MegaBrutal blogja

A geek srác régóta várta az alkalmat, hogy egyedül lássa a lányt, mert beszélni akart vele. Igaz, mára már nem látta sok értelmét a beszélgetéseknek. De azért örült, hogy itt van. Hiszen évek óta nem látta. Tudta, hogy nincs sok ideje, mert a lány barátai mindjárt visszaérnek. A fiú nagy levegőt vett. Nagyon izgult, hallotta a saját szívdobogását. Ezúttal valóban őszintén akart beszélni a lánnyal, hosszú idő után. Lassan odament tehát a lány padjához, és köszönt:
- Szia. - nem tudta palástolni a félelmét, hangja remegett, és magasabb is volt a kelleténél.
- Szia. - mondta a lány mosolyogva.
- Rég beszéltünk. - mondta a fiú.
- Hát ja. És amúgy mi újság feléd?
- Fejér Megyei Hírlap. - mondta a fiú vigyorogva.
- De gyökér vagy!
- Egyébként megvagyok, köszi. És te?
- Én is.
A fiú szerette hallani a lány hangját. De most szeretett volna véget vetni a small talk-nak, mert kevés az idő. Tudta, hogy ez a kedvesség, amit a csaj áraszt felé, hazugság. Nem igazi. Köztudott, hogy a lány utálja őt, csak ezt így szemtől szembe most nem szeretné kimutatni. Talán azért, mert fél a geek reakciójától, amit ráadásul most el se kerülhet, mert itt, a való életben nincs tiltás gomb. Tehát a srácnak el kellett érnie, hogy a lány az őszinte arcát mutassa, hogy elmondhassa neki azt, amit mondani akart.
- Tudod, emlékszel, amikor olyan... hülyén viselkedtem veled. Én nem akartam neked rosszat, csak... tudod...
- Ja, tudom: egy nagy idegesítő fasz vagy.
Sikerült! Viszont a geek szinte megijedt a hirtelen sértéstől, még annak ellenére is, hogy fel volt készülve rá. Összeszedte magát a válaszhoz. Nagyon nehéz volt neki ez a szituáció. Rettenetesen.
- De mégis miért? Mit ártottam én neked? - a fiú hangja még inkább remegett.
- Baszod, éveken át zaklattál, hát nem fogod fel, hogy nem vagyok rád kíváncsi? Na tipli!
A geek valóban nem értette ezt. Mindaz a szeretet, gondoskodás, és minden áldozat, amit a lány irányában közvetített, egyetlen szóval lett minősítve: zaklatás. Sehogy sem értette, hogy hogy lehetséges az, hogy minden igyekezete, amivel a lány szeretetét akarta kivívni, pontosan az ellenkező hatást váltotta ki, ráadásul úgy, hogy ő csak a végeredményről értesült. De még nem lépett le. Magyarázatot akart kapni, mert egyszerűen nem tudta feldolgozni ezt az ellentmondást. Nem értette, hogy ő miért rossz, és miért pont egy olyan személy mondja ezt neki, aki fontos számára - akit szeret. Ő igen is meg akarta érteni a lányt, és megismerni őt rendesen. De mindenek előtt valahogy el kéne érnie, hogy a lány megbocsásson. Még ha tudta is, hogy igazából ponthogy a lánynak kéne bocsánatot kérnie...
- Én ezt nem értem. Mivel érdemeltem én ki azt, hogy ennyire utálj? Amikor én annyit beszéltem veled, és annyi áldozatot hoztam érted...
- Már ezer éve utállak, mert idegesítő vagy! Most hagyj békén, jó? - a lány már szinte kiabált.
A geek érezte, hogy ez is egy meddő beszélgetés lesz. Hát semmivel nem lehet elérni azt, hogy a lány ismét szóba álljon vele? És igen, rossznak érezte magát. Hiszen ez a lány most szinte könyörög, hogy menjen el, de ő marad, mert muszáj választ kapnia. A kíváncsiság és a lelkiismeret nem hagyja nyugodni. Ez egy ördögi kör. Minél többet beszél a csajnak, annál több sértést vált ki, annál inkább növekszik a geek értetlensége és ezzel együtt a lány gyűlölete. Igen, hisz ez már gyűlölet. Ez nem olyan kis enyhe, múló utálat, amit az ember egy osztálytársa iránt érezhet. Ez kőkemény, zsigeri gyűlölet. Még az is elképzelhető, hogy a lány egyenesen a halálát kívánja. De mivel érte ezt el? Miért nem múlott ez el az eltelt 2 év alatt, amikor nem is beszéltek egymással? Hogyan tehetné ezt jóvá?
- De miért? - kérdezte a fiú megsemmisülten.
Ez volt az a pont, ahol MSN-en a tiltás következett volna. De itt a lány inkább kifakadt:
- Na ide figyelj, te egy üres, jellemtelen, gerictelen, fogyatékos kis gyökér senki vagy. Egy szar! Neked nincs lelked, egy zombi vagy, idegesítő kis faszkalap! Nem tudsz te semmi érdekeset, csak hülyeségekről tudsz beszélni, de azokról elviselhetetlenül sokat! És ne hidd azt, hogy ezt a világon bárki is elviselné! Neked nem lehetnek barátaid, nem érdemelsz egyet sem! És te csajt akarsz? Na ne röhögtess! Mégcsak nem is tudsz szeretni! Nem vagy rá képes! És milyen áldozatot hoztál te értem valaha is? Te sehogy se fogsz olyan csajjal találkozni aki elviselne! Na cső.
Ennyi masszív sértés hatására a geek ideges lett. Hasonló szituációban rendszerint távozni szokott, és valóban úgy érezte, hogy most is üdvös lenne ezt tennie. Benne is feléledt a gyűlölet, de tudta, hogy ez csak rövid ideig fog tartani, mert valami miatt nem képes az igazi haragtartásra. De ebben a pillanatban még a "Világ Zaklatója" díjért is bevállalta volna azt, hogy kimondja, amit gondol.
- És te mit képzelsz magadról?! Te jónak hiszed magad? Vedd tudomásul, hogy az, hogy nem tudom úgy kimutatni az érzelmeimet, ahogy te azt fel tudnád fogni, az nem jelenti azt, hogy nincsenek érzelmeim! Pedig hogy próbáltam neked bizonyítani... De nem, te még csak nem is tudod felfogni, hogy mit jelentettél számomra! Te vagy a korlátolt, mert te vagy az, aki nem képes meglátni, hogy mi vagyok valójában. Én nem vagyok üres, és nem is értem, hogy te hogy láthatsz annak, amikor én annyi mindent megmutattam neked magamból.
A lány értetlenül nézett. De valami miatt nem állította le a fiút. A fiú folytatta:
- Ellenben te? Mi az, amivel kitűnsz, mi az, amit alkottál? Te nem vagy produktív. Nem vagy kreatív. Egy időben talán az voltál, de most már annyira el vagy foglalva azzal, hogy tök ugyan olyan legyél, mint a többiek, hogy mindent eldobtál. Te tényleg egyedinek érzed magad? Azt hiszed nem vagy tömegember? Mikor szoktál te gondolkozni? Mikor szoktál te bármikor is kielemezni bármit is? Soha. Vagy nem vagy rá képes, vagy megtanultad, hogy gondolkozni ciki, mert akkor olyan leszel, mint én! És azt hiszed, hogy most magam miatt jöttem ide hozzád? Meg akartalak hallgatni. Talán, hátha segíthetek neked. Hátha egy kicsit is jobbá tehetem az életed, valahogy! Az áldozatokról: régen, minden telefonbeszélgetésünk számlája engem terhelt, mi a faszért költöttem egy fillért is, ha neked ez kellemetlen volt? A kibaszott CD-iddel, amiket neked adtam, én bajlódtam napokon keresztül! És baszd meg, hány gondolatciklusomat pazaroltam rád? Meg a kibaszott mozijegyek árával mi lesz? Én éveket adtam neked az életemből - gondolatokat, időt, és pénzt! És te mit adsz nekem cserébe? Lófaszt! De tudod mit, én nem kértem vissza ezekből semmit, csak egy kis megbeszülést, tiszteletet, szeretetet. Na ennyit erről!
A geek reménykedett abban, hogy ez, amit mondott, valahol a lány elméjében értelmezésre kerül. Tudta, hogy erről nem fog semmiféle visszaigazolást kapni. Nem fogja megtudni, hogy ezt a lány megértette-e. A geek most már tényleg távozni akart, mert már nem tudta elviselni azt a diszkomfort-érzetet, amelyet a helyzet kiváltott. Vörös volt az arca, szégyellte magát, a legszívesebben itt és most rögtön megsemmisült volna. A lány így szólt:
- Tűnj el!
- Szia! - hebegte a fiú, majd elfordult, és szinte futva hagyta el a helyszínt.

Hatalmas fájdalom, szégyenérzet, és lelkiismeret-furdalás lett úrrá a geek-en. Az, amit a lánynak mondott, csak tippelte. Még csak nem is ismeri őt annyira, hogy biztos lehessen abban, hogy helyesen elemezte a csajt. Igen. Évek után alig tudott róla valamit, pedig annyira szerette volna őt megérteni. Be kellett látnia, hogy tévedett! Akármilyen értéket is fedezett fel régen a lányban (a szépségén kívül), az vagy eltűnt, vagy soha nem is volt, csak elképzelte. Lehet, hogy valójában soha nem is szerette a lányt, csak egy hamis képbe volt szerelmes, amit róla alkotott. De hogyan tévedhetett ekkorát? Hiszen a lányban nincsen semmi! Ennyi erővel akármelyik lánynak elmondhatta volna a monológját, mert ő is ugyanolyan, mint a többi. De nem! Mégis mintha lenne benne valami más... De vajon mi? De ha van is, az valószínűleg nem jó. Mert ha jó lenne, akkor nem gyűlölettel reagálna a jóságra. Hogyan érthették ennyire félre egymást? Hogy lehet az, hogy mindezek után a fiú semmi a lány szemében?

De a geek-nek az is eszébe jutott, hogy mi van, ha ponthogy ő téved? Mi van, ha ő tényleg rossz? Mi van, ha tényleg nem érti a világot, és ő tényleg elvetendő? Lehet, hogy akármilyen értékesnek, kreatívnak, és értelmesnek látja magát, és a hozzá hasonló embereket, ő épp annyira értéktelen, üres, és értetlen. Lehet, hogy pont az a mentalitás a követendő, amit a lány képvisel. De a geek nem tudta megérteni ezt a mentalitást. Nem tudta, hogy lehet élni a gondolkodás, az elemezgetés, a megértés igénye nélkül, és hogyan adhatja át magát valaki annak a határtalan apátiának, ami a "normális" emberekre jellemző. Hiszen ő mindig is kíváncsi természetű volt. Hogy lehet az, hogy míg ő ennyire meg akarja érteni, hogy hogyan működik a lány, addig a lányt annyira nem érdekli a fiú, hogy még csak meg se hallgatja őt. Vagy ő tényleg ennyire érdektelen, unalmas - értéktelen? Valószínű, hiszen a lányt sem tudta meggyőzni az ellenkezőjéről. Eddig azt gondolta magáról, hogy ő szerethető, tehát ha eléri, hogy a lány megismerje őt, akkor az viszonozni fogja a szeretetét. Hatalmasat tévedett.

A fiú megbánta az egészet. Szégyellte magát. Egyik pillanatban a tévedése miatt - hogyan tisztelhetett ő ennyire egy olyan lányt, aki egyáltalán nem méltó arra, hogy foglalkozzon vele? Másik pillanatban amiatt, hogy zaklató vált belőle, ekkor furdalta is a lelkiismeret, hogy ő rosszat tett egy olyan embernek, akit szeretett. Egyik pillanatban magát látta bűnösnek, másik pillanatban a lányt. Talán soha nem lesz tudatában annak, hogy mi az igazság. A geek büntetése az, hogy ezzel a feloldhatatlannak tűnő kognitív disszonanciával az elméjében kell élnie, talán élete végéig.

Elkezdődött... itt a vég, mikor már senki, de senki nem ismer.
(A lány)

█

Az utóbbi napokban nincs túl jó kedvem. Ennek több oka is lehet. Szerintem ezek eredője okozza az elkedvetlenedést.

• Valamelyik nap beszélgettem valakivel, aki nagyon valószínűsítette, hogy csak bemesélem magamnak, hogy aspie vagyok. Az volt a szar, hogy e mellett igen határozottan tudott érvelni. Első körben bebizonyította, hogy az AS betegség. (Na jó, azért az nem volt bizonyítás, viszont igen hatásos érv, ami az evolúcióra épül.) Tudtam arról, hogy lesznek ilyen emberek, de arra nem gondoltam, hogy ennyire okosak - vagy legalábbis ügyesek. Vagy az is lehet, hogy csak én vagyok béna, hogy még olyan vitákban is alul kell maradnom, amelyekben igazam van. Vagy az is lehet, hogy tényleg bemagyarázom. Egyik se szívderítő. Egyébként nem sikerült meggyőznie, inkább Semotára és Rodielre hallgatok, na meg ugye magamra, ugyanis én sokkal jobban ismerem magam, na de attól még szarul esett a dolog.
• Tegnap előtt volt egy beszélgetésem a nagynénémmel, és leesett, hogy ő azt akarja, hogy normális legyek. Eddig is cseszegettek, persze, viszont eddig nem így láttam a dolgot. Először valamilyen szinten azt gondoltam, hogy tényleg el vagyok cseszve. De most, hogy beszéltem olyan emberekkel, akiknek hasonló problémáik vannak, és mégis jól érzik magukat anélkül, hogy pl. "túlszocializálnák" magukat, továbbá perszeverálnak ezerrel, úgy gondoltam, hogy azért mégsem annyira elvetendő ez az életstílus, amit én művelek. Nem is tudom, lehet, hogy a családom azt hitte, hogy én majd ezeket kinövöm. Azt hittem, a nagynéném megértőbb lesz, miután hallott az AS-ről. De aztán leesett, hogy ő rohadtul természetellenesnek találja, hogy pl. nem járok bulizni, meg nem járok társaságokba, csak nagyon ritkán. Hiába sorolgattam azokat a szociális tevékenységeket, amiket a tanév folyamán végeztem, meg mégis csak, vannak barátaim, akikkel sokat szoktam beszélgetni, alkalomadtán sörözgetni, mozizgatni, pizzázgatni; ő azt mondta, hogy ez nem elég. Puff. Meghogy szerinte a társaság hiányzik nekem, mert "az ember társas lény".
• Attól sincs különösebben jó kedvem, hogy augusztus van. Sőt, villámgyorsan telnek a napok, produktivitás nélkül. Megint elbasztam egy nyarat, hurrá. Legalább a kibaszott ShitOS-al járnék előrehaladott állapotban, vagy legalább lenne egy csomó Lófasz-kapitány képsorom, de nem. Minden nap kreatív munka nélkül telik, mert mire az ember rá is szánná magát arra, hogy csináljon valamit, már vége a napnak, és fáradt. Amúgy tökre érdekes, hogy az idő mindig úgy felgyorsul a szünet közepe után. De tényleg, pl. a nyaralás előtt tökre jól telt az idő, és produktív is voltam, mióta onnan megérkeztünk, hirtelen eltelt majdnem egy hónap, de kurvagyorsan, én meg értetlenül pislogok.
• Valószínűleg nem tesz jót az éjszakai üzemmód sem, értem ezalatt a hajnali 4-5 körül való lefekvést. Ma pl. 4 és fél órát aludtam, mert 9-kor kelnem kellett, ugyanis volt a Stargate: Atlantis az AXN-en. Jól is tettem, hogy megnéztem. (Képzeljétek, McKay majdnem felemelkedett!) Viszont asszem a poszt megírása után megyek is szunyálni. Amúgy megfogadtam, hogy korán lefekszem (éjfél és hajnali 2 között), de egyre ritkábban sikerül ezt tartanom. Valahogy éjjel tök jó, nem is tudom miért, viszont gyorsan eltelik az idő éjféltől hajnali 4-ig.

Nem tudom mi derítene jókedvre. Talán az, ha produktív lehetnék, és hatékonyan kihasználhatnám a nyárból hátralévő időt.

Olyan furcsa, hogy tulajdonképpen ezt az állapotot, amelyben én vagyok (most már nem csak a nyarat értem, hanem úgy általában) én úgy fogom fel, mintha egy ideiglenes állapot lenne. Pedig elég régóta tart, és bizony valószínűleg még sokáig fog tartani, ha egyáltalán véget ér az életem vége előtt. Valahogy az van, hogy ott lebeg a szemeim előtt egy optimista jövőkép, hogy majd produktív és hasznos leszek a szakterületemen, megbecsült leszek, és persze lesz egy párom, aki hasonlítani fog rám, akivel majd megértjük egymást és erőt adunk egymásnak. Valószínűleg akkor lennék boldog, és nem akkor, ha társaságokba járnék nap, mint nap. Nekem szerintem elég annyi ember, akikkel most érintkezem, elég annyi barát, amennyi van, csak egy csaj kéne még, na meg persze a megbecsülés, produktivitás.

Day, n. A period of twenty-four hours, mostly misspent.
(Ambrose Bierce)

█

Kurvagyorsan telik az idő. Egyszerre csak a pofámba baszódott az augusztus, amiről ismeretes, hogy a nyár utolsó hónapja. Mostanában nemhogycsak a napok, hanem a hetek is villámgyorsan eltelnek, és tudván, hogy egy hónap kb. 4 hétből áll, rohadtul nem vagyok vidám.

Az augusztus olyan, mint a hetek vasárnapja, és a szeptember pedig olyan, mint a hetek hétfője. A párhuzamnak van jelentősége. Tanév közben ugye a vasárnap még ugyan szabad nap, de betölti egy rossz érzés, a tudat, hogy mi lesz hétfőn. Ez középiskolai korszakom korai szakaszában volt a legrosszabb, ugyanis akkor még úgy nyomultam, hogy vasárnap este felutaztam a kollégiumba, és ott aludtam. Meg hát akkoriban még nem élveztem a sulit (az utolsó két évben tök jól megszerettem ugyanis). Úgy tényleg nagyon sok volt egyébként, hogy egy héten csak 2 éjszakát aludhattam itthon, és a vasárnap is korán véget ért. Igen, korán. Nálam egy nap úgy éjfélig tart, esetleg 11-ig (most nyáron persze van, hogy hajnali 4-ig), de semmiképpen sem este 7-ig. Mert bizony, amikor én kitettem a lábamat itthonról, véget ért a nap, mert csak a vonatozás és a lefekvés maradt hátra. Sőt, még az előtte levő órákat is beárnyékolta a készülődés. Ennek kivédésére szoktam rá egy idő után arra, hogy hétfőn hajnalban utaztam fel Budapestre, és egyből a suliba mentem be a nagytatyóval együtt. Így volt egy király kis vasárnap estém, igaz, annak is volt azért valami kesernyés íze, de mégis csak vasárnap este volt. Kb. éjfélkor feküdtem le, 5 órát aludtam, tehát minden hétfőn zombi voltam. (A másik meg az, hogy mintha direkt velem basztak volna ki, az utolsó 3 tanévben mindig úgy alakult az órarend, hogy hétfőn volt nulladik. Volt, hogy egész héten nem volt nulladik, csak hétfőn. Csakazértis hétfőn, hogy nehogy már egy órával később kelhessek.) Látván zombulásomat, sokan megkérdezték, hogy "de hát miért nem mész fel a kollégiumba vasárnap?" Az még OK, hogy a nemkoleszosok megkérdezték, mert ők nem tudják becsülni az otthonlevés áldását (mivel állandóan otthon lehetnek), de ugyanúgy kérdezgették a koleszosok is. A vicces az, hogy a büdös életbe' nem tudtam elmagyarázni nekik a dolgot, hogy miért jó egy otthoni vasárnap este, egyesek kb. minden hétfőn feltették ezt a kérdést, én meg mindig daráltam a választ, egy idő után meg herótot kaptam a kérdéstől. Erre a jóbarátom azt mondta (aki persze szintén 80x rákérdezett a dologra), hogy "mert senki sem gondolkozik úgy, mint te". Ezen elgondolkoztam, hogy vajon mi a faszért gondolkozom ennyire másképp, legalább erre van már egy magyarázatom, sok kedves olvasóm tudja, hogy miről beszélek, a többieknek meg nem most fejtem ki...

Ezen bevezető után vegyük át, hogy miért annyira szar, hogy ilyen brutálisan gyorsan közeleg a nyár vége! Hát azért, mert azokból a dolgokból, amiket elterveztem, hogy nyáron művelni fogok (mert hát csak ilyenkor van időm) alig csináltam valamit. Illetve csak egy nagyon keveset. Ezek többnyire ilyen produktív tevékenységek, mint a programozás, írás, és ilyenek. Jó, mondjuk a blog írást is ide sorolom, ezt legalább csinálom az eltervezett dolgok közül. Meg gondoltam, fizikailag is megpróbálom kipihenni magam. Ez a project se halad valami jól. Azt is elgondoltam, hogy a nyáron ismét végig tolok egy-két nagy kedvenc játékot (pl. a System Shock 2-őt), meg esetleg elolvasok egy könyvet. Júniusban tényleg végig toltam egy játékot, a Jedi Knight II-őt, nagyon jó volt. Egyébként júniusban meg július elején még foglalkoztam a dolgokkal, aztán punnyadás, ami kb. a nyaralás után állt be. Emlékszem, a nyaralás előtt foglalkoztam az egyik projektemmel, akkor rá is álltam rendesen, de aztán a nyaralás kizökkentett a dologból.

Mindez azért szar, mert tanév közben tutibiztos, hogy nem lesz időm ilyenekkel foglalkozni, mert hát ha egyszer középiskolában sem volt időm, akkor egyetem alatt miért lenne? Az a baj, hogy tanév közben hétvégén sem nagyon tudtam érdemben dolgozni, mert ha épp rá is álltam valamire mondjuk szombaton, akkor azzal még tudtam foglalkozni vasárnap, aztán utána hétköznap nem, vagy csak keveset. Hétfőn, kedden még sokat gondoltam a dologra, de péntekre már kizökkentem, elment a kedvem, és gyakran előfordult, hogy nem jött vissza hétvégén. Egyedül egy projekttel tudtam érdemben foglalkozni a tanév alatt a laptopomon.

Shit, miért nem lehet a nyár hosszabb, illetve én miért vagyok ilyen szar, hogy nem tudok alkotni, amikor van rá időm?

Time is what we want most, but what we use worst.
(William Penn)

█

Érdekes, hogy az ember mire bukkanhat rá régi könyvjelzők között. Meg úgy általában a neten, rég nem látogatott helyeken. Ezt a kérdést 2 éve tettem fel a Yahoo! Answers weboldalon, de már rég elfelejtettem. Még most is egyetértek akkori önmagammal, bár ma nem így fogalmaznám meg ezeket a gondolatokat. (Kezdjük ott, hogy szerintem ennél tudok színesebben is fogalmazni angolul, habár már akkor is megvolt a nyelvvizsgám, szóval akkor valószínűleg csak rossz passzban lehettem.)

Néha jó benézni a régi könyvjelzők közé (ezt pl. ott találtam), és néha szintén érdemes egy Google keresést indítani a saját nevünkre/nicknevünkre. Sok érdekes dolgot találhat az ember, amiről már meg is feledkezett.

Time, Dr. Freeman? Is it really that time again? It seems as if you only just arrived.
(G-Man / Half-Life 2)

█