MegaBrutal blogja

Pár éve kineveztem a június 22-ét a DOS ünnepnapjának, merthogy az utolsó, hivatalos, stand-alone MS-DOS verzió a 6.22-es volt.

Sajnos nem igazán tudom hűen megtartani ezt az ünnepet, mert konkrétan semmi olyasmit nem csináltam mostanában, aminek csak távolról is köze van a DOS-hoz. Csak annyit tehetek, hogy szánok egy-két percet ennek a posztnak a megírására, és mindenkit arra buzdítok, hogy tegyen egy pár másodperces megemlékezést eme régi, elavult, de barátságos operációs rendszerről.

Jó érzés visszagondolni azokra a szép időkre, amikor még csak 10 éves voltam, és az akkori 286-os gépemen pötyögtem a strukturált programozás alapelveit teljes mértékben nélkülöző QBASIC utasításokat.

HIMEM is testing extended memory... done.
(MS-DOS)

█

Tudom, hogy sokat késett ez a bejegyzés, de valahogy nem vitt rá a lélek, hogy megírjam. És az a szar, hogy amikor egy nagy posztra gyűjtöm az erőmet, akkor kicsiket sem írok. Pedig van néhány dolog, amit kisebb bejegyzésekben leírhattam volna. Meg az is vicces, hogy az előző posztom mennyire ellentmondott önmaga bevezető bekezdésének. :D

Mielőtt még elkezdeném a történeteket, elmesélem, hogy mi az az egy dolog, ami nagyban segít nekem abban, hogy beszélgetéseket kezdeményezhessek. Ez mégpedig nem más, mint az emberiség egyik legnagyobb találmánya: a lift! :D Hogy miért? Az, amikor vársz egy liftre, és egy NT is vár veled együtt, illetve, ha egy NT-vel egy liftben utazol, nem hogy tiltanák a szociális konvenciók azt, hogy beszélgetést kezdeményezz vele, hanem szinte egyenesen előírják. Na jó, az azért túlzás, hogy előírják, de majdnem.

Ugyanis a beszélgetés-kezdeményezésre a lift tökre ideális. A beszédtéma is alapból megvan - maga a lift, amiről nagyon könnyű témát váltani, mert az embereket általában nem érdekli annyira a lift, hogy huzamosabb ideig fenntartsák a témát. Volt olyan, amikor az ELTE déli épületében egy lifben 5-6 ember volt még rajtam kívül, és páran a mozihétvégéről beszélgettek. Miután sorra mind kiszálltak, csak egy nő maradt velem, a nő beszélgetést kezdeményezett, és jól kibeszélte azokat, akik a moziünnepről beszéltek. (Az volt a lényeg, hogy ők arról panaszkodtak, hogy nem volt akkora élmény az a film, amire elmentek, és a nő meg erre azt mondta nekem, hogy mit vártak ilyen olcsó, 500 Ft-os áron. Olcsó húsnak híg a leve történet.)

Ugyan a konkrét szabályokat még nem sikerült megfigyelnem, de általánosságban elmondható, hogy amikor 2 ember egyedül marad egy helyen, általában beszélgetést kezdeményeznek, de úgy, mintha ez előírt lenne. (Pl. egy szobában szinte mindig ez van. Liftben azért annyira nem előírt a dolog, előfordul, hogy két NT tök kussban átliftezik 10 emeletet.) Viszont mégis tudok mondani egy csomó ellenpéldát, amikor 2 ember egyedül marad, de mégsem szoktak beszélgetést kezdeményezni. (Például buszmegállóban nem szoktak beszélgetni az emberek csak azért, mert ketten maradtak. Vonaton sem, ha egyedül maradnak egy fülkében.) Ez elég érdekes szerintem. Remélem lesz pár tapasztalt kommentelő, aki erről tud valamit mondani.

Szóval az elmúlt hetekben a kollégiumi liftekben (vagy azokra várva) szoktam beszélgetést kezdeményezni, jóhogy csajokkal. Így alakult egy-két elemzésre alkalmas történet. Mint írtam, a lift eliminálja a "pókos csaj" effektust, ugyanis, mivel az alkalom és téma adott, egyáltalán nem érzek semmi feszültséget, kellemetlenséget, amikor egy liftben beszélgetést kezdeményezek. Egyszerűen csak olyan természetesnek tűnik.

Éljen a transzhumanizmus! \o/

Ez a leggázosabb történet, és ráadásul - hülye fejemnek köszönhetően - még folytatása is van. Egy szerda reggel úgy jött ki, hogy egy liftben mentem le egy csajjal. Teljesen hétköznapi szituáció volt, először pofáztam egy kicsit a liftekről, utána pár hétköznapi témáról beszélgettünk. A small talk nem haszontalan egyébként, ugyanis ez által megtudhatsz néhány alap adatot a másikról, hogy pl. hány éves, melyik karra jár, mi érdekli, stb. Olyan, mint amikor nmap-olsz egy szervert.

A small talk során kiderült, hogy a csaj BTK-s, szeret festeni, győri, és ő is elsős. Még az is kiderült, hogy van olyan ismerőse, aki ismeri a Rodielt. :D Rendesen folytatódott is a beszélgetés, és egyszerre azon kaptam magam, hogy elmagyaráztam a csajnak, hogy mi az a transzhumanizmus. A csaj meg csak pislogott, és annyit mondott, hogy "Biztos." Hát mit ne mondjak, elég értelmesen hozzászólt a témához. Bizonyára mindenkit érdekel, hogy milyen asszociációs lánc mentén sikerült eljutni a small talk-tól a transzhumanizmusig. Nagyon egyszerű.

Milyen zenét szeretsz? -> Én mindent meghallgatok, még olyan deviáns zenét is, mint a Deus Ex OST. -> Deus Ex. -> Helios ending. -> Transzhumanizmus.

Teljesen tiszta, magától értetődő asszociációs lánc, még az is lehet, hogy beszéd közben észre se vettem, hogy már rég nem small talk van. A beszélgetéssel egyáltalán nem az volt a baj egyébként, hogy szóba került a transzhumanizmus. Hanem eleve az, hogy a lány mennyire passzív résztvevője volt a beszélgetésnek. De ugyanakkor meg mégis fenn akarta azt tartani, szóval nem mondhatjuk azt, hogy eleve nem akart beszélgetni.

Én úgy képzelek el egy beszélgetést, hogy ahhoz a másik fél is ugyanannyit hozzátesz, mint én. A csaj ugyanis, amikor rá került a sor, csak pár mondatot mondott, és utána visszakérdezett, hogy "és te?" - én meg mivel szeretek a saját dolgaimról beszélni, hosszabb válaszokat toltam a csajnak. Ugyan volt azért sejtésem arról, hogy a csajt valószínűleg full nem érdekli, amit mondok neki, de ugyanakkor meg mégis szívesen válaszoltam a kérdéseire, ha már feltette őket. Az van, hogy amikor én beszélgetek, feltételezem, hogy a másik is szívesen beszél azokról a dolgokról, amikkel szeret foglalkozni. Ezt egy másik történetnél jobban kifejtem. Továbbá, nálam ez úgy működik, hogy ha esetleg tényleg előfordul az, hogy extrém mód nem értem azt, amit a másik mond, vagy csak brutálmód nem érdekel, de annyira, hogy tényleg nem akarom tovább hallgatni, akkor szólok az illetőnek, hogy váltsunk témát. Továbbá, naiv módon azt feltételezem a beszélgetőtársamról, hogy ő is hasonlóan jelez, ha valami nem tetszik neki. Viszont én ezt a jelzést egyértelműen, verbálisan megfogalmazott formában várom, mint pl. "Te figyelj. Egy kukkot nem értek abból, amit mondasz. Ugyan érdekesnek tűnik, de most fáradt vagyok, nem tudom követni. Váltsunk témát pls." - csak az a gond, hogy kb. nincs olyan NT csaj, aki ezt így képes lenne megmondani. Zömmel inkább non-verbális jelzésekkel, illetve homályos utalgatásokkal próbálják a tudtomra adni, hogy mi a retek van, és még akkor se képesek egyértelműen megfogalmazni a dolgot, amikor látják, hogy a non-verbális jelzéseket én képtelen vagyok értelmezni.

A lényeg az, hogy imho a beszélgetés irányítása nem csak az egyik résztvevőn múlik, hanem mindkettőn. Ha az egyik kurva röviden szól csak hozzá, és egyáltalán nem terelgeti a beszélgetés irányát, max. "aha", és "biztos" jellegű válaszokat nyomat, azzal minden irányítást a másik kezébe ad. A másik nyilván olyan témára tereli a beszélgetést, amit ő kedvel, és a hallgatósága könnyen abban a szituációban találhatja magát, hogy el van tőle várva, hogy megértsen valami olyasmit, amihez hozzá se tud szólni. Azt hiszem kijelenthetjük, hogy ennek így tulajdonképpen nincs értelme, hiszen ez így egyik résztvevőnek sem jó. Én legalábbis kurva szarul érzem magam attól, ha kiderül, hogy hiába pofáztam perceken keresztül. Sőt, az bánt ilyenkor, hogy a másiknak kellemetlenséget okoztam. De ugyanakkor meg, ha azt vesszük, az a másik meg is érdemli, ha ezt elviseli.

A transzhumanizmussal valószínűleg kivertem a biztosítékot, és a csaj bizonyára meg is címkézett miatta. Habár igaz, hogy az eset róla se vetett túl jó fényt az én szememben. Csak én nem ítélek elsőre...

WTF is PowerShell?

Egyik hétfőn késve érkeztem a számítógépes alapismeretek gyakorlatra. (Igazából arra eddig sose sikerült rendesen beérnem.) Addigra fel volt írva a táblára néhány dolog. Volt ott például egy 5 tagú felsorolás, amelynek 4 tagjáról tudtam, hogy micsoda, de az ötödikről még sose hallottam. Elég nagy szégyen egyébként, mert elég népszerű dologról van szó. Gondoltam, megkérdezem a mellettem ülő csajt. A jó geek holtig tanul. Azaz HALT-ig. Muhaha. Értitek, nem? ;D

Nagyjából így alakult a párbeszéd:
- Bocsi, mi az a PowerShell?
- Az olyan, mint a shell script, csak Windows-os.
- A BAT fájlokról van szó?
- Nem tudom.

Igen, a kérdésem elég láma volt. Meg eleve fel se kellett volna tennem, igen csak beégettem magam. Ki is fejtem, hogy miért.

Először is azt tudom, hogy mi az a shell script, Unix-like rendszereken elég nagy kultúrája van ezeknek a parancsfájloknak. Tulajdonképpen egész összetett programokat lehet írni shell script-ben. Ezeket az oprendszer parancsértelmezője (például BASH) értelmezi és hajtja végre. Ilyen analógiával gondoltam, hogy a Windows-ban a parancsfájlokat a command.com / cmd.exe hajtja végre, és ezek a BATCH fájlok (.BAT kiterjesztéssel). Viszont azért megjegyzendő, hogy a BAT fájlok eléggé lebutítottak, korántsem lehet olyan összetett BAT parancsfájlokat alkotni, mint a shell script-ek. Sőt, Windows-ban még szarabb BAT fájlokat lehet írni, mint DOS-ban - például Windows alatt már a népszerű CHOICE parancs sem elérhető, ami elég szomorú imho. Furcsának találtam ugyan, de gondoltam valószínűleg a PowerShell a BAT fájlok kultúráját jelenti, csak még sehol sem olvastam/hallottam, hogy így neveznék. (Mert bizony többször előfordult már, hogy valamiről azt hittem, hogy nem tudom micsoda, aztán kiderült, hogy csak a nevét nem tudtam.) Tudom, ez elég nagy lámaság.

Viszont érdekes kérdés, hogy miért válaszolta azt a csaj, hogy "nem tudom". A következő okokat tudom elképzelni:

1. Lehet, hogy a csaj vérlinuxos geek, és a Linuxon kívül kb. nem ismer el más operációs rendszert, de a Windows-t minden esetre bizonyosan megveti. Egyesek igen nagy pofát tudnak növeszteni arra, hogy Linuxot használnak, és az egyéb oprendszert használó népeket (különösen a wineseket) lenézik. No comment, külön posztot érdemelne az, hogy az ilyeneknek egyrészt miért nincs igazuk, másrészt miért gennyes faszkalapok, szóval ezt most hagyjuk. Ebben az esetben, ha igazam van, a csaj az első kérdés után még fellow geek-nek tekintett, és feltételezve, hogy tudom mi az a shell script, válaszolt. (Nem volt nehéz azt feltételezni, hogy tudom mi az a shell script, ugyanis az is rajta volt a táblán lévő 5 tagú listán. Ha nem tudtam volna mi az, nyilván arra kérdeztem volna rá először.) Na most ezután feltettem azt az elég láma kérdést, és itt ezen a ponton minden bizalmat elvesztettem. Ugyanis elégséges szintű tájékozottságot mutattam az általa megvetett rendszerről. Ezért lerázott egy nemtudommal - hiszen én úgyis láma vagyok, velem nem érdemes beszélni.
2. Nyilván órán, miközben a tanár beszél, nincs ideje kifejteni, hogy mi a retek az a PowerShell. (Mondjuk igaz, hogy nem is vártam tőle, hogy kifejtse.) Meg egyébként is, Google is your friend, nézz utána magad, paraszt! Tulajdonképpen igaza van. Csak az a kérdés, hogy ilyenkor miért nem azt mondja például, hogy "Nem, egészen másról van szó, nézz utána." - talán megint csak azt gondolta, hogy én nem érek annyit, hogy ilyen szép mondatot megfogalmazzon nekem. Mondjuk tényleg lámaság volt részemről, hogy megkérdeztem.
3. Lehet, hogy tényleg nem tudta. Lehet, hogy az az egy mondat, miszerint a PowerShell olyan, mint a shell script, nem a csaj szakértelmét tükrözte, hanem egyszerűen csak megismételte azt, amit a tanár mondott róla előzőleg. Lehet, hogy a csaj tényleg világ életében Linuxot használt, és a Windows-al kapcsolatban még ilyen alap dolgokkal sincs tisztában, hogy mi az a batch fájl. Vagy lehet, hogy inkább erősen hardveres érdeklődésű, és szoftveres szempontból csak átlagos usernek számít.

Igazából annyira nem érdekes ám, hogy a 3 pont közül melyik az igaz, vagy hogy esetleg van-e más lehetőség, amire nem gondoltam. Csak hát látjátok, én frankón képes vagyok elagyalni minden szarságon. Meg igazság szerint nem biztos, hogy a csajt kéne ezerrel kielemezni, hanem inkább engem kéne, hogy miért is tettem fel egy ilyen láma kérdést. Ez valószínűleg a "kommunikáció erőltetése nem megfelelő szituációban" című kategóriába tartozik. Lásd a "pókos csaj" történetét. Hiszen tényleg simán kussolhattam volna, és ráguglizhattam volna a cuccra magamtól. Nem kell ahhoz megkérdeznem senkit sem. Amúgy is többet kéne kussolnom számalapon, mert mostanában lehet túl sokat jelentkezem, amit igaz, hogy magam és csoporttársaim szellemi üdvössége érdekében teszek, viszont lehet, hogy másoknak inkább az jön le, hogy valami nyálas, tudálékos stréber vagyok.

Psychology strikes back

A második hét hétfőjének estéjén vártam a liftet a kollégium földszintjén. Csatlakozott hozzám egy csaj, és elkezdtünk beszélgetni. Szóba került, hogy pl. érdemes kulcsot másoltatni a szobához (mert jól ki lettem zárva), meg hogy mi a faszért nem jön a lift, meg hogy elsős vagyok-e. Ezután gondoltam kérdezek egy komolyabbat - megkérdeztem, hogy milyen szakra jár. Azt mondta, hogy a PPK-n pszichológiát tanul. Na, tökre felcsillant a szemem, hogy a pszichológia milyen kibaszottul érdekes, meg az utóbbi időben olvasgattam is ebben a témakörben. Hát, gondoltam, akkor beszélgessünk pszichológiáról! Gondolom úgyis szeret beszélni a saját szakterületéről, meg hát biztos sok érdekes dolgot tud mondani, tehát egy kis eszmecsere mindkettőnk szellemi üdvösségére szolgálna.

Egyből a közepébe vágtam - megkérdeztem, hogy tanultak-e az ASPD-ről, ugyanis az engem érdekel, de rohadtul keveset tudok róla. A csaj erre azt mondta, hogy persze, tavaly arról írt szakdolgozatot, és a kutatómunkája során egy intézetben több ASPD-ssel is beszélt. Erre igencsak rácsodálkoztam, és megjegyeztem, hogy pedig azok elég durva arcok, merthogy nem nagyon vannak érzelmeik. A csaj erre igen különöset lépett: elkezdte bevédeni a szociopatákat. Elkezdte mesélni, hogy nekik igazából igenis mély érzelmeik vannak, és gazdag belső világuk, stb. Csodálkoztam. Viszont kísértetiesen ismerős dolgokat mondott. Amikor kiejtette azt a szót, hogy "spektrumbetegség", leesett a tantusz. A lány ugyanis nem az ASPD-ről, hanem az ASD-ről beszélt. Eloszlattam a félreértést, ugyanis az ASPD, azaz "antiszociális pszichopátia" kurvára nem ugyanaz, mint az ASD, azaz "autizmus spektrumzavar". Egyébként nem az ő hibája, hogy összekeverte, amúgy is rohadt sok hasonló rövidítés van a pszichológiában. Sőt, van olyan is, hogy tök ugyanaz a rövidítés több baszottul különböző dolgot is jelent. Inkább nekem kellett volna teljes névvel hivatkoznom az ASPD-re.

Miután ezt tisztáztuk, elkezdtünk valóban az autizmusról beszélgetni, amiről a csaj meglehetősen nagy tájékozottságot mutatott (jóhogy, hiszen egyrészt ez volt a kutatómunkája, másrészt ez a szakterülete). Elmondtam neki azt is, hogy nagy valószínűséggel aspie vagyok. Azt is megkérdeztem tőle, hogy vajon érdemes lenne-e hivatalos diagnózist szereznem. Továbbá úgy tűnt, hogy a lány egyetért a neurodiverzitás elvével, ugyanis azt is mondta, hogy az autizmus nem betegség - az autikat inkább meg kell érteni.

Összességében nagyon szimpatikus volt a csaj. Gondoltam, ha már úgyis ilyen kurvajót beszélgettünk, akkor esetleg tarthatnánk is a kapcsolatot. Mert hát miért ne? Sőt, mondta is, hogy akár megbeszélhetünk egy időpontot, amikor rendesen beszélgethetünk. Említettem neki a blogomat, hogy esetleg beleolvashatna, mert úgyis van benne szó az AS-ről. De hogyan juttassam el hozzá a címet? Ha élőszóban elmondom, tuti nem fog rá emlékezni. Így hát kértem tőle valami elérhetőséget.

És most jön az a jelenet, ami akkor fel se tűnt igazán - inkább utólag esett le, amikor elemeztem a történetet. Ugyanis a lány meglepetten hápogott. Először is megmondta a szobája számát. Erre én értetlenkedtem, ugyanis az nagyon szép, hogy tudom, hogy a kollégiumban hol találom, de ez elég bizonytalan, mert Murphy törvényei szerint kevés az esély arra, hogy akkor keressem, amikor ő bent van. Meg milyen már, hogy az én pitiáner ügyeimmel IRL zaklassam? Vannak ennél sokkal kényelmesebb módszerek is. Kisegítettem a csajt, hogy például megadhatná az e-mail címét. Erre megkönnyebbült, hogy "ja, persze", és rögtön meg is adta a címet. Ez azért volt érdekes, mert úgy tűnik, mintha az intim szférájába hatoltam volna azzal, hogy elérhetőséget kértem. Pedig ponthogy azért fogalmaztam úgy, hogy "elérhetőség", és nem "e-mail cím", mert így megadtam neki a lehetőséget, hogy azt az elérhetőségét adja meg, ami számára a legkényelmesebb. Jóhogy az e-mail az, de ha pl. ő jobban szeret telefonálni, megadhatta volna akár a számát is. Igaz, hogy az meg nekem lenne kellemetlen, ugyanis nem szeretek telefonálni, de mivel úgyis én szeretném elérni őt, inkább én alkalmazkodom hozzá ezügyben. Én például csípőből e-mail címet adok, ha valaki elérhetőséget kér. A telefonnal az a bajom, hogy egy bejövő hívás kb. sose érkezhet kellemes időpontban. Azonban egy e-mail épp ellenkezőleg - sose lehet alkalmatlan, mert eleve akkor nézi meg az ember a postafiókját, amikor e-mailt akar olvasni. Telefon esetében meg elég ritka, hogy azt kívánom, hogy "jaj, de jó lenne, ha most hívna valaki", és akkor tényleg felhívnak. Sőt, a telefon ponthogy akkor szokott megcsörrenni, amikor a hátam közepére se kívánok egy telefonbeszélgetést. De az e-mail ezzel szemben sokkal diszkrétebb kommunikációs forma. Lehet, hogy a csaj mindezt nem tudta. Lehet, hogy azt hitte, hogy konkrétan telefonszámot kérek, és azt nem akarta megadni, ami kurvára érthető. Én se szoktam csak úgy egy újonnan megismert embernek megadni a számomat. Mindennek ellenére a csaj lehet, hogy túl láma ahhoz, hogy az e-mail címét az elérhetőségei közé sorolja, így azt gondolta, hogy a számát akarom elkérni, így meg eléggé bunkó-nyomulós beütése lehetett a kérésemnek.

Kedves Olvasóim, ebben a történetben sincs happy end, ugyanis hiába küldtem el a csajnak a blogom címét 3 hete e-mailben, nem válaszolt. Semmi. Kész. Én ezt nem tudom, hová tegyem. Persze, lehet nem voltam neki szimpatikus - de mégis miért? Tök jót elbeszélgettünk, ráadásul az ő szakterületéről, tehát az is ki van lőve, hogy unalmas volt számára a téma. Gyakorlatilag ezek alapján kurvára szimpatikusnak kéne lennem. Vagy lehet, hogy nem tetszettek neki az aspoid vonásaim? Igen ám, de ő elvileg nem egy átlagos NT picsa, aki semmit se tud az AS-ről, csak úgy felszínesen ítél, és nyilván elítél, mert nem standard a mozgáskultúrám. Ő ponthogy tudja, hogy ha non-verbális dolgok miatt voltam antipatikus, akkor az nem érvényes, mert nem szándékos. Tehát, ha ez a baja, ugyanúgy ítél, mint egy átlagos NT - most akkor mi van a neurodiverzitás elvével, amiről olyan szépen beszélt? Ha meg a fentebb leírt elérhetőséges történeten akadt ki, akkor kérdezem - miért? Hát megkönnyebbült, amikor mondtam, hogy az e-mail címét kérem. Be kéne látnia, hogy én nem voltam olyan bunkó, hogy elkérjem a számát, csak félreértett.

Persze hozzá kell tenni, hogy ha esetleg nem tudná, hogy mi az az AS, és hogy engem érint, akkor is illene válaszolnia. Azért, mert alap emberi tisztelet legalább 2 sorral megtisztelni a másikat. Csak az utolsó geciknek nem szokás ezt megadni. Tehát akkor a csaj utolsó gecinek néz? De mire föl? Adtam én rá okot? És igen - ha a nemválaszolásának köze van ahhoz, hogy aspie vagyok, akkor az kurvanagy szégyen. Tehát AS-el és AS nélkül is gáz a dolog. Jó, lehet, hogy nem tetszik neki a blogom, és akár egy bejegyzést sem olvasott el. Vagy lehet, hogy túlságosan is be van havazva ahhoz, hogy beleolvasson - de ezeket is meg lehet írni. Meglepő, hogy egy látszólag intelligens és tájékozott NT lány is tök ugyanúgy viselkedik, mint az átlagos példányok. Egyetlen esetben tudom felmenteni a csajt - ha szándékában állt válaszolni, csak mondjuk elfeledkezett róla. Ugyan fájó, hogy nem vagyok elég emlékezetes, dehát ez tényleg nem a csaj hibája. Szóval értitek, a szándékos nemválaszolással van nekem bajom. De minthogy nem tudhatom, hogy részéről a nemválaszolás szándékos-e, vagy sem, igazából nem haragudhatok rá. Majd lehet egyszer megkeresem IRL, és akkor majd kiderül, hogy mi a helyzet.

Viszont még van 2 történet, illetve lehet, hogy még idő közben lesz több is. Nem tudom előre, de ugyanakkor már jó lenne túl lenni ezeken a szociális interakciókon, mert már szeretnék mást is írni. :)

I have learnt silence from the talkative, toleration from the intolerant, and kindness from the unkind; yet strange, I am ungrateful to these teachers.
(Kahlil Gibran)

█

Felfedeztem egy nagyon brutális félrefordítást a Kockafejek (The IT Crowd) című sorozat első epizódjában. Valószínűleg csak a hozzám hasonló geek-eknek tűnik ez fel egyáltalán, de azért szerintem érdemes megemlíteni.

A felfedezésemet elmondtam Rodielnek is, és ő beküldte az esetet a Félrefordítások blogra. Köszi! :) Én is beküldtem egyébként, csak én bizonyára túl hosszú e-mailt írtam, és a Rodielé jobb volt. Emlékezetem szerint a dolgot először 2008 májusában írtam be a port.hu fórumra.

Mielőtt valaki feltenné azt a kézenfekvő kérdést, hogy miért akadok ki ezen a félrefordításon, amikor a szövegnek pont az volt a lényege, hogy informatikus blabla, amit senki sem ért, előre megválaszolom a kérdést. Idézek abból a levélből, amit eredetileg Leiter Jakabnak küldtem.

Igaz, hogy ez egy humoros sorozat, ezért talán nem akkora követelmény, hogy az informatikai szövegek pontosan legyenek benne fordítva, de továbbra is fenntartom azt a véleményemet, hogy azért a fordító legalább dobhatott volna egy e-mailt egy infós haverjának, miután olyan szöveggel találkozott, amit szaktudás híján nem ért. Szerintem kb. bármelyik infós megérti ezt a szöveget, és le tudja fordítani értelmesen. Lehet, hogy a hozzá nem értőknek így is ugyanolyan szórakoztató a sorozat, viszont számomra jelentősen hitelesebb lenne az ominózus jelenet, ha pontos lenne a fordítás, mert úgy jobban tudtam volna azonosulni a karakterrel. Ugyanis egy tipikus, az informatikusok számára mindennapi szituációt mutat be, amelyben az informatikus segítő szándékkal elmagyaráz valamit, de a hallgató faképnél hagyja (ez esetben lecsapja a telefont), mert egy kukkot sem ért a magyarázatból.

Egyébként először én is azt hittem, hogy direkt halandzsáznak, meg is lepett, amikor angolul néztem, hogy a szövegnek értelme van. Ha meg már értelmes a forrásszöveg, a geek-ek örömére igazán lefordíthatták volna rendesen. Hát nem?

Moss (akinek a szájába adták azt a csúnya félrefordított szöveget) amúgy is egy szimpatikus karakter, meg szerintem nem kicsit aspoid beütésű.

Végezetül, egy kis status report: holnap (azaz már ma) lesz az első napom az egyetemen. Faszán 5-kor kell kelnem - "szebb" napokon olyankor szoktam lefeküdni. :D 8:00-kor kezdődik a "Lineáris algebra" című órám. Nem baj, én vállaltam be a korán kelést, meg ma (azaz tegnap) lefeküdhettem volna korábban is. Különben is, a hétfői órarendemet úgy raktam össze, hogy csak 10-re kelljen beérnem, direkt az ilyen koránkeléses szopások elkerülése érdekében, tanulva a középiskolai évekből. Csak az a gond, hogy ma kedd van. :D Ezen a héten hétfőn nem volt tanítás. De jövő héten már nem kell ilyen korán kelnem. ;)

...különben megsemmisülhet az egész memória!
(Moss / Kockafejek félrefordítás)

█

A geek srác régóta várta az alkalmat, hogy egyedül lássa a lányt, mert beszélni akart vele. Igaz, mára már nem látta sok értelmét a beszélgetéseknek. De azért örült, hogy itt van. Hiszen évek óta nem látta. Tudta, hogy nincs sok ideje, mert a lány barátai mindjárt visszaérnek. A fiú nagy levegőt vett. Nagyon izgult, hallotta a saját szívdobogását. Ezúttal valóban őszintén akart beszélni a lánnyal, hosszú idő után. Lassan odament tehát a lány padjához, és köszönt:
- Szia. - nem tudta palástolni a félelmét, hangja remegett, és magasabb is volt a kelleténél.
- Szia. - mondta a lány mosolyogva.
- Rég beszéltünk. - mondta a fiú.
- Hát ja. És amúgy mi újság feléd?
- Fejér Megyei Hírlap. - mondta a fiú vigyorogva.
- De gyökér vagy!
- Egyébként megvagyok, köszi. És te?
- Én is.
A fiú szerette hallani a lány hangját. De most szeretett volna véget vetni a small talk-nak, mert kevés az idő. Tudta, hogy ez a kedvesség, amit a csaj áraszt felé, hazugság. Nem igazi. Köztudott, hogy a lány utálja őt, csak ezt így szemtől szembe most nem szeretné kimutatni. Talán azért, mert fél a geek reakciójától, amit ráadásul most el se kerülhet, mert itt, a való életben nincs tiltás gomb. Tehát a srácnak el kellett érnie, hogy a lány az őszinte arcát mutassa, hogy elmondhassa neki azt, amit mondani akart.
- Tudod, emlékszel, amikor olyan... hülyén viselkedtem veled. Én nem akartam neked rosszat, csak... tudod...
- Ja, tudom: egy nagy idegesítő fasz vagy.
Sikerült! Viszont a geek szinte megijedt a hirtelen sértéstől, még annak ellenére is, hogy fel volt készülve rá. Összeszedte magát a válaszhoz. Nagyon nehéz volt neki ez a szituáció. Rettenetesen.
- De mégis miért? Mit ártottam én neked? - a fiú hangja még inkább remegett.
- Baszod, éveken át zaklattál, hát nem fogod fel, hogy nem vagyok rád kíváncsi? Na tipli!
A geek valóban nem értette ezt. Mindaz a szeretet, gondoskodás, és minden áldozat, amit a lány irányában közvetített, egyetlen szóval lett minősítve: zaklatás. Sehogy sem értette, hogy hogy lehetséges az, hogy minden igyekezete, amivel a lány szeretetét akarta kivívni, pontosan az ellenkező hatást váltotta ki, ráadásul úgy, hogy ő csak a végeredményről értesült. De még nem lépett le. Magyarázatot akart kapni, mert egyszerűen nem tudta feldolgozni ezt az ellentmondást. Nem értette, hogy ő miért rossz, és miért pont egy olyan személy mondja ezt neki, aki fontos számára - akit szeret. Ő igen is meg akarta érteni a lányt, és megismerni őt rendesen. De mindenek előtt valahogy el kéne érnie, hogy a lány megbocsásson. Még ha tudta is, hogy igazából ponthogy a lánynak kéne bocsánatot kérnie...
- Én ezt nem értem. Mivel érdemeltem én ki azt, hogy ennyire utálj? Amikor én annyit beszéltem veled, és annyi áldozatot hoztam érted...
- Már ezer éve utállak, mert idegesítő vagy! Most hagyj békén, jó? - a lány már szinte kiabált.
A geek érezte, hogy ez is egy meddő beszélgetés lesz. Hát semmivel nem lehet elérni azt, hogy a lány ismét szóba álljon vele? És igen, rossznak érezte magát. Hiszen ez a lány most szinte könyörög, hogy menjen el, de ő marad, mert muszáj választ kapnia. A kíváncsiság és a lelkiismeret nem hagyja nyugodni. Ez egy ördögi kör. Minél többet beszél a csajnak, annál több sértést vált ki, annál inkább növekszik a geek értetlensége és ezzel együtt a lány gyűlölete. Igen, hisz ez már gyűlölet. Ez nem olyan kis enyhe, múló utálat, amit az ember egy osztálytársa iránt érezhet. Ez kőkemény, zsigeri gyűlölet. Még az is elképzelhető, hogy a lány egyenesen a halálát kívánja. De mivel érte ezt el? Miért nem múlott ez el az eltelt 2 év alatt, amikor nem is beszéltek egymással? Hogyan tehetné ezt jóvá?
- De miért? - kérdezte a fiú megsemmisülten.
Ez volt az a pont, ahol MSN-en a tiltás következett volna. De itt a lány inkább kifakadt:
- Na ide figyelj, te egy üres, jellemtelen, gerictelen, fogyatékos kis gyökér senki vagy. Egy szar! Neked nincs lelked, egy zombi vagy, idegesítő kis faszkalap! Nem tudsz te semmi érdekeset, csak hülyeségekről tudsz beszélni, de azokról elviselhetetlenül sokat! És ne hidd azt, hogy ezt a világon bárki is elviselné! Neked nem lehetnek barátaid, nem érdemelsz egyet sem! És te csajt akarsz? Na ne röhögtess! Mégcsak nem is tudsz szeretni! Nem vagy rá képes! És milyen áldozatot hoztál te értem valaha is? Te sehogy se fogsz olyan csajjal találkozni aki elviselne! Na cső.
Ennyi masszív sértés hatására a geek ideges lett. Hasonló szituációban rendszerint távozni szokott, és valóban úgy érezte, hogy most is üdvös lenne ezt tennie. Benne is feléledt a gyűlölet, de tudta, hogy ez csak rövid ideig fog tartani, mert valami miatt nem képes az igazi haragtartásra. De ebben a pillanatban még a "Világ Zaklatója" díjért is bevállalta volna azt, hogy kimondja, amit gondol.
- És te mit képzelsz magadról?! Te jónak hiszed magad? Vedd tudomásul, hogy az, hogy nem tudom úgy kimutatni az érzelmeimet, ahogy te azt fel tudnád fogni, az nem jelenti azt, hogy nincsenek érzelmeim! Pedig hogy próbáltam neked bizonyítani... De nem, te még csak nem is tudod felfogni, hogy mit jelentettél számomra! Te vagy a korlátolt, mert te vagy az, aki nem képes meglátni, hogy mi vagyok valójában. Én nem vagyok üres, és nem is értem, hogy te hogy láthatsz annak, amikor én annyi mindent megmutattam neked magamból.
A lány értetlenül nézett. De valami miatt nem állította le a fiút. A fiú folytatta:
- Ellenben te? Mi az, amivel kitűnsz, mi az, amit alkottál? Te nem vagy produktív. Nem vagy kreatív. Egy időben talán az voltál, de most már annyira el vagy foglalva azzal, hogy tök ugyan olyan legyél, mint a többiek, hogy mindent eldobtál. Te tényleg egyedinek érzed magad? Azt hiszed nem vagy tömegember? Mikor szoktál te gondolkozni? Mikor szoktál te bármikor is kielemezni bármit is? Soha. Vagy nem vagy rá képes, vagy megtanultad, hogy gondolkozni ciki, mert akkor olyan leszel, mint én! És azt hiszed, hogy most magam miatt jöttem ide hozzád? Meg akartalak hallgatni. Talán, hátha segíthetek neked. Hátha egy kicsit is jobbá tehetem az életed, valahogy! Az áldozatokról: régen, minden telefonbeszélgetésünk számlája engem terhelt, mi a faszért költöttem egy fillért is, ha neked ez kellemetlen volt? A kibaszott CD-iddel, amiket neked adtam, én bajlódtam napokon keresztül! És baszd meg, hány gondolatciklusomat pazaroltam rád? Meg a kibaszott mozijegyek árával mi lesz? Én éveket adtam neked az életemből - gondolatokat, időt, és pénzt! És te mit adsz nekem cserébe? Lófaszt! De tudod mit, én nem kértem vissza ezekből semmit, csak egy kis megbeszülést, tiszteletet, szeretetet. Na ennyit erről!
A geek reménykedett abban, hogy ez, amit mondott, valahol a lány elméjében értelmezésre kerül. Tudta, hogy erről nem fog semmiféle visszaigazolást kapni. Nem fogja megtudni, hogy ezt a lány megértette-e. A geek most már tényleg távozni akart, mert már nem tudta elviselni azt a diszkomfort-érzetet, amelyet a helyzet kiváltott. Vörös volt az arca, szégyellte magát, a legszívesebben itt és most rögtön megsemmisült volna. A lány így szólt:
- Tűnj el!
- Szia! - hebegte a fiú, majd elfordult, és szinte futva hagyta el a helyszínt.

Hatalmas fájdalom, szégyenérzet, és lelkiismeret-furdalás lett úrrá a geek-en. Az, amit a lánynak mondott, csak tippelte. Még csak nem is ismeri őt annyira, hogy biztos lehessen abban, hogy helyesen elemezte a csajt. Igen. Évek után alig tudott róla valamit, pedig annyira szerette volna őt megérteni. Be kellett látnia, hogy tévedett! Akármilyen értéket is fedezett fel régen a lányban (a szépségén kívül), az vagy eltűnt, vagy soha nem is volt, csak elképzelte. Lehet, hogy valójában soha nem is szerette a lányt, csak egy hamis képbe volt szerelmes, amit róla alkotott. De hogyan tévedhetett ekkorát? Hiszen a lányban nincsen semmi! Ennyi erővel akármelyik lánynak elmondhatta volna a monológját, mert ő is ugyanolyan, mint a többi. De nem! Mégis mintha lenne benne valami más... De vajon mi? De ha van is, az valószínűleg nem jó. Mert ha jó lenne, akkor nem gyűlölettel reagálna a jóságra. Hogyan érthették ennyire félre egymást? Hogy lehet az, hogy mindezek után a fiú semmi a lány szemében?

De a geek-nek az is eszébe jutott, hogy mi van, ha ponthogy ő téved? Mi van, ha ő tényleg rossz? Mi van, ha tényleg nem érti a világot, és ő tényleg elvetendő? Lehet, hogy akármilyen értékesnek, kreatívnak, és értelmesnek látja magát, és a hozzá hasonló embereket, ő épp annyira értéktelen, üres, és értetlen. Lehet, hogy pont az a mentalitás a követendő, amit a lány képvisel. De a geek nem tudta megérteni ezt a mentalitást. Nem tudta, hogy lehet élni a gondolkodás, az elemezgetés, a megértés igénye nélkül, és hogyan adhatja át magát valaki annak a határtalan apátiának, ami a "normális" emberekre jellemző. Hiszen ő mindig is kíváncsi természetű volt. Hogy lehet az, hogy míg ő ennyire meg akarja érteni, hogy hogyan működik a lány, addig a lányt annyira nem érdekli a fiú, hogy még csak meg se hallgatja őt. Vagy ő tényleg ennyire érdektelen, unalmas - értéktelen? Valószínű, hiszen a lányt sem tudta meggyőzni az ellenkezőjéről. Eddig azt gondolta magáról, hogy ő szerethető, tehát ha eléri, hogy a lány megismerje őt, akkor az viszonozni fogja a szeretetét. Hatalmasat tévedett.

A fiú megbánta az egészet. Szégyellte magát. Egyik pillanatban a tévedése miatt - hogyan tisztelhetett ő ennyire egy olyan lányt, aki egyáltalán nem méltó arra, hogy foglalkozzon vele? Másik pillanatban amiatt, hogy zaklató vált belőle, ekkor furdalta is a lelkiismeret, hogy ő rosszat tett egy olyan embernek, akit szeretett. Egyik pillanatban magát látta bűnösnek, másik pillanatban a lányt. Talán soha nem lesz tudatában annak, hogy mi az igazság. A geek büntetése az, hogy ezzel a feloldhatatlannak tűnő kognitív disszonanciával az elméjében kell élnie, talán élete végéig.

Elkezdődött... itt a vég, mikor már senki, de senki nem ismer.
(A lány)

█

A mucsai parasztasszony az ember egyik alfaja, mely képviselői arról ismeretesek, hogy anti-geek, konzervatív, láma, és nem mellesleg bunkó viselkedésükkel hirdetik az antikultúra térhódítását. Az "elnézést", a "bocsánat", és a hasonló jelentéstartalmú kifejezések használatát megtagadják, bár elvárják azt, hogy mások használják őket. Anti-geek jellemvonásukból adódóan úgy viselkednek, mintha megvetnék a technológiát, habár (mint mindenki) ők is használják azt, persze mivel lámák, elég ügyetlenül. (Egy mucsai parasztasszony számára még egy DVD lejátszó kezelése is problémát okozhat.)

A mucsai parasztasszonyok jó esetben felhalmozhatnak bizonyos mennyiségű tudásanyagot a humán kultúra terén, ami ugyan önmagában tiszteletre méltó lenne, ha az antikulturális megnyilvánulásaik nem rombolnák le az összhatást.

Megjegyzendő, hogy a faj neve nem utal az egyedek származási helyére. A mucsai parasztasszonyok nem feltétlenül Mucsa, vagy hasonlóan kulturált településekről származnak - a vérbeli mucsai parasztasszonyok akár Budapesten is jószerivel fellelhetőek. Továbbá a mucsai parasztasszonyok nem összetévesztendőek a hagyományos parasztasszonyokkal, akik (a mucsaiakkal ellentétben) dolgoznak is.

Egy tipikus mucsai parasztasszony ismertetésére jól szolgál a következő történet, amely bemutatja a szóban forgó faj minden felsorolt tulajdonságát.

Egy geek éppen a laptopján ügyködik a kollégiumi szobájában, 2 szobatársa jelenlétében. Igazából lényegtelen, hogy mit csinál - lehet, hogy már csak vicceket olvasgat a neten, de akár az is lehet, hogy éppen programot ír. Bár az anti-geek-ek és a geek-ek közötti kontraszt talán jobban érzékelhető akkor, ha feltételezzük, hogy a geek éppen programozik, hiszen ez az egyik legnemesebb dolog a geek számára, amit a laptopján művelhet.

A geek, tevékenységébe belefeledkezve alkot, amikor nem sokkal este 10 után kinyílik az ajtó, és a mucsai parasztasszony ügyeletes tanár tolja be pápaszemes, nem túl dekoratív pofáját szobaellenőrzésre. Ugyanis számba kell vennie azt, hogy a szárnyon mely diákok vannak jelen a szobájukban, és melyek nem. A 22:00 pedig a kollégiumi takarodó időpontja, amikor is a diákoknak illik elcsendesedni a kollégium házirendje szerint. A geek hátranéz (mert illik - a legszívesebben továbbra is a kijelzőt bámulná) és a mucsai parasztasszony megdöbbent arcát látja virítani az ajtónál, aki a következő mondatot löki ki a pofájának nevezett standard output-ra:
- Hát maga mit keres itt?
A geeknek alapból nem tetszik a köszönés hiánya, de az, hogy kérdőre vonják a létjogosultságát a saját szobájában, még inkább felviszi a pumpáját.
- Én itt lakom. - feleli a geek. A szobatársai bólogatnak, hogy ez tényleg így van.
A mucsai parasztasszony megnézi a szobaajtó mellett kifüggesztett fényképes névtáblát, és mivel csakugyan megtalálja rajta a geek pofázatát ábrázoló képet, emigyen folytatja.
- Tényleg.
A geeknek itt feltűnik az elnézéskérés hiánya.
- De miért nincs pizsamában? - kérdezi a mucsai.

A geek-et egyenesen felháborítja ez a kérdés, mert az még valahol rendben van, hogy este 10 óra van, meg takarodó, meg minden, de egy 20 éves geek-nek ez már hadd ne jelentsen kötelező, ellenőrzött szunyaidőt! Szivassák az ilyenekkel a 14-15 éves kilencedikes kispöcsöket, bár ezt a kérdést még nekik is bunkóság feltenni. A 20 éves, érettségizett diákoktól már legyen elég az, hogy elcsendesednek, és nem zavarják a többieket az alvásban. De ha már mindenképp ragaszkodunk a takarodó szigorú betarttatásához, akkor is inkább valami általános felszólítást illene ledarálnia, hogy "most már 10 óra van, kérem készülődjenek a lefekvéshez". Vagy ha a mucsai parasztasszony ragaszkodik a pizsama emlegetéséhez, akkor esetleg mondhatná azt, hogy "takarodó van, kérem vetkőzzön le pizsamára". Viszont a geek, így, hogy egyenesen kérdőre vonták, hogy miért nincs még pizsamában, egyenesen úgy érzi, hogy megsértették a személyes jogait. Mi köze van egy mucsai parasztasszonynak ahhoz, hogy a geek mikor mit csinál? Most komolyan válaszolnia kéne erre a kérdésre? Milyen már? "Elnézést kérek, de egy programon dolgozom, ami nagyon érdekes, mert...", amiből a mucsai nyilván semmit sem értene. Vagy mi van, ha ez lenne az őszinte válasz? "Elnézést kérek, csak épp most vertem ki a faszomat a vécén, és a becsült 10 perc helyett 20 percre sikerült a menet, így épp nem volt időm arra, hogy 10 előtt levetkőzzek." Érezhető tehát, hogy a mucsai kérdése igencsak a geek intim szférájába hatolt.

A geek továbbá alapjában véve irrelevánsnak találta a párbeszédet. Az értelmesebb felügyelőtanár ugyanis nem szívózik, csak konstatálja, hogy mindenki megvan, esetleg felszólít a kislámpák használatára a nagy lámpa helyett, jó éjt kíván és elmegy. Teljesen fölösleges szívózni a lefekvéssel meg a pizsamázódással. A geek sokkal fontosabbnak tartja a kódot, amin dolgozik, mint a hasonló értelmetlen, céltalan diskurzusokat, így gyorsan véget is akar vetni a szituációnak, hogy aztán ismét szeretett kódjának szentelhesse figyelmét. Ezért a geek, jelezve a szándékát, máris elköszön:
- Jó éjt, a viszontlátásra. - ezt elég nyomatékosan mondja ahhoz, hogy jelezze, hogy számára a párbeszédnek itt és most vége van. Jól tudja, hogy bunkó volt, de a bunkózást a mucsai parasztasszony kezdte, tehát jogosnak találja.

De a mucsai csakazértis folytatja:
- Hogy mondta? Ezt remélem rosszul hallottam!
- Jól hallotta. - lép be a geek ismét a párbeszédbe.
- Hogy lehet ilyen szemtelen? Inkább válaszolja azt, hogy "mert még nem vetkőztem le", de ne azt, hogy "a viszontlátásra"! Azonnal kérjen elnézést! Engem nem ráz le ilyen könnyen, én itt maradhatok reggelig is!
A geek egyrészt megrökönyödik azon, hogy milyen választ javasolt a mucsai az "a viszontlátásra" helyett, ugyanis pont a hasonló stílusú válaszokért rugdosták meg még annak idején az általános iskola második-harmadik osztályában, merthogy ez neveletlenség, még akkor is, ha valóban igaz az állítás. Hiába lenne praktikus olyan szempontból, hogy az ember nem avatja be a kérdezőt a magánéletébe, de ugyanakkor mégis igazat mond; az ilyen válaszokat már általános iskolás korában kinevelték a geek-ből. A geek megtanulta, hogy a "mert még nem vetkőztem le", és hasonlók helyett inkább üdvösebb hazudni. De most nem akart hazudni. Szerette volna érzékeltetni a mucsaival, hogy nincs joga ilyen módon megkérdezni, hogy miért nincs pizsamában.
Másrészt, a geek ismét felháborodott a mucsai parasztasszony viselkedésén, hogy még ő a szemtelen, amikor ponthogy a mucsai hatolt a geek intim szférájába, ráadásul még tetézte is a dolgot. Az, hogy kijelentette, hogy ő akár reggelig is itt maradna, az meg a hab a tortán. A geek a legszívesebben ezt válaszolta volna: "miért, az legális lenne?" A geek a szexuális jellegű zaklatásra gondolt, ami szerinte igencsak befigyel akkor, ha egy nőnemű tanár erőszakkal ott marad egy fiúkkal teli szobában éjszakára, ellehetetlenítve a szoba lakóinak békés életét. A geek nem találta szívderítőnek azt a gondolatot, hogy az idősödő, nem túl dekoratív, ráadásul anti-geek nő jelen legyen akkor, amikor ő pizsamára vetkőzik. Különben is, ha a mucsai parasztasszony faszt akar, akkor menjen a mucsai parasztokhoz.

Azonban a geek ezen a ponton feladta. Nem mondta ki a fejében megfogalmazódott kérdést. Egyrészt ezzel tovább folytatta volna a beszélgetést, pedig minél hamarabb ki akart lépni belőle. Ugyan szívesen elmagyarázta volna a mucsai parasztasszonynak, hogy miért válaszolta azt, hogy "a viszontlátásra", de a nőn látszott, hogy reménytelen eset, így a geek hamar lemondott a mucsai nevelésének szándékáról. A geek félt is valamelyest, mert alapból békés természetű, kerüli a konfliktusokat; azt meg még ne is említsük, hogy a tanárnő simán bebaszhat a geeknek egy fegyelmit a "neveletlen" viselkedéséért.

A geek tehát elnézést kért, így a mucsai parasztasszony nyert.

Hasonló jellegű az a történet, ami majdhogynem hetente lejátszódott, ugyanis minden hétfőn ez a tanár volt az ügyeletes. A történet csak annyi, hogy a mucsai parasztasszony a következőképpen "köszönt be" a szobába 10 óra körül:
- Kapcsoljátok ki a masinákat!
Teljesen ignorálta a geek és szobatársai aktuális tevékenységét - mi van, ha az aktuális dolog, amin munkálkodnak fontosabb, mint az ő pampogása? A geek most is úgy érezte, hogy a mucsai megsértette a magánterületét ezzel a paranccsal. Azért, mert a laptop a geek tulajdona - hadd döntse el ő, hogy mikor és hogyan kapcsolja ki vagy be a saját szobájában. (Igen, persze, 10 óra van...) A "masina" szó meg egyenesen sértette a geek fülét. Úgy hatott, hogy a mucsai parasztasszony egyáltalán nem tiszteli a geek foglalkozását, sőt, egyenesen lenézi azt. A "masina" szóval tulajdonképpen a nő egyaránt megszentségtelenítette a informatikát és a technológiát, azokat a dolgokat, amiket a geek tisztel. Továbbá a mucsai képes volt reklamálni, hogy a szoba lakói nem engedelmeskednek rögtön. Ugyanis a geeknek még le kell írnia az éppen megfogalmazódott programsort, el kell mentenie a munkáit, ki kell jelentkeznie a látogatott weboldalakról, és el kell indítania a leállítási folyamatot, ami után maga a leállás a geek laptopjában lévő kemény 128 MB RAM-nak köszönhetően egy-két percig is eltarthat. A mucsai láma ezt nem tudta, vagy nem érdekelte. Ő azt akarta látni, hogy a szavainak rögtön foganatja van, azt várta, hogy a gépek ki lesznek kapcsolva, mire befejezi a mondatot. Később a szoba lakói azonban rájöttek arra, hogy a mucsai parasztasszony akkora láma, hogy nem kell kikapcsolni a gépeket - elég az, ha lecsukják a laptopok tetejét, ugyanis a mucsai olyankor azt hiszi, hogy ki lettek kapcsolva.

Azt hiszem a leírt történetek kellőképpen prezentálják a mucsai parasztasszony jellemzőit. Nem szorul további magyarázatra az, hogy a szóban forgó faj miért anti-geek, miért láma, és hogy miért bunkó. Talán egyedül a konzervatív jellemző az, amit nem biztos, hogy minden kedves olvasó leszűr, ezért nekik külön elmagyarázom. Az első történetből látható (bár ami azt illeti a másodikból is), hogy az említett mucsai parasztasszony példány a konzervatív felnőtt-gyerek modell szerint értelmezte a leírt szituációt. Most egy pillanatra tekintsünk el attól a ténytől, hogy a geek 20 éves, tehát jogilag kemény 2 éve felnőtt, és a mucsainak már ezért is nagyobb tisztelettel kellett volna vele beszélnie. Nyilvánvaló, hogy a mucsai gyerekként tekintett a geek-re. A konzervatív felnőtt-gyerek modell szerint a felnőttnek mindig igaza van; sohasem ismerheti be a gyereknek, ha téved; továbbá a gyereknek minden feltétel nélkül, azonnal teljesítenie kell a felnőtt által kiadott parancsokat. A felnőtt egy supervisor, aki teljes mértékben felügyelheti a gyerek életét (pl. megkérdezheti, hogy miért nincs már pizsamában), és a gyereknek nincs joga megtagadni a választ, mert a gyereknek még nincs magánélete. Végezetül, a gyerek csak játszik, nem csinálhat semmi hasznosat és fontosat, különösen nem egy laptop előtt ülve. A gyerek által végzett tevékenység irreleváns, tehát bármikor parancsot lehet adni annak megszakítására.

Talán mondanom sem kell, hogy a történetekben a geek én voltam, a geek szobatársai pedig az én egykori jófej szobatársaim voltak. A mucsai parasztasszony is egy valós kollégiumi felügyelőtanár volt. Bár az első történetet megfényeztem egy kicsit, ugyanis úgy emlékszem, hogy nem programoztam azon a bizonyos estén. Lehet az is, hogy a szobatársaimnak segítettem a digitális technika háziban, ami legalább annyira fontos tevékenység, mint a programozás. Persze az is lehet, hogy tényleg nem csináltam semmi hasznosat. :p

Any sufficiently advanced technology is indistinguishable from magic.
(Arthur C. Clarke)

█

A minap írtam egy üzenetet egy régi, általános iskolai osztálytársamnak. Eredetileg egy linket akartam neki küldeni, de arról a linkről erre a témára asszociáltam, így kifejtettem neki ezt is. Hát a levelet közvetlen, baráti hangvételben írtam, meg valahogy úgyis olyan laza hangulatban voltam akkor, ez látszik is a sok káromkodáson (muhaha). Általában azért nem szoktam ilyen töményen káromkodni, de ez most így sikerült, remélem senkit se zavar (beleértve az eredeti címzettet is).

Íme a releváns részlet a szóban forgó levélből:

Amúgy ha már itt tartunk, bassza is a pofámat, hogy mennyire primitív ez a kibaszott emberiség. Az Internet kurva jó dolog, simán lehetne használni társkeresésre, viszont az emberiség még mindig nem alkotott olyan társkereső rendszert, ami használható is. Láttam egy olyan "kulturált" társkeresőt, hogy kb. minden külső tulajdonságra volt kérdés, még olyan is volt, hogy borotválod-e a fanszőrzeted, vagy fazonra nyírod. (Komolyan!) De belső tulajdonságra meg kevés kérdés volt, és azok is szarok voltak. Ilyen alapvető kérdések voltak ugyan, hogy konzervatív vagy-e, vagy liberális, meg hogy milyen a vallásod, de ennél mélyebbre hatoló kérdések nem nagyon voltak. Pedig fontos, hogy legyen kurvasok checkbox, ami alapján szűkítheted a kritériumokat. Szerintem épp ez lenne az egésznek a lényege, hogy megmondhasd, kik érdekelnek, és hogy csak azokat dobja ki. De rettentő felszínes szar volt az az oldal. Amúgy oda is a kurvák regeltek fel, nem is értem. Ha laza keresési kritériumokat adtam, kb. csak kurvák jöttek ki, ha szigorúakat, akkor meg nem volt találat. Btw ez a love.hu volt, csak szólok előre, hogy szar.

Nem tudom te hogy vagy vele, de engem rohadtul idegesít, hogy a tudósok megajándékozták az emberiséget a technológiával, a kibaszott birkák meg nem is tudják használni. A technológia csodálatos dolog, és sokkal több lehetőség rejlik benne, mint amennyit kihasználunk. De ezek a barmok inkább megszentségtelenítik. Érted, telekommunikáció rules, és mire használják? Hogy a nyomorék Győzike pofáját sugározzák az emberek szemébe. Aztán azt már hadd ne említsem, hogy az általam imádott IT-vel mi a helyzet... Ez olyan, mintha adnál valakinek egy kulturált könyvet, amiben valami értékes tartalom van, az illető tanulhatna belőle, de ő inkább kitépné a lapjait és kitörölné vele a seggét.

We have also arranged things so that almost no one understands science and technology. This is a prescription for disaster. We might get away with it for a while, but sooner or later this combustible mixture of ignorance and power is going to blow up in our faces.
(Carl Sagan)

█

Örömmel látom, hogy virágzik a geek kultúra. Vannak annyira kreatív egyének is, akik arra is képesek, hogy kedvenc perifériáikat éneklésre késztessék.

Az első alkotás főszereplője egy floppy-meghajtó, amelyik elzenéli nekünk Darth Vader indulóját. Kíváncsi vagyok arra, hogy a muksó hogy csinálta, bár feltételezem, hogy írt egy király programot, ami olyan vezérlőkódokat küld a floppy-meghajtónak, amelyek ezeket a hangokat okozzák. Sajnos az eredeti szerző ismeretlen, a videó feltöltője jelezte, hogy nem ő készítette az alkotást.
https://www.youtube.com/watch?v=X4SCSGRVAQE

A második videón is egy floppy-meghajtó szerepel, amelyik egy általam ismeretlen rockszámot prezentál. Lehet, hogy saját szerzemény? :D
https://www.youtube.com/watch?v=RK1DIyruBZI

Rendben, a floppy-k után jöjjön egy szkenner, amely eldalolja nekünk az Örömódát.
https://www.youtube.com/watch?v=n8W2AxXfbvM

És most következik a legdurvább. Láttunk már perifériákat szólóban zenélni, de mi van akkor, amikor bandát alapítanak? Íme egy veterán hardverekből álló banda, amely bemutatja nekünk sajátos Radiohead feldolgozását. Megjegyzem, hogy a videó első perce csak zajokból áll. Hát igen, kell egy kis idő, amíg a rendszer bebootol. Tekintsünk hát e folyamatra akkora tisztelettel, mint az emberekre szoktunk, amikor hangolnak. (De akit nagyon idegesít, az ugorja át. :p)
https://www.youtube.com/watch?v=pmfHHLfbjNQ
(Aki kíváncsi az eredeti számra is, az itt meghallgathajta:
https://www.youtube.com/watch?v=1ky1td3_6LY)

Szerintem a geek-ek mindig is híresek voltak kreativitásukról, és hát nem meglepő, hogy vannak ilyen muzikális alkatok is. Sokat dolgozhattak az itt bemutatott projekteken. Respect!

The world is but a canvas to the imagination.
(Henry David Thoreau)

█