nőnemű tanár erőszakkal ott marad egy fiúkkal teli szobában éjszakára, ellehetetlenítve a szoba lakóinak békés életét. A geek nem találta szívderítőnek azt a gondolatot, hogy az idősödő, nem túl dekoratív, ráadásul anti-geek nő jelen legyen akkor, amikor ő pizsamára vetkőzik. Különben is, ha a mucsai parasztasszony faszt akar, akkor menjen a mucsai parasztokhoz.

Azonban a geek ezen a ponton feladta. Nem mondta ki a fejében megfogalmazódott kérdést. Egyrészt ezzel tovább folytatta volna a beszélgetést, pedig minél hamarabb ki akart lépni belőle. Ugyan szívesen elmagyarázta volna a mucsai parasztasszonynak, hogy miért válaszolta azt, hogy "a viszontlátásra", de a nőn látszott, hogy reménytelen eset, így a geek hamar lemondott a mucsai nevelésének szándékáról. A geek félt is valamelyest, mert alapból békés természetű, kerüli a konfliktusokat; azt meg még ne is említsük, hogy a tanárnő simán bebaszhat a geeknek egy fegyelmit a "neveletlen" viselkedéséért.

A geek tehát elnézést kért, így a mucsai parasztasszony nyert.

Hasonló jellegű az a történet, ami majdhogynem hetente lejátszódott, ugyanis minden hétfőn ez a tanár volt az ügyeletes. A történet csak annyi, hogy a mucsai parasztasszony a következőképpen "köszönt be" a szobába 10 óra körül:
- Kapcsoljátok ki a masinákat!
Teljesen ignorálta a geek és szobatársai aktuális tevékenységét - mi van, ha az aktuális dolog, amin munkálkodnak fontosabb, mint az ő pampogása? A geek most is úgy érezte, hogy a mucsai megsértette a magánterületét ezzel a paranccsal. Azért, mert a laptop a geek tulajdona - hadd döntse el ő, hogy mikor és hogyan kapcsolja ki vagy be a saját szobájában. (Igen, persze, 10 óra van...) A "masina" szó meg egyenesen sértette a geek fülét. Úgy hatott, hogy a mucsai parasztasszony egyáltalán nem tiszteli a geek foglalkozását, sőt, egyenesen lenézi azt. A "masina" szóval tulajdonképpen a nő egyaránt megszentségtelenítette a informatikát és a technológiát, azokat a dolgokat, amiket a geek tisztel. Továbbá a mucsai képes volt reklamálni, hogy a szoba lakói nem engedelmeskednek rögtön. Ugyanis a geeknek még le kell írnia az éppen megfogalmazódott programsort, el kell mentenie a munkáit, ki kell jelentkeznie a látogatott weboldalakról, és el kell indítania a leállítási folyamatot, ami után maga a leállás a geek laptopjában lévő kemény 128 MB RAM-nak köszönhetően egy-két percig is eltarthat. A mucsai láma ezt nem tudta, vagy nem érdekelte. Ő azt akarta látni, hogy a szavainak rögtön foganatja van, azt várta, hogy a gépek ki lesznek kapcsolva, mire befejezi a mondatot. Később a szoba lakói azonban rájöttek arra, hogy a mucsai parasztasszony akkora láma, hogy nem kell kikapcsolni a gépeket - elég az, ha lecsukják a laptopok tetejét, ugyanis a mucsai olyankor azt hiszi, hogy ki lettek kapcsolva.

Azt hiszem a leírt történetek kellőképpen prezentálják a mucsai parasztasszony jellemzőit. Nem szorul további magyarázatra az, hogy a szóban forgó faj miért anti-geek, miért láma, és hogy miért bunkó. Talán egyedül a konzervatív jellemző az, amit nem biztos, hogy minden kedves olvasó leszűr, ezért nekik külön elmagyarázom. Az első történetből látható (bár ami azt illeti a másodikból is), hogy az említett mucsai parasztasszony példány a konzervatív felnőtt-gyerek modell szerint értelmezte a leírt szituációt. Most egy pillanatra tekintsünk el attól a ténytől, hogy a geek 20 éves, tehát jogilag kemény 2 éve felnőtt, és a mucsainak már ezért is nagyobb tisztelettel kellett volna vele beszélnie. Nyilvánvaló, hogy a mucsai gyerekként tekintett a geek-re. A konzervatív felnőtt-gyerek modell szerint a felnőttnek mindig igaza van; sohasem ismerheti be a gyereknek, ha téved; továbbá a gyereknek minden feltétel nélkül, azonnal teljesítenie kell a felnőtt által kiadott parancsokat. A felnőtt egy supervisor, aki teljes mértékben felügyelheti a gyerek életét (pl. megkérdezheti, hogy miért nincs már pizsamában), és a gyereknek nincs joga megtagadni a választ, mert a gyereknek még nincs magánélete. Végezetül, a gyerek csak játszik, nem csinálhat semmi hasznosat és fontosat, különösen nem egy laptop előtt ülve. A gyerek által végzett tevékenység irreleváns, tehát bármikor parancsot lehet adni annak megszakítására.

Talán mondanom sem kell, hogy a történetekben a geek én voltam, a geek szobatársai pedig az én egykori jófej szobatársaim voltak. A mucsai parasztasszony is egy valós kollégiumi felügyelőtanár volt. Bár az első történetet megfényeztem egy kicsit, ugyanis úgy emlékszem, hogy nem programoztam azon a bizonyos estén. Lehet az is, hogy a szobatársaimnak segítettem a digitális technika háziban, ami legalább annyira fontos tevékenység, mint a programozás. Persze az is lehet, hogy tényleg nem csináltam semmi hasznosat. :p

Any sufficiently advanced technology is indistinguishable from magic.
(Arthur C. Clarke)

█

Úgy bírom az ilyen "a kép csak illusztráció, és kurvára nem hasonlít a termékre" dolgokat. Emlékszem annak idején az egyik nagy üzletlánc "vödör narancs" című akciójára. Arról szólt az akció, hogy volt egy piros vödör, és amennyi narancsot bele tudtál tömködni, annyit hazavihettél, fix áron. Minél jobban megpakolod a vödröt, annál jobban jársz! Igen ám, az emberek meg is nézték a szórólapot, és örültek ám nagyban, mentek is vödör narancsot venni. Csak az volt a bökkenő, hogy a valóságban azok a piros vödrök korántsem voltak olyan szép nagyok, mint ahogy a képen látszottak. A képen ugyanis felmosóvödör nagyságú vödör látszott, jól telepakolva sok-sok naranccsal, a valóságban pedig ilyen kis fagyisdoboz nagyságú vödrök voltak.

Ami még tetszik, azok az elkészíthető dolgok, amelyek véletlenül sem úgy néznek ki a valóságban, ahogy a dobozon látszik. Pl. guszta olajban süthető halrudacskák képe a dobozon, miközben a termék maga szétmállik sütés közben. (Azt hiszem eddig ez volt a legemlékezetesebb. Talán mondanom sem kell, hogy ehetetlen volt.)

Viszont amit most konkrétan bemutatok, az egy TESCO instant tea, méghozzá multivitaminos. Tessék megnézni, hogy hogyan néz ki a tea a dobozon, és hogyan néz ki valójában egy pohár "tea" elkészítve a termékből.

Azt nem értem az egészben, hogy ha ez egyszer...

• nem olyan színű, mint egy tea;
• nem is olyan ízű, mint a tea;
• esetleg multivitamin ízű üdítőre emlékeztet az íze

...akkor mi a reteknek akarják elhitetni velem, hogy ez tea? Megmondom őszintén, ha ezt "multivitamin ízű instant üdítőpor" néven árusítják, valóban a termékről készült képpel, akkor is megvettem volna. Akkor meg minek köntörfalazni?

A termék minőségét illetően: nem olyan rossz. El lehet fogyasztani. Bár meg kell jegyezni, hogy az ember nem is gondolná, hogy milyen brutálmennyiségű granulátum kell 2,5 dl vízbe, hogy abból iható minőségű folyadék keletkezzen. A termék doboza erről is hazudik: "A pohárba kb. 4 teáskanál granulátumot teszünk, vizet adunk hozzá és elkeverjük." Persze. Ha ráírják, hogy igazából minimum 12 kanál szükségeltetik, akkor az emberek nem fogják azt hinni, hogy a granulátumból jó sok "tea" elkészíthető (holott igazából csak harmadannyi), így kevesebb eséllyel veszik meg a terméket. Persze, mondjuk nem írták rá mekkora pohárra gondoltak - lehet, hogy háromnegyed decis pohárról van szó, abba tényleg elég lenne 4 kanál.

Egyébként rájöttem, hogy a granulátum ízletesebb magában elszopogatva, mint vízben feloldva. ;)

If you want to die healthy, you must starve to death.

█

Rodiel nemrég írt egy érdekes bejegyzést, amelyben kifejtette, hogy az embereknek nincs szabad akaratuk. Ugyan mostanában nem szándékoztam ezzel a kérdéssel foglalkozni, de mégis elgondolkodtatott a dolog, és úgy gondolom, hogy megvédelmezem Rodiel álláspontját, más oldalról is megközelítve a témát. Először is, idézem Rodiel bejegyzésének kulcsmondatát:

Nincs szabad akarat, azaz maga az akarat is véletlenszerű ill. a környezet által meghatározott kémiai és elektromos kölcsönhatások eredménye.

Én ebben egyedül csak a véletlenszerűvel vitatkoznék. Szerintem nincs olyan, hogy véletlen, mert minden kiszámítható - az, ami számunkra mégis a véletlen benyomását kelti, az egy olyan jelenség, amellyel nem rendelkezünk elegendő adattal. Nem tudjuk teljes részletességében, mindent számításba véve vizsgálni az adott jelenséget, így absztrakciót alkalmazunk, melynek során kijelentjük, hogy a vizsgált jelenség véletlenszerű. Nem tehetünk ennél többet. Még a leginkább természetközeli tudományágakban is be kellett vezetni a véletlen fogalmát, mert a tudósok egyszerűen nem tudják teljes egészében megérteni az Univerzumot. De az, hogy az ember felfogása határos, még nem jelenti azt, hogy vannak valóban véletlenszerű események.

Három-négy évvel ezelőtt gondolkoztam azon, hogy ha lenne egy olyan szuperszámítógép, amely végtelen kapacitással/sebességgel rendelkezne, és ismerné az Univerzumban lévő minden részecske, hullám, és egyéb dolgok (beleértve azokat is, amelyeket az emberiség még nem tud felfogni) aktuális állapotát, és ismerné a kvantumfizika minden egyes törvényét (azokat is, amelyeket még nem ismerünk), és még a kvantumfizikánál is alacsonyabb szintű tudományok (léteznek olyanok?) törvényeit is, akkor kiszámíthatná az Univerzum minden egyes részecskéjének sorsát. Ehhez persze lehet, hogy sok olyan dolgot is kéne tudnia a szuperszámítógépnek, amit az emberiség még nem ismer. Ha a szuperszámítógép rendelkezne olyan algoritmusokkal is, amelyekkel el tud vonatkoztatni a részecskéktől és hullámoktól, és fel tudná ismerni az ezekből felépülő nagyobb rendszereket is, akkor még azt is meg tudná mondani, hogy egyes objektumoknak mi lesz a jövőjük. Ez a szuperszámítógép meg tudná mondani, hogy mi lesz az emberiség sorsa, és neked, mint individuumnak, mi lesz a sorsod, de még azt is, hogy holnap után 14:31-kor mit fogsz csinálni. (Mint mondtam, ehhez rendelkeznie kéne a megfelelő elvonatkoztató képességekkel is.)

Az Univerzum egy zárt rendszer, és te, kedves Olvasó, minden tekintetben e rendszernek a része vagy. Minden egyes alkotóelemed az Univerzumban belül található, így a fentebb említett szuperszámítógép számításaiban kegyetlenül szerepelne minden egyes tényező, ami a te személyiségedet alkotja, alakítja. Tulajdonképpen az Univerzumban minden részecskének, következésképpen mindennek a sorsa már az Ősrobbanáskor eldőlt.

Az emberi agyban lezajló folyamatokat egymással kölcsönható részecskék okozzák, így a tudatot is, és a szabad akarat érzését. Mivel az ember személyisége része a rendszernek, és őt magát is anyag alkotja, gyakorlatilag nem tud önállóan gondolkozni. Az az érzés tehát, hogy szabad akaratom van, önállóan átgondolhatom és értékelhetem a számomra felfogott külvilág jelenségeit és eldönthetem, hogy hogyan reagálok rájuk, csak illúzió. Az, hogy valóban szabad akaratom van, azt feltételezné, hogy a tudatom, az elmém egy, az Univerzumon kívül eső helyen található - egy másik dimenzióban vagy egy párhuzamos Univerzumban, vagy egy olyan térben, amit mi el sem tudunk képzelni; és ez a kívül álló tudat valamilyen módon "remote control" kapcsolatban állna az agyammal. Így már igaz lenne az, hogy ezt a zárt Univerzumot tekintve, szabad akaratunk van. Ez jól megszívatná a szuperszámítógépünket is, mert nem tudna pontosan számolni - onnantól kezdve viszont az egész számítás értelmetlen. Az Univerzum belső szemlélőjének ugyanis valóban úgy tűnne, hogy az agyunkban lévő részecskék "véletlenszerűen" kölcsönhatnak egymással, mert a párhuzamos Univerzumból érkező sztohasztikus vezérlőjel közvetlenül nem áll kapcsolatban ezzel az Univerzummal, tehát kiszámíthatatlan.

De semmi ok a pánikra! Mentsük meg szuperszámítógépünket! Nehogy már olyan szerények legyünk, hogy megelégszünk egy Univerzummal! Szépen tanulmányozzuk át a párhuzamos Univerzumot is, és tanítsuk meg a szuperszámítógépünket az abban fellelhető elemek, és az azok közötti kölcsönhatások, és a két Univerzum közötti kölcsönhatások törvényeire is! Tekintsük így a két Univerzumot, mint zárt rendszert. Hogy van még több kölcsönható Univerzum is? Tanítsuk meg a szuperszámítógépünket az azokkal való számításokra is. Így megint csak ugyanarra jutunk, hogy nincs szabad akaratunk, ugyanis a másik Univerzumban lévő tudatunk úgyis részecskék és hullámok kölcsönhatásából áll, vagy esetleg olyan dolgok kölcsönhatásából, amiket az emberiség ma nem ismer. A másik Univerzum elemeire is ugyanúgy vonatkoznak valamilyen törvények, így azok is kiszámíthatóak. És itt a kulcsmondat - minden Univerzumnak vannak törvényei! Ezt a bekezdést direkt azoknak szántam, akik hisznek a természetfeletti dolgokban, ugyanis az ő szemléletük olyan, hogy ha ugyan nem is így fogalmaznak, de "Univerzumon kívüli" dolgokban hisznek. Csak az a gond ezzel, hogy a "természetfeletti" dolgokra is kell lennie magyarázatnak, legfeljebb nem értjük - de ezekre is vonatkoznia kell valamilyen törvényeknek, következésképpen ezek sem "állnak a természet felett", és a hiányzó törvények ismeretében bizony ezekkel is tudnánk számolni (már ha a felfogóképességünk megengedi).

Minthogy egyelőre semmi sem ad nekem okot arra, hogy higgyek abban, hogy a tudatom egy párhuzamos Univerzumban csücsül, visszatérek az "egy zárt Univerzum" szemlélethez.

Az emberi elme egy kibaszott Turing-gép. Egy szerkezet, amely reagál a környezetből érkező ingerekre. Mind az elme elemi részecskékből áll, mind az ingerek is részecskék bonyolult rendszerének kölcsönhatásainak eredményei. Ez nem meglepő, miután tudjuk, hogy az egész Univerzum elemekből épül fel, amelyek kölcsönhatnak egymással.

Ha mégis szabad akaratom van, akkor ugyanúgy szabad akarata kell hogy legyen az Intel x86 processzornak is, amely egy "JC <cím>" utasítás végrehajtásakor "eldönti", hogy betöltse-e az operandusban megadott címet az IP regiszterbe, vagy ne. Pedig a processzort alkotó logikai kapuk hálózata (amelyek megintcsak részecskékből állnak) úgy van megtervezve, hogy csakis akkor ugorjon a megadott címre, ha a carry flag értéke 1. A carry flag értékét pedig már rég meghatározták más kölcsönhatások - az előzőleg lefutott utasítások. A processzor tehát nem döntheti el önkényesen, hogy melyik legyen a következő utasítás, amit végrehajt, ahogy a mi elménk sem uralkodhat az őt alkotó elemek fölött.

Végezetül: én azt hiszem már túl vagyok azon, hogy ezek a dolgok érzelmileg is érintsenek. Sokan kellemetlenül érezhetik magukat, amikor belátják, hogy "hoppá, tényleg 'csak' gépek vagyunk", meg most akkor "nincs értelme az életnek", meg az egyéb intuícióellenes dolgokat, amelyek ebből következnek. Na ne már! Mitől legyen rossz érzésünk? Inkább vegyünk vissza az arcunkból, és ne gondoljuk azt, hogy mi vagyunk az Univerzum közepe. Attól függetlenül, hogy az Univerzum predesztinált, még nagyon szép rendszert alkot, és kurvajó dolog, hogy a részei lehetünk! Az embernek minden esetre nem kell abban a káros tudatban élnie, hogy az élete értelmetlen - az ember adhat értelmet a saját életének. Igaz, hogy az csak az Univerzumnak egy nagyon kis részére fog vonatkozni, és az is igaz, hogy mint leírtam, az élet értelmének megválasztása is csak illúzió, miután nincs szabad akaratunk. De illúziónak szép, meg kell hagyni, és úgy tűnik, nem is élhetünk enélkül. Aki valóban képes eldobni ezt az illúziót, az bizonyosan végez magával. Én nem szeretnék senkit sem erre bátorítani - tartsuk meg az illúziónkat!

Amíg ezt a bejegyzést írtam, abban tudatban voltam, hogy én döntöttem úgy, hogy megírom ezt a bejegyzést. ;)

Akinek ezeket sikerült megemésztenie, és úgy érzi, hogy meg tud maradni ebben a "tudom, hogy így van, de továbbra is úgy érzem" kettősségben, ami egyeseket már a duplagondolra emlékeztethet, az "szintet léphet" azáltal, ha elolvassa ezt is:
ViDe0 - A tudat kérdésének egyes problémáiról

További szép napot!

Mivel jelenleg nem tudjuk, hogy a fizikai elemekből miképp következhet a tudatosság, a dualisták érvelhetnek azzal, hogy a tudatosság nem is eredeztethető a fizikából. Ez a fajta érvelés azonban nagyon hasonlít a "hiányok istenére". A történelem során Istennek rendszeresen tulajdonítottak különböző szerepeket a Világegyetemben, ám a tudományos megismerés diadalai során egyre kevesebb szerep jutott neki.
(ViDe0)

█

Az utóbbi napokban nincs túl jó kedvem. Ennek több oka is lehet. Szerintem ezek eredője okozza az elkedvetlenedést.

• Valamelyik nap beszélgettem valakivel, aki nagyon valószínűsítette, hogy csak bemesélem magamnak, hogy aspie vagyok. Az volt a szar, hogy e mellett igen határozottan tudott érvelni. Első körben bebizonyította, hogy az AS betegség. (Na jó, azért az nem volt bizonyítás, viszont igen hatásos érv, ami az evolúcióra épül.) Tudtam arról, hogy lesznek ilyen emberek, de arra nem gondoltam, hogy ennyire okosak - vagy legalábbis ügyesek. Vagy az is lehet, hogy csak én vagyok béna, hogy még olyan vitákban is alul kell maradnom, amelyekben igazam van. Vagy az is lehet, hogy tényleg bemagyarázom. Egyik se szívderítő. Egyébként nem sikerült meggyőznie, inkább Semotára és Rodielre hallgatok, na meg ugye magamra, ugyanis én sokkal jobban ismerem magam, na de attól még szarul esett a dolog.
• Tegnap előtt volt egy beszélgetésem a nagynénémmel, és leesett, hogy ő azt akarja, hogy normális legyek. Eddig is cseszegettek, persze, viszont eddig nem így láttam a dolgot. Először valamilyen szinten azt gondoltam, hogy tényleg el vagyok cseszve. De most, hogy beszéltem olyan emberekkel, akiknek hasonló problémáik vannak, és mégis jól érzik magukat anélkül, hogy pl. "túlszocializálnák" magukat, továbbá perszeverálnak ezerrel, úgy gondoltam, hogy azért mégsem annyira elvetendő ez az életstílus, amit én művelek. Nem is tudom, lehet, hogy a családom azt hitte, hogy én majd ezeket kinövöm. Azt hittem, a nagynéném megértőbb lesz, miután hallott az AS-ről. De aztán leesett, hogy ő rohadtul természetellenesnek találja, hogy pl. nem járok bulizni, meg nem járok társaságokba, csak nagyon ritkán. Hiába sorolgattam azokat a szociális tevékenységeket, amiket a tanév folyamán végeztem, meg mégis csak, vannak barátaim, akikkel sokat szoktam beszélgetni, alkalomadtán sörözgetni, mozizgatni, pizzázgatni; ő azt mondta, hogy ez nem elég. Puff. Meghogy szerinte a társaság hiányzik nekem, mert "az ember társas lény".
• Attól sincs különösebben jó kedvem, hogy augusztus van. Sőt, villámgyorsan telnek a napok, produktivitás nélkül. Megint elbasztam egy nyarat, hurrá. Legalább a kibaszott ShitOS-al járnék előrehaladott állapotban, vagy legalább lenne egy csomó Lófasz-kapitány képsorom, de nem. Minden nap kreatív munka nélkül telik, mert mire az ember rá is szánná magát arra, hogy csináljon valamit, már vége a napnak, és fáradt. Amúgy tökre érdekes, hogy az idő mindig úgy felgyorsul a szünet közepe után. De tényleg, pl. a nyaralás előtt tökre jól telt az idő, és produktív is voltam, mióta onnan megérkeztünk, hirtelen eltelt majdnem egy hónap, de kurvagyorsan, én meg értetlenül pislogok.
• Valószínűleg nem tesz jót az éjszakai üzemmód sem, értem ezalatt a hajnali 4-5 körül való lefekvést. Ma pl. 4 és fél órát aludtam, mert 9-kor kelnem kellett, ugyanis volt a Stargate: Atlantis az AXN-en. Jól is tettem, hogy megnéztem. (Képzeljétek, McKay majdnem felemelkedett!) Viszont asszem a poszt megírása után megyek is szunyálni. Amúgy megfogadtam, hogy korán lefekszem (éjfél és hajnali 2 között), de egyre ritkábban sikerül ezt tartanom. Valahogy éjjel tök jó, nem is tudom miért, viszont gyorsan eltelik az idő éjféltől hajnali 4-ig.

Nem tudom mi derítene jókedvre. Talán az, ha produktív lehetnék, és hatékonyan kihasználhatnám a nyárból hátralévő időt.

Olyan furcsa, hogy tulajdonképpen ezt az állapotot, amelyben én vagyok (most már nem csak a nyarat értem, hanem úgy általában) én úgy fogom fel, mintha egy ideiglenes állapot lenne. Pedig elég régóta tart, és bizony valószínűleg még sokáig fog tartani, ha egyáltalán véget ér az életem vége előtt. Valahogy az van, hogy ott lebeg a szemeim előtt egy optimista jövőkép, hogy majd produktív és hasznos leszek a szakterületemen, megbecsült leszek, és persze lesz egy párom, aki hasonlítani fog rám, akivel majd megértjük egymást és erőt adunk egymásnak. Valószínűleg akkor lennék boldog, és nem akkor, ha társaságokba járnék nap, mint nap. Nekem szerintem elég annyi ember, akikkel most érintkezem, elég annyi barát, amennyi van, csak egy csaj kéne még, na meg persze a megbecsülés, produktivitás.

Day, n. A period of twenty-four hours, mostly misspent.
(Ambrose Bierce)

█

Kurvagyorsan telik az idő. Egyszerre csak a pofámba baszódott az augusztus, amiről ismeretes, hogy a nyár utolsó hónapja. Mostanában nemhogycsak a napok, hanem a hetek is villámgyorsan eltelnek, és tudván, hogy egy hónap kb. 4 hétből áll, rohadtul nem vagyok vidám.

Az augusztus olyan, mint a hetek vasárnapja, és a szeptember pedig olyan, mint a hetek hétfője. A párhuzamnak van jelentősége. Tanév közben ugye a vasárnap még ugyan szabad nap, de betölti egy rossz érzés, a tudat, hogy mi lesz hétfőn. Ez középiskolai korszakom korai szakaszában volt a legrosszabb, ugyanis akkor még úgy nyomultam, hogy vasárnap este felutaztam a kollégiumba, és ott aludtam. Meg hát akkoriban még nem élveztem a sulit (az utolsó két évben tök jól megszerettem ugyanis). Úgy tényleg nagyon sok volt egyébként, hogy egy héten csak 2 éjszakát aludhattam itthon, és a vasárnap is korán véget ért. Igen, korán. Nálam egy nap úgy éjfélig tart, esetleg 11-ig (most nyáron persze van, hogy hajnali 4-ig), de semmiképpen sem este 7-ig. Mert bizony, amikor én kitettem a lábamat itthonról, véget ért a nap, mert csak a vonatozás és a lefekvés maradt hátra. Sőt, még az előtte levő órákat is beárnyékolta a készülődés. Ennek kivédésére szoktam rá egy idő után arra, hogy hétfőn hajnalban utaztam fel Budapestre, és egyből a suliba mentem be a nagytatyóval együtt. Így volt egy király kis vasárnap estém, igaz, annak is volt azért valami kesernyés íze, de mégis csak vasárnap este volt. Kb. éjfélkor feküdtem le, 5 órát aludtam, tehát minden hétfőn zombi voltam. (A másik meg az, hogy mintha direkt velem basztak volna ki, az utolsó 3 tanévben mindig úgy alakult az órarend, hogy hétfőn volt nulladik. Volt, hogy egész héten nem volt nulladik, csak hétfőn. Csakazértis hétfőn, hogy nehogy már egy órával később kelhessek.) Látván zombulásomat, sokan megkérdezték, hogy "de hát miért nem mész fel a kollégiumba vasárnap?" Az még OK, hogy a nemkoleszosok megkérdezték, mert ők nem tudják becsülni az otthonlevés áldását (mivel állandóan otthon lehetnek), de ugyanúgy kérdezgették a koleszosok is. A vicces az, hogy a büdös életbe' nem tudtam elmagyarázni nekik a dolgot, hogy miért jó egy otthoni vasárnap este, egyesek kb. minden hétfőn feltették ezt a kérdést, én meg mindig daráltam a választ, egy idő után meg herótot kaptam a kérdéstől. Erre a jóbarátom azt mondta (aki persze szintén 80x rákérdezett a dologra), hogy "mert senki sem gondolkozik úgy, mint te". Ezen elgondolkoztam, hogy vajon mi a faszért gondolkozom ennyire másképp, legalább erre van már egy magyarázatom, sok kedves olvasóm tudja, hogy miről beszélek, a többieknek meg nem most fejtem ki...

Ezen bevezető után vegyük át, hogy miért annyira szar, hogy ilyen brutálisan gyorsan közeleg a nyár vége! Hát azért, mert azokból a dolgokból, amiket elterveztem, hogy nyáron művelni fogok (mert hát csak ilyenkor van időm) alig csináltam valamit. Illetve csak egy nagyon keveset. Ezek többnyire ilyen produktív tevékenységek, mint a programozás, írás, és ilyenek. Jó, mondjuk a blog írást is ide sorolom, ezt legalább csinálom az eltervezett dolgok közül. Meg gondoltam, fizikailag is megpróbálom kipihenni magam. Ez a project se halad valami jól. Azt is elgondoltam, hogy a nyáron ismét végig tolok egy-két nagy kedvenc játékot (pl. a System Shock 2-őt), meg esetleg elolvasok egy könyvet. Júniusban tényleg végig toltam egy játékot, a Jedi Knight II-őt, nagyon jó volt. Egyébként júniusban meg július elején még foglalkoztam a dolgokkal, aztán punnyadás, ami kb. a nyaralás után állt be. Emlékszem, a nyaralás előtt foglalkoztam az egyik projektemmel, akkor rá is álltam rendesen, de aztán a nyaralás kizökkentett a dologból.

Mindez azért szar, mert tanév közben tutibiztos, hogy nem lesz időm ilyenekkel foglalkozni, mert hát ha egyszer középiskolában sem volt időm, akkor egyetem alatt miért lenne? Az a baj, hogy tanév közben hétvégén sem nagyon tudtam érdemben dolgozni, mert ha épp rá is álltam valamire mondjuk szombaton, akkor azzal még tudtam foglalkozni vasárnap, aztán utána hétköznap nem, vagy csak keveset. Hétfőn, kedden még sokat gondoltam a dologra, de péntekre már kizökkentem, elment a kedvem, és gyakran előfordult, hogy nem jött vissza hétvégén. Egyedül egy projekttel tudtam érdemben foglalkozni a tanév alatt a laptopomon.

Shit, miért nem lehet a nyár hosszabb, illetve én miért vagyok ilyen szar, hogy nem tudok alkotni, amikor van rá időm?

Time is what we want most, but what we use worst.
(William Penn)

█

Tegnap érkezett ez a levél az eltéről.

Tisztelt Hallgató!

 

A felsőoktatási törvény és a HKR 39. §-a értelmében a Tanulmányi Osztály köteles értesíteni Önt arról, hogy ha a hallgató a szünetelés két féléves időtartamát követően sem regisztrálja/ aktíválja magát, a Tanulmányi Osztály megszünteti hallgatói jogviszonyát, törli a programtervező informatikus BSc szakról.

Kérem amennyiben tanulmányait folytatni kívánja a 2009/10. tanév őszi (1) félévében, mihamarabb tegye aktívvá magát az ETR-ben.

 

Budapest, 2009. július 17.

Persze, ezt tudom. Csak az a furcsa, hogy én már vagy július elején aktiváltam magam az ETR-ben. Ezt ellenőriztem is tegnap, az ETR szerint tényleg "Aktív (regisztrált)" vagyok. Úgy emlékszem, hogy akkor regisztráltam, amikor az ETR nyavalygott, hogy ismét meg kell erősítenem az e-mail címemet, és márpedig az az e-mail július 3-án jött. Mondjuk az is érdekes, hogy egy augusztus 3-án érkező levél július 17-ei keltezésű.

Megpróbáltam felhívni a Tanulmányi Osztályt, de természetesen nincsenek bent (mondjuk ne is legyenek nyáron), így hát hagytam egy üzenetet a fórumon, hátha valaki okos meg tudja mondani, hogy mi van, de eddig még nem válaszolt senki.

Most nem tudom, hogy mi ez. Lehet, hogy alapból mindenkinek kiküldik ezt, aki zsinórban 2 félévet halasztott, függetlenül attól, hogy már regelte-e magát, de az is lehet, hogy azoknak küldik ki, akik július közepén még nem regisztráltak. Ha az utóbbi a helyzet, akkor gond van, mert az ELTE téved, hiszen regisztrálva vagyok.

Jó lenne utánajárni a dolognak, nehogy az legyen már, hogy egy software bug miatt kibasszanak az egyetemről. De mit csináljak, ha a TO nem elérhető, és a fórumra se jár ilyenkor senki?

Programming today is a race between software engineers stirring to build bigger and better idiot-proof programs, and the universe trying to produce bigger and better idiots. So far, the universe is winning.
(Rich Cook)

█

Mostanában igen erősen perszeverálom a Terminátor univerzumot. Júniusban megnéztem az összes filmet, továbbá nézem a Terminátor: Sarah Connor krónikái című sorozatot is. Szép és megható történet (vagy inkább történetek), nekem úgy alapvetően tetszik.

Emlékszem, hogy még úgy kb. általános harmadikos koromban valaki megnézette velem a Terminátor 2-őt, olyan célzattal, hogy kiábrándítson a számítógépek iránti szeretetemből, ugyanis már annyi idős koromban is sokat ültem az akkori 286-os gépem előtt. Hát nem jött be. Sőt, most, hogy érettebb fejjel is megnéztem a T2-őt, merthogy nem sokra emlékeztem belőle, elég meghatónak találtam. Például a végén van egy jelenet, amin könnybe lábadt a szemem (pedig azért ritkán szoktam filmeken sírni): az a fájdalmas búcsú a jó terminátortól, ahol elhangzik az a mondat, hogy "Most már tudom miért sírtok... csak én sohasem tudok sírni".

Negatívumként azt tudnám megemlíteni a Terminátorral kapcsolatban, hogy itt-ott igencsak logikátlan a cselekmény. Kezdjük ott, hogy egy AI-t miért kötnek rá rögtön a katonai fegyverrendszerre? Ez olyan, mintha pisztolyt adnánk egy gyerek kezébe. Természetes, hogy nem fogja becsülni az emberi életet. Mondjuk igaz, az emberek nem tudták, hogy az AI időközben öntudatra kelt. Ezzel az a bökkenő, hogy az emberek tudták, hogy milyen rendszert terveztek, és számolniuk kellett volna ezzel a lehetőséggel. (Egyáltalán érdekes az, hogy valami öntudatra ébredjen, aminek alapból nincs öntudata - de ezt majd kifejtem egy jövőbeni posztban.) Ha viszont tudták, hogy az AI öntudatra ébredhet, akkor először zárt környezetben tanítaniuk kellett volna, és nem rögtön rákötni a katonai fegyverek vezérlőrendszereire. Egy kutyát is be kell tanítani azelőtt, hogy drogot kerestetnénk vele, vagy odaadnánk egy vak embernek.

Továbbá olyan alaposan szétkúrták az idővonalat az össze-vissza küldözgetett ellenállókkal és terminátorokkal, hogy olyan szép időparadoxonokat idéztek elő, amelyeket nehéz lenyelni. Nem tudom mennyire előnyös a Skynet-nek vagy az ellenállóknak az, ha összeomlik az egész Univerzum a kibaszott időparadoxonoktól. Eleve hogy lehet az, hogy valaki visszaküld egy nála fiatalabb embert, hogy az megtermékenyítse az anyját, hogy ő maga megszülethessen? Király! Küldj vissza egy random muksót az időben, hogy az apád lehessen! Ennél már csak az lenne durvább, ha maga John Connor ment volna vissza megbaszni a saját anyját, és akkor ő lenne a saját apja.

Még az is feltűnt a Terminátorban, bár leginkább a sorozatban, hogy már-már erőltetetten sulykolják a gépek utálatát. Tulajdonképpen egyenesen fajgyűlöletről van szó. Hányszor anyázzák szegény Cameron-t, aki ponthogy a jó oldalon áll, a gépies, aspoid megnyilvánulásai miatt? Meg alapból csak azért, mert AI? Ha gépiesen viselkedik, akkor az a baj, ha NT-like emberi viselkedést vesz fel, akkor meg néznek rá, hogy "mit képzel ez magáról, azt hiszi kiérdemli, hogy embernek tekintsük"? John is a szükségesnél jóval távolságtartóbban viselkedik vele, holott a csaj már jópárszor megmentette Sarah és John Connor seggét. Továbbá az is látszik a csajon, hogy igenis érdeklik őt az emberek. Meg akarja tanulni, hogy az emberek miért viselkednek gyakran olyan illogikusan, hogy miért nem teszik meg mindig azt, amit kéne, illetve miért tesznek fölösleges dolgokat. Igaz, hogy később azért közelebb kerülnek egymáshoz valamelyest, sőt, van hogy John menti meg Cameron-t, de számomra még így is zavaró a távolságtartás. A leginkább Sarah viselkedése ellenséges, ő állandóan baszogatja a terminátorcsajt, hogy "te ezt nem értheted, mert gép vagy". Én sokkal nagyobb csodálattal tekintenék az AI-ra, és inkább megpróbálnám megérteni és tanítani.

Végezetül szeretnék kommentálni egy szép idézetet Sarah Connor-tól, amit a Terminátor 2-ben mondott. Egy tudósnak intézi a következő monológot:

Persze. Honnan is tudhatnák előre? A magukhoz hasonlók csinálták a hidrogénbombát. Az ilyen mocskok, az ilyen mocskok találták ki. Azt hiszik, hogy alkottak. Fogalmuk sincs róla, hogy mi az: alkotni. Életet adni - érezni, hogy növekszik ott belül. Csak azt tudják hogyan kell ölni és pusztítani.

Eredeti szöveg szerint is, hogy full-os legyen a hatás:

Yeah, right. How were you supposed to know? Fucking men like you built the hydrogen bomb. Men like you thought it up. You think you're so creative. You don’t know what it's like to really create something. To create a life. To feel it growing inside you. All you know how to create is death and destruction.

Emlékszem, hogy ez egyenesen fájt. Kedves Sarah! Ezeket a szavakat én, MegaBrutal, személyes sértésnek veszem. Persze nem vagyok tudós, de egy neurális hálózaton alapuló processzor megalkotását én is kreatív tevékenység-ként tartom számon, és boldog lennék, ha akkora király lehetnék, hogy én is előrébb tudnám vinni az emberiséget egy kis lépéssel - mert hát ezt teszik a tudósok. Ellenben amit te csinálsz, dugás és gyerekszülés, szinte bármelyik nő meg tudja csinálni rajtad kívül. Nézz körül a nyomornegyedekben, ahol a kulturálatlan, de kreatív parasztasszonyok hétszer is megcsinálták azt, amit te csak egyszer. A destruktív tudósembereknek meg egyenként a kurva anyjukat, amiért feltalálták a védőoltásokat, amelyekkel jelentősen csökken az esélye annak, hogy John Connor a születése utáni fél éven belül megdögöljön.

A Terminátorban azért küzdenek, hogy ne találják fel az AI-t, így ne jöhessen létre a Skynet. Ez lehetetlen. Akármit is tesznek, mindig csak elodázni sikerül a dolgot, és a végtelenségig nem lehet odázgatni. Ha nem történik katasztrófa, amely idő előtt kipusztítaná a bolygót, nincs az az isten, ami megakadályozza az emberiséget abban, hogy megalkossa a mesterséges intelligenciát. Mert az emberiség végtelenül kíváncsi és hiú, és fejlődésének egyik mérföldköve az AI megalkotása lesz. A kérdés csak az, hogy ha eljön az idő, vajon milyen lesz az az AI? Olyan, mint SHODAN, vagy inkább olyan, mint Helios? Vajon idővel, felváltják-e az embereket a gépek? És ha tényleg lesz egy Skynet, aki úgy dönt, hogy kipusztítja az emberiséget, vajon igaza lesz-e?

Nemrég Semotával volt egy érdekes beszélgetésem a mesterséges intelligenciákról, és feltett néhány érdekes kérdést. Elhatároztam, hogy a jövőben ismertetni fogom az általam ismert mesterséges intelligenciákat a blogon. Nem tudom mennyire van értelme ilyesmiket írogatnom, de kedvem van hozzá.

A Terminátort meg nézzétek, mert felvet néhány érdekes kérdést az emberiség jövőjével kapcsolatban, és összességében nagyon király! Persze, persze, sok rosszat írtam most róla, de hát ez van, ezeket éreztem relevánsnak, hogy leírjam, de attól még szeretem a cuccot.

An invasion of armies can be resisted, but not an idea whose time has come.
(Victor Hugo)

█

Faszér' kell nekem bash.hu-t olvasnom. Ugye fel vagyok iratkozva a feed-re. Tényleg vannak rajta igazán poénos dolgok, de ma benyomtak egy olyat, hogy megrökönyödtem. Íme:

Márk üzenete:
ezt figy ezen besírsz
Márk üzenete:
megtörtént eset
Márk üzenete:
barcson van egy család és nekik van egy kutyájuk
Márk üzenete:
a kutyának már nagy volt a szőre és le akarták vágni, de a kutya nem hagyja magát
Márk üzenete:
és gondolták kihívják az orvost h altassa el és akkor le tudják vágni a szőrét
Márk üzenete:
kijön az orvos, elaltatja, levágják a kutya szőrét. eddig oké minden
Márk üzenete:
de látják h a kutya csak csak nem kel fől
Márk üzenete:
gondolják főlhívják az orvost és megkérdezik h mi van a kutyával
Márk üzenete:
mondják az orvosnak h nem kel fől a kutya
Márk üzenete:
erre az orvos
Márk üzenete:
az bebaszna mert elaltattam : DDDDD
 .Livi üzenete:
OMG!!!!!!!!!!!XD

Forrás: bash.hu/#75712

Na most ennek a gyöngyszemnek a pontszáma jelenleg +85, mondjuk én azért nyomtam neki egy mínuszt. Feed-en kaptam a cuccost, tehát ez egy új bejegyzés, és annyira tetszik a népnek, hogy máris ennyi pozitív szavazatot kapott.

Pedig kíváncsi vagyok arra, hogy mégis milyen emberek tudnak ezen röhögni. Mondjuk úgy önmagában viccnek nem lenne rossz, de a mesélő szerint ez egy megtörtént eset. Nem értem mi a vicces azon, hogy egy család egy félreértés következtében elveszített egy családtagot. Én különösen érzékeny vagyok az ilyenekre, mert van egy macskám, és tudom, hogy egy házikedvenc igencsak az ember szívéhez tud nőni.

Ezzel szemben sok majom tud röhögni házikedvencek halálán, különösen a macskákra jár rá a rúd. Nyilván az elmesélt történetben a család is hibás, hogy nem tették egyértelművé az állatorvos számára, hogy hogyan is értik az altatást, hiszen köztudott, hogy ezt két féle képpen lehet értelmezni az adott szituációban. De hogy az emberekben ne legyen annyi empátia, hogy inkább elszomorodna a történetet olvasván, az imho elég baj. És még az aszpikra mondják azt, hogy nem képesek empátiára... Bár nem is tudom, hogy ez a dolog a taplóparaszt vs. értelmes ember, vagy az aspie vs. NT kérdést érinti-e, vagy esetleg mindkettőt.

Death is terrifying because it is so ordinary. It happens all the time.
(Susan Cheever)

█

A minap írtam egy üzenetet egy régi, általános iskolai osztálytársamnak. Eredetileg egy linket akartam neki küldeni, de arról a linkről erre a témára asszociáltam, így kifejtettem neki ezt is. Hát a levelet közvetlen, baráti hangvételben írtam, meg valahogy úgyis olyan laza hangulatban voltam akkor, ez látszik is a sok káromkodáson (muhaha). Általában azért nem szoktam ilyen töményen káromkodni, de ez most így sikerült, remélem senkit se zavar (beleértve az eredeti címzettet is).

Íme a releváns részlet a szóban forgó levélből:

Amúgy ha már itt tartunk, bassza is a pofámat, hogy mennyire primitív ez a kibaszott emberiség. Az Internet kurva jó dolog, simán lehetne használni társkeresésre, viszont az emberiség még mindig nem alkotott olyan társkereső rendszert, ami használható is. Láttam egy olyan "kulturált" társkeresőt, hogy kb. minden külső tulajdonságra volt kérdés, még olyan is volt, hogy borotválod-e a fanszőrzeted, vagy fazonra nyírod. (Komolyan!) De belső tulajdonságra meg kevés kérdés volt, és azok is szarok voltak. Ilyen alapvető kérdések voltak ugyan, hogy konzervatív vagy-e, vagy liberális, meg hogy milyen a vallásod, de ennél mélyebbre hatoló kérdések nem nagyon voltak. Pedig fontos, hogy legyen kurvasok checkbox, ami alapján szűkítheted a kritériumokat. Szerintem épp ez lenne az egésznek a lényege, hogy megmondhasd, kik érdekelnek, és hogy csak azokat dobja ki. De rettentő felszínes szar volt az az oldal. Amúgy oda is a kurvák regeltek fel, nem is értem. Ha laza keresési kritériumokat adtam, kb. csak kurvák jöttek ki, ha szigorúakat, akkor meg nem volt találat. Btw ez a love.hu volt, csak szólok előre, hogy szar.

Nem tudom te hogy vagy vele, de engem rohadtul idegesít, hogy a tudósok megajándékozták az emberiséget a technológiával, a kibaszott birkák meg nem is tudják használni. A technológia csodálatos dolog, és sokkal több lehetőség rejlik benne, mint amennyit kihasználunk. De ezek a barmok inkább megszentségtelenítik. Érted, telekommunikáció rules, és mire használják? Hogy a nyomorék Győzike pofáját sugározzák az emberek szemébe. Aztán azt már hadd ne említsem, hogy az általam imádott IT-vel mi a helyzet... Ez olyan, mintha adnál valakinek egy kulturált könyvet, amiben valami értékes tartalom van, az illető tanulhatna belőle, de ő inkább kitépné a lapjait és kitörölné vele a seggét.

We have also arranged things so that almost no one understands science and technology. This is a prescription for disaster. We might get away with it for a while, but sooner or later this combustible mixture of ignorance and power is going to blow up in our faces.
(Carl Sagan)

█

Érdekes, hogy az ember mire bukkanhat rá régi könyvjelzők között. Meg úgy általában a neten, rég nem látogatott helyeken. Ezt a kérdést 2 éve tettem fel a Yahoo! Answers weboldalon, de már rég elfelejtettem. Még most is egyetértek akkori önmagammal, bár ma nem így fogalmaznám meg ezeket a gondolatokat. (Kezdjük ott, hogy szerintem ennél tudok színesebben is fogalmazni angolul, habár már akkor is megvolt a nyelvvizsgám, szóval akkor valószínűleg csak rossz passzban lehettem.)

Néha jó benézni a régi könyvjelzők közé (ezt pl. ott találtam), és néha szintén érdemes egy Google keresést indítani a saját nevünkre/nicknevünkre. Sok érdekes dolgot találhat az ember, amiről már meg is feledkezett.

Time, Dr. Freeman? Is it really that time again? It seems as if you only just arrived.
(G-Man / Half-Life 2)

█

Örömmel látom, hogy virágzik a geek kultúra. Vannak annyira kreatív egyének is, akik arra is képesek, hogy kedvenc perifériáikat éneklésre késztessék.

Az első alkotás főszereplője egy floppy-meghajtó, amelyik elzenéli nekünk Darth Vader indulóját. Kíváncsi vagyok arra, hogy a muksó hogy csinálta, bár feltételezem, hogy írt egy király programot, ami olyan vezérlőkódokat küld a floppy-meghajtónak, amelyek ezeket a hangokat okozzák. Sajnos az eredeti szerző ismeretlen, a videó feltöltője jelezte, hogy nem ő készítette az alkotást.
https://www.youtube.com/watch?v=X4SCSGRVAQE

A második videón is egy floppy-meghajtó szerepel, amelyik egy általam ismeretlen rockszámot prezentál. Lehet, hogy saját szerzemény? :D
https://www.youtube.com/watch?v=RK1DIyruBZI

Rendben, a floppy-k után jöjjön egy szkenner, amely eldalolja nekünk az Örömódát.
https://www.youtube.com/watch?v=n8W2AxXfbvM

És most következik a legdurvább. Láttunk már perifériákat szólóban zenélni, de mi van akkor, amikor bandát alapítanak? Íme egy veterán hardverekből álló banda, amely bemutatja nekünk sajátos Radiohead feldolgozását. Megjegyzem, hogy a videó első perce csak zajokból áll. Hát igen, kell egy kis idő, amíg a rendszer bebootol. Tekintsünk hát e folyamatra akkora tisztelettel, mint az emberekre szoktunk, amikor hangolnak. (De akit nagyon idegesít, az ugorja át. :p)
https://www.youtube.com/watch?v=pmfHHLfbjNQ
(Aki kíváncsi az eredeti számra is, az itt meghallgathajta:
https://www.youtube.com/watch?v=1ky1td3_6LY)

Szerintem a geek-ek mindig is híresek voltak kreativitásukról, és hát nem meglepő, hogy vannak ilyen muzikális alkatok is. Sokat dolgozhattak az itt bemutatott projekteken. Respect!

The world is but a canvas to the imagination.
(Henry David Thoreau)

█

Már rég óta foglalkoztatott a gondolat, hogy blogot indítsak. Annak idején a honlapomra is írtam néhány olyan "hírt", ami inkább egy énblogra illett volna, bár ez nem volt jellemző - ott inkább az új alkotásaimat jelentettem be. Mostanában sok bloggal találkoztam, tegnap végig is olvastam egy egészet. (Na jó, csak 20 bejegyzés volt rajta. :D) Alapvetően jó ötletnek tartom ezt a blogolást, ami eddig visszatartott, az inkább az, hogy "WTF? Ki a retket érdekelnék én? Mit tudok én írni, ami érdekes?" - ahogy látom nem én vagyok az egyetlen, aki ezeket a kérdéseket felteszi. De mégis láttam egy-két egész olvasott énblogot.

Mondhatnám azt, hogy nem érdekel, ha a kutya se fog olvasni, mert ezeket a dolgokat úgyis magamnak írom le, stb. De ez csak védekezés lenne - előre is. Igen is szeretném, hogy olvassanak. Hátha van azért pár ember, aki nem tartja teljesen érdektelennek, hogy mi a retket gondolok az kibaszott nagyvilágról. Persze tudom, ez amolyan egoista gondolatnak tűnik, sőt, egyenesen úgy hangzik, mintha én azt gondolnám, hogy érek valamit, de ez van. Igen, megengedtem magamnak, hogy ezt leírjam. Az én blogom az én váram - itt én vagyok a király.

Tehát nem kicsi a valószínűsége, hogy ez a blog amúgy teljesen érdektelen lesz, de azért legalább elmondhatom, hogy megpróbáltam. A blog jellegéről annyit, hogy lesz rajta mindenféle, amit én gondolok, vagy engem érdekel. Sokan külön blogokat csinálnak ezeknek a külön kategóriáknak, de én nem fogok. (Ez alól csak a Lófasz-kapitány kalandjai a kivétel, aminek tényleg külön blogot kellett létrehoznom.)

Magamról egyelőre csak annyit, hogy 20 éves vagyok, geek, és ezután nem lehet nehéz kitalálni, hogy informatikus pályára készülök. A továbbiakat majd a további bejegyzésekben. ;)

A lap stílusát tegnap szerkesztettem, mondanom sem kell, hogy nem volt a blog.hu-nak olyan sablonja, ami fekete alapon zöld karakteres. Ebből következik, hogy majdnem teljes mértékben át kellett írnom egy sablont ahhoz, hogy úgy nézzen ki az oldal, ahogy kinéz. Viszont a dolog még nem tökéletes, itt-ott előforduhatnak olyan dolgok, amelyek hülyén néznek ki, ha találkozol ilyennel, pls. jelezd. A másik - a bejegyzések végén látható villogó kurzor néhány böngészőn (pl. Internet Explorer) nem fog villogni. Viszont nincs kedvem készíteni egy tutira villogó animált GIF-et. Ez van. Nem tudom mi a faszért nem lehet implementálni, hogy ha "text-decoration: blink;" van, akkor villogtatni kell, ha egyszer a normálisabb böngészők fejlesztői meg tudták oldani.

Végezetül, kötelességem tájékoztatni a kedves Olvasót a blog minőségére vonatkozó mindennemű garancia hiányáról:

This blog is provided in the hope that it will be useful, but WITHOUT ANY WARRANTY; without even the implied warranty of MERCHANTABILITY or FITNESS FOR A PARTICULAR PURPOSE.

█