Az elmúlt héten volt szerencsém egy kis csicskamunkát végezni. 6 napon át tartott a dolog. Az első nap nagyon szar volt, csak dobozokat hajtogathattam. A többi napon már csinálhattam mást is, pl. pakolhattam winyókat (és más dolgokat) az előzőleg meghajtogatott dobozokba. Az első napon elég szar érzésem volt. Gondoltam: "Itt vagyok. Dobozokat hajtogatok. Ez már a süllyedés kezdete. Lehet, hogy egész életemben ilyen munkát fogok végezni." Aztán belegondoltam abba, hogy sok korombeli elvállal ilyen munkát, én meg minek képzelem magam, hogy ezt a munkát lenézem? Mi vagyok én, valami kibaszott uraság, akinek derogáló, hogy dobozhajtogatással, meg csomagolással mocskolja be a kezét? Lófaszt!

Egyébként egész kellemesek a tapasztalataim. Az emberek tök kedvesek voltak, és úgy örültek a diákmunkásoknak, mint az állat. Bizony, meg voltunk becsülve! :) Mindig a délután 2-től 10-ig tartó műszakra mentem, és szombaton (merthogy akkor is lehetett menni, ez túlórának számított) páran fűzögettek, hogy hétfőn menjek a reggeli műszakba, ami reggel 6-kor kezdődik; merthogy hetente van műszakváltás, szóval azt akarták ezek az emberek, hogy hétfőn is velük legyek. Ez tökre jól esett! ;) Viszont hétfőn is délután mentem, tehát akkor más emberek voltak ott. Azért mentem délután, mert egyrészt nem szerettem volna korán kelni, másrészt meg a fellow diákmunkások is délután mentek.

Ugyan az első napok után azt mondtam, hogy sosem fogok ilyen munkát újra elvállalni; most már azt mondom, hogy lehet, hogy megyek, ha ugyanez a cég keres legközelebb diákmunkásokat. Egyébként azért vállalhatok diákmunkát egyáltalán, mert nem iratkoztam még ki az egyetemről, hanem passzív félévre regisztráltam magam. Persze, én még mindig a szellemi munkára szavazok. Jó lenne, ha lenne egy rendes állásom... A csicskamunkának csakis egy előnye van a szellemi munkával szemben: a fizikai munka véget ér akkor, amikor a műszak lejár. Pont. Semmi más. Ezzel szemben a szellemi munkától nem szabadul az ember ilyen könnyen - ha le is jár a munkaidő, ha valami igazán érdekes dolgon munkálkodsz, akkor akár a szabadidődben is azon járatod az agyad. De a szellemi munka még mindig jobb, na persze abból is az alkotó munka; mert ha létrehozok valamit (vagy legalábbis nagyban hozzájárulok egy alkotás létrejöttéhez), azt sokkal értékesebbnek tartom, és ha még meg is becsülnek ezért, az szinte boldogító érzés lehet. A fizikai munka azonban nem növeli az önbizalmat, és még pénzt se sokat adnak érte.

Ha már itt tartunk, szerintem a fizikai munkásokat jobban meg kéne becsülni - úgy értem, jobban meg kéne fizetni őket, mert az ő erőfeszítésük többet ér, mint a minimálbér. Meg különben is, inkább ők kapják a pénzt, mint a faszorrú manager-ek.

Mellesleg, a csicskamunka a szocializálódásra is remek lehetőséget ad, mert az emberek rá vannak kényszerítve arra, hogy együtt dolgozzanak, és eközben akár beszélgethetnek is. Sajnos ilyen pl. az egyetemen nem fordult elő. A szocializálás története külön posztot érdemelne, amit nem hiszem, hogy meg fogok írni. A lényeg az, hogy az utolsó nap kivételével élveztem a helyzetet, de az utolsó nap viszont szociális fail volt részemről. Egyrészt, ha lehetőségem volt face-to-face beszélgetnem valakivel, akkor azért elboldogultam valahogy, habár a geek-ségemet általában nem sikerül kellőképpen szabályoznom, így gyakran fárasztom az embereket. Egyébként csak egy csaj volt, akivel szerettem volna megkedveltetni magam; sajnos nincs visszajelzésem arról, hogy ez mennyire sikerült. Az, hogy nincs oda értem az illető, és nem fogok neki hiányozni, az fix; de az azért érdekelne, hogy minden esetre szimpatikus voltam-e neki, vagy épp ellenkezőleg, vagy esetleg kifejezetten utált-e. Ha utált is, nem mutatta ki, sőt, a diákmunkások közül végül is ő tűnt a legkedvesebbnek. Ettől még lehet, hogy utált, persze; ezt talán sose fogom megtudni. Másrészt, amikor többen voltunk, akkor én többnyire kuka voltam; és volt egy pont, amikor elharapódzott a helyzet, és elkezdtek cukkolni emiatt. Na az már nem igazán tetszett. A kedves csaj akkor nem volt ott egyébként, szerencsére.

Never continue in a job you don't enjoy. If you're happy in what you're doing, you'll like yourself, you'll have inner peace. And if you have that, along with physical health, you will have had more success than you could possibly have imagined.
(Johnny Carson)

█