Rodiel nemrég írt egy érdekes bejegyzést, amelyben kifejtette, hogy az embereknek nincs szabad akaratuk. Ugyan mostanában nem szándékoztam ezzel a kérdéssel foglalkozni, de mégis elgondolkodtatott a dolog, és úgy gondolom, hogy megvédelmezem Rodiel álláspontját, más oldalról is megközelítve a témát. Először is, idézem Rodiel bejegyzésének kulcsmondatát:

Nincs szabad akarat, azaz maga az akarat is véletlenszerű ill. a környezet által meghatározott kémiai és elektromos kölcsönhatások eredménye.

Én ebben egyedül csak a véletlenszerűvel vitatkoznék. Szerintem nincs olyan, hogy véletlen, mert minden kiszámítható - az, ami számunkra mégis a véletlen benyomását kelti, az egy olyan jelenség, amellyel nem rendelkezünk elegendő adattal. Nem tudjuk teljes részletességében, mindent számításba véve vizsgálni az adott jelenséget, így absztrakciót alkalmazunk, melynek során kijelentjük, hogy a vizsgált jelenség véletlenszerű. Nem tehetünk ennél többet. Még a leginkább természetközeli tudományágakban is be kellett vezetni a véletlen fogalmát, mert a tudósok egyszerűen nem tudják teljes egészében megérteni az Univerzumot. De az, hogy az ember felfogása határos, még nem jelenti azt, hogy vannak valóban véletlenszerű események.

Három-négy évvel ezelőtt gondolkoztam azon, hogy ha lenne egy olyan szuperszámítógép, amely végtelen kapacitással/sebességgel rendelkezne, és ismerné az Univerzumban lévő minden részecske, hullám, és egyéb dolgok (beleértve azokat is, amelyeket az emberiség még nem tud felfogni) aktuális állapotát, és ismerné a kvantumfizika minden egyes törvényét (azokat is, amelyeket még nem ismerünk), és még a kvantumfizikánál is alacsonyabb szintű tudományok (léteznek olyanok?) törvényeit is, akkor kiszámíthatná az Univerzum minden egyes részecskéjének sorsát. Ehhez persze lehet, hogy sok olyan dolgot is kéne tudnia a szuperszámítógépnek, amit az emberiség még nem ismer. Ha a szuperszámítógép rendelkezne olyan algoritmusokkal is, amelyekkel el tud vonatkoztatni a részecskéktől és hullámoktól, és fel tudná ismerni az ezekből felépülő nagyobb rendszereket is, akkor még azt is meg tudná mondani, hogy egyes objektumoknak mi lesz a jövőjük. Ez a szuperszámítógép meg tudná mondani, hogy mi lesz az emberiség sorsa, és neked, mint individuumnak, mi lesz a sorsod, de még azt is, hogy holnap után 14:31-kor mit fogsz csinálni. (Mint mondtam, ehhez rendelkeznie kéne a megfelelő elvonatkoztató képességekkel is.)

Az Univerzum egy zárt rendszer, és te, kedves Olvasó, minden tekintetben e rendszernek a része vagy. Minden egyes alkotóelemed az Univerzumban belül található, így a fentebb említett szuperszámítógép számításaiban kegyetlenül szerepelne minden egyes tényező, ami a te személyiségedet alkotja, alakítja. Tulajdonképpen az Univerzumban minden részecskének, következésképpen mindennek a sorsa már az Ősrobbanáskor eldőlt.

Az emberi agyban lezajló folyamatokat egymással kölcsönható részecskék okozzák, így a tudatot is, és a szabad akarat érzését. Mivel az ember személyisége része a rendszernek, és őt magát is anyag alkotja, gyakorlatilag nem tud önállóan gondolkozni. Az az érzés tehát, hogy szabad akaratom van, önállóan átgondolhatom és értékelhetem a számomra felfogott külvilág jelenségeit és eldönthetem, hogy hogyan reagálok rájuk, csak illúzió. Az, hogy valóban szabad akaratom van, azt feltételezné, hogy a tudatom, az elmém egy, az Univerzumon kívül eső helyen található - egy másik dimenzióban vagy egy párhuzamos Univerzumban, vagy egy olyan térben, amit mi el sem tudunk képzelni; és ez a kívül álló tudat valamilyen módon "remote control" kapcsolatban állna az agyammal. Így már igaz lenne az, hogy ezt a zárt Univerzumot tekintve, szabad akaratunk van. Ez jól megszívatná a szuperszámítógépünket is, mert nem tudna pontosan számolni - onnantól kezdve viszont az egész számítás értelmetlen. Az Univerzum belső szemlélőjének ugyanis valóban úgy tűnne, hogy az agyunkban lévő részecskék "véletlenszerűen" kölcsönhatnak egymással, mert a párhuzamos Univerzumból érkező sztohasztikus vezérlőjel közvetlenül nem áll kapcsolatban ezzel az Univerzummal, tehát kiszámíthatatlan.

De semmi ok a pánikra! Mentsük meg szuperszámítógépünket! Nehogy már olyan szerények legyünk, hogy megelégszünk egy Univerzummal! Szépen tanulmányozzuk át a párhuzamos Univerzumot is, és tanítsuk meg a szuperszámítógépünket az abban fellelhető elemek, és az azok közötti kölcsönhatások, és a két Univerzum közötti kölcsönhatások törvényeire is! Tekintsük így a két Univerzumot, mint zárt rendszert. Hogy van még több kölcsönható Univerzum is? Tanítsuk meg a szuperszámítógépünket az azokkal való számításokra is. Így megint csak ugyanarra jutunk, hogy nincs szabad akaratunk, ugyanis a másik Univerzumban lévő tudatunk úgyis részecskék és hullámok kölcsönhatásából áll, vagy esetleg olyan dolgok kölcsönhatásából, amiket az emberiség ma nem ismer. A másik Univerzum elemeire is ugyanúgy vonatkoznak valamilyen törvények, így azok is kiszámíthatóak. És itt a kulcsmondat - minden Univerzumnak vannak törvényei! Ezt a bekezdést direkt azoknak szántam, akik hisznek a természetfeletti dolgokban, ugyanis az ő szemléletük olyan, hogy ha ugyan nem is így fogalmaznak, de "Univerzumon kívüli" dolgokban hisznek. Csak az a gond ezzel, hogy a "természetfeletti" dolgokra is kell lennie magyarázatnak, legfeljebb nem értjük - de ezekre is vonatkoznia kell valamilyen törvényeknek, következésképpen ezek sem "állnak a természet felett", és a hiányzó törvények ismeretében bizony ezekkel is tudnánk számolni (már ha a felfogóképességünk megengedi).

Minthogy egyelőre semmi sem ad nekem okot arra, hogy higgyek abban, hogy a tudatom egy párhuzamos Univerzumban csücsül, visszatérek az "egy zárt Univerzum" szemlélethez.

Az emberi elme egy kibaszott Turing-gép. Egy szerkezet, amely reagál a környezetből érkező ingerekre. Mind az elme elemi részecskékből áll, mind az ingerek is részecskék bonyolult rendszerének kölcsönhatásainak eredményei. Ez nem meglepő, miután tudjuk, hogy az egész Univerzum elemekből épül fel, amelyek kölcsönhatnak egymással.

Ha mégis szabad akaratom van, akkor ugyanúgy szabad akarata kell hogy legyen az Intel x86 processzornak is, amely egy "JC <cím>" utasítás végrehajtásakor "eldönti", hogy betöltse-e az operandusban megadott címet az IP regiszterbe, vagy ne. Pedig a processzort alkotó logikai kapuk hálózata (amelyek megintcsak részecskékből állnak) úgy van megtervezve, hogy csakis akkor ugorjon a megadott címre, ha a carry flag értéke 1. A carry flag értékét pedig már rég meghatározták más kölcsönhatások - az előzőleg lefutott utasítások. A processzor tehát nem döntheti el önkényesen, hogy melyik legyen a következő utasítás, amit végrehajt, ahogy a mi elménk sem uralkodhat az őt alkotó elemek fölött.

Végezetül: én azt hiszem már túl vagyok azon, hogy ezek a dolgok érzelmileg is érintsenek. Sokan kellemetlenül érezhetik magukat, amikor belátják, hogy "hoppá, tényleg 'csak' gépek vagyunk", meg most akkor "nincs értelme az életnek", meg az egyéb intuícióellenes dolgokat, amelyek ebből következnek. Na ne már! Mitől legyen rossz érzésünk? Inkább vegyünk vissza az arcunkból, és ne gondoljuk azt, hogy mi vagyunk az Univerzum közepe. Attól függetlenül, hogy az Univerzum predesztinált, még nagyon szép rendszert alkot, és kurvajó dolog, hogy a részei lehetünk! Az embernek minden esetre nem kell abban a káros tudatban élnie, hogy az élete értelmetlen - az ember adhat értelmet a saját életének. Igaz, hogy az csak az Univerzumnak egy nagyon kis részére fog vonatkozni, és az is igaz, hogy mint leírtam, az élet értelmének megválasztása is csak illúzió, miután nincs szabad akaratunk. De illúziónak szép, meg kell hagyni, és úgy tűnik, nem is élhetünk enélkül. Aki valóban képes eldobni ezt az illúziót, az bizonyosan végez magával. Én nem szeretnék senkit sem erre bátorítani - tartsuk meg az illúziónkat!

Amíg ezt a bejegyzést írtam, abban tudatban voltam, hogy én döntöttem úgy, hogy megírom ezt a bejegyzést. ;)

Akinek ezeket sikerült megemésztenie, és úgy érzi, hogy meg tud maradni ebben a "tudom, hogy így van, de továbbra is úgy érzem" kettősségben, ami egyeseket már a duplagondolra emlékeztethet, az "szintet léphet" azáltal, ha elolvassa ezt is:
ViDe0 - A tudat kérdésének egyes problémáiról

További szép napot!

Mivel jelenleg nem tudjuk, hogy a fizikai elemekből miképp következhet a tudatosság, a dualisták érvelhetnek azzal, hogy a tudatosság nem is eredeztethető a fizikából. Ez a fajta érvelés azonban nagyon hasonlít a "hiányok istenére". A történelem során Istennek rendszeresen tulajdonítottak különböző szerepeket a Világegyetemben, ám a tudományos megismerés diadalai során egyre kevesebb szerep jutott neki.
(ViDe0)

█