Többen is kérdezték már, hogy miért nincsenek újabb bejegyzések. A válasz egész egyszerű: mostanában nincs kedvem blogolni. Na de miért nincs? Erre szeretnék magyarázattal szolgálni a továbbiakban. A dolognak több oka is van, nagyjából ezek eredője akadályoz meg abban, hogy posztoljak.

• Aki nem blogol, az valószínűleg ezt nem hiszi el, de egy igényes blogposztot megírni kibaszottul sokáig tart. Egy olyan közepesen kiterjedt posztom, mint pl. az előző, ami a hazugságokról szólt, olyan 5-6 óra alatt készül el (konkrétan egy délutánomat vette el a dolog, és már nem jutott nekem a finom gulyáslevesből, amit aznap készített a nagynéném). A rövidebbek, mint pl. a "Rossz döntések" 1-2 óra alatt készülnek el; az igazán hosszúak, mint a szoc. int. elemzéses posztok, pedig beláthatatlan idő alatt (nem egyhuzamban írtam őket, sőt, több napos szünetekkel, de így hetekig eltartott). Na most ezekkel a tapasztalatokkal, amikor eszembe jut, hogy posztolni kéne valami királyságosat, felmerül bennem a kérdés: "Van most nekem kedvem 5-6, vagy akár csak 2-3 órát posztírással tölteni?" - És erre nagyon gyakran "Nem." a válasz.
   
• Mostanában amúgy is más dolgokkal voltam elfoglalva. Pl. különböző perszeverációk, egy novella tervezgetése (ami lehet, hogy meg se lesz írva, ugyanis hetek óta nem nyúltam hozzá), különböző sorozatok, egyetem.
   
• Az utóbbi időben kiderült számomra néhány olyan dolog magammal kapcsolatban, amiket nem könnyű helyretenni. Ezek többnyire olyan problémák, amelyeket én már rég letudtam, na de most mégis előjöttek. Például azt gondoltam, hogy bizonyos problémák elévülnek, elmúlnak; csak várni kell. Meg az az igazság, hogy én képes vagyok az 1984-ben ismertetett duplagondol nevű módszer alkalmazására. Bizonyos dolgokról szeretek megfeledkezni. Ilyenkor egy idő után eljutok odáig, hogy az adott dolgot nem is veszem számításba, és tök jól pofán vág, amikor ismét szembesülök vele. Ilyenkor én őszintén meg tudok lepődni. Aztán mélyebben belegondolok, és leesik, hogy "Hát persze! Tudtam én ezt eddig is, csak nem jutott eszembe.". Ezt nem direkt csinálom egyébként, csak úgy jön. Azon is elgondolkoztam, hogy ez valószínűleg valami struccpolitika, és hogy ez nem jó. De ugyanakkor meg belegondoltam abba, hogy valószínűleg állandóan depis lennék, ha minden egyes problémám a fejem felett lebegne életem minden másodpercében, és úgy meg még sokkal kevésbé lennék produktív, mint amennyire most az vagyok. Így meg még relatíve gyakran előfordul az is, hogy kifejezetten jól érzem magam. :)
  
  Az említett problémák úgy akadályoznak a posztírásban, hogy olyan kognitív disszonanciákat okoznak, amelyek képlékennyé teszik az énképemet. Pl. ha hétfőn reggel a buszon elkezdek gondolkozni egy én-poszton, gyakran előfordul, hogy mire beérek az egyetemre, már nem is értek egyet azzal, amit pár órával ezelőtt a buszon gondoltam, így elvetem az új poszt ötletét is.
   
• Az is kiderült, hogy a blogom nem fest rólam valami pozitív képet. Pedig én eddig azt hittem róla, hogy hű, de kibaszottul király; bizony aki olvassa, az tutira megkedvel. Pedig kurvára nem ez jön le. Na most ez kicsit elvette a kedvem újabb posztok írásától, meg aztán innentől kezdve tényleg titkolnom kell a blogom létezését. Olyat nem fogok csinálni, hogy törlöm a bejegyzéseimet, vagy neadjisten az egész blogomat, mint ahogy egyesek reagálni szoktak az ilyesmire - én elvből nem teszek ilyet. Meg amúgy is van bennem valami hatalmas mentális gát az ellen, hogy a saját alkotásaimat elpusztítsam. Tulajdonképpen meg szokott lepni, hogy mások képesek erre. Meg különben sem vállaltam garanciát.

Na ezért nem ontom mostanában az újabbnál újabb posztokat. Egyébként meg az lenne a megoldás, hogy kicsit vissza kéne vennem ebből a gusztustalan egoizmusból, és mondjuk más dolgokról írni. Például szerettem volna írni egy szép posztot a transzhumanizmusról, de annak a megírásában is gátol az első két pont. :D Na de majd valamikor csak lesz kedvem megírni, csak az nem most van.

Cannot find REALITY.SYS. Universe halted.

█