MegaBrutal blogja

Azt hiszem érdemes értékelést írnom a 2010-es évemről, mert egész különös volt. Nem biztos, hogy ebből hagyományt fogok csinálni. Hogy az értékelés teljes legyen, érdemes egy kicsit korábbról kezdenem a történetet, mondjuk úgy 2009 közepétől. Magyarán, nagyjából azt az időszakot fogom értékelni, amely a blog létrehozásától ezidáig eltelt.

A 2009-es év második fele pozitív kilátásokkal kezdődött. Nem mondom, hogy boldog voltam, de relatíve jól éreztem magam, sokkal optimistább is voltam, szinte biztosan éreztem, hogy az életem onnantól kezdve jobbra fordul. Hát, nem így lett. Kezdtem egy kicsit jobban megnyílni, kezdtem elfogadni magamat (kivéve akkor, amikor nem). De alapvetően a blog megnyílása is valamilyen módon az önelfogadás felé tett első lépést szimbolizálta, ahogy később, a blog elcsendesülése pedig a dolgok rosszra fordulását. Amikor elkezdtem a blogot, azt hittem, én is tudok okosat, hiteleset, esetleg vicceset mondani, a 2010-es évben viszont már nem igazán éreztem magaménak ezt a képességet. A 2009-es állapot azonban nem biztos, hogy áldásos volt, a fentebbiek ellenére sem. Lehet, hogy én jól (jobban) éreztem magam, optimistább voltam és értékeltem az élet apró örömeit, de nem igazán voltam a teljes tudatában a helyzetemnek. (Lehet, hogy most sem vagyok, btw.) Hogy lehet az, hogy mégis, a 2009-es bejegyzéseim nagyrésze is negatív? Nos, 2009-ben az volt, hogy én abban a tudatban voltam, hogy a problémáim ellenére én mégiscsak király és értékes vagyok, és amúgy a problémák is átmenetiek - hamarosan valahogy megoldást fogok találni rájuk, vagy inkább találok egy működő workaround-ot. (Pl. a szociális problémáimra egy elméletileg lehetséges workaround az, hogy olyan közösségben mutatkozom, ahol tisztelnek és elfogadnak. Ez elméletben szépen néz ki, de a valóságban nincs ilyen közösség, vagy legalábbis nagyon nehéz megtalálni.) Ezért is mertem megtenni azt, hogy pl. az akkori nyavalyáim egy részéről próbáltam inkább ironikusan írni, és bevallottan az volt a célom, hogy inkább nevessen rajtuk a kedves Olvasó, minthogy elszomorodjon vagy szánakozzon, de ugyanakkor azért mégiscsak vegye őket komolyan. Be kell vallanom, hogy az akkori bejegyzéseimben itt meg ott egy kis felsőbbrendűség-tudat is befigyelt; kb. azt hittem, hogy faszagyerek vagyok, aki megmondhatja a frankót. Végezetül, még ahhoz is volt pofám, hogy elkezdjek egy (azóta halott) képregényt, mert elhittem, hogy én is alkothatok valamit, ami jó.

A 2009-ben kezdődő tanév során a környezetem elkezdte (ismét) bizonygatni nekem, hogy szar vagyok. Én ezt nagyon sokáig nem hittem el, azt mondtam, hogy a megfelelő embereknek toll a fülébe. Egy idő után azonban hozzám közelebb álló emberek is próbálták felhívni a figyelmemet arra a tényre, hogy szar vagyok, de én egy darabig még nekik sem hittem. 2010 márciusa környékén érkezett el az a pont, amikor már olyan megkérdőjelezhetetlen bizonyítékok merültek fel annak alátámasztására, hogy szar vagyok, hogy ezek fölött bizony már nem hunyhattam szemet. Azóta visszafogtam a blogírást is, tudván, hogy amúgy is szar bejegyzéseket írok; ráadásul mivel rohadt sok idő is elmegy vele, nem éri meg a fáradtságot. Gondoltam jobb, ha elbújok. 2010 nyarán regisztráltam egy külföldi (vagyishát inkább nemzetközi) fórumra, és online jelenlétem jelentős részét inkább ott töltöttem, az ottani arcok között - a magyar fórumokon és azon a bizonyos levelezőlistán relatíve ritkán mutatkoztam meg.

A 2010-es év kibaszottul szar volt. Konstatáltam, hogy az egyetem kurvára nem megy nekem; továbbá ráeszméltem, hogy nagyrészt azért érzem egyre szarabbul magam, mert nem részesülök még azokból a sikerélményekből sem, amelyekből korábban részesültem. Gondoltam egy nagyot, hogy akkor teszek valamit azért, hogy szerezzek egy kis sikerélményt; így jelentkeztem szakmai gyakorlatra egy cégnél, ahol C/C++ programozást kell nyomatni. Egyébként nem lett volna kötelező még elvégeznem a szakmai gyakorlatot abban a félévben, viszont én úgy gondoltam, hogy miért ne? Egyrészt sikerélményem is lenne, pénzt is keresnék vele, és mivel az egyetemen amúgy sem tanítanak programozni, a még nem vett dolgok sem fognak hiányozni. Na, innen egy hét után úgy elküldtek a halálba, hogy az már megalázó volt. Bemelegítésként egy memória-allokátort kellett volna megírnom. Elmondták, hogyan kell működnie, továbbá a főnök bemutatott egy embert, akivel konzultálhattam. Nem adtak határidőt, csak egyszer behívott a főnök, és közölte, hogy ezt egy csettintésre meg kellett volna oldanom, ehhez képest még mindig piszmogok vele. Továbbá, az említett muksóval is túl sokat konzultáltam, pedig neki is megvan a maga dolga, és én feltartottam ebben. Őszinte leszek, fogalmam sincs, hogy hogyan kellett volna tudnom pikk-pakk megírni a memória-allokátort; amikor az egyetemen ilyet nem tanítanak, én meg ugyan feltalálom neki a kereket, ha kell, viszont ehhez kurvasok idő kell, és az eredmény sem feltétlenül lesz kellőképpen optimalizált, ugyanis az optimalizációs trükköket külön kéne megtanulnom. Épp ezért volt olyan szar ez az egész, mert fogalmam sincs, hogy ~10-12 évnyi intenzív kockuláson felül még mi kellett volna ahhoz, hogy megfeleljek a cég követelményeinek. Itt sajnos felmerült bennem az, hogy lehetséges, hogy alapvető képességbeli hiányosságaim vannak ahhoz, hogy programozó lehessek; csak ezekre ezidáig nem derült fény. Persze csak azt mondom, hogy "lehetséges" - de már ez is elég lesújtó ahhoz viszonyítva, hogy ezelőtt nem volt igazán kétségem a programozási képességeim felől! Minden esetre ez a failure volt az utolsó csepp a pohárban.

Akkoriban tapasztaltam egy olyan lélektani állapotot, amelyben nem emlékszem, hogy valaha is részem lett volna azelőtt. Az a helyzet állt elő ugyanis, hogy annak ellenére, hogy tudtam, hogy tennem kéne valamit ahhoz, hogy javulást hozzak az életembe, kb. egy lépést nem tudtam tenni. Egyrészt azért, mert nem állt rendelkezésemre semmi konkrét instrukció, amellyel gyorsan pozitív eredményt érhetnék el. (Pl. tudtam, hogy ahhoz, hogy a tanulmányi eredményeim javuljanak, jóval többet kéne tanulnom; na de fogalmam sem volt, hogy hogyan kell tanulni.) Másrészt, ahhoz, hogy akármit is tegyek, szükségem lenne valamiféle energiára, ami nekem nincsen. Nem tudom, hogy nevezzem ezt - életenergia, lelki erő, akaraterő, motiváció... Korábban megszoktam azt, hogy ha energiát fektetek valamibe, akkor annak meglesz az eredménye. Ráadásul a befektetett energiamennyiség nagyjából korrelál is az elért siker mértékével. Az elmúlt év során semmi ilyesmit nem tapasztaltam. Például, ha megpróbáltam készülni egy ZH-ra, nagyjából ugyanaz lett az eredmény, mintha nem készültem volna. Persze, hogy erre az a válasz, hogy "na akkor készülj jobban", de egyrészt hogyan; másrészt meg az az érzésem volt, hogy a fejem tetejére is állhattam volna, akkor sem változna jelentősen az eredmény. Lehet, hogy ez nem igaz persze, de ez is bőven elég volt ahhoz, hogy paralizáljon. A fentebb leírt szakmai gyakorlatos kudarc pedig megerősítette ezt az érzésemet, továbbá az volt az a pont, amikor feladtam az egészet. Még megpróbáltam egy utolsó lélegzettel produkálni valamit a vizsgaidőszakban, de az is tiszta csőd volt: sorra buktam el a vizsgákat, teljesen függetlenül attól, hogy készültem-e rájuk vagy sem. (Persze volt azért, ami sikerült, de azok könnyebbek is voltak.) Előállt egy kilátástalannak tűnő szituáció: elméletben beláttam, hogy nagy erőfeszítéseket kéne tennem, de a gyakorlatban egyszerűen képtelen voltam rá. Tök olyan volt, mintha izombénítót kapnék, és próbálnám mozgatni a karomat; csak nem fizikailag, hanem szellemileg voltam lebénulva. Mások basztattak is eleget, hogy "sokkal több energiát kéne befektetned", "meg kéne dolgoznod a sikerért, mert az nem jön magától", stb.. Én meg ezekkel elméletben egyetértettem, de ahogy azt már fentebb kifejtettem, tök hiába. Amikor tehetetlenségemet felismertem, nagyon megijedtem - azt gondoltam, hogy valami nagyon nem stimmel velem, bennem valami gyökeresen elbaszódott, ha még alapvető erőfeszítésekre sem vagyok képes, és nem elég az, ha ésszel belátok valamit.

Életemben először vezérlést kapott az ultimate fail exception handler rutinom, amellyel a következő három radikális lehetőséget vázoltam fel magam számára:

1. Maradok az egyetemen. Mivel beláttam, hogy közvetlenül nem tudok segíteni magamon, külső segítséget kell bevonnom. Tehát, elmegyek pszichológushoz - ha az ELTE-PPK nem segít, akkor tovább keresek; és mindenféle külső segítséget felkutatok, amely használhat - ha kell, még az AS-t is diagnosztizáltatom.
2. Befejezem az egyetemet, vagy legalábbis szüneteltetem. Keresek egy számomra elfogadható állást, megpróbálom elindítani a karrieremet. Anélkül, hogy mindenféle újabb gecis papírt szereznék. Ott van a nyelvvizsgám, meg az OKJ-s technikusi oklevelem, csak örülnek ezeknek valahol, csak kapok velük valami informatikusnak való állást.
3. Keresek más oktatási intézményt, ahol folytathatom a tanulmányaimat. Vagy egy főiskola, vagy egy OKJ-s szakképzés.

Egészen július közepéig nem született döntés, hogy melyik opció lesz kivitelezve. Lelövöm a poént, a 2. lehetőség valósult meg - ennek részleteit egy jövőbeli posztban fogom elmesélni valamikor. Minden esetre, az egyetem nem volt számomra barátságos környezet. Ha azt vesszük, hiba volt az egyetemre mennem, mert így elpocsékoltam egy évet az életemből fölösleges szívással - de ugyanakkor meg, ez elkerülhetetlen volt. Nem tudhattam, hogy milyen lesz ott, mielőtt odamentem.

Nem szeretnék becsapni senkit: a problémáim nincsenek megoldva, de még csak workaround-olva sem. A 2010-es állapot igazából még nem ért véget. Viszont, most már legalább nem érzem kilátástalannak a helyzetet. Be kell látni azt is, hogy az elért javulás nem az én erőfeszítésemnek köszönhető (vagy legalábbis csak kis mértékben), hanem inkább a szerencsének. De ha már elég nagy szerencsém van, ezzel a levegőváltással végre olyan szituációba kerülhetek, amelyben az energiabefektetésemnek érezhető pozitív hatása lesz; habár ezt kurvára nem szeretném elkiabálni. Minden esetre valahogy törekednem kéne arra, hogy a jövőben soha többé ne legyen ismét olyan szar (vagy neadjisten szarabb) évem, mint 2010 volt.

(Statisztika: a fentebbi szövegben a "szar" szó 9-szer szerepel, ebből 7-szer toldalék nélkül, és 2-szer toldalékolt formában. Furcsa, mert azt hittem többször írtam le...)

Failure is not falling down but refusing to get up.

█

Egy évvel ezelőtt volt önértékelésem. Egy évvel ezelőtt tudtam volna egy őszinte jellemzést írni magamról, amelyben sok pozitív dolgot soroltam volna fel. Egy évvel ezelőtt abban a tudatban éltem, hogy szakember lettem; hogy ráléptem a kiteljesedés útjára; hogy most már a sok szenvedés után kimásztam a gödörből; tulajdonképpen sínen vagyok. A középiskola utolsó évei sok sikerélményt adtak. Túl voltam egy angol nyelvvizsgán, előrehozott érettségit tettem 2 tárgyból, szép helyezéseket értem el különböző versenyeken, és megszereztem a technikusi oklevelet. Nyilván mindezt a legtöbb évfolyamtársam is megtette, de ez nem csökkentette az eredmények értékét a szememben. Továbbá, ami talán a legfontosabb, hogy kimagasló eredményeket mutattam egy olyan területen, amelyen nem is képeztek. Hihetetlen jó érzés volt, hogy a középiskolám támogatta az általam választott szakterület iránti érdeklődésemet, annak ellenére is, hogy oktatni nem oktatták a tárgyat.

Persze azért boldog nem voltam, de azért jól éreztem magam. Úgy éreztem, hogy jó úton járok - lassan, de biztosan haladok a cél felé. De valami elromlott azóta. Olyan 3-4 hónapja fogtam fel, hogy letértem a jó útról. Az elmúlt egy évben összetörtem, összeomlottam, kiégtem. Megbuktam tanulmányi, szakmai, anyagi és szociális téren egyaránt. Tulajdonképpen nincs is olyan területe az életnek, amelyen sikert értem volna el.

Az egész világ bizonygatta nekem, hogy szar vagyok, de én nem hittem el. Úgy voltam vele, hogy "na majd én megmutatom, hogy nem is". A világnak is mekkora büntetés lenne már, ha látná, hogy egy magamfajta féreg elért valamit! Egy éve még úgy tűnt, hogy ez sikerülni is fog... De most úgy tűnik, hogy nem nekem van igazam. És az a meglepő, hogy még most sem hiszem el. Még most sem hiszem el, hogy szar vagyok; valahogy még mindig azt gondolom, hogy van bennem valami, ami sokat ér; hogy én majd sokra viszem...

Azt, hogy mindezek után a közeljövőre nézve mik a terveim, még nem árulom el, mert rohadtul nem szeretném elkiabálni; egy biztos, az egyetemre nem szeretnék visszamenni, és 99%, hogy nem is fogok. (Még az is lehet, hogy ott kúrtam el mindent, hogy valaha is odatoltam a pofámat.)

Failure is always an option.
(Adam Savage)

█

- Tudja valaki, hogy mi az a láncolt lista? - kérdezte az előadó a funkcionális programozás előadáson. - Aki hallott már róla, az tegye fel a kezét!
Két-három hallgató bátortalanul jelentkezik.
- Talán az első félévben találkoztatok már vele... vagy nem? - nézett körbe az előadó. - Nem gond, akkor elmagyarázom.
Eközben az egyik diák elgondolkozott. Valóban nem tanították még a láncolt listát? Ő ugyan tudta mi az, de előadó szájából még nem biztos, hogy egyáltalán hallotta ezt a szakkifejezést.
Az előadó így folytatta:
- Ugye valószínűleg már hallottak arról (de ha nem, higgyék el), hogy a memória kis rekeszekből áll, és minden ilyen rekesznek van egy sorszáma. Fel is rajzolom a táblára. Itt a nulladik rekesz, alatta az első, aztán a második, és így tovább. Az a több gigabyte memória, amit vettek a boltban, mind megcímezhető byte-onként. Persze nyilván nem fogok annyit felrajzolni, kicsit sok lenne. Ha felrajzolnék 1024-et, még akkor is csak 1 kilobyte-nál tartanék. Na most megtehetjük azt, hogy egy rekeszben eltároljuk egy másik rekesz sorszámát. Aztán az adott sorszámú rekeszben eltárolunk valami adatot, majd utána megint egy sorszámot. - az előadó közben nyilakat rajzolt a táblára, amelyek egyik rekeszből a másikba mutattak az ábrán. - Ez így érthető? Nem??? Akkor még egyszer...

A fentebb említett diák itt már nem figyelt. Azon gondolkodott, hogy vajon tényleg lehetséges az, hogy egyáltalán egyetlen hallgató is legyen a teremben, akinek a láncolt lista meg a memóriatérkép újdonságnak minősül így a második félév közepén; vagy csak senki sem figyel az előadóra? Igen, lehetséges. Ami azt illeti, a programozás előadások keretében még csak arról sem esett szó, hogy mi az a pointer, nemhogy mi az a láncolt lista. Sőt, ha már itt tartunk, még azt sem tanították, hogy egyáltalán mi az a számítógép, de úgy igazából. Miből épül fel? Hogyan működik? Meg mi az a misztikus dolog, amit processzor néven emlegetnek, és állítólag a számítógép lelke? Mit csinál az tulajdonképpen, miért kell az annyira? Azért volt egy első féléves tárgy, "Számítógépes alapismeretek" címmel, amelynek keretében legalább felszínesen érintették a témát.

De végülis nem gond, a lényeg az, hogy a programozási tételeket legalább mindenki tudja. Akinek jobb a memóriája, az könnyebben megjegyzi őket, akinek rosszabb, az kevésbé. De tényleg muszáj kívülről fújni ezeket - nem elég, ha le vannak írva egy papírra, mert a gyakorlatok elején kérdezik őket. Az meg tök jó divat, hogy olvassunk be akár többszáz megabyte adatot is egy tömbbe, hogy aztán kiderítsük, hogy már az első négy adat között van csúcs. Mert ha van, akkor nagyon örülünk, és kilépünk a gecibe. Persze senki sem teszi fel azt a kérdést, hogy akkor egyáltalán miért olvastuk be a fájl többi részét, ha már az első négy adat is elég volt. De a lényeg, hogy így matematikailag bizonyítható a program helyessége - ha majd olyan programot írunk, amelyik csak azért nem lesz hajlandó lefutni egyetlen létező számítógépen sem, mert basztunk optimalizálni, akkor se lesz gond, majd megkérjük a mérnököket, hogy tervezzenek jobb gépet; hiszen nem a program a hibás, az tökéletes, Q.E.D.!

Az se baj, hogy senki sem tudja, hogy mit jelent az, hogy strukturált programozás, hiszen nem kell a fogalmakkal tisztában lenni. Persze azért az nyilván megbukik, aki goto utasítást használ, de nem szabad elmagyarázni neki, hogy miért. De tökmindegy. Szerencsére senki sem használ goto utasítást - már nem azért, mert tudják, hogy nem szabad; hanem mert azt sem tudják, hogy létezik egyáltalán. Jobb is így.

A hallgató sóhajt egyet. Sajnos nem először fogalmazódik meg fejében a következő kérdés:
Mi a retkes lófaszt keresek én itt?

(Megtörtént eset alapján.)

Örülök, hogy eddig nem fagyott ki a Firefox a seggem alól a 128 megás laptopon. Most így inkább nincs kedvem nekiállni idézetet keresni. Sorry.
(Én)

█

Tudni illik rólam, hogy szegény vagyok, mint az állat. Mivel ezt tudom, nem is kérek sokat az élettől így egyelőre, már anyagiak tekintetében, csak azt, hogy legyen egy értelmes notebook-om, aminek kurvanagy szükségét érzem. Egyrészt nem egyszer jártam már úgy, hogy a gépterem zárva volt, nekem meg rohadtul gép elé kellett volna jutnom, hogy megnézzem a múltkori előadás anyagát, felkészüljek egy ZH-ra, vagy csak egyszerűen elfoglaljam magam egy 2 órás szünetben. Továbbá igencsak tudom csorgatni a nyálam, amikor az évfolyamtársaim unják az éppen aktuális előadást, és úgy gondolják, hogy akkor inkább végeznek közben valami háttértevékenységet a laptopjukon, hogy ne unják szét az agyukat. Olyankor nekem is eszembe jut, hogy mennyi kurvaérdekes dologgal foglalkozhatnék, ha az orrom előtt lenne egy laptop. Meg az is hasznos néha, ha az ember nézheti a laptopján az előadás anyagát, vagy esetleg kipróbálhatja azokat a BASH vagy PowerShell parancsokat, amikről az előadó pofázik.

Bevallom őszintén, hogy úgy nagyjából szeptemberig nem is gondoltam arra, hogy kéne nekem egy új laptop. (A régivel az a gond, hogy zajos; nincs benne aksi; lassú, mint a szar; kevés a kapacitása, nincs rajta wifi... soroljam még? A lényeg az, hogy a régin még elpötyögtem a TMK-ban esténként, de nap közben, olyan jelleggel, ahogy én itt használnám, nem lehet használni.) De ahogy láttam, hogy a notebook-tulajdonosok hogy tolják, és szembesültem a géptermek megbízhatatlan nyitvatartásával, rájöttem, hogy brutálmód szükségem van egy laptopra. Októberben, amikor 160 000 Ft került a számlámra (2 havi szoc. tám. + diákhitel + alaptámogatás), felcsillant a szemem, hogy na végre, talán tudok laptopot venni. De nem, ugyanis az történt, hogy különböző tartozások kifizetése után úgy a fele eltűnt a pénznek, meg hát nem számoltam azzal sem, hogy most már nem a muter perkálja a kajámat - ráadásul még annak a kajának az árát is leveszi, amit otthon eszek meg hétvégenként. Most nézem a novemberi számlakivonatot, és bizony úgy néz ki, hogy nemhogy nem gyűlik a pénz, de még fogy is, ugyanis több a terhelés, mint a jóváírás. (Havolta 51 ezer forint kerül a számlámra.)

Ezen bevezető után elmesélem néhány múlt havi nem kívánt plusszköltségemet. Nagyon igaz az a mondás, hogy szegény embert az ág is húzza! Először is deklarálom, hogy most itt mit értek plusszköltség alatt: azt a kiadást, amire "nem adtam áldásom". Nyilván amikor a Burger King-ben a baszott nagy 1200 Ft-os Whopper-t veszem a 350 Ft-os Hot Chili Burger helyett, az nem plusszköltség, mert egyrészt van lehetőségem átgondolni, hogy mire adom ki a pénzt, másrészt a drágább menü választásával a gyomromba brutáladag kaja vándorol kis hangyafasznyi eleség helyett, harmadrészt igenis én vagyok a hülye, aki ahelyett, hogy vagy éhezne, vagy olcsóbb, de mégis hasonló mennyiségű és minőségű kaját venne máshol, kiperkálom a csillagászati összegeket a Don Pepe pizzériának vagy a Burger King-nek. Ez rendben is van. Meg nyilván számítok a kollégiumi havidíjra is, a BKV bérletre is, a vonatjegyekre is, stb. De én most ebben a posztban inkább az olyan kiadásokról szeretnék megemlékezni, amelyeket csak azért kellett kiadnom, mert egyes emberek balfaszok voltak, vagy mert áldozatul estem valami világméretű összeesküvésnek (muhaha), vagy valami.

1. Van egy bizonyos Q betűs intézmény, amit sose tudok, hogyan kell leírni, de mindjárt utánanézek... Quaestura. Annyit kell tudni erről az intézményről, hogy az ELTE hallgatók számára ők intézik a diákigazolvánnyal kapcsolatos ügyeket. Mivel most lettem egyetemista, október végén lejárt a középiskolás diákigazolványom érvényessége. Én tudtam is erről, hogy le fog járni, éppen ezért még szeptember elején odanyomultam a Q betűs irodába, és igényeltem új, csilli-villi egyetemista diákigazolványt. Ez eddig rendben is van, azt mondta az amúgy meglehetősen jó mellű, szép barna szemű csajszi, hogy az igénylést elküldte, de most még korai lenne ideiglenes diákigazolványt csináltatni, mert amúgyis lejárna az érvényessége azelőtt, mielőtt az állandó igazolvány elkészülne, és a régi diákom meg még érvényes másfél hónapig. Viszont majd menjek vissza október vége felé. Úgy is tettem. Körültekintően megnéztem a Q nyitvatartási idejét. Az iroda aznap csak 16 óráig volt nyitva. Éppen ezért én odaslattyogtam 14:45-re (figyelem, több, mint egy órával a zárás előtt!), megnyomtam a sorszámosztó gépen a megfelelő gombot, elvettem a cetlit, és már mentem is, hátha le tudok ülni valahova, amikor rápillantottam, hogy milyen számot kaptam. Azonban sorszám helyett egy nyomorult kis felirat rondállott a papíron (nem emlékszem rá szó szerint, megpróbálom idézni): "Ma már nem kapsz sorszámot, paraszt, mert későn vonszoltad ide a seggedet, így már kiosztottunk minden sorszámot más marháknak! Úgy döntöttünk, hogy neked ma már a kurva anyádat, majd jövő héten gyere vissza Mucsaröcsögéről az őszi szünetben!" Hát, gondoltam, az fix, hogy én az őszi szünetben nem utazom fel emiatt, azután meg már lejár a diákom. Káromkodtam egy nagyot a levegőbe, és távoztam. Az őszi szünet utáni héten ismét megpróbáltam ideiglenes diákot igényelni, akkor kaptam sorszámot, de sajnos nem tudtam kivárni amíg sorra kerülök, mert máshol is dolgom volt, és oda időpontra kellett mennem. Azon a héten teljesárú vonatjeggyel mentem haza. A következő héten lapon igényeltem ideiglenest, úgy, hogy küldjék ki a cuccost az otthoni címemre, merthogy én be nem megyek a Q betűs irodába még egyszer, az fix. Eleget lógattam már ott a faszomat a semmiért! Anyukámat megbíztam, hogy az igénylőlapot adja fel még hétfőn, elsőbbségivel, reménykedve abban, hogy az ideiglenes diákigazolvány már azon a héten megérkezik. Nem érkezett meg. 3 héten keresztül kellett teljesárú vonatjeggyel hazajárnom. És megjegyzendő, hogy szívhattam volna többet is, ha egy BKV ellenőr megnézte volna a diákom érvényességét, meg hétfőnként újabban busszal járok fel, és a sofőr ugyan kéri a diákigazolványt, de nem szokta ellenőrizni, csak épp rápillant. A MÁV-osok viszont meg szokták nézni a matricát is a diákigazolványon. Ha igazán legálisan akartam volna nyomulni, akkor teljesárú BKV bérletet kellett volna vennem, és hétfőnként teljesárú jegyet kellett volna vennem a távolsági buszon. All in all, az én talpraesettségemnek és szerencsémnek volt köszönhető, hogy csak 560 * 3 + 770 = 2450 Ft-ot buktam a Q betűs intézmény miatt (ennyi a különbözet 3 MÁV diákjegy és 3 teljesárú jegy között, a 770 meg az ideiglenes diák kipostázásának a díja, amit ugye szintén nem kéne perkálnom, ha elintézték volna nekem a dolgot ott, helyben, amikor odamentem).
2. Pénteken rendeltem pizzát a Tóvárosból. Meg kell hagyni, hogy nagyon finom pizzát készítenek, mindenkinek ajánlom, aki a szállítási körzetükön belül van. Egyszerre 2 pizzát is rendeltem tőlük a Netpincéren, meg is örültem, hogy bizonyos pizzákat 790 Ft-ért adnak, és ezek között a kedvenceim is benne voltak. További örömre adott okot, hogy a Tóvárosnál lehet kártyával is fizetni, a Netpincéren keresztül. Mivel rohadtul utálom, amikor össze kell kapargatni a készpénzt a pizzafutárnak, úgy gondoltam, kényelmesen igénybe is veszem ezt a funkciót. Meg amúgy is, 21. század, gondoltam, mindenki örül a kártyás vásárlásnak, mert könnyű, egyszerűen lebonyolítható, valószínűleg a pizzériának is jobb, ha kártyával fizetek. A pizzásnak azért adok majd egy kétszázast borravalónak, mert azért mégis csak... Már épp mentem a pénztárcámért, hogy előkészítsem azt a bizonyos kétszázast, amikor megcsörrent a mobilom. Egy nő hívott a Tóváros pizzériából, hogy baj van. Az a probléma, hogy azok a bizonyos 790 Ft-os pizzák kedvezményesek, és ez a kedvezmény csak készpénzes vásárlásra vonatkozik. Én meg mondtam, hogy akkor a Netpincér mi a faszért engedte, hogy kifizessem a pizzát kártyával. Azt mondta a nő, hogy emiatt már beszéltek a Netpincéresekkel, ez már korábban is problémát jelentett, de a Netpincéren amúgy is ki van írva, hogy "30cm pizzák 790Ft-ért, kizárólag készpénzes fizetés esetén". (Utólag megnéztem, tényleg ki van írva - apró, szürke betűkkel, a legkevésbé sem feltűnő helyen.) Meg mondta a nő, hogy azért csak készpénzes fizetésnél vállalhatják a kedvezményt, mert kártyás fizetésnél perkálniuk kell egy bizonyos díjat az átutalásért, meg a Netpincérnek is perkálniuk kell, amiért nyélbe ütötték az üzletet, így kb. csak olyan 300 Ft-nyi profitjuk lenne egy kártyával fizetett, Netpincéren rendelt pizzán. Hát ez szopás. Na hát akkor mi legyen? Ugye a rendelés nem vonható vissza, mert baszki, már kifizettem. De ugyanakkor nem is teljesíthető, mert az átutalt pénz kevés. Legyen az, hogy perkáljam ki a különbözetet a futárnak! A különbözet 820 Ft volt. (Azért ennyi, mert az egyik pizzát úgy kértem, hogy fele ilyen, fele olyan legyen, és a felezésnek 100 Ft a díja.) Szóval se a készpénz-kapargatást nem úsztam meg, meg még rá is fizettem, és hát nem tudom feltűnt-e, de ha készpénzzel vásároltam volna, a többletből pont kijött volna még egy kedvezményes pizza. Tulajdonképpen 3-at fizettem, 2-őt kaptam. Mondjuk a pizzásnak így csak 5 Ft borravalót adtam, remélem örült azért neki. (El lehet gondolkozni azon, hogy vajon egy nálam sokkal jobb kommunikációs képességekkel rendelkező egyén vajon rá tudta volna-e venni a nőt, hogy szállítsák ki a pizzát annyiért, amennyit kártyával kifizettem. Végül is jogos lett volna...)
3. Végre vettem vezeték nélküli fejhallgatót az asztali géphez, mert a régi elromlott olyan 4-5 hónapja. Nagyon hiányzott már a cucc, ugyanis olyan 3 és fél évnyi használat után igencsak megszoktam, hogy zenehallgatás közben vígan sétálgathatok a lakásban, elmehetek hugyozni, stb. Most meg az van, hogy amikor zenét hallgatok, a géphez vagyok kötve úgy fizikailag. Mivel ezt nem szeretem, az utóbbi időben talán kevesebbet is hallgattam zenét. (Ugyanis azt szintén nem szeretem, amikor meg kell állítanom egy számot úgy a közepén.) Virult is a pofám, hogy végre beüzemelhetem az új wireless fülest, de amint jobban szemügyre vettem a cuccot, nagyot anyáztam. A fejhallgató AAA méretű elemekkel működik. Ez azért szopás, mert mi AA méretű újratölthető elemekből táraztunk be olyan 8-12 darabot, de AAA-ból egy sincs. Néha napján veszünk olyat, ha kell valamibe (távirányító, MP3 lejátszó, stb.), de akkor sem újratölthetőt. Pedig amúgy tök örültem, hogy egyáltalán megtaláltam ezt a fejhallgatót, értitek, vásárláskor nem nagyon nézegettem, hogy milyen elemet szeret, mert hát nem volt valami nagy a választék ilyen rádiós fejhallgatók tekintetében. Viszont azért felmerült bennem a kérdés, hogy mi a faszért kell hangyafasz-méretű, kevés milliamperórás elemeket rakni egy fejhallgatóba? Teljesen érthető, hogy mik a kicsi AAA elemek előnyei. Hát az, hogy kicsi, mint a macska pöcse! Például egy MP3 lejátszóba teljesen érthető, hogy miért kell AAA elem. Még talán egy távirányítóba is valamelyest logikusnak tűnik AAA elemet rakni. De egy böhömnagy fejhallgatóba geci, miért nem jó az AA? Magyarázza már el nekem valaki, pls.! Hogy pár grammal könnyebb legyen, vagy mi a faszom? Megmondom miért: azért, mert mindenki betárazott már a király AA aksikból, így nem megy az üzlet! Senki sem vesz már újratölthető elemet! Ezért most ne gyártsunk AA-t igénylő dolgokat, inkább vegyenek az emberek jó sok AAA-t! Más okot nem tudok elképzelni, ugyanis teljesen egyértelmű, hogy az AA elem sokkal, de sokkal praktikusabb egy rádiós fejhallgatóba, egyszerűen azért, mert tovább bírja. És azért nem mindegy, hogy hetente kell újratöltenem az elemeket, vagy kéthetente. Figyeljétek meg, emberek, hogy pár év múlva, amikor már mindenki betárazott AAA aksikból, akkor majd újra az AA lesz a menő! De most fizessek valami olyanért, ami már van, csak épp nem megfelelő méretben - trivia: egy AA elem ugyanannyi feszültséget ad, mint egy AAA. (Ez úgy kapcsolódik a plusszköltséges témához, hogy majd jó kis párezres plusszköltség lesz az, hogy beszerezzek néhány AAA aksit.)

Egyesek röhejesnek tarthatják ezt a posztot, már csak azért, mert itt nyavalygok párezer forint miatt, közben meg, mint látszik, önként és dalolva szórom ki a jó sok pénzt egyes hülyeségekre, mint pl. néhány könyv, póló, kaja, meg most így több, mint fél év után ismét vásároltam néhány hardvert a gépemhez. Most akkor mondjátok meg, hogy inkább egyek mást/kevesebbet, meg hagyjam az asztali gépemet szétesni, ha annyira kell nekem kibaszott laptop. Igaz, tényleg elengedtem magam mostanában, csakugyan vissza kéne fognom a dolgokat, és kétszer is meggondolni, hogy elég éhes vagyok-e ahhoz, hogy megengedjem magamnak, hogy vegyek egy 7 Days-t az automatából, ahelyett, hogy itt a Q-t, a Netpincért, meg a fejhallgató gyártóját szidom. De álljon meg a menet! Csakugyan nem költekezem okosan, de azért mégis más, ha megzabálom azt, amit elköltök, vagy jobb lesz tőle a gépem, mint az, hogy elmegy a jó büdös semmire. Valahogy erre érzékeny vagyok. Jó, amit ki kell fizetni (bérlet, kolidíj, vonatjegy, stb.), azzal nincs mese, amiatt nem is szoktam lázadozni, de az, amikor csakúgyból fizessek valamit, a lófaszért, az igencsak fel tud baszni.

When shit becomes valuable, the poor will be born without assholes.
(Henry Miller)

█

Vaddisznó írt egy meglehetősen érdekes posztot a Kurva és a Bitch Proud című bejegyzéseimre reagálva, Minden nő kurva címmel. Ez egy nagyon jó poszt, ajánlom mindenkinek (aki még nem olvasta, ugyanis már több, mint egy hónapja keletkezett), mert egészen más dimenziókban mutatja be a kurvulást, vizsgálva a jelenség történelmi, politikai, biológiai és pszichológiai okait is.

Igazából nem sok hozzáfűznivalóm van a dologhoz, csak annyi, hogy az rendben, hogy a csajok most azért kurvulnak, mert eddig se nagyon tehettek mást, de most már igazán észrevehetnék, hogy becsületes, intellektuális úton sokkal jobb eredményeket érhetnének el az életben. Ma már nem muszáj undorító piócaként rátapadniuk a férfiakra, mert ugye azt azt hiszem elég részletesen leírtam már, hogy ez kibaszottul nem tesz jót a társadalomnak. A kurvák olyan "jótékony" hatással vannak a társadalomra, mint SHODAN (lenne, ha sikerülne elérnie a Földet), azzal a különbséggel, hogy a kurváknak nem deklarált céljuk az emberiség kipusztítása és helyettesítése valami jobb fajjal; továbbá a kurvák nem annyira intelligensek.

Én azért még mindig remélem, hogy nem minden nő kurva, még az én korosztályomban sem, habár meglehetősen kevés kivétellel találkoztam. Sőt, IRL szinte lehetetlen nemkurvával összefutni. Na jó, azért ez is túlzás, mert azért mégis csak találkoztam egész értelmes csajokkal élőben is. Viszont az arány meglehetősen rossz, és ez be is basz nekem, ugyanis a sok kurva közül igen nehéz megtalálni a nemkurvákat. A dolgot még az is nehezíti, hogy sok kurva képes nemkurvának álcázni magát, és még az is elképzelhető, hogy egy nemkurva álcázza magát kurvának, csak hogy ne legyen kiközösítve. Meg hát ugye alap, hogy a nemkurvákat is lestoppolják előlem mások, akik jobb szociális készségekkel rendelkeznek. Hogy összegezzük a dolgot, bizony nem túl jók az esélyeim. Valószínűleg az lenne a legjobb számomra, ha le is mondanék arról, hogy valaha is találok társat - csak az a gond, hogy elég mélyen úgy vagyok kódolva, hogy úgy érezzem, hogy feltétlenül szükségem van valakire. Merthogy az ember társas lény, ugye - kár, mi? Kár, hogy vannak érzelmeim, sokszor látom úgy, hogy jobb lenne nekem nélkülük.

Amúgy amikor igazán antiszociális hangulatban vagyok, néha azt kívánom, hogy bárcsak ne lenne emancipáció, sőt, inkább lenne ma is az a rendszer, hogy a szülők kiválasztják a fiúknak a menyasszonyukat. Ez azért lenne poén, mert akkor ilyen kötelező hozzárendelés útján nekem is garantálva lenne egy csaj, muhaha. :D Na jó, persze ezt viccből írtam, ugyanis tudom, hogy ez kibaszottul szar lenne, mert egyrészt aspie létemre szerintem megdöglenék egy konzervatív világban, másrészt az elveimmel igencsak ellenkezik a nők elnyomása (mint ahogy a rabszolgatartás is, meg az egyéb szépségek), harmadrészt meg nem egy agyatlan bábura van szükségem, hanem egy társra.

A kérdés persze az, vajon csodálkozhatunk-e ebben a szettingben, hogy beláthatatlan időintervallum globális társadalmi nyomása alól frissen felszabadulva a nő bizony akkor is kurvul, amikor már jogai és képességei a pusztán intellektuális és hatalmi alapú érvényesülést is lehetővé tennék. Igen, a következő kérdés pedig az, hogy ha eltelik még két, netán még tizenkettő emberöltőnyi idő, amelynek során a gyerekek már eleve a társadalmi nem káros-kóros sztereotípiáitól mentesen [...], tehát kurvító hatások nélkül nőnek fel, vajon változik-e a szituáció.
(Vaddisznó)

█

Mint azt már a fél net tudja, Rodielt megverték a melegfelvonulás után, mert a "Budapest Pride" pólót viselte. Az eset dokumentálva van különböző webhelyeken, én itt csak ezt és ezt linkelném. Az első maga Rodiel véleménye, a második pedig GutBesserWasser spektrumtársé.

Továbbá, a kuruc.info antikulturált, szűklátókörű, kirekesztő, begyöpösödött, felületes, mucsai paraszt szerkesztői írtak is egy nem kicsit felháborító posztot, amelyben kollektíven az összes aspie-t társadalomra veszélyes, kiirtandó állatokként deklarálják. Úgy hivatkoznak az AS-re, mint "belterjességből fakadó genetikai elmebaj". Nyilván nem várható el ezektől a csimpánzoktól, hogy utána nézzenek, hogy miről írnak, meg ugye fel se tudnák fogni. (Ráadásul még a geek-eket is leszólták.)

Semota, aki a blogja révén gyakorlatilag megalapította a magyar Asperger-közösséget, válaszolt a fentebb említett gyűlölködésre. A linkelt poszthoz kommentnek be lehet írni, ha egyetértesz, és szolidaritást vállalsz az Asperger-szindrómásokkal.

Az az igazság, hogy ezek a szélsőségesek önkényesen definiálják, hogy mi a normális, és rögtön ugranak arra, ami a felállított ideáltól eltérő. Mivel én is "furcsa" vagyok (akár még azt is lehet mondani, hogy "deviáns"), simán megverhetnek engem is, vagy akárkit is. Ha már elfogytak a melegek, lehet, hogy a geek-ek kerülnek sorra, és én meg azért leszek megverve, mert egy provokatív RTFM feliratú pólóban fogok sétálni.

Különösen érdekes, hogy ezek a szélsőségesek ponthogy Rodielt ítélik meg társadalomellenesnek, holott ő nem igazán ártott a társadalomnak deviáns viselkedésével. Viszont akik képesek megverni egy nőt egy póló miatt, azok eleve a társadalmi szerződést szegik meg, ami kurvára társadalomellenes. Pedig őket mennyire tolerálja a társadalom! Azok, akik Rodielt megverték, neurotipikus társasági lények, bizonyára van jó sok barátjuk, és talán már párt is találtak. Ellenben az aszpikat rengeteg sérelem éri amiatt, hogy a társadalom nem fogadja be őket (legalábbis eleinte), pedig ők valójában nem destruktívak a társadalomra nézve.

Hát ezt is megértük, hogy egy rakás zombi nyíltan ki akar minket irtani, pedig azt se tudják, kik vagyunk.

Éppúgy, mint a neurotipikus emberek, mi is sokfélék vagyunk.
(Semota)

█

Lehet, hogy most már üdvös lenne lekattannom a témáról, különös tekintettel lévén arra, hogy ez már zsinórban a harmadik kurvás posztom, de hát most ez a perszeverációm, nincs mit tenni.

A Kurva című posztomban nagyjából ismertettem a kurvák nevezetességeit, habár úgy érzem, hogy sokmindent kifelejtettem, de sebaj, ezeket utólag pótlom majd, amikor eszembe jutnak.

Néhány leírt tulajdonságot azonban érdemes megvizsgálni egy kicsit közelebbről is. Említettem, hogy a kurvák nagyon büszkék a kurva létükre, egyszerűen árad belőlük az önbizalom, amiért képesek voltak elérni mindazt, amit elértek. (Nem csoda, hisz egy személyiség módszeres leépítése sok munkával jár. :p) Ennek bizonyítékaként egyes példányok (az apatikus kasztból) különböző képeket, emblémákat raknak ki a különböző adatlapjaikra (iWiW, myVIP, MySpace, Tagged, Facebook, stb.), amelyek a kurvák büszkeségét hirdetik.

Tekintsünk hát meg egyet eme szépségekből.

Az elemzés előtt még megjegyezném, hogy ezt a kurvák inkább amolyan fricskának szánhatják azoknak, akik lekurvázzák őket (így többek között nekem is szól). Hiszen ők nem is kurvák, csak a bunkó, irigy emberek mondják ezt rájuk. Így hát, nincs mit tenni, definiálnak egy pozitív jelentést a "kurva" szónak, hogy ezután már ne zavarja őket az, hogy kurvának nevezik őket - inkább ők is annak nevezik magukat. Trükkös, mi? Vegyük sorra ezeket a tulajdonságokat, melyeket a kurvák magukénak hisznek. Vajon igazuk van?

• Szép. Ez általában igaz is. A kurvák meglehetősen dekoratívak szoktak lenni. Különböző anyagok használatával azt is meg tudják oldani, hogy egy egyébként ronda nő is szép legyen. Ezzel még önmagában nem is lenne baj, ha nem vinnék túlzásba a dolgot. Ismerek egy csajt, aki egész szép volt úgy original formában is, de mára már olyan ragyás lett az arca az ilyen szépítőszerek rendszeres alkalmazásától, hogy ma már valóban szükséges 5 réteg alapozót magára kennie, csak hogy hasonlóan dekoratív legyen, mint amilyen régen volt, smink nélkül. A másik meg az, hogy a kurvák számára a szépség egy fegyver, amivel képesek manipulálni, és igen jelentős károkat okozni.
• Intelligens. Na ez szép! Komolyan, ezek hogy definiálják az intelligenciát? Fel kell hívnom a figyelmet egy korábban nem említett kurva-specifikus tulajdonságra. Az a lényeg, hogy egyes negatív tulajdonságokat, amelyek jellemzőek rájuk, képesek másokra kivetíteni, és magukénak vallani olyan tulajdonságokat, melyek nem is jellemzőek rájuk. Például olyan kurvák, akikről sikít a hülyeség, az unintelligencia, a szellemi igénytelenség, akikben nyoma sincs a logikus gondolkodásra való hajlamnak, képesek engem lehülyézni, magukat meg beállítani úgy, mint okos, intelligens, különleges személyiségeket. Ami a kurvák intelligenciáját illeti, bulizáshoz meg kúráshoz aztán tényleg sok intelligencia kell. Most lehet jönni azzal, hogy de hát egyes kurvák egész jól teljesítenek az iskolában, de ez csalóka. Az iskolában való sikerességhez általában a tanagyag betanulásán és visszaböfögésén kívül nem sok minden kell. Ezt jó memóriával elég egyszerű megoldani. Mellesleg, mint informatikus megsúgom, hogy adatok eltárolására és visszaadására egy SQL szerver is képes, nem kell ehhez különösebb intelligencia. Az intelligens kurváknál más a helyzet, ők szándékosan használják az intelligenciájukat destruktív célokra.
• Tehetséges. Lehetséges, hogy egyes kurvák tehetségesek, de nem valószínű, hogy használják is a tehetségüket, vagy ha használják is, akkor azt is valami dekadens célra. Továbbá sok kurva valószínűleg nem tudja, hogy miben lenne tehetséges, viszont tehetségesnek hiszi magát olyan dolgokban, amikben nem is az. A tehetséghez intelligencia is kell, és mint fentebb kifejtettem, az nincsen.
• Kreatív. Bizonyos szempontból igen, a kurvák kreatívak. Például egész "ötletes" kínzási módszereket ki tudnak találni mások lelki nyomorgatására (ezt pusztán szórakozásból), és mások manipulálására. Még lehetne sorolni hasonló példákat. Tulajdonképpen elmondhatjuk, hogy a kurvák kreatívak a destruktivitásban. :D
• Őszinte. Na, ezt nagyon benézték! :S Nem is értem, hol őszinteség az, amit ők művelnek? Bazmeg, ez tényleg idegesítő! A kurvák még önmagukkal sem őszinték, nemhogy másokkal. Valószínű, hogy egyáltalán az őszinteség fogalmával sincsenek tisztában. Most erre mondhatnám, hogy nézzék meg az értelmező szótárban, vagy a Wikipedián, de tökmindegy, mert ezek azt se lennének képesek felfogni, mert túl sok az összetett mondat, és a számukra ismeretlen szó. Azonban a kurvák mégis tudnak őszinték lenni. Ha úgy mondasz igaztalant, hogy abban a hitben vagy, hogy igazat mondasz, az még őszinteségnek számít. A kurvák ilyen módon tényleg képesek az őszinteségre. (Lásd: például valóban elhiszik, hogy eredetiek.) Ez inkább szomorú, mert ez is azt mutatja, hogy a kurvák mennyire agymosottak.

Ha még mindig nem húztuk fel magunkat eléggé, nézzünk meg egy másik hasonló jellegű, népszerű táblát is, amit először Tagged-en láttam egy csaj adatlapján, viszont sokan használják rajta kívül. Ígérem, hogy sokkal durvább, mint az előző. Íme a kurvológia alaptételei.

Érdekes. Viszont itt olvasni kell a sorok között - nézzük meg, hogy mit jelentenek ezek a sorok valójában, melyeket a kurvák magukénak éreznek.

• "I stand up for myself and my beliefs" - "Büszkén kurvulok, mert én ebben hiszek, ez vagyok én."
• "I stand up for those I love" - "Kiállok a fellow bitch barátnőimért, és az ideiglenesen vagy permanensen kedvelt menőcsávókért, mucsai parasztokért, és taplókért."
• "I speak my mind, think my own thoughts, or do things my way" - "Büszkén magaménak vallom az általam imádott celebek (lásd: Paris Hilton, Britney Spears és társaik) által mondott bölcsességeket, és amit a Cosmo-ban olvastam, és a magam módján oldom meg a problémáimat (szopás és kúrás általi manipuláció útján)."
• "I won't compromise whats in my heart" - "Nem hagyom, hogy bárki is megpróbálja tartalommal megtölteni a szívemben tátongó ürességet."
• "I live my life MY way" - "Szopok, kúrok, és minden héten bulizok, ahol durván lerészegedek, továbbá rászokom a cigarettára, mert az menő, szóval a magam útján élem a gyönyörű, tartalmas életem."
• "I won't allow anyone to step on me" - Jóhogy! Az fájdalmas. "Inkább feküdjenek rám, minthogy lépjenek."
• "I refuse to tolerate injustice" - Ez nagyon megható, csak mint az őszinteségnél is láttuk, a kurvák elég sajátosan értelmezik az igazságot és igazságosságot. Amit ők igazságosnak hisznek, az valójában igazságtalan, és általában pont azt hiszik igazságtalannak, ami igazságos. De valóban kiállnak a maguk által felfogott igazságért, így elősegítik a bunkók előretörését, és az értelmesebb emberek háttérbe szorulását. Többek között ebben rejlik a kurvák társadalomromboló hatása.
• "It means I have the courage & strength to allow myself to be me" - "Rettegek a csoportnyomástól, nincs meg az erőm és akaratom, hogy ellenálljak neki, inkább leszek agymosott zombi, mert így szép az élet."
• "So try to stomp on me, douse my inner flame; squash every ounce of beauty I hold within; you won't succeed" - "Próbálhatsz meggyőzni érvekkel, logikával, úgysem tudom felfogni; megpróbálhatod felnyitni a szemem, próbálhatsz gondolkodásra sarkallni, hogy végre felszínre kerüljön a bennem lévő valódi szépség, nem fog sikerülni."
• "And if that makes me a Bitch, so be it; I embrace the title and I'm proud to be a Bitch!" - "Mert én Kurva vagyok, inkább örökké megtartom ezt a címkét, és büszke vagyok arra, hogy én is Kurva lehetek, mint a társadalom nőállományának kb. 95%-a!"

Mint leírtam, a kurvulásban az a legveszélyesebb, hogy rendkívül ragályos. A ribancok büszkék arra, hogy kurvák lehetnek, és a lányokat elfogja az irigység, amikor a kurvákra tekintenek, és mindent megtesznek azért, hogy ők is kurvák legyenek. Ez a csoportnyomás. És mivel a kurvák jelentős hányadát képezik a társadalomnak, hatalmuk is van. Gondoljunk csak bele - ha egy hatalmas csoport elkezdi támogatni a méltatlan, hülye, bunkó, kurva embereket, akkor azok lesznek sikeresek, és ők fognak irányítani. Még mindig nem érzed elég veszélyesnek? Gondolj csak bele, az ilyen kurvák akár szavazni is elmehetnek, mert joguk van hozzá! Nyilván az érmének két oldala van, a menőcsávók is ugyanúgy sikerre juttatják a gyökér kis kurvákat.

Most meg fogtok kövezni ezért a vérlázító gondolatért, de komolyan el lehet gondolkozni azon, hogy mennyire jó az, hogy a nők egyenjogúságot kaptak. Na most ez ellen a mondatom ellen ponthogy azok a nők fognak lázadni, akik igen is megérdemlik az egyenjogúságot. A kurvák úgyse tévednek ide, meg fel sem tudják fogni azokat a dolgokat, amiket itt leírtam - talán csak az intelligensebb fajta, de aki intelligens, és mégis kurva, az dögöljön meg. Bár valószínű, hogy amikor a nőknek még nem voltak jogaik, a ribancok nem nyűtték ennyire a társadalmat, mert egyszerűen nem volt joguk a nőknek ahhoz, hogy ribanccá váljanak, és eléggé korlátozva voltak. Klasszikus kurvák nyilván mindig is léteztek, de az más lapra tartozik. Régen, ha egy nő elvesztette a jó hírét, meg volt pecsételve a sorsa.

Igen, igen. De ugyanakkor a régi világ ugyanolyan gusztustalan és igazságtalan volt, mint a mostani. Én azt mondom, hogy igen is kell az egyenjogúság - a nők ugyanolyan értékű emberek, mint a férfiak. Mitől lennének kevesebbek? A probléma inkább az, hogy a mai lányok nem tudnak élni a jogaikkal. Valami miatt beléjük van kódolva a kurvulás, és az, hogy ne gondolkozzanak, mert majd mások (a fiúk) ezt majd megteszik helyettük.

Nem tudom, hogy ez egyáltalán lehetséges-e, de inkább fel kéne bátorítani a nőket arra, hogy igen is gondolkozzanak, legyenek kreatívak, produktívak. Így a menőcsávók nem kapnak majd ekkora tiszteletet, így várhatóan azoknak a száma is visszaszorul. Tulajdonképpen ezáltal az egész társadalom produktivitásra lenne buzdítva a mai menő destruktivitás helyett.

Durva kurvák durván kurvásan kurvulnak az utcán, maguk közé csábítanak minden arra járó kurvát kurvásan durván kúrni minden durva fasszal.

█

A geek srác régóta várta az alkalmat, hogy egyedül lássa a lányt, mert beszélni akart vele. Igaz, mára már nem látta sok értelmét a beszélgetéseknek. De azért örült, hogy itt van. Hiszen évek óta nem látta. Tudta, hogy nincs sok ideje, mert a lány barátai mindjárt visszaérnek. A fiú nagy levegőt vett. Nagyon izgult, hallotta a saját szívdobogását. Ezúttal valóban őszintén akart beszélni a lánnyal, hosszú idő után. Lassan odament tehát a lány padjához, és köszönt:
- Szia. - nem tudta palástolni a félelmét, hangja remegett, és magasabb is volt a kelleténél.
- Szia. - mondta a lány mosolyogva.
- Rég beszéltünk. - mondta a fiú.
- Hát ja. És amúgy mi újság feléd?
- Fejér Megyei Hírlap. - mondta a fiú vigyorogva.
- De gyökér vagy!
- Egyébként megvagyok, köszi. És te?
- Én is.
A fiú szerette hallani a lány hangját. De most szeretett volna véget vetni a small talk-nak, mert kevés az idő. Tudta, hogy ez a kedvesség, amit a csaj áraszt felé, hazugság. Nem igazi. Köztudott, hogy a lány utálja őt, csak ezt így szemtől szembe most nem szeretné kimutatni. Talán azért, mert fél a geek reakciójától, amit ráadásul most el se kerülhet, mert itt, a való életben nincs tiltás gomb. Tehát a srácnak el kellett érnie, hogy a lány az őszinte arcát mutassa, hogy elmondhassa neki azt, amit mondani akart.
- Tudod, emlékszel, amikor olyan... hülyén viselkedtem veled. Én nem akartam neked rosszat, csak... tudod...
- Ja, tudom: egy nagy idegesítő fasz vagy.
Sikerült! Viszont a geek szinte megijedt a hirtelen sértéstől, még annak ellenére is, hogy fel volt készülve rá. Összeszedte magát a válaszhoz. Nagyon nehéz volt neki ez a szituáció. Rettenetesen.
- De mégis miért? Mit ártottam én neked? - a fiú hangja még inkább remegett.
- Baszod, éveken át zaklattál, hát nem fogod fel, hogy nem vagyok rád kíváncsi? Na tipli!
A geek valóban nem értette ezt. Mindaz a szeretet, gondoskodás, és minden áldozat, amit a lány irányában közvetített, egyetlen szóval lett minősítve: zaklatás. Sehogy sem értette, hogy hogy lehetséges az, hogy minden igyekezete, amivel a lány szeretetét akarta kivívni, pontosan az ellenkező hatást váltotta ki, ráadásul úgy, hogy ő csak a végeredményről értesült. De még nem lépett le. Magyarázatot akart kapni, mert egyszerűen nem tudta feldolgozni ezt az ellentmondást. Nem értette, hogy ő miért rossz, és miért pont egy olyan személy mondja ezt neki, aki fontos számára - akit szeret. Ő igen is meg akarta érteni a lányt, és megismerni őt rendesen. De mindenek előtt valahogy el kéne érnie, hogy a lány megbocsásson. Még ha tudta is, hogy igazából ponthogy a lánynak kéne bocsánatot kérnie...
- Én ezt nem értem. Mivel érdemeltem én ki azt, hogy ennyire utálj? Amikor én annyit beszéltem veled, és annyi áldozatot hoztam érted...
- Már ezer éve utállak, mert idegesítő vagy! Most hagyj békén, jó? - a lány már szinte kiabált.
A geek érezte, hogy ez is egy meddő beszélgetés lesz. Hát semmivel nem lehet elérni azt, hogy a lány ismét szóba álljon vele? És igen, rossznak érezte magát. Hiszen ez a lány most szinte könyörög, hogy menjen el, de ő marad, mert muszáj választ kapnia. A kíváncsiság és a lelkiismeret nem hagyja nyugodni. Ez egy ördögi kör. Minél többet beszél a csajnak, annál több sértést vált ki, annál inkább növekszik a geek értetlensége és ezzel együtt a lány gyűlölete. Igen, hisz ez már gyűlölet. Ez nem olyan kis enyhe, múló utálat, amit az ember egy osztálytársa iránt érezhet. Ez kőkemény, zsigeri gyűlölet. Még az is elképzelhető, hogy a lány egyenesen a halálát kívánja. De mivel érte ezt el? Miért nem múlott ez el az eltelt 2 év alatt, amikor nem is beszéltek egymással? Hogyan tehetné ezt jóvá?
- De miért? - kérdezte a fiú megsemmisülten.
Ez volt az a pont, ahol MSN-en a tiltás következett volna. De itt a lány inkább kifakadt:
- Na ide figyelj, te egy üres, jellemtelen, gerictelen, fogyatékos kis gyökér senki vagy. Egy szar! Neked nincs lelked, egy zombi vagy, idegesítő kis faszkalap! Nem tudsz te semmi érdekeset, csak hülyeségekről tudsz beszélni, de azokról elviselhetetlenül sokat! És ne hidd azt, hogy ezt a világon bárki is elviselné! Neked nem lehetnek barátaid, nem érdemelsz egyet sem! És te csajt akarsz? Na ne röhögtess! Mégcsak nem is tudsz szeretni! Nem vagy rá képes! És milyen áldozatot hoztál te értem valaha is? Te sehogy se fogsz olyan csajjal találkozni aki elviselne! Na cső.
Ennyi masszív sértés hatására a geek ideges lett. Hasonló szituációban rendszerint távozni szokott, és valóban úgy érezte, hogy most is üdvös lenne ezt tennie. Benne is feléledt a gyűlölet, de tudta, hogy ez csak rövid ideig fog tartani, mert valami miatt nem képes az igazi haragtartásra. De ebben a pillanatban még a "Világ Zaklatója" díjért is bevállalta volna azt, hogy kimondja, amit gondol.
- És te mit képzelsz magadról?! Te jónak hiszed magad? Vedd tudomásul, hogy az, hogy nem tudom úgy kimutatni az érzelmeimet, ahogy te azt fel tudnád fogni, az nem jelenti azt, hogy nincsenek érzelmeim! Pedig hogy próbáltam neked bizonyítani... De nem, te még csak nem is tudod felfogni, hogy mit jelentettél számomra! Te vagy a korlátolt, mert te vagy az, aki nem képes meglátni, hogy mi vagyok valójában. Én nem vagyok üres, és nem is értem, hogy te hogy láthatsz annak, amikor én annyi mindent megmutattam neked magamból.
A lány értetlenül nézett. De valami miatt nem állította le a fiút. A fiú folytatta:
- Ellenben te? Mi az, amivel kitűnsz, mi az, amit alkottál? Te nem vagy produktív. Nem vagy kreatív. Egy időben talán az voltál, de most már annyira el vagy foglalva azzal, hogy tök ugyan olyan legyél, mint a többiek, hogy mindent eldobtál. Te tényleg egyedinek érzed magad? Azt hiszed nem vagy tömegember? Mikor szoktál te gondolkozni? Mikor szoktál te bármikor is kielemezni bármit is? Soha. Vagy nem vagy rá képes, vagy megtanultad, hogy gondolkozni ciki, mert akkor olyan leszel, mint én! És azt hiszed, hogy most magam miatt jöttem ide hozzád? Meg akartalak hallgatni. Talán, hátha segíthetek neked. Hátha egy kicsit is jobbá tehetem az életed, valahogy! Az áldozatokról: régen, minden telefonbeszélgetésünk számlája engem terhelt, mi a faszért költöttem egy fillért is, ha neked ez kellemetlen volt? A kibaszott CD-iddel, amiket neked adtam, én bajlódtam napokon keresztül! És baszd meg, hány gondolatciklusomat pazaroltam rád? Meg a kibaszott mozijegyek árával mi lesz? Én éveket adtam neked az életemből - gondolatokat, időt, és pénzt! És te mit adsz nekem cserébe? Lófaszt! De tudod mit, én nem kértem vissza ezekből semmit, csak egy kis megbeszülést, tiszteletet, szeretetet. Na ennyit erről!
A geek reménykedett abban, hogy ez, amit mondott, valahol a lány elméjében értelmezésre kerül. Tudta, hogy erről nem fog semmiféle visszaigazolást kapni. Nem fogja megtudni, hogy ezt a lány megértette-e. A geek most már tényleg távozni akart, mert már nem tudta elviselni azt a diszkomfort-érzetet, amelyet a helyzet kiváltott. Vörös volt az arca, szégyellte magát, a legszívesebben itt és most rögtön megsemmisült volna. A lány így szólt:
- Tűnj el!
- Szia! - hebegte a fiú, majd elfordult, és szinte futva hagyta el a helyszínt.

Hatalmas fájdalom, szégyenérzet, és lelkiismeret-furdalás lett úrrá a geek-en. Az, amit a lánynak mondott, csak tippelte. Még csak nem is ismeri őt annyira, hogy biztos lehessen abban, hogy helyesen elemezte a csajt. Igen. Évek után alig tudott róla valamit, pedig annyira szerette volna őt megérteni. Be kellett látnia, hogy tévedett! Akármilyen értéket is fedezett fel régen a lányban (a szépségén kívül), az vagy eltűnt, vagy soha nem is volt, csak elképzelte. Lehet, hogy valójában soha nem is szerette a lányt, csak egy hamis képbe volt szerelmes, amit róla alkotott. De hogyan tévedhetett ekkorát? Hiszen a lányban nincsen semmi! Ennyi erővel akármelyik lánynak elmondhatta volna a monológját, mert ő is ugyanolyan, mint a többi. De nem! Mégis mintha lenne benne valami más... De vajon mi? De ha van is, az valószínűleg nem jó. Mert ha jó lenne, akkor nem gyűlölettel reagálna a jóságra. Hogyan érthették ennyire félre egymást? Hogy lehet az, hogy mindezek után a fiú semmi a lány szemében?

De a geek-nek az is eszébe jutott, hogy mi van, ha ponthogy ő téved? Mi van, ha ő tényleg rossz? Mi van, ha tényleg nem érti a világot, és ő tényleg elvetendő? Lehet, hogy akármilyen értékesnek, kreatívnak, és értelmesnek látja magát, és a hozzá hasonló embereket, ő épp annyira értéktelen, üres, és értetlen. Lehet, hogy pont az a mentalitás a követendő, amit a lány képvisel. De a geek nem tudta megérteni ezt a mentalitást. Nem tudta, hogy lehet élni a gondolkodás, az elemezgetés, a megértés igénye nélkül, és hogyan adhatja át magát valaki annak a határtalan apátiának, ami a "normális" emberekre jellemző. Hiszen ő mindig is kíváncsi természetű volt. Hogy lehet az, hogy míg ő ennyire meg akarja érteni, hogy hogyan működik a lány, addig a lányt annyira nem érdekli a fiú, hogy még csak meg se hallgatja őt. Vagy ő tényleg ennyire érdektelen, unalmas - értéktelen? Valószínű, hiszen a lányt sem tudta meggyőzni az ellenkezőjéről. Eddig azt gondolta magáról, hogy ő szerethető, tehát ha eléri, hogy a lány megismerje őt, akkor az viszonozni fogja a szeretetét. Hatalmasat tévedett.

A fiú megbánta az egészet. Szégyellte magát. Egyik pillanatban a tévedése miatt - hogyan tisztelhetett ő ennyire egy olyan lányt, aki egyáltalán nem méltó arra, hogy foglalkozzon vele? Másik pillanatban amiatt, hogy zaklató vált belőle, ekkor furdalta is a lelkiismeret, hogy ő rosszat tett egy olyan embernek, akit szeretett. Egyik pillanatban magát látta bűnösnek, másik pillanatban a lányt. Talán soha nem lesz tudatában annak, hogy mi az igazság. A geek büntetése az, hogy ezzel a feloldhatatlannak tűnő kognitív disszonanciával az elméjében kell élnie, talán élete végéig.

Elkezdődött... itt a vég, mikor már senki, de senki nem ismer.
(A lány)

█

Ismerőseim körében közismert tény, hogy brutálmód rajongok a Half-Life című FPS-játékért, de ennek ellenére nekem mégsincs meg - rendesen. De ezt majd kifejtem alább. Az is tudható rólam, hogy egy ruppótlan kispöcs vagyok, tehát szeretném a szoftvert a lehető legolcsóbban beszerezni - főleg mostanában, hogy nehezebb az anyagi helyzetem, meg hogy már 2x is megvettem, és idegesít is rendesen, hogy nincs meg. Egyedül a Half-Life 2-vel követtem el azt a hibát, hogy megvettem akkor, amikor kijött, kurva drágán, és tök feleslegesen, mert gyenge volt hozzá a videokártyám. Érdemes várni egy kicsit, míg lemegy az ára. Sőt, az Orange Box-ot 3000 Ft-ért vettem meg Steam-en egy akció keretében, és abban is benne van a Half-Life 2, pedig a HL2:EP2 és a Portal miatt vettem meg.

Minden esetre a Half-Life 1-el kapcsolatban ért a legtöbb szerencsétlenség, nem csak anyagi vonatkozásban, hanem úgy egyáltalán. Szinte érthetetlen, hogy csoportosulhat ennyi balszerencse egyetlen játékhoz.

• Legelőször 2001-ben, ötödikes koromban találkoztam a játékkal, ez volt az első FPS, amivel játszottam. Egyből megtetszett, minden nap vártam, hogy végre leülhessek, és játszhassak az unokabátyám által beszerzett kalózmásolattal. Emlékszem, mennyire örültem, amikor túljutottam a BLAST PIT című chapter-en, már nem azért, mert az annyira nehéz volt, hanem mert kétszer is újra kellett kezdenem a játékot, mire sikerült eljutnom a chapter végéig. Unokabátyám szeret kb. kéthetente rendszerújratelepítést végezni, és sikerült pont beidőzítenie egy FORMAT C: -t, amikor én pont a BLAST PIT-nél jártam, és ugye elvesztek a mentések. Lehet, hogy a második alkalommal is reinstall volt, de az is lehet, hogy akkor törtek be a lakásba, és akkor vitték el a gépet. Erre már nem emlékszem, csak arra, hogy kétszer is elkezdtem a játékot úgy, hogy csak a BLAST PIT-ig jutottam el. Homályosak az emlékek. Az is lehet, hogy a második alkalommal történt, hogy a CD tulajdonosa elvitte a CD-t, merthogy kölcsönbe volt, az unokabátyám ugyan készített másolatot, de az nem működött. Akkor meg még ugye netünk nem volt, nem tudtunk crack-et letölteni.
• Unszolásomra az unokabátyámnak sikerült beszereznie még egy kalózmásolatot, de azt nem olvasta a CD olvasónk. Érdekes, hogy akkoriban a CD írás bizonytalan művészet volt, biztos a CD írók voltak szarok, ugyanis gyakran előfordult ilyen, hogy pl. egy CD író olyan CD-t írt, amit nem minden olvasó tudott olvasni.
• Azt hiszem hatodikos koromban láttam 2000 Ft-ért a Half-Life Game Of The Year Edition-t a Media Markt-ban. Mutert megfűztem, hogy vegye meg nekem. Amikor otthon nagy örömmel kinyitottam a dobozt, először feltűnt, hogy egy brutális karcolás húzódik végig a korongon. Ejha! De semmi pánik, a CD olvasó ennek ellenére hiba nélkül olvasta. Izgatottan vártam, amíg a progress bar végigfut a telepítőn, és indítottam is a játékot. A játék első alkalommal kéri a CD kulcsot. Beütöttem a CD tokba ragasztott cetlin lévő számsort, ügyelve minden karakterre. "Invalid CD key". Megpróbáltam még egyszer, még gondosabban ügyelve a karakterekre. Megint "Invalid CD key". Még megpróbáltam vagy 20-szor, kötőjelekkel és azok nélkül, volt amikor a kötőjelek helyére *-ot tettem meg + jelet, meg minden szart, de semmi. Visszavittük a CD-t a Media Markt-ba, ott szépen feltelepítették egy gépre, és meggyőződtek róla, hogy tényleg nem jó az a CD kulcs. Kinyitottak egy másik dobozt, és megadták az abba írt kulcsot. Azt elfogadta a program. Így szépen kicserélték az egész dobozt egy másikra, CD-vel együtt, mert hát ugye az eladó is megjegyezte, hogy milyen karcos. Ezzel a CD-vel már végre tudtam játszani. Így lett meg életem első jogtiszta Half-Life példánya.
• Később eljutott hozzám a Blue Shift című Half-Life kiterjesztés, de azt csak kölcsönbe kaptam. Aztán találkoztam az Opposing Force-al is, igaz, az csak kalózmásolat volt. Elhatároztam, hogy ezek is kellenek nekem.
• A Media Markt-ban találtam rá a Half-Life Generation Pack-re, amely tartalmazza az eredeti játékot, az Opposing Force-ot, és bónuszként a Counter-Strike-ot is, bár az nem tetszett. Megfűztem a fatert, hogy vegye meg, azt hiszem 5000 Ft volt. Így végre meglett az Opposing Force, és lett egy második Half-Life példányom. Sajnos a Blue Shift továbbra is hiányzott.
• Egy hónappal később, amint a Media Markt-ban sétáltam, felfedeztem, hogy kiadtak egy új Half-Life Generation Pack-et, amely már tartalmazta a Blue Shift-et is, ráadásul ha jól emlékszem, az ára is ugyanannyi volt. :D Hát bazmeg... Ezt már persze jóhogy nem vettem meg, csak anyáztam a levegőbe.
• Évek teltek el. Megjelent a Steam, megszűnt a WON. Ez két dologgal járt. Egyrészt többé nem lehet a Half-Life-al játszani multiplayer-ben, másrészt a játék frissítéseihez ezentúl csak Steam-en keresztül lehet hozzájutni. De semmi vész! Egyszerűen regisztrálni kell a Half-Life CD kulcsát a Steam-en, és akkor letölthetem a Steam-es verziót, amellyel multizni is lehet, és frissítések is jönnek hozzá. Hurrá! Az első CD kulcsra azt hiszem azt írta a Steam, hogy invalid. A másikat meg faszán odaadtam valakinek idő közben, aki regelte a Steam-en. Hogy miért adtam oda? Fingom sincs. Lehet, hogy nem gondoltam, hogy azért kell neki, hogy regelje Steam-en (mert hát a Steam előtt a CD kulcs csak a telepítéshez kellett, a Halál sem ellenőrizte, hogy egy CD kulcs hány embernek van meg). Az is lehet, hogy nem gondoltam arra, hogy valaha is regelni akarom a HL-t Steam-en, és azért adtam meg a kulcsot, de persze az is lehet, hogy naiv voltam, és rászedtek. Nem emlékszem már hogy volt. Tény, hogy volt 2 CD kulcsom, és egyiket sem tudtam regelni. Így a Half-Life nekem meg is van, meg nincs is. Ráadásul a Generation Pack-es kulcs nem csak a HL-t regelte volna, hanem a Steam-es Opposing Force-ot is megkaptam volna.
• Sokáig nem is érdekelt, hogy legyen egy autentikus Steam-es Half-Life-om (van valahol egy tört egyébként). Pár hónapja néztem ki a Half-Life 1 Anthology csomagot, de mivel szegény vagyok, mint az állat, és manapság már a szüleimtől nem kapok ilyenekre pénzt, magamnak kell összeéheznem az árát. Viszont éhezni is csak tanév közben lehet, mert ugye akkor kapok egyáltalán zsebpénzt kajára. Ez az Anthology majdnem olyan, mint régebben a Generation Pack, csak ebben a CS helyett a Team Fortress van benne, és alapból benne van a Blue Shift. Gondoltam várok. Hátha lesz egy weekend deal, amelyben pont az Anthology kerül leárazásra. Meg egyébként is, én úgy emlékszem, hogy amikor először néztem, még 15 euró volt a pack ára, és nem 12. Türelmes ember vagyok én. Minden hétvégén szorgosan nézegettem, hogy milyen weekend deal van, egy idő után meg lusta voltam bejelentkezni Steam-re, és felvettem a ValveNews nevű user-t (vagy botot?) Twitter-en, aki mindig tweet-eli az új Steam híreket. Ez tök jó, mert nem nekem kell nézegetnem, hogy mi van, hanem a TwitterFox a pofám elé tolja, ha van valami. Azonban valahogy egy kibaszottul fontos tweet elkerülte a figyelmemet. RSS-t meg nem rég óta használok, így nem voltam feliratkozva az RSS feed-re. Bizony, hónapokig vártam erre, de mégis lemaradtam róla. Csak én lehetek ennyire szerencsétlen!

Hát ez van. Bassza az agyam a dolog, de nagyon. Meg azért is lustultam el a Steam hírek figyelésével, mert egyre kevesebb esélyt láttam arra, hogy lesz ilyen weekend deal, alapból virultam, hogy már csak 12 euró a csomag ára, továbbá észrevettem, hogy árulják is az Anthology-t egy áruházban. Habár vaciláltam, hogy valószínűleg elég szar, és megbízhatatlan áruház lehet, hiszen több helyen is pontatlan adatokkal rendelkezik a termékről. De gondoltam, majd faszán elslattyogok az egyik ilyen áruházba, mert ahogy látom nem csak online lehet vásárolni, hanem a régi pofaodatolós módszer is működik, és az olcsóbb is. És akkor tényleg láthatom, hogy mit adnak a kezembe, mennyiért. Persze lehet, hogy nem kéne trükköznöm, mert a Steam a legkényelmesebb és legmegbízhatóbb.

De ez, hogy végre volt ilyen masszív árengedmény, és lemaradtam róla, az hihetetlenül idegesítő. Ha még olyan jómódú lennék, hogy azt mondhassam, hogy 1-2 ezres ide vagy oda, nem számít, de én kurvára nem mondhatom ezt. Nekem a zsebpénzemből vásárolt áru kevesebb kajálással jár, és bizony 1000 Ft-ból simán kijön egy ebéd (sőt, ha ügyes vagy, akkor még talán egy vacsora is telik belőle arra a napra). A számlámon eddig összegyűlt pénzt is úgy spóroltam, és még tartozom is egy muksónak.

Akármilyen hosszasan és körültekintően választasz is ki egy árucikket, ha megveszed, ugyanazt valahol feleáron fogod megpillantani.
(Lewi törvénye)

█

Na, már nem engem, mint gyökeret kezelnek (pedig egyesek szerint üdvös lenne látogatást tennem a pszichiátrián), hanem a fogamat gyökérkezelik. Merthogy kirohadt szegény. És ez kellemetlen. Bassza meg, jó drága lesz a gyökérkezelés, de azért sem megyek TB-s sarlatánhoz az SZTK-ba, mert ott már egyszer-kétszer sikerült egy-két fogamat elbaszniuk a hanyag fogorvosnőknek. Ezúton is kurva anyjukat. Ami meg a fogszuvasodást illeti, javasolt még az elején megeszközöltetni egy tömést egy megbízható fogorvossal, mert a gyökérkezelés 3x drágább. Higgyétek el. Na most ez a fog, amit most gyökérkezeltetek, már évek óta rohadt, szerintem simán általános óta, vagy legalább 9. óta. Most amúgy királyul nyitva van az egész, ott tátong üresen a fogüreg, jó kényelmetlen, főleg zabáláskor.

Ami még említésre méltó, és emiatt nincs kedvem új posztot kezdeni, hogy kaptam egy e-mailt, hogy faszán fölvettek az ELTE kollégiumba, ráadásul ponthogy abba, amelyiket első helyen megjelöltem. Ez azért nagyon király, mert így ha minden igaz, egy koleszban leszek egy régi, még általános iskolából ismert barátommal. :)

Már csak azt kéne tudnom, hogy mégis mi a retek az a "kulturális hozzájárulás"?

A kollégiumi beköltözéshez szükséges: személyi igazolvány, 1 db igazolványkép, ideiglenes lakcímbejelentő, kulturális hozzájárulás.
(ELTE kollégiumi felvételi határozat)

█

Az utóbbi napokban nincs túl jó kedvem. Ennek több oka is lehet. Szerintem ezek eredője okozza az elkedvetlenedést.

• Valamelyik nap beszélgettem valakivel, aki nagyon valószínűsítette, hogy csak bemesélem magamnak, hogy aspie vagyok. Az volt a szar, hogy e mellett igen határozottan tudott érvelni. Első körben bebizonyította, hogy az AS betegség. (Na jó, azért az nem volt bizonyítás, viszont igen hatásos érv, ami az evolúcióra épül.) Tudtam arról, hogy lesznek ilyen emberek, de arra nem gondoltam, hogy ennyire okosak - vagy legalábbis ügyesek. Vagy az is lehet, hogy csak én vagyok béna, hogy még olyan vitákban is alul kell maradnom, amelyekben igazam van. Vagy az is lehet, hogy tényleg bemagyarázom. Egyik se szívderítő. Egyébként nem sikerült meggyőznie, inkább Semotára és Rodielre hallgatok, na meg ugye magamra, ugyanis én sokkal jobban ismerem magam, na de attól még szarul esett a dolog.
• Tegnap előtt volt egy beszélgetésem a nagynénémmel, és leesett, hogy ő azt akarja, hogy normális legyek. Eddig is cseszegettek, persze, viszont eddig nem így láttam a dolgot. Először valamilyen szinten azt gondoltam, hogy tényleg el vagyok cseszve. De most, hogy beszéltem olyan emberekkel, akiknek hasonló problémáik vannak, és mégis jól érzik magukat anélkül, hogy pl. "túlszocializálnák" magukat, továbbá perszeverálnak ezerrel, úgy gondoltam, hogy azért mégsem annyira elvetendő ez az életstílus, amit én művelek. Nem is tudom, lehet, hogy a családom azt hitte, hogy én majd ezeket kinövöm. Azt hittem, a nagynéném megértőbb lesz, miután hallott az AS-ről. De aztán leesett, hogy ő rohadtul természetellenesnek találja, hogy pl. nem járok bulizni, meg nem járok társaságokba, csak nagyon ritkán. Hiába sorolgattam azokat a szociális tevékenységeket, amiket a tanév folyamán végeztem, meg mégis csak, vannak barátaim, akikkel sokat szoktam beszélgetni, alkalomadtán sörözgetni, mozizgatni, pizzázgatni; ő azt mondta, hogy ez nem elég. Puff. Meghogy szerinte a társaság hiányzik nekem, mert "az ember társas lény".
• Attól sincs különösebben jó kedvem, hogy augusztus van. Sőt, villámgyorsan telnek a napok, produktivitás nélkül. Megint elbasztam egy nyarat, hurrá. Legalább a kibaszott ShitOS-al járnék előrehaladott állapotban, vagy legalább lenne egy csomó Lófasz-kapitány képsorom, de nem. Minden nap kreatív munka nélkül telik, mert mire az ember rá is szánná magát arra, hogy csináljon valamit, már vége a napnak, és fáradt. Amúgy tökre érdekes, hogy az idő mindig úgy felgyorsul a szünet közepe után. De tényleg, pl. a nyaralás előtt tökre jól telt az idő, és produktív is voltam, mióta onnan megérkeztünk, hirtelen eltelt majdnem egy hónap, de kurvagyorsan, én meg értetlenül pislogok.
• Valószínűleg nem tesz jót az éjszakai üzemmód sem, értem ezalatt a hajnali 4-5 körül való lefekvést. Ma pl. 4 és fél órát aludtam, mert 9-kor kelnem kellett, ugyanis volt a Stargate: Atlantis az AXN-en. Jól is tettem, hogy megnéztem. (Képzeljétek, McKay majdnem felemelkedett!) Viszont asszem a poszt megírása után megyek is szunyálni. Amúgy megfogadtam, hogy korán lefekszem (éjfél és hajnali 2 között), de egyre ritkábban sikerül ezt tartanom. Valahogy éjjel tök jó, nem is tudom miért, viszont gyorsan eltelik az idő éjféltől hajnali 4-ig.

Nem tudom mi derítene jókedvre. Talán az, ha produktív lehetnék, és hatékonyan kihasználhatnám a nyárból hátralévő időt.

Olyan furcsa, hogy tulajdonképpen ezt az állapotot, amelyben én vagyok (most már nem csak a nyarat értem, hanem úgy általában) én úgy fogom fel, mintha egy ideiglenes állapot lenne. Pedig elég régóta tart, és bizony valószínűleg még sokáig fog tartani, ha egyáltalán véget ér az életem vége előtt. Valahogy az van, hogy ott lebeg a szemeim előtt egy optimista jövőkép, hogy majd produktív és hasznos leszek a szakterületemen, megbecsült leszek, és persze lesz egy párom, aki hasonlítani fog rám, akivel majd megértjük egymást és erőt adunk egymásnak. Valószínűleg akkor lennék boldog, és nem akkor, ha társaságokba járnék nap, mint nap. Nekem szerintem elég annyi ember, akikkel most érintkezem, elég annyi barát, amennyi van, csak egy csaj kéne még, na meg persze a megbecsülés, produktivitás.

Day, n. A period of twenty-four hours, mostly misspent.
(Ambrose Bierce)

█

Faszér' kell nekem bash.hu-t olvasnom. Ugye fel vagyok iratkozva a feed-re. Tényleg vannak rajta igazán poénos dolgok, de ma benyomtak egy olyat, hogy megrökönyödtem. Íme:

Márk üzenete:
ezt figy ezen besírsz
Márk üzenete:
megtörtént eset
Márk üzenete:
barcson van egy család és nekik van egy kutyájuk
Márk üzenete:
a kutyának már nagy volt a szőre és le akarták vágni, de a kutya nem hagyja magát
Márk üzenete:
és gondolták kihívják az orvost h altassa el és akkor le tudják vágni a szőrét
Márk üzenete:
kijön az orvos, elaltatja, levágják a kutya szőrét. eddig oké minden
Márk üzenete:
de látják h a kutya csak csak nem kel fől
Márk üzenete:
gondolják főlhívják az orvost és megkérdezik h mi van a kutyával
Márk üzenete:
mondják az orvosnak h nem kel fől a kutya
Márk üzenete:
erre az orvos
Márk üzenete:
az bebaszna mert elaltattam : DDDDD
 .Livi üzenete:
OMG!!!!!!!!!!!XD

Forrás: bash.hu/#75712

Na most ennek a gyöngyszemnek a pontszáma jelenleg +85, mondjuk én azért nyomtam neki egy mínuszt. Feed-en kaptam a cuccost, tehát ez egy új bejegyzés, és annyira tetszik a népnek, hogy máris ennyi pozitív szavazatot kapott.

Pedig kíváncsi vagyok arra, hogy mégis milyen emberek tudnak ezen röhögni. Mondjuk úgy önmagában viccnek nem lenne rossz, de a mesélő szerint ez egy megtörtént eset. Nem értem mi a vicces azon, hogy egy család egy félreértés következtében elveszített egy családtagot. Én különösen érzékeny vagyok az ilyenekre, mert van egy macskám, és tudom, hogy egy házikedvenc igencsak az ember szívéhez tud nőni.

Ezzel szemben sok majom tud röhögni házikedvencek halálán, különösen a macskákra jár rá a rúd. Nyilván az elmesélt történetben a család is hibás, hogy nem tették egyértelművé az állatorvos számára, hogy hogyan is értik az altatást, hiszen köztudott, hogy ezt két féle képpen lehet értelmezni az adott szituációban. De hogy az emberekben ne legyen annyi empátia, hogy inkább elszomorodna a történetet olvasván, az imho elég baj. És még az aszpikra mondják azt, hogy nem képesek empátiára... Bár nem is tudom, hogy ez a dolog a taplóparaszt vs. értelmes ember, vagy az aspie vs. NT kérdést érinti-e, vagy esetleg mindkettőt.

Death is terrifying because it is so ordinary. It happens all the time.
(Susan Cheever)

█